Putterer Magdolna Léna: Én soha nem felejtek !
Kicsit a gyermekkoromra visszaemlékezve: A szomszédban lakott egy család, akiknek volt 2 lánya . Az udvaruk teli volt bazsarózsával , amit imádtam.
Ahogy nyílni kezdtek a bazsarózsák , minden reggelemet azzal kezdtem elsétáltam arra , hogy megsimogathassam az illatozó virágokat , mélyen magamba szippanthassam illatukat, ami lelkemben csodát teremtett.
Egy napon szintén ezt tettem , de ekkor az udvaron megláttam egy rózsaszínruhás vékonyka kislányt. Zavarba jöttem, elszégyelltem magam, hiszen megláttam titkomat .
Ő kedvesen mosolygott rám , miközben valamit majszolgatott ami látszott , nagyon ízlett neki .
El akartam szaladni, de utánam szólt :
- Ne fuss el ! Kérsz csokit ?
- Csokit ? Mi az a csoki ?
- Ez olyan finom, édes. Adok neked kóstold meg . Meglátod ízleni fog és ha ízlik, adok neked máskor is.Jó ? - Mosolyogva letört egy darabkát, átnyújtotta nekem a kerítés felett. Félve nyúltam érte.
Egy darabig tartogattam kezemben a számomra még idegen valamit amit addig még soha nem láttam, nem ízleltem meg.Álltam , csodálkozva néztem ahogy kezdett szétolvadni a meleg kezemben. Nem mertem számba venni. Féltem tőle. A rózsaszínruhás kislány észrevette, hogy félek. Bátorítani kezdett :
- Ne félj. Kapd be gyorsan . Nagyon finom édes .
Én bátortalanul a számba vettem , éreztem ahogy szétolvad a számban az az édes csoda, amit előtte még soha nem ettem.
- Ugye, hogy finom? Mondtam én neked .
- Igen, nagyon finom. Köszönöm szépen.
Hamar összebarátkoztunk .Attól fogva naponta találkoztunk , kerítésen keresztül beszélgettünk , együtt simogattuk a virágokat , szippantottuk be az illatozó aromát , miközben mindig megkínált csokijából .
Szüleim hamarosan elváltak , máshova elköltöztünk .

Nagyon sokáig , évekig nem láttuk egymást , majd néha - néha összetalálkoztunk az utcán . Szeretettel köszöntöttük egymást minden alkalommal. Örömmel mutatott be fiának aki szintén örült nekem, mondván anyuka sokat beszélt neki rólam.
Beszéltek nehéz sorsukról. Látszott nagyon megtörte őket a kemény élet . Olyan élet, amit valójában én is éltem .
Sok éven át ismét nem találkoztam velük. Nem egyfelé vezetett utunk .

A napokban a városban volt dolgom.
Esett az eső, de nem számított. Az eső sem riasztott el attól ne menjek kicsit ügyintézés után sétálni.
Szeretem az esőt is épp úgy, mint ahogy a napsütést, a szellő simogatását, a havat .
Ahogy sétáltam, megláttam őt a távolban teljesen egyedül .
Törékeny testét fekete ruha takarta.
Ő soha nem járt előtte egyedül. Mindenhova a fiával ment . Most mégis egyedül volt.
Ahogy közelembe ért , örömmel köszöntöttem, érdeklődtem sorsa felől. Szomorúan, kétségbeesve , remegő hangon mondta :
- Nemrég meghalt a fiam.
Megszédültem . Hirtelen elsötétült előttem minden. Dadogva, zavartan kérdeztem vissza, mert azt hittem rosszul hallottam :
- Mit mondtál ?
- Drága Magdikám , meghalt a fiam . Ne tudd meg , hogy fáj . Teljesen egyedül vagyok. Menekülök otthonról, de ha hazaérek a ruháját az orcámhoz húzom, csókolgatom. Ruháihoz beszélgetek. Hozzá már nem tudok .
- Jézusom ! Én tudom milyen érzés mindez, amit most érzel , mert az én idősebbik fiamat majdnem elveszítettem 9 évesen. Teli voltam nyugtatókkal úgy dolgoztam. Anyám nyugtatóitól úgy jártam, mint aki részeg . Napi 18 - 19 órákat dolgoztam direkt azért, hogy a fáradtságtól úgy zuhanjak az ágyba esténként . Sokszor ruhában aludtam el, mert annyira fáradt voltam erőm nem volt levetkőzni, de így legalább nem tudtam gondolkodni. Viszont a fájdalmat amit érzetem akkoriban, még ez a módszer sem csökkentette , csupán jól elfáradtam, kimerültem fizikálisan . Viszont ő legalább életben maradt. Anyának elveszteni gyermekét, annál nagyobb fájdalom nem létezik. Borzasztó , maradandó fájdalom ami lelkedben él. Iszonyú fájdalom.
Elérzékenyültem. Azt sem tudtam merre nézzek, hogy ne lássa meg könnyeimet.
Átöleltem , megsimogattam, nyugtatgattam. Megértem visszafogni ne sírjak vele együtt. Tudtam nekem nem szabad. Nekem most erőt kell adjak neki.
Tovább beszélgetve elmondta ,az nap még nem is evett, nem megy le semmi a torkán. Ismerőse vett neki enni, hogy egyen, mert az sem volt neki.
Kiderült anyagilag nagyon nehezen él.

Ugyan ellenkező irányba mentem, de mondtam elkísérem egy darabig.
Tudtam a közelben van egy élelmiszerbolt, no meg amúgy is éreztem még mellette kell maradnom.
Útközben faggattam.
Tudni akartam mi az ami nincs neki otthon , mire lenne szüksége ? Mi az amit szívesen megenne, amit úgy érez ebben az állapotban el tudna fogyasztani?
Ő szerényen mindig azt mondta:
- Köszönöm szépen nem kérek semmit. Ne költsd el a kis pénzedet , neked is kell. Nekem mindenem megvan.
Bolthoz éve megkértem várjon meg, mindjárt jövök.
Bementem a boltba.
Olyanokat vásároltam , amit én úgy gondoltam neki az mind jól jöhet. Mivel emlékeztem arra szereti az édességet , így süteményt is vettem .
Amikor kijöttem mondtam :
- Gyere csak. Valahol leülünk és ezt a kis süteményt előttem megeszed, hogy megnyugodhassak eszel ,nehogy valami bajod legyen. Addig el nem megyek innen amíg meg nem eszed.

Jóízűen falatozott, majd megszólalt :
- Hogy viszonozom én most vissza ezt neked?
- Te? Sehogy. Én tartoztam neked. Emlékszel amikor adtál csokidból amikor picik voltunk ? Én azt sem tudtam akkoriban mi az a csoki, mert nekem nem jutott . Ti akkor gazdagok voltatok, neked mindened volt , de amid volt, mindig megosztottad velem.
- Tényleg ? Adtam neked csokit ? - Kérdezte csodálkozva.
- Igen, adtál és azt én nem felejtettem el. Soha nem felejtem el, ha kapok valamit.
- Tényleg adtam neked csokit ? Én már nem is emlékszem erre .
- Az a lényeg én emlékszem.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy bevásároltál nekem. Az igazság az, a hűtöm üzemel, de nincs benne semmimás, csak 1 üveg víz. Köszönök szépen mindent.
- Ne köszönd. Én köszönöm a csokit. Nagyon finom volt . - Elmosolyodtam, majd szeretettel átöleltük , megpusziltuk egymást .
Végig fogtuk egymás kezét majd ,újaink lassan csúsztak le egymásról és már csak a távolból integettek egymásnak , majd eltűntünk a hullámzó tömegben ,

Ahogy haladtam utamon tovább, elgondolkodtam:
Milyen igaz az , ahogy a Föld forog, épp úgy forognak rajta emberi sorsok , életek .
Mindezt én folyamatosan tapasztalom mit ahogy azt is, ahogy bánunk embertársainkkal azt kapjuk vissza , ha nem is mindig azonnal.


/ Szerző: Putterer Magdolna Léna /
5719
LenaMagdolna - 2018. április 30. 12:28:57

farkas viola
Kedves Viola!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad valós történetemet.
Köszönöm szépen a gratulációt .
Szeretettel : Léna Magdolna

277
farkas viola - 2018. április 24. 19:56:36

Kedves Magdolna!
Nagyon szép, meghatóírásodon meghatódtam.
Szeretettel gratulálok: Viola RoseRoseRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.