Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.06.18. 09:05
A Holnap Magazin minden szerkesztőjének,al
kotójának,olvasójá
nak remek új hetet kívánok.Nagy alkotókedvet és pompás olvasnivalót

2018.06.18. 08:46
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.06.18. 08:01
Kedves Viola! Még annyit szeretnék a Lajos bácsi c. prózához hozzátenni,hogy ezt az írást elküldtem Németországba egy levelezőtársamhoz.
Nyilván őt... Bővebben

2018.06.17. 21:59
Drága Viola! Sajnálom,hogy csalódást okoztam a LAJOS BÁCSI prózával,annak is a végével,de itt a kegyetlen önzés valóságát írtam le. Néha az élet sz... Bővebben

2018.06.17. 20:35
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.06.17. 17:20
Szép napot kívánok mindenkinek!

2018.06.17. 13:35
Ó, köszönöm szépen a nyereményt.

2018.06.17. 12:20
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.06.17. 08:18
Jó reggelt! Szép vasárnapot! Gratulálok a nyerteseknek!. Éva

2018.06.17. 08:17
Gratulálok a nyerteseknek. Csak így tovább! Vadvirág

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: abfashionlights
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 0
Nagy Léda: Fordulj meg!
Egyszerűen, ahogy ott álltam. Nevetséges. Szorongattam egyszerre a kezemet és a kezemben lévő vastag, irha egyujjas kesztyűt. Mint egy kislány. Annak éreztem magam. Nagyon. Rajtam a kabát, sapka, sál. Persze most nagy divatja, hogy bent is hordjunk sapkát, sálat, de ez nem az menő romkocsmás feeling volt. Kicsit félve néztem szét. Nem illik bámulni, tanították annak idején. Már nem tudom hányadik felesen túl voltunk. És ő csak beszélt. Kicsit úgy éreztem magam, mint mikor be van dugva a fülem, hallgatom a zenét, de nem elég hangos, mert a külvilágból beszűrődik valami idegesítő, folyamatos kattogás. De az a kattogás valójában én voltam. Váltakozott. Egyszer ő erősödött fel, én halkultam, aztán én kattogtam, ő pedig csak idegesítő háttérzaj volt. Ahogy ott álltunk. Igen, még mindig álltunk. Az egésznek a nemes szépsége az volt, hogy némán is lehet beszélni. Én beszéltem… Kivel?
A legjobb az egészben, ahogyan ezeket megéled. Hisz a ki nem mondott szavak is léteznek. Csak a fejedben. Mikor eljutsz odáig, hogy kimondod, már súlya van. Megszületik. Mindent meg kell szülni. Ki kell gondolni, fel kell ismerni, el kell fogadni, majd akarni kell, hogy kimond. MONDD MÁR KI! Mindezt egy ezredmásodperc alatt. Jó, mi?
Szóval olyan természetes volt minden. Pedig egy idegennel voltam együtt, ismeretlen helyen, új szituációban, mégis jó volt. Nem akartam emlékezni, nem akartam ismerős lenni. Féltem, nagyon. Mitől? Hogy ismerős lesz. Ismerős lesz, de mással. Az olyan kiábrándító. Ugye?
"Olyan vicces vagy". Az én értelmező kéziszótáramban ez nem jelent pozitív mondatot, mivel hogy kurvára nem vagyok vicces. Hirtelen mozdulat következett, és azt hiszem a kabátom már a fogason lógott. Igen, azért ez szép teljesítmény. Nem csak úgy ledobni, hanem szépen felakasztani. Miután varázsszóra, vagy ütésre, de maradjunk annyiban, hogy egy mozdulattal lekerült rólam a kabát, és újabb csoda folytán a fogason találtam kereső szemeimmel, azt hiszem a cipőm következett. Itt már azért határozott ellenállást folytattam. Mondhatjuk azt, hogy megpróbáltam. Van, amikor ellenállsz, hogy a saját igazodat bebizonyítsd, de közben tudod, hogy felesleges. Gyenge vagy hozzá. Na, ez is valami olyasmi szitu volt. Közben persze üvöltöttem. Mármint belül. Menj haza!- kértem magamtól. De olyan hideg volt és amúgy is fáradt voltam...
Annyira féltem. Nem akartam ismerősen érezni. Sem azt, hogy fájjon. Nem akartam elengedni. Viszont meglepő mód elengedtem. Nem emlékszem pontosan hogyan és miként sikerült ezt leküzdenem, de egyszer csak kikapcsolt am és elkezdtem élvezni. Hiszen erről szól. Aztán újra meghátráltam, és újra és újra... émelyegtem.
Az utóbbi időben megfigyeltem, hogyha nagyon lassan beszélek, az olyan szexi. Szerintem. Aztán újra a gondolataim rabja lettem. Agyaltam... Fujj de csúnya szó. Ilyenkor elméleteket gyártok, meséket kreálok, tökéletesen megkomponált beteg álmokat szövök minden egyes megélt élethelyzetből. Az sem érdekel, ha nem az én történetem. Ellopom. Kiszínezem, megtoldom párbeszédekkel, újabb és újabb forgatókönyvet írok. Néha happy end a vége, aztán van, hogy nem. Több változatot is készítek, és ami az aktuális hangulatomhoz passzol, előadom. Eljátszom, beleélem magamat és átérzem minden egyes hazug mondatomat. Egy képzeletbeli világot teremtek magamnak. Ebben a világban most épp állok, sapka a fejemen és nagyon szexi vagyok. Higgadtan, lassan beszélek. Nem ő veszi le a cipőmet, hanem lerúgom egy hirtelen mozdulattal a lábamról, be a sarokba. Jó messzire. Nem ő veszi le a kabátomat, hanem én akarom, hogy levegye és leveszi. Leesik a földre. Azt akarom, hogy akarjam, és már nem is kell akarnom, mert akarom. És ez nem az a régi érzés. Ösztönök vannak. Minden mozdulat természetes. És ez jó. Én állok, ő mit csinál? Csak néz. Fürkész, és nem tud betelni velem. Én pedig fürdök a sikerben. Tetszik, hogy elkápráztatom, ő rólam ábrándozik, én pedig érzem, hogy ő velem foglalkozik. Hirtelen megállok egy pillanatra. VÁRJ. Én nem is állok ott. Ő viszont ott áll előttem.
Egyszerűen, ahogy ott áll... Nevetséges.
5396
Kitti - 2018. március 08. 16:18:01

Remek. Elgondolkodtatott az írásod. Nagyon jó!

5548
Anonim felhasználó - 2018. március 06. 17:08:52

Kedves Léda .
Nagyon tetszett a monológos írásod !
Vannak helyzetek amikor vágyainkban ott áll a kibontakozó
élet minden szépségében ,csak ki kéne nyújtsuk a karjainkat, hogy megfogjuk
Az " ösztön "!
Az is lehet ,hogy megtörtént eseményt elevenítünk fel .
Mindenesetre nagyon titokzatos és szép írás ! Smile


Elképzeltem magam a helyedben .Nem rossz helyzet ! Smile
Gratulálok szeretettel....BabuHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.