Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.05.26. 22:28
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.05.26. 21:27
Keni, kellemes pihenést! Smile

2018.05.26. 21:27
Szép estét kívánok mindannyiunknak! Smile

2018.05.26. 17:56
Kedves Kitti! Köszönöm kedves, vigasztaló szép szavaidat! Azt hiszem az emberség, a kedvesség a jó szó, ami a legmeggyőzőbb! KÖSZÖNÖM!!! Azt mo... Bővebben

2018.05.26. 17:28
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.05.26. 15:57
Hiányozni fogsz Keni! Sad. Azért ha van időm, olvaslak továbbra is! Smile Jó pihenést! Rose

2018.05.26. 14:58
Keni! Jó pihenést! ha javasolhatom Beethoven "Csend" című darabját hallgasd meg! Engem teljesen kikapcsol és feltölt. Várunk vissza! Üdv: Winkriston Bővebben

2018.05.26. 12:31
Kedves Keni! Jól teszed. Jönnek majd a kellemetlen, nem szeretem idők, akkor úgy is beszorul az ember a lakásba. Ki kell használni a jó időt! ... Bővebben

2018.05.26. 11:57
Hello keni ! Istvan barátom már én is hiányoltalak .Nyaralj és ésélvezd a szabadság önfeledt napjait. Itt egész májusban csodás idönkl van . baráti... Bővebben

2018.05.26. 11:21
DRÁGA KENI! tudd meg, hogy hiányzol. Vigyázz Magadra és jó pihenést kívánok. Küldök még valamit, kérlek, olvasd el. In Love

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Matt99
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Suba Patríciai: Összetörve (2018. április)
Éles fékcsikorgás szakította ketté az éjszakát, majd csattanás és néma csend. Később fények villantak és érthetetlen beszédfoszlányok kúsztak a levegőben. Mielőtt szavakká formálódtak volna, már el is tűntek. Utána már csak a sötétség vett körül. Jól esett belezuhanni. Később próbáltam kinyitni a szemem, szólni, hogy ne zizegjenek már annyit. Mondataim bent rekedtek és én megint a sötétben maradtam. Egy idő után, mintha saját zihálásomat hallottam volna. Szám kiszáradt, úgy éreztem mintha homokkal lenne tele az egész testem. Hideg érintést éreztem ajkaimon, majd nyelvem hűs vízhez ért. Mohón nyelni kezdtem, de megvonták tőlem az éltető folyadékot.
– Lassan, kortyonként – kedves hang korholt halkan és én engedelmeskedve apránként ittam tovább. Örültem, hogy a szavak újra értelmet nyertek. Szememet kinyitottam, ám egyből be is csuktam. A fény vakítása éles fájdalomként hatolt a fejembe.
– Várjon, lekapcsolom a villanyt – szólt az iménti kedves hang.
Végre kinyithattam a szemem és kivánszoroghattam a sötétségből. Mozdulatomra, fájdalom nyilallt belém. Mégis kényszerítem magam, hogy körülnézzek. Kórházban voltam.
– Mi történt velem? – hangom nehezen engedelmeskedett.
Mielőtt a nővérke válaszolhatott volna, egy orvos lépett be az ajtón.
– Örömmel látom, hogy felébredt. Emlékszik valamire?
Gondolkodtam. Emlékfoszlányok villantak be. Beindult a szülés, épp a kocsiban viccelődtünk férjemmel, hogy kisfiúnk mennyire siet, hisz még három hét hátra volt a szülésig. Majd a szembe jövő autó dudálása és éles csattanás. Utána már csak a sötétség.
– A baba, a férjem… – félve kezdtem mondatom, miközben kezem lapos hasamra szorítottam.
– Sajnálom – kezdte az orvos.
Nem hagytam, hogy befejezze, sikítani kezdtem. Ki akartam ugrani az ágyból, ám ekkor ért a második sokk. Lábam nem mozdult. Próbáltam rángatni ám nem is éreztem. Riadtan néztem az orvosra, aki szótlanul tűrte kitörésemet. Mikor látta, hogy ráfigyelek csak akkor szólalt meg.
– Megsérült a lába a balesetben, lebénult. Kitartással és gyógytornával meggyógyulhat. Ehhez viszont szükségünk van önre – megfogta a kezem, szeme tekintetemet kereste, ám én lehajtottam a fejem – kérem, ne adja fel, tudom, hogy nagy veszteség érte...
– Nem tud semmit! – szakítottam félbe hisztérikus hangon – Mindenemet elvesztettem, úgyhogy ne is jöjjön azzal, hogy rendbe jövök.
Visszafeküdtem az ágyra, jelezvén, hogy nem akarok tovább beszélgetni. Megértette. Némán kiment a szobából. Üvölteni szerettem volna, de csak feküdtem tehetetlenül. Tűszúrást éreztem a karomban, hálás voltam a sötétségért, amely ismét rám borult.
Reggel összetörten ébredtem. Másik orvos jött vizitelni. Megnézte a sérüléseimet és közölte, hogy egy hét múlva kezdhetjük a gyógytornát. Elfordultam és zokogni kezdtem. A belépő nővérke nyugtatni próbált, de én csak azért könyörögtem, hogy szúrja belém a sötétséget. Sajnálkozva rázta a fejét.
Ezek után senkivel nem akartam kommunikálni. Elhatároztam, nem veszek részt a rehabilitáción és a pszichológus segítségét is elutasítottam. Éjszaka egy nőt hoztak be a mellettem lévő ágyra, aki dühödten veszekedett a mellette álló nővérrel.
– Nem értik, hogy látni sem akarom! Holnap hazamegyek saját felelősségre.
A nővér nem vette észre, hogy nézem. Könnyeit törölgetve ment ki. Nem tudtam elképzelni, miért sírhat. Nem akartam én más bajára figyelni, de mégsem tudtam kiverni a fejemből.
Másnap reggel a mellettem lévő nő el is ment. Mikor a nővér bejött, láttam rajta, hogy szemei vörösek a sírástól. Nem bírtam tovább és megkérdeztem, mi a baj. Megdöbbentem, amikor elmesélte, hogy a reggel eltávozott nő a kórházban hagyta újszülött csecsemőjét. Kisebb baleset érte és előbb beindult a szülés. Mint akit fejbe vertek szédültem meg. Hirtelen saját elvesztett kisbabám jutott eszembe. Félénken kérdeztem megnézhetném e a kisbabát. Tolókocsiba ültettek és eltoltak az újszülött osztályra. Szőke hajú kisfiú feküdt a kiságyban. Nem tudtam levenni róla a szemem. Önkéntelenül arra gondoltam, hogy ez a kisbaba senkinek nem kell, mégis az én csecsemőm halt meg. Mikor megkérdezték fel akarom e venni, tagadólag ráztam a fejem és vissza akartam menni az ágyamba. Elhatároztam soha többet nem nézem meg a kisfiút. Másnap reggel mégis ott voltam újra. Megfogtam kis kezét. Meglepően tapasztaltam, hogy szeretethullám szaladt végig a testemen. A szívemen lévő jégpáncél olvadni kezdett. A kisbaba mosolyától nem tudtam szabadulni, ágyamban fekve is felidéződött bennem. Öt napon keresztül szinte minden időmet a kiságy mellett töltöttem. Kézbe vettem és ringattam a kis testet. A hatodik napon megkérdezte a nővér, hogy nem akarom e megetetni a picit. Nemet intettem a kérdésre, mert megszólalni nem tudtam. A torkomban lévő gombóc nem engedte. Ijedten néztem a szőke pihés kis fejet, azokat a kék szemeket. Egy pillanatra pánikba estem. Kezemet a hasamra szorítottam. Hirtelen azt képzeltem, hogy az én angyalkám fekszik az ágyban. Bárcsak lehetséges lenne ez! Sietve menekültem vissza a szobámba. Tudtam, hogy soha többé nem láthatom a kisfiút, ha csak úgy nem döntök, hogy örökbe fogadom. Anyagilag megtehetem és a kapcsolataim révén rövid idő alatt haza is vihetném. Elhessegettem ezt a gondolatot, hisz úgy éreztem ezzel férjemet és saját véremet árultam volna el.
Az este nehezen aludtam el. Álmomban a házunk előtt álltam. Beléptem az ajtón, gyereksírást hallottam. Futottam a kisszobába. Férjem állt ott kezében a kisfiúnkkal. Zokogva rohantam hozzájuk. Átöleltük egymást, magamhoz szorítottam mindkettőjüket. Nem akartam felébredni, kértem vigyenek magukkal. Nem bírom nélkülük az életet. Párom a kiságy felé mutatott, majd még egyszer végigsimítva arcomon elfordult. Kétségbeesve néztem, ahogy távolodnak és halványulnak. Felriadtam. Zavartan néztem körül. Tudtam búcsúzni jöttek. Hirtelen békesség szállt meg. Éreztem bármit teszek, örökre a szívemben maradnak. Képes voltam arra, hogy elengedjem őket. Az éjszaka többi részét éberen és a gondolataimba mélyedve töltöttem. Elsírtam maradék könnyeimet. Mire eljött a reggel, fontos elhatározásra jutottam. A vizitelő orvos kérdésére, hogy vállalom e a kezelést, igent intettem. Könnycsepp gördült ki szememből, miközben halkan hozzátettem:
– A kisfiút is örökbe fogadom.

5772
Kata1984 - 2018. május 16. 21:12:01

Kedves Patricia!

Szívből gratulálok! Ilyen megható történetet régen olvastam! És olyan szép lett a befejezése is. Smile

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

5774
Patree - 2018. május 04. 18:50:23

Köszönöm szépen mindenkinek. HeartRose

5162
feketenedr - 2018. május 04. 18:18:49

Szeretettel gratulálok az első helyezéshez!

Üdvözlettel: MargóRose

5694
ritatothne - 2018. május 04. 11:41:31

Kedves Patree!

Gratulálok a díjazáshoz. A novellád valóban nagyon szép.

Szeretettel: RitaRose

5774
Patree - 2018. április 26. 11:07:15

Köszönöm szépen. Rose

5162
feketenedr - 2018. április 26. 09:28:45

Fájdalmakkal teli történetet olvastam, de végül a szeretet, a hit és a remény jó döntést eredményezett. Gratulálok szeretettel.Heart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.