Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Márciusi tél (2018. április)
Hát, jól kint vagyunk a vízből, mondhatná a magyar. Vagy talán mégsem? Ebben a megkésett márciusi télben tegnap hóembert építettünk. Szép nagyot, s most ott ragyog az eltévedt dermedt napsütésben nappali szobánk előtt, együtt érzőn bámulva családi ünnepünk. Őt figyeljük, amint huncut mosoly kíséretében jobb kezével megdörzsöli hosszú répaorrát, aztán lyukas fazékkalapját picit megbillentve kacsint is hozzá szénből megrajzolt szemével. Talán még köszöntőt is mond nekünk!
Mert hát névnapot ülünk a fiammal. Tavaszvárót. Úgy tartja a mondás, hogy Sándor, József Benedek, zsákban hozzák a meleget. Mint a régi szép időkben. A tények azonban mást mutatnak: szembesülnünk kell azzal a jelenlévő problémával, hogy hideg van. Március derekán fázósan összehúzva magunkon kabátjainkat hallgatjuk barátaink korántsem bántó, ám mégis cikizős megjegyzéseit. És igazuk van. A szépséges tündérlány helyett Holle anyó töltötte meg hóval a már említett zsákokat. Meleg helyett havat hoztunk a tavaszban!
A természet megtévesztett bennünket.
Mindemellett őszintén bevallom, jobban szeretem a névnapokat a születésnapoknál. A születésnapok olyan számszerűek. Mindig figyelmeztetnek valamire. Az elmúlásra. Novemberi gyerek lévén, minden alkalommal számolnom kell a nagy igazsággal, hogy megint elmúlt egy esztendő, bár még ősz van, de mindjárt itt a hosszúnak tűnő tél, azután… hát igen, újra várhatjuk a tavaszt. És ebben az ismétlődő körforgásban nagyon gyorsan eltelnek felettünk az évek.
Hogy kint lennénk a vízből? Látva a Tiszát, a máskor oly békés folyót, barátaimnak a Körös-torokban készített felvételeit, sajnos csak reménykedhetünk. Abban, hogy a Nap – gondolva ránk is – majd lassan melengeti fel bolygónk féltett féltekéjét és nem zúdítja ránk a hegyekben gyorsan elolvadó és a folyókat felduzzasztó havas áradatot. Az égiek pedig megfeledkeznek az esőről.
Reménykedhetünk?
Peti bácsi, a vendéglős már hozzá is fogott a pakoláshoz. Az alsó helyiségekből kirámol minden kézzel foghatót, hogy a hullámtérben ne váljanak a víz martalékává. Ezt szinte minden évben meg kell tennie az ország egyik legszebb üdülőterületén. Nem sír emiatt, azt mondja, már rég hozzászokott a folyó szeszélyes mozgásához. Emlékszik, 2006-ban, a nagy árvízkor a védőgáton belül lakásának magasabban fekvő helyiségéig közlekedhetett ladikjával.
De ez a történet már nem a Sándorokról, Józsefekről, Benedekekről szól…

5162
feketenedr - 2018. április 26. 09:49:35

Bizony az idő múlása és a természet változása nem zabolázható meg. El kell fogadnunk a szeszélyességeit is.Szívesen olvastam ezt kis hangulatjelentést....
Üdvözletem

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.