Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

2019.05.25. 19:59
Gratulálok a nyerteseknek!

2019.05.25. 19:48
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.05.25. 15:30
Gratulálok, kedves Fényszóró Lány!

2019.05.25. 13:51
Köszönöm szépen! Még soha nem nyertem semmit versemmel! Smile

2019.05.25. 11:05
Szép napot mindenkinek! HeartMiklós

2019.05.25. 10:43
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 0
Patalenszki Zsanett: Könyvekben rekedt érzelmek
„A sorsom összeforrt az álmommal, de mindent elveszítettem a nyári táborral”!
„Végre elérkezett az a nap, amikor teljesülni fog életem legnagyobb álma persze, ha nem kések el. Bizony rám jellemző a késés” - írtam a naplómba. Beléptem a hátsó ajtón és egy aranyos középkorú nő üdvözölt.
- Szép napot kívánok művésznő” - kezet fogtunk. - Dr. Kállai Edit vagyok az intézmény vezetője. Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem - ajándékozott meg bájos mosolyával.
- Én is nagyon örvendek - viszonoztam a kedves szavait.
Elkísért egy folyosóra ahol várnom kellett. Ajkam mosolyra húzódott, de a szívem a torkomban dobogott.
„Nyugi Lizy minden rendben lesz” - próbáltam megnyugtatni magamat.

Egy kis idő után megjelent Edit asszony, és bekísért a könyvtár nagyteremébe. Közel ezer tinivel találtam szembe magam. Csodálatos dolog volt látni, hogy ennyi fiatal ismeri el a munkámat. „Hihetetlen, hogy ma személyesen dedikálhatom életem első könyvét a NYÁRUTÓT” - ez járt a fejemben. Amíg az igazgató asszony beszélt, megnéztem az olvasóimat. Rájuk mosolyogtam, amit viszonoztak. Edit néni beszéde végére érve megláttam egy ismerős szempárt. Megállt bennem az ütő, ahogy rám nézett azokkal a barna szemekkel. Rögtön eszembe jutott az a nap, amikor megismertem.
Évekkel ezelőtt:
- Nagy Elizabeth, ha így haladsz, el fogsz késni” - mondta mérgesen anya.
- Sietek anya - próbáltam megnyugtatni. Rohannom kellet, ha nem akartam itthon maradni.
- Végre, elkészült a kisasszony - ölelt meg apa. - Vigyázz és érezd jól magad.
- Köszönöm apa, minden nap fel foglak hívni titeket - ígértem meg.

Aztán minden olyan gyorsan történt. Anya vitt ki az állomásra. Egész úton csendben voltunk, de látszott a szomorúsága, hisz az egyetlen lánya először tölt el hat-hetet távol a családjától. Amikor megérkeztünk az állomásra, már bent állt a vonat. Gyorsan elköszöntem anyától.
- Szia, kicsim, nagyon szeretlek - megpuszilt és adott egy hatalmas ölelést. - Figyeljetek egymásra és fogadjatok szót!
- Én is nagyon szeretlek anya de, már nem vagyok kislány, tudok magamra vigyázni - kiszorítottam magam az öleléséből, és elkezdtem futni a vonathoz, amiben a többiek már várták az indulást.

Tényleg pár másodpercen múlt minden. Amint felszálltam a vonatra, az el is indult. Megkerestem a legjobb barátnőmet, Sárit, aki foglalt nekem helyet.
- Na, végre, azt hittem már ide sem érsz - ölelt meg.
- Tudod, én mindig kések - nevettem.

Aztán az egész utat végig fecsegtük. Hamar eltelt az a két óra. Amikor a vonat megállt a Balatonfenyvesi állomáson, egyre izgatottabb lettem. Megérkeztünk. A névsor felolvasása után leszálltunk a vonatról. Az állomásról elsétáltunk szálláshoz, ami nem került többe öt percnél. A vezető elmondta a fontosabb teendőket, aztán elfoglaltuk a szállásunkat. Sári és én egy négyfős szobában kaptunk helyett másik két lánnyal. Berendezkedés után ismertették a szabályokat. Aztán Sárival lementünk a partra, ahol folyt éppen a röpi meccs. Közelebb mentünk, hogy szemügyre vegyük a játszmát, amikor valami furcsa dolog történt. A barátnőm éppen súgott volna valamit a fülembe, amikor hirtelen elszédültem. Azon kaptam magam, hogy a földön fekszem, és egy barna szemű, cuki fiú áll előttem.
- Kérlek, ne haragudj - segített fel az idegen.
- Lizy jól vagy? Hívjunk orvost? - aggodalmaskodott Sári.
- Nem, jól vagyok - nyugtattam meg őket.
- Nem azért, de jobban is vigyázhattál volna - tett szemrehányást a barátnőm.
- Igazad van - egyetértett vele a fiú.
- Semmi baj, azért mi is jobban figyelhettünk volna” - próbáltam megvédeni azt a srácot, aki miatt elvesztettem az eszméletemet.
- Amúgy Varga Bendegúz vagyok, vagyis Bende - kacsintott és végre megmutatta a szép mosolyát.
Csend volt. Sári haragudott Bendére, én megpróbáltam eldönteni, hogy most mi van.
- Hm, esetleg elmondanátok a neveteket? Mármint az a szokás nem? - értetlenkedett Bende.
- Én Szabó Sára vagyok, de mindenki csak Sárinak szólít, úgyhogy légy szíves te is! - utasította Sári Bendét.
- Engem pedig Nagy Elizabethnek hívnak - mosolyogtam.
- Nagyon szép neved van - kedveskedett Bende.
Abban a pillanatban kezdődött el a csodálatos nyarunk, akkor még nem tudtam a történetünk végét.
Napjainkban:
Visszagondolva ezekre az emlékekre elszorult a szívem. Erősnek kellett lennem a rajongóim előtt.
- Most pedig fogadjátok nagy szeretettel a NYÁRUTÓ című nagysikerű könyv írónőjét, Nagy Lizyt - szólt Edit asszony.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, és ne haragudjatok a késésért, de nálam ez a normális „hangos kacagás hangzott fel. Rajta is láttam azt a mosolyt, amit évekkel ezelőtt fedeztem fel.
- El sem tudjátok képzelni mennyit jelent ez nekem. Szerintem kezdjük is el.
Leültem az asztalhoz és dedikáltam a könyveimet. Amit tudni kell a könyvemről az-az, hogy tiniknek írtam. Négy fiatalról szól, akik egy nyári táborban ismerkedtek meg. Azonban megszűntették a kapcsolatot és évekig nem beszéltek egymással.
A NYÁRUTÓ az első kötet a Nyárlánc sorozatból. Még számomra is titok a következő rész.
Már órák óta tartott a dedikálás és fájt a kezem, de nem adtam fel. Ránéztem a közönségre és láttam, hogy fogy a tömeg. Az egyik lánytól még egy ölelést is kaptam, ami nagy erőt adott a folytatáshoz. Utána már csak egy rajongóm volt. Tőle is megkérdeztem, hogy kinek dedikáljam.
- Hogy szeretnéd: Elizabethtől, vagy a NYÁRUTÓ írónőjétől? - csak a tollat néztem.
- Nekem csupán annyi kell, hogy Lizytől Bendének - hallottam, aztán ismét elsötétült minden.
Évekkel ezelőtt:
Attól a naptól fogva minden napot Bendével, Sárival és Bencével, Bende legjobb barátjával, töltöttem. Esténként együtt néztük a naplementét, és rengeteget nevettünk. Sárival mindig róluk beszélgettünk, de mégse mertem neki bevallani, hogy „lehet, többet érzek Bende iránt, mint barátságot.” Sári elmondta nekem Bence iránti szerelmét. Már esténként sem beszélgettünk úgy, mint régebben, ő csak Bencéről álmodozott. Talán ha hamarabb elmondtam volna neki az érzéseimet akár négyesben is lehettünk volna, de nem. Az utolsó előtti napon Bendével sétáltam a parton. Gyönyörű volt a naplemente, ahogy arany utat rajzolt a Balatonra.

- Lizy, szeretnék elmondani valamit - kezdett bele Bende.
- Én is szeretnék mondani valamit - mosolyodtam el, és biztos voltam abban, hogy a szemem is csillog.
- Nagyon jól érzem veled magam, és szeretném ha… - félbe hagyta a mondatot, de hamar folytatta - szeretném, ha megpróbálnánk együtt, mert csak rád tudok gondolni - megfogta a kezem.
- Én is ezt akarom - fülig ért a szám, és hirtelen az ajkunk egymáshoz ért. Azt hittem ez lesz életem legnagyobb napja, de nem.
- Lizy, nekem van valakim - elengedte a kezemet.
- Mi? Miért nem mondtad, hogy van egy barátnőd? Van fogalmad arról, hogy mit érzek irántad? - a könnyeim elterítették az arcomat, de ő csak hallgatott, és túlkésőn szólalt meg.
- Ő le.. - de már nem hallottam a mondat utolsó szavait. SAJNOS!

Elrohantam. Egyedül akartam lenni. Reggel Sári talált rám, és elmondta, hogy tudott Bende barátnőjéről. Elárultnak éreztem magam a barátnőm és a szerelmem részéről is. Azon a nyáron elveszítettem a legjobb barátnőmet és Bendét is, de akkor még nem tudtam, hogy csak az én hibám volt.
Napjainkban:
- Felébredt!
- Hol vagyok? - kérdeztem.
- A könyvtár olvasó termében - mondja az igazgatóasszony. - Minden ok nélkül elájult a művésznő.
- Már emlékszem - ültem fel bágyadtan.
- Az olvasója nagyon megijedt. Szerintem jobb lenne behívni, és értesíteni az állapotáról.
- Igen, kérem, hívja, be - utasítottam.
Pont olyan volt, ahogy emlékeztem rá. Szinte semmit nem változott, ugyanaz a barna szem, és barna haj.

- Szia Lizy „félénken köszönt.
- Bende, kérlek, magyarázd meg, hogy miért jöttél ide?
- Mert szeretlek - ugyanolyan édesen volt, mint régen.
- Persze - gúnyolódtam.
- Kérlek, hallgass meg - ült le mellém. - Ezt a levelet Hanna írta neked.
- Hanna? - értetlenkedtem.
- A volt feleségem, és kérlek, ne vágj közbe. - nehéz volt megállni, de a szívem ismét elkezdett kalapálni. - Hanna az a lány, aki miatt nem lehettünk együtt. Leukémiás volt, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Minden álma az volt, hogy a feleség legyen.
- És te teljesítetted az álmát, bár tudta, hogy nem élhet túl sokáig - fejeztem be a mondatát.

Bende csendben bólogatott és átnyújtotta a levelet. Kibontottam és elkezdtem olvasni:
„Drága Lizy!
Nehéz levelet írnom neked, de meg kell tudnod az igazat. Bendével legjobb barátok voltunk egészen gyerekkorunk óta. Talán ezért is érzett kötelességet gondoskodni rólam életem legnehezebb időszakában. Már kislányként arról, álmodtam, hogy Bende lesz a férjem. Nos, az álmom beteljesült, bár tudtam, hogy Bende téged szeret tiszta szívből. Kérlek, ne haragudj rám, amiért elvettem tőled.
Kérlek, bocsáss meg neki és legyetek nagyon boldogok együtt.

Hanna”

Könnyek gyűltek a szemembe. Önzőnek éreztem magam, hogy csak a saját érzéseimmel foglalkoztam. Azonnal magamhoz öleltem. Talán órákig ott voltunk ölelkezve, de nem érdekelt.
- Szeretlek - puszilgattam és ölelgettem.
- Én is, de valaki még beszélni szeretne veled - elhúzódott tőlem és kinyitotta az ajtót. Nem hittem a szememnek, hogy ki lépett be az ajtón.
- Sári kérlek, ne haragudj rám - sírtam. Csak ölelni akartam és bocsánatot kérni tőle.
- Ne butáskodj már - szorosan megölelt. - Tőlünk már nem szabadulsz.
- Nem is akarok, abban biztos lehetsz - egyszerre öleltem meg őket.
Aznap este mind a négyen (Sári, Bence, Bende és én) elmentünk Hanna sírjához. Noha nem ismertem, de csodálom. Nála kedvesebb embert nem ismerek. Bemutattam Bendét a szüleimnek, akik hamar megkedvelték. A szüleim nagyon örültek, hogy kibékültem Sárival.
A fiúk megkérték a kezünket, és tegnap elmentünk Sárival esküvői ruhát nézni. Remélem, nem fogom lekésni a saját esküvőmet.
Amikor megjelent a NYÁRUTÓ nem tudtam, mi legyen a folytatás, de már tudom. A fiatalok visszatérnek arra a helyre, ahol megismerkedtek, és újra át fogják élni a közös élményeket. Talán hihetetlen, talán nem, de azok a fiatalok mi voltunk és rólunk szólt a NYÁRUTÓ című könyv és csak rajtunk áll a folytatás is.
5898
zsano17 - 2018. február 27. 19:27:51

Kedves Kata!
Köszönöm szépen az elismerő szavakat. Nagyon sok erőt adnak nekem a folytatáshoz. 😊

5772
Kata1984 - 2018. február 25. 11:15:14

Kedves Zsanett!

Nagy szeretettel olvastam történetedet, a saját első szerelmemet juttatta eszembe. Én is táborban ismertem meg őt, olyan volt akár egy álom. Nehéz is volt visszatérni a valóságba. Smile

Aranyos történet, szerintem tehetséges vagy az íráshoz. Örültem, hogy olvashattam!

Szeretettel: Rose

Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.