Aki nem szeret segíteni, nem tud legalábbis egy kicsit empatikus lenni, annak nincs helye az ügyfélszolgálatokon. Hiszen mint a neve is mutatja, szolgálat, ahol segítenünk kell a másikon. És mindegy, hogy ki miért csinálja: pénzért, az elismerésért (a miért? - kérdeznének most vissza a volt kollégáim közül sokan), vagy mert szereti csinálni.

Én szerettem csinálni.

Történt egyszer, hogy számlázó-rendszert váltottunk, és az átállás nem volt eléggé zökkenőmentes, sok volt a leállás az új programnál még a váltás után fél évvel is. És pont egy ilyen leállás alkalmával jött egy kétségbeesett hívás.

A bácsi lehetett vagy 70-80 éves, és kétségbeesetten kérte, hogy segítsek neki, mert kikapcsolt a telefonja, és elrontotta a PIN-kódját háromszor, és most már a PUK-ot kéri a telefonja.

Nesze nekem. A bácsi szinte sírt, mert a lányát kéne hívnia, de nem tudja, mert a felesége telefonja nincs feltöltve pénzzel, arról csak minket tud hívni. Mindenképpen segíteni akartam neki, de ha az átok rendszer nem megy, hogy nézzem meg a PUK-kódját?

Én még azok közé tartoztam, akiknek még a régi számlázó-rendszerhez is volt belépésük. Gondoltam egy próbát megér. Megkérdeztem a telefonszámát és az ügyfélszolgálati belépési kódját. Ezeket szerencsére tudta. Beléptem a régi rendszerbe és beazonosítottam ott az ügyfelet. Bár ez nem volt éppen a legszabályosabb, de nem törődtem vele. Az ugyanis, hogy a fél évvel korábban leállított rendszerben egyezik a kód, még nem jelenti azt, hogy most is az a kódja. De vállaltam a hívásértékelés miatti kockázatot, mert segíteni akartam, és megkerestem ebben a régi rendszerben a PUK kódját.

- Ott van most a telefon a kezében? - kérdeztem, mikor meglett a kód.

- Igen, itt van! - válaszolta nem túl bizakodóan.

- Jó. Akkor most mondom a PUK kódot, de csak egyszer próbálja meg beírni, mert nem teljesen naprakész az adatbázis, amiből ezt most mondom Önnek! Ha beírta a PUK-ot, utána majd kérni fogja kétszer a PIN-kódot is. Itt megadhat bármilyen 4 számot. - Aha, gondoltam közben, a fél év olyan messze van a "nem egészen naprakésztől", mint Makó Jeruzsálemtől. De mindegy. Neki úgysem az lesz a lényeg, hogy a júniusban leállított programból vadásztam ki neki decemberben az információt, hanem hogy elinduljon a telefonja.

A bácsi pötyögött a telefonon, és egyszer csak meghallottam a Nokia bejelentkezési szignálját, de már hallottam is a bácsit:

- Köszönöm szépen kedvesem, visszajött a telefonom! Az Isten áldja meg magácskát, hogy tudott nekem segíteni!

Hát, én majdnem elsírtam magam hívásban, annyira örültem annak, hogy a bácsi mennyire örült annak, hogy visszakapta a telefonját és tud telefonálni. Itt éreztem, hogy bár sokan semmibe veszik az ügyfélszolgálatost, de azért mégiscsak van értelme odaülni "hallózni". És ha megkérdezik tőlem néha, hogy melyik hívásom a legemlékezetesebb, mindig ezt mondom...