Lázár Éva: A fehér rózsa és a félszárnyú sas (2018. május)
"Mily csodás éjjel, mikor csordogáló véred nem áll el. Hulló könnyeim, mikor elpusztulnak a porba hullva álnok képet festenek a hajnalba s még most is keresem a mentséget arra, hogy a sötétségben élek."

-A játékosok már fölvonultak! - mondta az árny miközben a sötétségben rejtőzködött.
-Valóban. Akkor kezdődjék a játék. Lássuk, hogy ki találja meg az aranyhoz vezető utat!-mondta egy másik alak és szeme vörösesen izzott föl, akár a parázs.

1.

-Megtaláltuk!-érkezett a rövid üzenet, majd a fekete öltönyös alak zsebre vágta mobilját.
-Most megvagy! - suttogta maga elé, majd beült az autóba és elhajtott. Pár másodperc alatt elért a Word Streetre, majd becsörtetett az épületbe.
-Uram, van egy kis gond! - jött szembe vele egy rendőr. Ám az öltönyös alak ügyet sem vetett rá, csak ment tovább. Bement egy szobába. Az ajtóval szemben egy szék állt, mely körül nagy tócsákban állt már az alvadt vér. A székben ülő férfinak hiányzott az arca és testrészei ölébe voltak rakva
-Hogy az a... Maguk semmire sem képesek?! Mihez kezdek egy húskupaccal?! - őrjöngött a férfi és mérgesen tekintett az előtte álló férfira. Ám még mielőtt a rendőr magyarázkodásba kezdhetett volna, egy fekete bőrkabátos alak rontott be a szobába.
-Mit akarsz? - kérdezte tőle a fekete öltönyös férfi.
-Bejelentést kaptunk. Ezt a levelet találtuk a holttest zsebében.-és átnyújtott egy borítékot a nyomozónak. A férfi mérgesen nézett rá a borítékra, majd összegyűrte és zsebe mélyére süllyesztette.
-Uram, fölismeri? - kérdezte a rendőr.
-Sajnos igen! Ez egy meghívó a Pendragonoktól!-válaszolt szűkszavúan, majd kiviharzott a szobából.

***
Szörnyű vihar kezdett el tombolni egy kis szigeten. A tenger fölötti felhők baljós színt árasztottak magukból. A tenger vizét szántó hajó utasai aggódva tekintettek föl az égre. Ám aggodalmuk hiábavaló volt. Még a vihar előtt sikerült kikötniük a kis szigeten, ahol egy terepjáró várta őket. Beszálltak, majd pár perc leforgása alatt megérkeztek a kastélyhoz, mely a sziget közepén helyezkedett el. Ám ekkorra már a szigetet elérte a vihar. Őrületesen fújt a szél és csavarta ki tövestől a fákat. A villámlások pokoli fényként világították be az égboltot, mint megannyi táncoló kaszás, kik a lámpásukkal bevilágítva az eget, keresi az elhunyt, kóborló lelkeket. A négy gyerek, a négy nő, a doktor és a három férfi gyorsan besietett a kastélyba.
-Hol van apa?-kérdezte az egyik nő, majd intett az egyik szolgálónak, hogy vigye el a csomagjait.
-A szobájában van bezárkózva. Nem óhajt most önökkel találkozni!-válaszolta az egyik komornyik.
-Chö... ti menjetek föl a szobátokba!-parancsolt rá a nő a fiatalokra, akik engedelmeskedtek neki. Ám egy kép előtt megálltak. Hatalmas aranykerettel függött a falon. A kép egy fekete ruhás nőt ábrázolt, kinek hófehér haja volt s benne mindössze egy vérvörös csík. Szeme vörösesen tekintett szét. Száját gúnyos mosolyra húzta. Fekete ruháján egy fehér fodor ívelt lefele s vállánál egy vérvörös rózsa foglalt helyet. A kép előtt egy márványtábla állt. A kislány odament és fennhangon olvasni kezdte.
- "Mily csodás éjjel, mikor csordogáló véred nem áll el. Hulló könnyeim, mikor elpusztulnak a porba hullva álnok képet festenek a hajnalba s még most is keresem a mentséget, hogy a sötétségben élek. Te, ki az arany után áhítozol, járd meg a Pokol ösvényét, s kilenc nap elteltével, mikor már mindenki halott lesz, te föltámadsz, s megmutatom neked az aranyhoz vezető utat!" - olvasta a lány.
-Mennyi baromság. Még hogy az aranyhoz vezető út. Az az arany csak kitaláció, pont úgy, mint a boszorkányok!-mondta nemtörődöm hangon az egyik fiú.
-Hogy lehetsz ilyen, James? Boszorkányok igenis léteznek!-kezdett hisztizni a kislány.
-Álljatok le! James, több eszed is lehetne. Hogy törheted össze egy gyermek állmait? Maria, te pedig nyugodj le. Biztosíthatlak, hogy hiszek a boszorkányokban és, hogy James is hisz bennük. Igaz?-majd oldalba lökte a fiút, mire az elkezdett unottan bólogatni.
-Gyertek már, menjünk! Rose, Maria, James, fogjátok már be!-szólt közbe George, a legidősebb közülük.
James elhaladva a kép előtt, még visszapillantott rá, majd megrántotta a vállát és társai után ment. Fölmentek a lépcsőkön, így nem láthatták az éjfekete pillangót, mely rászállott a festményre, majd hírtelen eltűnt, miközben szárnyairól fekete ezüstpor hullott alá, mely aztán szikraként pattogott, bevilágítva vele a félhomályban úszó termet.

***
2. AZ ELSŐ HARANG MEGKONDUL

A vihar még mindig eszeveszetten tombolt a szigeten. A hálózatok pedig használhatatlanná váltak. A felnőttek a gyerekekkel együtt a társalgóban foglaltak helyet, mikor megszólalt a csengő. Az egyik szolgáló kinyitotta az ajtót, és beengedte a toporgó urat.
-Ki maga?-kérdezte az egyik férfi, mikor megpillantotta a társalgóba belépő fekete öltönyös férfit.
-Jack Beamen, nyomozó!-mutatta föl jelvényét.
-Mit keres a magán szigetünken, Mr. Beamen? Főleg ilyen ítéletidőben!-kérdezte rideg hangon a férfi.
-A helyzet az, hogy egy gyilkossági ügyben nyomozok. Kábítószeres üzletek. A szállítónál, már amennyi megmaradt belőle, egy levelet találtunk, melyen a Pendragon család címere díszelgett. Ennek köszönhetik a látogatásom!-fejtette ki mondanivalóját a nyomozó és helyet foglalt a társasággal szemben.
-És nekünk ehhez mi közünk? Ne feledje, a címert hamisítani is lehet!-faggatózott rideg hangon az egyik nő.
-Már számoltam ezzel a lehetőséggel! És valóban, önök tisztának tűnnek. Így kérem, hogy teljesen megbizonyosodhassak ez felől, pár napot eltölthessek itt!-mosolygott a nyomozó.
-Ha ez tisztára mossa a nevünket, akkor rendben!-szólalt meg a férfi, akinek személyében a nyomozó az örököst vélte fölfedezni. Ekkor az egyik nő fölállt és intett az egyik szolgálónak és az inasnak, hogy kövessék. Kimentek a teremből.
A szobára átoki csönd ült. Senki sem szólt egy szót sem, a torkokon akadt a szó. Órák teltek el. A felnőttek közötti légkör szép lassacskán kezdett fölolvadni. Leültek a kártyaasztal mellé és elkezdtek játszani.
-Hol van anya?-kérdezte Rose, aki kezdte furcsállni, hogy még mindig nem jöttek vissza. Fölállt és az ajtó fele sietett. Mikor kezét a kilincsre tette, egy borítékot pillantott meg az ajtó alatt becsúsztatva. A boríték viaszpecséttel volt lepecsételve. Tisztán ki lehetett venni a család címerét, a félszárnyú sast. Odavitte a felnőttekhez, akik kérdőn néztek rá.
-Ez volt az ajtó alatt becsúsztatva!-mondta Rose és lerakta az asztalra. Az egyik férfi, kinek komoly, mély ábrázata volt, és akiben a nyomozó az örököst vélte fölfedezni, elvette a levelet, feltörte a pecsétet, majd hangosan olvasni kezdett.
- Halljátok parancsom! Kilenc éjszaka lesz. Az első már bekövetkezett. Ha nem hiszitek, menjetek ki a kertbe, ott majd megbizonyosodhattok efelől. Még nyolc éjszakátok van hátra. A Játék már elkezdődött. Fejtsétek meg a rejtvényt, s akkor megnyílik az út az aranyhoz. Ha sikerrel jártok, meghagyom életeteket, ha elbuktok, mindannyian meghaltok és vagyonotokat elveszem! "Hol a félszárnyú sas másik fele fölbukkan, hol a hold fénye koponyát világít be, ott találtok egy kulcsot. Tűz emészti a helyet, fény nem jut be, s élő még nem járt ott. Ott van az arany." - Mellesleg hiába menekültök el a szigetről. A vihar nem fog elmúlni, míg a kilenc éjszaka le nem jár! Üdvözlettel, a fekete lángok boszorkánya, Beatrice! - olvasta föl a levelet a férfi, majd gyorsan fölpattant helyéről, föltépte az ajtót és kirohant a kertbe. A többiek követték a nyomozót is beleértve. A szél még most is eszeveszetten fújt. A férfi még így is szaladt. Pár másodperc múlva elszörnyülködve állt meg, majd intett a többieknek, hogy ne jöjjenek közelebb.
-NEEEE!-kiáltotta Rose, mikor megpillantotta a három tetemet. A nő, a lándzsa alakú kerten feküdt. Melléből kimagaslott az egyik lándzsa alakú dísz. Szeme homályosan, élettelenül tekintett föl az égre. Szájából vér szivárgott. A lándzsa szúrásából patakzott a vér, mely lassan, vékony csíkokban folyt le a kerten, s a földön egy nagy tócsába gyűlt. A szolgáló a rózsák között feküdt. Testét fölszabdalták a rózsák tövisei. A komornyik hassal terült el a földön. Hátából egy piszkavas állt ki. A nyomozó közelebb ment a tetemekhez.
-Gyilkosság?-kérdezte a férfi elborult tekintettel.
-Igen. Eléggé brutális. Azonnal meghaltak!-mondta a nyomozó, majd parancsolóan intett egyet, hogy mindenki menjen vissza a házba.
***
3. A MÁSODIK VÉR


-Ki tette ezt?-és állát összekulcsolt kezére eresztette James.
-Valaki közülünk... - suttogta a nyomozó és végignézett a jelenlévőkön. Szeme az ajtón pihent meg, majd az aljára tekintett. Gyorsan odament és fölemelte a levelet, melyen a félszárnyú sas jegye és a Pendragon család gyűrűjének lenyomata csillant meg a viaszban. A nyomozó visszaült helyére, és fölbontotta.
- "Higgyétek csak, hogy valaki közületek ölte meg azt a három embert. Még nyolcat kondul az óra, és föltámadok. Hajrá! Találjátok meg az aranyat, s akkor megtarthatjátok életeteket. A játéknak még messze nincs vége. Ismét elmondom. Ne is gondoljatok arra, hogy elhagyjátok a szigetet! Üdvözlettel, a fekete, Beatrice!"-olvasta föl a levelet Bémen nyomozó. Hangját síri csend váltotta föl.
-Nem hiszek a boszorkányokban! Viszont senki sem tehette közülünk, tehát a szigeten tartózkodik egy tizenkilencedik személy!-üvöltötte James és fölpattant helyéről.
-Hallgass, James! Beatrice hallja, hogy mit beszélsz!-nevetett föl kísértetiesen Maria és tébolyodott pillantást vetett unokatestvérére.
-Akár létezik, akár nem, itt gyilkosság történt. Amint holnap érkezik a hajó, szólok a rendőrségnek!-szakította félbe őket a férfi.
-Megnézem apát!-állt föl az egyik nő.
-Karmela, veszélyes ilyen időkben egyedül sétálni. Veled megyek!-követte társa. Az egyik férfi intett, hogy várják meg.
-Klaus. Velük mész?-kérdezte James. A férfi bólintott egyet, majd a két nő után sietett.
-Mivel hárman meghaltak, már csak tizenötön maradtunk a Pendragon vezetővel együtt, kit csak nagyapának nevezünk. Ha ennek az állítólagos boszorkánynak az a célja, hogy mindannyiunkat megöli, akkor csak valahogy mindannyian egy helyen kell maradnunk, vagy nagyobb csoportokban mászkálnunk. Akkor már nem leszünk olyan könnyű préda számára!-suttogta a nyomozó. Szemén egyszer csak átsuhant egy árny. Fölpattant helyéről és odasietett az íróasztalhoz. Leemelte róla az eddig kapott két levelet és olvasni kezdte őket. Pár perc után dühösen csapta le őket, és odarohant az ajtóhoz.
-Mit jelentsen ez? ! -vonta kérdőre a nyomozót James.
-Az a három hamarosan meghal, ha nem sietünk. A gyilkos kezére játszottak azzal, hogy különváltak tőlünk!-ordította a nyomozó, majd föltépte az ajtót és kiviharzott rajta. A társalgóban lévők követték őt. Fölszaladtak az emeletre, egyenesen a nagyapa szobájáig, ám ott megtorpantak. Az ajtón vérrel egy vörös kör volt fölfestve. A nyomozó betörte az ajtót, ám a szobában senkit sem találtak.
-Onnan jött a zaj!-suttogta George, mikor kimentek a folyosóra. Elkezdtek szaladni. Pár másodperc múlva leértek a kazánházba.
-Ott megy!-kiáltotta James, és kiszaladt a nyitott ajtón.
-Mi...ez a szag?-kérdezte Rosa és körbekémlelt a félhomályban. A nyomozó odament a kazánhoz, majd kinyitotta az ajtaját. Nagy lángokkal lobogott benne a tűz, s ahogy kinyitotta az ajtót, egy test esett ki rajta. A test már a felismerhetetlenségig elégett.
-Ez a gazdám...-mutatott rá a komornyik a hulla bal kezére, melyen csak négy ujj volt.
-Nem tudhatjuk biztosra!-vágott közbe George.
-A gazdám a bal kezén négy ujjal született. A gyűrű pedig már nincs a kezén!-mutatott rá ismét a tetemre a szolgáló.
-Akkor már Ginzót is megölték. Menjünk James után!-mondta a nyomozó és kirohant az ajtón a fiú nyomában. Végül a garázs előtt találta meg Jamest, aki meglepetten nézte a garázs ajtaját. Az ajtóra egy, a szobán talált körhöz hasonló volt fölrajzolva. A nyomozó fölnyitotta. A garázs padlóját vér borította be. A bejárattal szemben feküdt az egyik nő. Testét vér borította be. Arca felismerhetetlenségig el volt torzítva. Arcbőrét letépték, arcát fedő húst teljesen összevagdosták. A garázs hátsó részén a nyomozó megpillantotta a férfit és a másik nőt. Arcukat nekik is összevagdosták.
-Doktor, mit mond erről?-kérdezte Beamen nyomozó, mikor a kazánházból a többiek is odaértek a garázshoz.
-A hullamerevség már beállt. Nagyjából egy órája lehetnek halottak Az arcukat haláluk után tépték szét!-mondta a doktor és ránézett a nyomozóra.
-Mr. Beamen, mondja, Becky-nek a kezén van egy gyűrű?-kérdezte remegő hangon George. A nyomozó odasétált a tetemhez és bólintott egyet.
-Bárki is adta neki, az biztos, hogy önszántából fogadta el!-suttogta a doktor. George kétségbeesetten nézett föl az égre, majd keserves zokogásban tört ki.
-Menjünk innen!-adta ki az utasítást a nyomozó, ám mikor ki akart menni, egy levelet pillantott meg, mely ugyan a vértócsa kellős közepén feküdt, mégis hófehér volt. Fölvette, majd becsukta az ajtót.
***
-Maria, te sokat tudsz az efféle körökről. Tudod, hogy mik ezek?-és a lány fele tartott egy papírt, melyre le volt rajzolva a két kör. A lány elmosolyodott. Arcára őrületes vigyor ült ki és ördögi hahotázásba kezdett, ám egyszer csak elkomolyodott, kikapta a férfi kezéből a papírlapot és vadul írni kezdett.
-Még ennyit sem tudtok? ! Ez a nap első és második mágikus köre. A szabadságot, a megváltást jelentik!-és ismét felnevetett.
-Varázslat ide vagy oda, de valaki ki akarja írtani a családot. Már csak tizenegyen maradtunk. Jobban belegondolva Ginzo lehet csak azért hívta össze a családot, hogy elég áldozata legyen. Csak hogy ő is az áldozatok listájára került!-merengett csendesen a nyomozó, majd elővette a levelet és fölbontotta. Odanyújtotta Marianák, hogy a kislány olvassa föl.
- "Hogy tetszett a műsor? Ne aggódjatok, hamarosan ti is sorra kerültök! Addig is, hogy haladtok a rejtvény megoldásával? Az óra ketyeg és az időt nem lehet megállítani. Sok szerencsét, már ha túlélitek a maradék hét éjszakát! Most valamelyikőtök menjen oda az ajtóhoz. Találtok egy borítékot, melyben egy kulcs lesz." - olvasta föl a lány, majd fölállt, odament az ajtóhoz és várt. Nemsokára egy borítékot csúsztattak be alatta. James odaszaladt az ajtóhoz és föltépte. Senkit sem látott a csendes folyosón, csak egy éjfekete pillangót, mely tovaszállt. Mérges tekintettel vágta be az ajtót. Maria eközben fölnyitotta a borítékot, melyből egy kulcs esett ki.
-Ez mégis minek a kulcsa?-kérdezte a doktor a szolgától. A szolga megrántotta vállát, ezzel jelezve, hogy fogalma sincs a kulcsról.
-Át kéne vizsgálni a holttesteket. Valakik nem jönnének velem?-kérdezte a doktor. George, Rose, a nyomozó és az egyik nő és férfi jelentkezett, hogy a doktorral megy.

***
4. HALLOWEENI MEGLEPETÉS

Csend ülte körbe a termet. A négy személy, aki nem ment a doktorral, magába roskadva ült a helyén. Egyszer csak James felszökkent és ránézett társaira.
-Meg kéne nézni, hogy hol vannak! Gyerünk a garázshoz!-mondta és fölrángatta barátait. Kicsapta az ajtót. Végighaladtak a halon és kimentek a kertbe, egyenesen a garázshoz, melynek ajtaján még mindig ott volt a véres kör.
-Itt senki sincs!-állapította meg Maria, mikor a garázsban senkit sem találtak a hullákon kívül. Ezután szétszéledtek. Percek teltek el s egyikük sem találta meg a hat embert. Egyszer csak Maria fölkiáltott.
-Gyertek!-kiáltotta. Gyorsan odaszaladtak a gyerekhez. Megrökönyödve néztek a kastély sekrestyéjére. Az ajtajára egy kör volt fölfestve, mely kicsit különbözött az eddig találtaktól.
-Menjünk be!-ajánlotta James, ám nem tudta kinyitni az ajtót. Ekkor zsebéből előhalászta a kulcsot. Tökéletesen illett a zárba. James nyelt egyet, majd elfordította a kulcsot, mely kattant a zárban. Nyikorogva nyílt ki az ajtó. A sekrestyében félhomály uralkodott. Közepén egy asztal állt, melyen hat gyertya volt meggyújtva. Maria kis táskájából előhalászott egy elemlámpát, és odaadta Jamesnek.
-Uram-atyám!-mondta és szájához kapott, mikor meglátta a sekrestyében ülő hat embert. A sekrestye közepén lévő asztal körül hat szék volt fölállítva, melyben a hat ember ült. Az asztalon kisebb ajándékkosarak voltak és egy nagyobb kártya, melyen azt írta "Boldog halloweent". A székek alatt a vér vörös tócsát alkotott, ahogy lefojt a székről. A hat széken mozdulatlanul, ernyedt testel feküdt a hat tetem. James közelebb ment a halottakhoz, ám rémülten esett hátra, mikor megpillantotta a hasukból előkandikáló sütőtök formájú nyalókát. A hat áldozat belső szerveit eltávolították és cukorkával tömték tele.
James pár másodperc habozás után gyorsan föltápászkodott a földről és gyorsan becsukta az ajtót, még mielőtt a többi három megláthatta volna a bent lévő szörnyűséget. Émelyegve odatántorgott a sekrestye falához és okádni kezdett.
-Maria, mi ez a kör?-kérdezte a szobalány, ki már az egyedüli volt a ház inasai közül.
-A nap második mágikus köre. A tébolyodottságot jelenti!-suttogta a lány. Az öt ember gyorsan visszament a társalgóba. Maria egy amulettet akasztott rá a kilincsre.
-Az mi?-kérdezte James.
-A skorpió jegy mágikus köre. Visszaveri a varázslatokat!-magyarázta a lány.
Mindenki elmélyedt magában. A szobát síri csönd kerítette hatalmába, mely torkukra forrasztotta a szót.
-Ki tehette?-tette föl egy idő után a kérdést a szobalány reszketve.
-Beatrice!-nevetett föl hangosan Maria és odatáncolt a falon lévő képhez, mely a boszorkányt ábrázolta. James és a szolgáló követte a lányt. A fiú elmélyedve tekintett föl a képre. Hosszasan nézte a vörös szempárt. Ezalatt Maria leült a többi háromhoz. A fiú hírtelen megfordult és szeme az asztalra esett. Az asztalon egy boríték volt.
-Maguk menjenek innen ki!-üvöltött a szolgáló. James próbálta nyugtatni, de nem járt sikerrel.
-Csak ők rakhatták ki a borítékot. Ők ölték meg a többi gazdámat is!-üvöltötte még mindig eszeveszetten a szolgáló.
-Ha ezt gondolja, akkor kimegyünk a szobából!-mondta mosolyogva Maria és a három emberrel elhagyta a termet.
James óvatosan fölnyitotta a borítékot, ám még mielőtt el tudta volna olvasni, megszólalt a telefon. Odament és fölvette.
-Ki az?-kérdezte gyanakodva.
-Búzamezőben sétáltam. Véres álmot láttam. A boszorkány segített, így lelkem már a pokolé. Sajnálom, hogy nem mondtam el, hogy könnyem mind a porba hull, s a sötétségben élek!-hallotta James Maria éneklését a kagylóban. Kirohant az ajtón maga után rángatva a szobalányt. A halban találta meg a lányt, aki a fal fele fordulva énekelt. A lánnyal szemközti fal mellett terült el élettelenül a három test. James csak összeszorította szemét, mikor megpillantotta a három tetemet. Egyszer csak egy csattanást hallott és hátra kapta fejét. A szobalány a földre hanyatlott le holtan. James odasietett Mariához.
-Ki tette ezt? ! -kérdezte és megragadta a kislány vállát.
-Beatrice, a boszorkány. Azt mondta forduljak a fal fele és ne forduljak meg bármit is hallok. Engem nem fog bántani, mert én vagyok a kedvence!-mesélte mosolyogva a lány. James felelni akart erre, ám torkára fagyott a szó. Orra előtt egy fekete pillangó jelent meg. James gyorsan lecsapta kezével és lábával széttaposta. Ám talpa alól három pillangó repült föl és szállott rá a festményre, mely a boszorkányt ábrázolta. A termen egy szellő suhant át, mely még több pillangót hozott magával. A pillangók egy helyre özönlöttek. Tömegükből egy női alak emelkedett ki. Haja ezüstösen csillant meg, s világított hajában a vörös csík. Szeme vörösesen izzott föl. Ruhája éjfeketén pompázott s csillant meg benne a fehér fodor s a váll alatti fehér rózsa. Kezében egy vöröses-feketés legyezőt tartott.
-Köszönöm Maria, hogy hiszel bennem!-mondta és megsimogatta a kislány fejét, aki csodálattal tekintett föl a nőre. James hitetlenkedve tekintett az előtte megjelent alakra.
-Most már te is hiszel bennem, igaz?-kérdezte a boszorkány Jamestől.
-Azt lesheted. Nem hittem, nem hiszek és nem is fogok hinni a boszorkányok létezésében!-kiáltotta dühöngve a fiú.
-Akkor mutatok neked valamit!-és meglegyintette legyezőjét.

***

-Hol vagyok?-kérdezte a fiú miközben föltápászkodott a kanapéról. Egy szobában volt, melynek bútorai vörösek voltak. Elképedve bámulta a jelenlévőket.
-George, Rose, Maria! Éltek!-mondta boldogan.
-Valóban! Köszönhető ez Beatricének!-nevetett föl Maria és arcára tébolyodott vigyor ült ki.
-Mi a... -kezdte James, ám félbeszakították.
-Még mindig nem hiszel bennem?-kérdezte a nő a fiú háta mögül mosolyogva.
-Beatrice úrnő!-köszöntötték a szobában lévők kórusban.
-Soha nem fogok hinni a varázslatban!-ordította James dühösen. Mondatát még folytatni akarta, ám nem tudta. A szobában lévő barátai teste eltorzult és hamuvá váltak, kivéve Mariáét, aki odasétált a boszorkány mellé.
-Szertefoszlott a varázslat, mert nem hiszel!-suttogta Maria a fiúnak, aki nem tudta mitévő legyen. Hírtelen mellkasához kapott. Kezét vér árasztotta el. Szeme előtt elhomályosult a világ.
-Gyere!-mondta Beatrice és előre küldte a lányt, majd odafordult a fiúhoz.
-A hitetlenkedők mindig így végzik. Hozz néha áldozatot és ne csak a büszkeségedet nézd, fiú!-mondta nevetve, majd kezét rátette a fiú fejére, mire James csendesen lehunyta szemét és nem mozdult többé. A nő kisétált a teremből, ahol a kislány várta.
-Megmutatod az aranyat?-kérdezte a lány.
-Tudod, kezdesz untatni!-mondta unottan a boszorkány és ásított egyet. Legyezőjével intett egyet a lány fele, mire a lány teste kezdett összecsavarodni, majd darabokra szakadt. A nőnek szeme sem rebbent, csak hátat fordított és szemébe nézett a háta mögötti alaknak.
-Gyorsan lezártad a játékot!-mondta az idegen.
-Már untatott. Keressünk más játékszert!-mondta Beatrice fennhangon, majd eltűnt.
***
A kikötőben elült a vihar. A másik parton megjelent a mólón két halász. Az egyikük egy üveget pillantott meg a vízben. Kivette és kibontotta. Az üvegben egy levél volt.
- "Te, mire ezt olvasod, én már valószínűleg halott vagyok. Ebbe a levélbe leírom neked, hogy hogy tűnt el rövid idő leforgása alatt a Pendragon család. Figyelj, és ne higgy abban, amit nem látsz... " - olvasta föl a halász, miközben az égen megjelentek a sirályok, s vijjogásuk betöltötte a kietlen vidéket.

VÉGE
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.