Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.14. 21:51
Irénke, még lehet küldeni az így írunk mi kötetre. 10 szerző szerepelhet a kötetben. 7 szerző írásainak nyomdai anyaga már készen van. Várjuk írása... Bővebben

2019.07.14. 19:59
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 0
Szatmári Gizella Emese: A pad
A pad ugyanott volt, ahol minden nap. Soha nem ült rajta senki. Már nem. Mióta elmentél, érdekes módon, elkerülték az emberek azt a padot. Én mindennap elmentem mellette, s valami vonzott, húzott a közelében lenni, holott fájó érzéseket indított meg bennem. Mégis kimentem nap, mint nap, s mikor elmentem mellette, hosszan néztem, s talán látni véltelek, ahogyan ott ülsz és magyarázol, vagy éppen mosolyogsz az előtted elhaladó emberekre.
Ma újra jártam ott, ahogyan minden nap azóta, hogy nem mi ülünk rajta. Előtte is a kedvenc padom volt. Ám mára csak a múlt fájó emlékei miatt keresem fel, és talán azért, mert azt hiszem, egyszer meglátlak ülni pontosan ott, ahol mindig is ültél. A fejeden borostás a haj, szinte kopasz. Álladon puha szakáll, nem túl nagy. A szemed kékje, mint az égnek tengere, és oly mély, hogy soha ki sem találtam belőle...
Ott ültél és bármikor is jöttem, engem néztél. Mintha tudtad volna, hogy jönni fogok. Hogy éppen akkor és abban az időben fogok jönni. Mindig tudtad és mindig vártál. Bármikor is jöttem.
Ma újra arra jártam. Ugyanott állt, ugyanolyan volt, mégis másnak láttam.
A padon ma sem ült senki. Csak a szél hordott rá némi őszi falevelet. Hallottam, ahogyan megforgatja, felkapja, majd újra leteszi a sárgult lombok ruháját. Zizzentek, susogtak, zörögtek, ropogtak.... Aztán csend és újra csend.
A pad ott állt, ahol mindig. Mégis valami egészen más volt, mint eddig. Sokáig csak álltam és bámultam, s nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az oka a meglepetésemnek. Megnéztem jobbról. Nem láttam rajta semmi különöset. Megnéztem balról. Most sem láttam semmit. Aztán a közepére néztem, de nem láttam így sem semmit. Hirtelen egy gondolat röppent a fejembe: leguggolok. Lassan - mert emlékszel? fáj a térdem - leguggoltam. És akkor megláttam!
Megláttalak!
A szívem nagyot dobbant. Akkorát ugrottam, hogy a térdem is megroppant jó hangosan. Ez nem lehet! Csak káprázat. Te nem vagy. Te elmentél. Nem vagy!
A hangod éppen olyan volt, mint régen. Lágy, simogató és szeretet volt benne. A hangod úgy ölelt körül, mint a gyermeket anyja védő, két keze. A hangod megsimogatott, megvédelmezett, és békességet adott. Hány éve is, hogy nem hallottam? Hány? Milyen mélységekben és fájdalmakban jártam azóta? Hányszor határoztam el azt, hogy én is elmegyek? És hányszor adtam fel az összes reményemet? Mert élni nem lehet - nélküled.
- Szeretlek! - mondtad. - Örökké szeretlek! Bármi is lesz, bárhol is leszünk, én mindig szeretni foglak.
- Tudom - suttogtam vissza. Nem mertem hangosan mondani. Féltem, hogy meghallom a saját hangomat. Féltem, hogy eltűnik ez az egész látomás és soha többé nem látlak téged.
- Hol voltál eddig? Miért hagytál itt engem? - kérdeztem.
- Nem akartalak. Mennem kellett. Tudod, csak a káprázat beszél neked, s te azt hiszed, engem hallasz. Mert hallani akarsz. Évek óta minden nap kijössz ide és rám gondolsz. Mert úgy mentem el, hogy nem mondtam el neked azt, amit most hallottál. Amit hallani szerettél volna. Vártad. Vártad a szavakat. S én nem bírtam mondani. Erőtlen voltam. Magamba zártam őket. Most azt akarom, hogy tudd! Hogy megnyugodj! Azt akarom, hogy soha többet ne nézz erre a padra, és soha ne gyere errefelé, mert itt van ezen a padon az egész életünk. Hagyd itt, kicsi kincs! És menj tovább!
- Nem akarok! - sikoltottam. - Mindig látni szeretném! Látni! Téged!
- Majd egyszer, kicsi kincs. Most még élj! Élj másokért! Ne a múltban, a múltért! Én várok rád, és szeretném, ha boldog lennél – nélkülem.
- Nem akarok! – már hangosan zokogtam. - Erre akarok járni! Nézni akarom ezt a padot, az életünket!
- Nem szabad, kicsi kincs! Nem szabad. Ami elmúlt, az nem jön vissza többé. A szíved mélyén van elásva. Hagyd ott, kicsi kincs, ne hozd fel soha! De tudd: az utolsó szívdobbanásom is te voltál. És az utolsó, legeslegutolsó gondolatom is. Most is rád gondolok és most is téged szeretlek! Úgy maradt meg bennem minden, mint mikor elmentem. Érted? Minden ugyanúgy vár. Élj! Majd eljön az idő és együtt leszünk.
Halkan zörögnek a falevelek. Őszi szél őszi illatokat hoz. Szívemben békesség és öröm. Ez az ősz megnyugvást hozott nekem. A pad nem tudom, hol áll. Nem tudom, milyen és azt sem, ki ül rajta. A pad, mélyen eltemetve. a szívemben vár – kettőnkre.
2017. 11. 18.
5945
Emese - 2018. április 16. 17:28:00

RoseRoseKedves Kitti! Köszönöm szépen az értő, érző olvasásod!RoseRose

5396
Kitti - 2018. április 15. 08:37:38

Átéltem, átéreztem ezt a csodás kis novelládat. Gratulálok, nagyon jó, tetszik erősen! Rose

5945
Emese - 2018. április 10. 21:42:23

Kedves Boba! Nagyon örülök, hogy olvastad e kis írásomat és megnyerte tetszésedet!

5811
Boba - 2018. április 10. 21:14:36

Gyönyörű

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.