Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 21:11
Kedves Józsi! Szerettem volna szerepelni a pályázati kötetben, de elkéstem. sajnálom, felesleges verseimet, ami még nem került fel, töröljétek ... Bővebben

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.14. 21:51
Irénke, még lehet küldeni az így írunk mi kötetre. 10 szerző szerepelhet a kötetben. 7 szerző írásainak nyomdai anyaga már készen van. Várjuk írása... Bővebben

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 0
Szatmári Gizella Emese: A fenyőfa
Vad, zord időben született a kis fenyő. szél tépte piciny ágait, jeges eső verte apró, gyenge leveleit, s gyökerei éppen csak megkapaszkodtak a földben. A nagy viharok szele majdnem kiszakította megszületett, törékeny testét. Ősz volt. Körülötte hatalmas fák álltak, s szelíden suttogva bólogattak terebélyes lombjaikkal.
A kis fenyőcske próbált erősen fogódzkodni, nem akarta hagyni, hogy a zordon idő kidöntse őt labilis helyzetéből. Gyökereit egyre mélyebbre és mélyebbre eresztette, így ragaszkodott csökönyösen az élethez. Elhatározta, hogy senki és semmi nem győzhet felette. Alig pislákoló, apró életét teljes erejével védte, hiszen ahogy körbe nézett, meglátta a világ szépséges csodáit, s annyira megtetszett ez a kép neki, hogy úgy döntött: meg akarja ezeket a gyönyörűségeket ismerni. A világ tágas volt és hatalmas. Minden gyönyörű volt benne, s így kis hősünk úgy érezte: csodaszép dolgokkal van körülvéve. Virágokkal a lába alatt, zöld fűvel és csilingelően éneklő madarakkal. A Nap, ahogyan a felhők mögül előbukkant, megcirógatta kicsinyke ágait és édesen jóleső érzéssel érezte a sugarak finom melegét.
Jó volt a világban élni!
Lassan azonban bágyadtabbá vált a napsugár melege, a virágok elhervadtak, a madarak téli fészkükbe bújtak, egyesek pedig elrepültek melegebb országokba. Elmentek a viharos, őszi szelek is, s valami csodásan puha, hideg, hófehér valami kezdte el betakarni egyre erősödő növénytestét. Csillogott szűzies fehéren és olyan átlátszóan tiszta volt, hogy a fenyőfácska azt hitte, angyalok szálltak le az égből. Ezzel az egész, meseszép világgal csak egy baj volt: a kis fenyő nagyon fázott. Ám ahogyan a szelek sem fújtak már, úgy a hónak nevezett szűzi fehérség is elmúlt. Jött a Napocska, s lanyha, alélt sugarai egyre erősödő melegükkel olvasztották a hideg, csodás hótakarót. A fenyő lábai alatt új életre keltek a virágok, a fű kizöldült, a madarak újra csilingelően csiripeltek, s a Nap is melegebben és melegebben sütött: jóleső érzés volt. Szép, és meleg! Egyre melegebb és melegebb. Egyre égetőbben sütött már a Napsugár, s a fenyő kissé kényelmetlenül kezdte magát érezni. Túl sok volt ebből a forróságból. Ez volt élete első éve, hiszen az izzó gombolyag ott fent, az égen beburkolózott felhő bundájába és már csak langyosan melegítette az egyre hűvösödő időben a fácskát. Eljött első születése napja. S ezen a napon, éppen ezen, furcsa lények kezdtek kijárni az erdőre. Hallotta az idős fenyőktől, hogy ezeket a lényeket embereknek hívják. Az emberek jöttek, kivágtak néhány fenyőfát, majd elmentek. A kicsiny fa értetlenül nézett.
- Mire jó ez az egész? - kérdezte társait.
- Elviszik őket karácsonyfának. Minket azért ültettek ide, hogy ha jön az ünnep, karácsonyfa legyen belőlünk - válaszolták. A fenyő nagyon szeretett beszélgetni. Így sok dolgot megtudott az emberekről, a fenyőkről, az életük rendjéről, céljáról. Megtudta, hogy nekik rendeltetésük van a világban. Azért élnek, mert az emberek akarták, hogy éljenek. S ha eljön az idejük, őket is kivágják és betöltik küldetésüket. A kis fenyőfa elgondolkodott. Vajon én is jó leszek majd ünnepi fának? - kérdezgette magától, majd hangosan ki is mondta kérdését.
- Persze, hogy jó leszel! - bíztatták az öregebbek. - Azért vagy itt. Csak meg kell nőnöd! Megerősödnöd.
A fa nagyon boldog volt. Hasznos lesz az emberek számára! Ez újult erővel töltötte el. Még erősebben kapaszkodott a talajba és egyre csak növesztette és növesztette ágait. Pár év múlva ő lett a legerősebb, legmagasabb fa a környéken. Az emberek minden évben eljöttek. Kivágtak pár fát, és elmentek. a fenyőfa minden évben reménykedett, hogy ő lesz a kivágott, a kiválasztott, s végre megmutathatja, milyen szép és mennyire ünnephez illő teremtmény. De soha nem nyúltak hozzá. Egyszer meghallotta, mikor az emberek beszélgettek.
- Ezt a fát nem szabad kivágni. Túl szép! Túl erős, túl magas. Csodálatos, hogy a többi közül, mennyire kiemelkedik.
A fa nagyon büszke volt. El is dicsekedett a többi fának. A többiek bólogattak.
- Bizony, bizony. Te vagy közöttünk a legszebb!
A fenyő éveken át várt. Körülötte a fák elfogytak, már csak három növény árválkodott, ott fent, a hegyen. Lassan belevette magát fejébe a gondolat, hogy bizony, nem is olyan szép. Nem is oly magas és nem is ő a legcsodásabb fenyő itt a környéken. Egyre öregedett, egyre erőtlenedett, egyre jobban elkedvetlenedett. Egy szép, téli estén újra emberek jöttek, s kivágták a megmaradó fákat is. A fenyő halkan felsóhajtott, és sírva fakadt.
- Most már tudom, hogy mindenki hazudott nekem. nem én voltam a legszebb, hanem ők. Ők emelték az ünnep fényét, s én nem voltam erre jó.
Keserves zokogását meghallotta egy arra repülő kis cinege.
- Te fenyőfa, miért sírsz? - kérdezte tőle.
A fenyő elmesélte neki élete történetét. A harcokat, küzdelmeket. A saját növekedését, testének ápolását, a készülést a jövőre, a nagy feladatra.
- S most látod, nem vagyok jó semmire - fejezte be mondanivalóját.
A cinege meg csak mosolygott, majd nevetésben tört ki.
- Sose sajnáld, hogy nem vittek el. Azokat a fákat pár napra feldíszítik, körülugrálják, lefényképezik. alattuk ajándék, szaloncukor. De ha elmúlik az ünnep, kidobják és elégetik őket. A te ágaidon az én fiókáim fognak kikelni és sok madárnak adnak majd szállást, mert ettől a naptól kezdve te leszel a madarak és állatok lakóhelye. Sokkal nagyobb feladatod lesz, mint társaidnak.
Így szólt a kismadár és a fenyő ágain hirtelen felragyogott a Nap. Meleg csorgott végig szerető szívén, s újra átélte azt az érzést, hogy rá is szükség van, hiába öregedett meg.
Sok, meleg és hideg estén mesélte ez után az apró állatoknak meséjét.
Volt egyszer, hol nem volt, egy apró, kicsiny élet, aki azt hitte, nem jó semmire, pedig sokkal nagyobb dolgokat csinált, mint a társai.
5945
Emese - 2018. június 03. 16:24:15

Nahát! Ez a második téma, amit mindketten megírtunk. SurprisedSmileRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.