Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Anyák napján (2018. május)
Vasárnap van. Május első vasárnapja. Legszebb ünnepnapjaink egyike. Ezen a napon az édesanyákat köszöntjük.
A neves amerikai író, Edgar Allan Poe írta egyik versében:

Az angyalok - úgy érzem - odafenn,
Ha suttognak szerelmesen, puhán,
A lángoló igék közt sohasem
Lelnek oly ájtatosat, mint "Anyám".

Emlékek között kutatok. Édesanyámról. Születésemtől a felnőtt koromig elkísér. Amire élesen, tisztán emlékszem. Bár tudom, hogy abban a bizonyos kilenc hónapban is, amíg a szíve alatt hordott, mi együtt voltunk. Hogy olykor akaratlanul bántottam őt? Talán kínoztam is? Soha nem panaszkodott. Később sem, amikor sok-sok éjszakán át fölriadva mellé bújtam, mert csakis nála találtam biztonságos menedéket, ő fáradt kezeivel átölelt, le-leragadó szempillái alól felcsillanó szemekkel figyelt rám, nyugtatgatott. Teste melegét érezve máris szebb lett a világ.
A bölcsőde eleinte nem nagyon tetszett. Az első napokban sokat sírtam. Féltem, remegve elgondolkodtam azon, mi lesz, ha nem jön értem senki sem. Hamar rájöttem, felesleges az ijedelmem. Anyához órát lehetett állítani. Miként az óvodában, de még az iskolában is.
Olykor magam előtt látom. Reggelente puszival ébreszt, kelj fel, te hétalvó, szól, ezt soha nem felejti elmondani, majd a fürdőszobába kísér. Elkészíti a reggelimet, közben leellenőriz, hogy mostam-e fogat, megfésüli a hajam, bevallom, néha megfeledkezek a fésülködésről, aztán átnézi a ruházatom, s ha már mindent rendben talál, elkísér az iskolába. Az édesanyám. Gyakran túlórázik, olyankor a nővérem jön elém, vele aztán nagyokat sétálunk hazafelé. A vacsora utáni estét is legtöbbször anyuval töltöm. Átnézzük az iskolai feladatokat, elpakolunk a táskámban, még játszunk egy kicsit, máskor mesét olvasunk. A végén egy jóéjszakát puszival búcsúzik el.
A legszebb emlékeim ezek!
Az a kisfiú felnőtt közben. Eredményesen befejezte iskoláit, dolgozni kezdett, majd feleséget is választott magának. Úgy tűnt, Anya mindezt észre sem vette. Nem bántva senkit sem, talán nem is akart tudomást szerezni róla. Százszor, ezerszer elmondja ma is, hogy mennyire szeret, féltőn, gondoskodón vigyázza minden lépésemet. A kisfia maradtam örökre.
Jó ebben a családi miliőben elmerengni. Átölelem. Megsimogatom őszes haját, puszit adok gondoktól redőzött arcára. Aztán óvatlanul elgondolkodom: mi lesz, ha már…. Amikor….
De hát az anyák halhatatlanok!

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.