Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.05.26. 22:28
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.05.26. 21:27
Keni, kellemes pihenést! Smile

2018.05.26. 21:27
Szép estét kívánok mindannyiunknak! Smile

2018.05.26. 17:56
Kedves Kitti! Köszönöm kedves, vigasztaló szép szavaidat! Azt hiszem az emberség, a kedvesség a jó szó, ami a legmeggyőzőbb! KÖSZÖNÖM!!! Azt mo... Bővebben

2018.05.26. 17:28
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.05.26. 15:57
Hiányozni fogsz Keni! Sad. Azért ha van időm, olvaslak továbbra is! Smile Jó pihenést! Rose

2018.05.26. 14:58
Keni! Jó pihenést! ha javasolhatom Beethoven "Csend" című darabját hallgasd meg! Engem teljesen kikapcsol és feltölt. Várunk vissza! Üdv: Winkriston Bővebben

2018.05.26. 12:31
Kedves Keni! Jól teszed. Jönnek majd a kellemetlen, nem szeretem idők, akkor úgy is beszorul az ember a lakásba. Ki kell használni a jó időt! ... Bővebben

2018.05.26. 11:57
Hello keni ! Istvan barátom már én is hiányoltalak .Nyaralj és ésélvezd a szabadság önfeledt napjait. Itt egész májusban csodás idönkl van . baráti... Bővebben

2018.05.26. 11:21
DRÁGA KENI! tudd meg, hogy hiányzol. Vigyázz Magadra és jó pihenést kívánok. Küldök még valamit, kérlek, olvasd el. In Love

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Matt99
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Tasnádi Rita: Szeretnék emberi világot...
A Pláza zsúfolásig megtelt. Péntek délután egy óra, teljesen idegennek érzem magam, pedig ugyanaz az emberi faj, hús-vér emberek, vagy mégsem? A gőgös ego és drága ruhák, a testük is tekintélyesebb, talán a büszkeség, ami feltölti, sudár hölgyek, izmos férfiak, mozgásuk, járásuk olyan, mintha híres színészek lennének, némelyeké, mintha épp a vörös szőnyegen lépkednének. Szépen, kimérten, tekintély parancsolóan, emelt fővel sétálnak, ketten, hárman egy csoportban, vagy csak egyedül, az elegancia a végletekig túlhangsúlyozott. Most ebben az órában a korábbi napokhoz, hónapokhoz képest is feltűnően komoly a helyzet. Csak nézem, döbbent arccal, talán álmodom, vagy az is lehet, ez nem is Budapest, de nem is a Föld bolygó. De igen, megyek a mozgólépcső felé, oly tekintélyesen haladnak el mellettem, jönnek szembe, kimért, lassú mozdulatokkal, arcukon hiányzó emberi vonások, kimért, mű azokon minden, a régi kirakati bábúkhoz hasonlóak. Keresek néhány tekintetet, szeretnék egy emberi szempárt találni, egy negyvenes férfi visszanéz, próbálom jelezni amit érzek, örömmel veszem észre, nyugtázza. Jól van, gondolom, talán mégiscsak itthon vagyok...A mozgólépcsőhöz érek, egy élre vasalt inges, fejlett, izmos testű férfi előtt megyek el, kénytelen hagyni, de mímeli, hogy ki kellett kerülnie, hozzá ingatja picit fejét, nem láthatok lelkébe, hiszen teljesen mások vagyunk, de nekem ijesztő ez, mintha útban lennék, ahelyett, hogy azt nézné, hogyan tudna másokra is tekintettel lenni. Egy szó jut eszembe, udvariasság. Aztán egy másik: önzés. S jön a többi, nagyon kellemetlen gondolat: önérvényesítés, önérdek, önbizalom, önértékelés túlharsogva, eltúlozva. Megy a mozgólépcső lefelé, nézem a felfelé menők arcát, igen, komolyan azt érzem, nem ismerem már ezt a "világot". Ez csak egy pláza, közért, ruha, cipőbolt, gyógyszertár, nem bálterem, nem palota. Értem, Pénz, gazdagság, ego, hatalom, kinek mi az érték. Budapest leggazdagabb kerületében, egy plázában, ahol egy női nyári ruha 112.000 Forint, egy magas sarkú cipő 86.000 Forint, egy apró tortaszelet 790 Forint, a kávé árát nem tudom, ha merek újra bejönni ide, biztosan meg fogom nézni. A közért lengő ajtaja nyílik, egy férfi meg tudna előzni, s ekkor csoda történik, már hagynám, hogy bemenjen előttem, mikor megtorpan és kedves mosollyal int, menjek csak előtte. Rá merednek szemeim, megköszönöm, majd újra megköszönöm, és azt mondom: "nagyon kedves", kicsit zavarja ez, úgyhogy sietve megyek és igyekszem a vásárlásra koncentrálni. A helyzet pont ugyanaz, mindenkinek önmaga a fontos, az udvariasság ismeretlen, egy óra van, senki sem siet. A primőr eper 1600 Forint. Lelkemben elszörnyedve alig várom, hogy kimehessek, ma szokatlanul kevés sorban állás után köszönök a pénztáros hölgynek, várom, hogy visszaköszön, nagyon figyelek, hosszú másodpercek után egy alig hallható motyogás, azt hiszem, köszön. Fizetek, pakolok, vállamon a szatyorral megfordulok, mikor hallom, ugyanez a pénztáros hangosan előre köszön az utánam következőnek. Nézem, jól néz ki, gondos frizura, festett haj, hófehér habos blúz, fehér szoknya, előkelő megjelenés. Egy darabig mereven nézek, majd nem bírok magammal, és kettejüknek azt mondom: "EZ IGEN!"
Lelkemben küzdve mindenféle érzéssel lassan, lesújtva megyek, fel a lépcsőn, majd gyorsítok, sietek, az utcára lépve úgy érzem, épp a Poklot hagyom el, ami persze nyilván nincs így. Próbálok lehiggadni, eszembe jut, amikor a sűrgősségin odaadóan, tisztelettel, kedvesen igyekeztek az emberek, orvos, nővérek vizsgálni, és segíteni, vajon ők miért nem ilyenek, mint ott bent a pláza emberei? Te jó ég, megrémülök, elborzadok, döbbenten az gondolom: "ez nagyon komoly, ez nagyon nem jó..." Hazáig gyalog megyek, két megállót, mert a villamost sejteni sem lehet, érezni, hogy talán sose fog jönni. Forrón égeti arcomat, vállamat, karomat a nap, időnként bevillannak képek, de csak egy-egy másodpercre, aluljárók, rongyokban földön fekvők, puffadt, piros arcok, üres boros üveg, vizeletszag, artikulálatlan kiáltások, kolduló vak serdülö kislány, mankóra támaszkodó torz arcú idős férfi...Megyek, lehajtom fejem, a Mentő Állomás kapuján bepillantok, egy rohamkocsi üresen áll készenlétben, a nap csak süt, enyhe szél jólesően hüti arcomat...Hazáig ezt ismételgetem: "Ez nagyon komoly, nagyon komoly, nagyon nagyon komoly..." A kertkapun be, három emeleten fel, nyitom az ajtót, lepakolok, megállok a konyhában, semmit nem tudok csinálni, majd leülök, karjaimat térdemre támasztom, úgy érzem, vége van, többet nem fogok gondolkodni, három szó, ami létezik ezután: Ez nagyon komoly.
Aztán mégis teszem a dolgomat, bepakolok a hűtőbe, mindent a helyére, ablakot nyitok, természetes minden, a nap süt, a fák dúsak, szépen zölden hullámzó ágakon kismadarak, az utcazaj a szokásos, szemben a házakon minden ablak a megszokott sorrendben nyitva, a Sashegy és minden a helyén.
Azt kérdezem, mikor történt, hogyan csak most vettem észre. Nem akarom elhinni, biztosan tévedek, nem igaz, de mikor történt? Utaztam az időben talán? Lepihenek, örülök, mert a derekam csak kicsit fáj már, meg fog gyógyulni, csukott szemmel, lassan veszem a levegőt, gondolkodom. Az életemről, a világról, közeledik a nyár, és nem vagyok boldog, holnap újra bevásárlás, pláza, közért. Oda? Újra oda? És holnapután is? Szeretek és akarok élni. Szeretnék ismerős emberi világot, embereket, kedvességet, figyelmes, jó embereket. Egy mentőautó szirénája szakít félbe, nézek a távolba, nem tudom hogyan lesz. Megnyugszom, és rábízom magam a Sorsra. Kint egy egész csapat madár csiripel, békés minden, igen, jön az éjszaka, holnap új nap, aztán megint, hónapok, évek, s ki tudja, egyszer a vége is. S eltűnök, pontosan úgy, mintha itt sem lettem volna...
4962
Tasnadirita - 2018. május 19. 11:27:30

Drága Icu, köszönöm!
Minden jót NEKEDszeretettelHeartHeart

524
BogIcu - 2018. május 19. 10:26:52

Drága Rita!

Nem lehet mindig mosolyogni, mert az nem a valóságot tükrözi. Sajnos a fiatalok zöme is átvette már ezt a nagyzolási stílust, sőt olyanok, akik még egy fillérért sem dolgoztak meg életükben. Anyuka, apuka zsebéből könnyen ki lehet venni a zsozsót, és játszani az eszünket, miközben némelyik olyan buta, hogy egy értelmes mondatot nem tud kinyögni. Én őket nem irigylem egyáltalán. Te se törődj velük, inkább járj máshova!

Kívánom, hogy gyógyulj, a betegség nagyon át tudja rendezni az életünket. Vigyázz magadra!

Szerető öleléssel: IcuRose

4962
Tasnadirita - 2018. május 19. 10:16:13

Kedves Icu!
Jól esik, amit írtál,... azért írtam le, mert nagyon rossz érzés, elviselhetetlen, ahogy szívtelenül semmibe vesznek sokan, a plázában, és rossz látni, hogy nincs empátia sokban, mennyire nem értik, miért gondterhelt, megtört az arcom. Képzeld, egész nap fájdalmaim vannak, komoly erősek, éjszaka is keveset alszom... Azért írom le ezt, mert manapság a mosolygás, fittség a "trendi". Kaptam már vádakat, tanuljak meg mosolyogni. Erről más a véleményem, okkal szoktam, ok nélkülit manipulatívnsk érzem. Teréz Anya tanította, hogy folyton mosolyogjunk, mert az szeretet, ajándék másoknak. Ha mint segítő, dolgozunk az éhezők közt, akkor lehet, hogy fontos, de normál világban nem. Emiatt is, meg a szenvedések, csalódások miatt is, nekem rendszerint komoly az arcom, és az emberek, mert énközpontúak, nem engem látnak, hanem hogy megkapták-e a kijáró mosolyt, kedvességet, mindent. Sokan nem látják a másik embert, mit érrzhet, mire gondolhat. S hogy ez olyan mértékű már, a többség ilyen, ez tragikus, elkeserítő, nehezen bírom a hétköznapokat. Meglepő, de a hajléktalanok között sok beleérző embrr van. Hasonlatod találó, üres lelkűek. Ha ilyen embert látok, szinte fáj, rosszullétig. Gép vagx robot,, borzalmasak. És egy tömeg is tud ilyen lenni. Iszonyatos érzés.
Köszönöm, szeretettel, RitaHeart

524
BogIcu - 2018. május 19. 07:29:00

Kedves Rita!

Már olvasás közben is folyamatosan az motoszkált bennem: Te sokkal különb ember vagy ezeknél! Öltözhetnek drága ruhákba, költhetik a pénzt meggondolatlanul, lelkükben olyan üresek, mint szombat este a kifosztott Pláza.

Nagyon jó írás, csak az a baj, hogy "ők" ezt nem olvassák el.

Szeretettel: IcuRose

4962
Tasnadirita - 2018. május 16. 13:04:03

Kedves Kata! Igen, igazad lehet, mindig is ilyen volt, csak most picit jobban...Köszönöm, szeretettel, RitaHeart

5772
Kata1984 - 2018. május 16. 08:04:16

Kedves Rita!

Nagyon jól ábrázoltad az embereket. Sajnos Sad. De írásodból is kiderül, hogy vannak még rendes emberek, akinek nem csak a pénz, a külcsín számít. Hogy mikor lett ilyen a világ? Szerintem mindig ilyen volt!

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.