Auerbachné Tóth Katalin: Nyaralunk: Ötödik történet (2018. június)
Tanárként szeretem kicsit a határaimat feszegetni. Szívesen adok olyan házi feladatokat, dolgozattémákat a gyerekeknek, ami nem kötődik szorosan a tananyaghoz, de mégis lehet rá jegyet kapni. Bár erre mondhatják, hogy magyartanárként könnyebb dolgom van, mint egy fizika vagy matematika tanárnak. Talán van is benne némi igazság, de a saját szakmájában, tárgyában mindenki meg tudja találni az izgalmas pontokat, vélem én.

Az év eleje igazi kihívás, tanárnak és diáknak egyaránt. A diákoknak a nyári szünet után kell visszarázódniuk az iskolai hétköznapokba, a tanároknak viszont rengeteg rákészülést jelent az év eleje, amikor át kell nézni a korábbi évek anyagait és esetleg frissíteni a leadandó anyagok listáját, itt-ott húzva vagy éppen kibővítve az anyagot.

Nekem viszont a tanév elején vagy egy nagy kedvencem. Minden évben, minden osztályommal megíratok egy 1-2 oldalas fogalmazást. Beadandó házi dolgozatnak nevezem, és a felsős gyerekeim (mármint 6. osztálytól felfelé) már megszokták és számítanak rá. De előtte el is szoktam nekik mondani, hogy ha egy kicsit is odafigyelve ülnek le megcsinálni, akkor szinte potya ötösöket lehet vele elérni helyesírásból, nyelvtanból és irodalomból is. Érdekes, hogy azok, akiknek nem a kedvencük a magyar, azok igyekeznek a legjobban, hogy jó legyen a beadandójuk. Hiszen ha év elején kapnak egy ötöst, utána már – ha egy kicsit is igyekeznek, biztos, hogy – nem bukhatnak meg. A cím, a téma viszont mindig ugyanaz: „Nyaralunk…”

Érdekes, hogy mennyi mindent meg lehet tudni a gyerekekről, a körülményeikről, a saját kis világukról egy ilyen szabad fogalmazás keretében.

Van, akinek a két oldal is alig elég, hogy felsorolja, hol és merre volt nyaralni, és ilyenkor persze nem a nagymama tanyáját értjük a listában. De ezekből a pénzért vett, drága nyaralás-élményekből néha olyan szívfacsaró magány árad, hogy rossz olvasni.

Karcsi, például. Nagyon okos, egy szem gyerek. A szülei is egykék, tehát unokatestvére sincs. Már a nagyszülők is megszedték már magukat, amit a szülők szorgalmasan folytattak, tehát bármire csak rágondoljon is a gyerek, megkapja. Nyaralás tengerparton? Oké! Béreljünk jachtot? Oké! Nagymamával wellness-hotelbe menne? Oké! Táborba menne? Oké! De kapcsolatokat teremteni nehezen tud, magába forduló a fiú. Szomorú látni, hogy bár anyagilag el van eresztve, mégsem tud kitörni a köré vont burokból, és nem őérte barátkoznak vele a legtöbben, hanem a szülei pénztárcája miatt. Csak remélni lehet, hogy nem fog belerokkanni abba, hogy a szüleinek csak azért kellett talán a gyerek, hogy elmondhassák: nekik is van…

Aztán vannak olyanok, akik eljutnak egy-két táborba, de inkább csak otthon lógnak, egyedül, vagy a nagyobb testvér felügyeletében, vagy esetleg a nagyszülőknél.

Mónika talán a legjobb példa erre. Egy hét a Balatonnál az iskolai táborban, utána otthon a nővérével, aki 5 évvel idősebb nála. Ugyan a nővére is ment többször táborba, meg dolgozott is a nyáron, diákmunkásként. Akkor Móni délelőtt a nagyszüleinél volt, és ebéd után hazamehetett egyedül, tömegközlekedéssel. Nem gondoltam volna, hogy valakinek még ekkora élményt jelenthet egyedül tömegközlekedni!

Vagy Johanna, aki egyébként Móni barátnője, és együtt voltak a balatoni táborban. Utána viszont már nem is volt sehol, csak a nagyszülőknél, vagy a szülei munkahelyén. Mondjuk ő egy csendes, halk szavú kislány, aki sokat olvas, tehát ő elégedett volt azzal, hogy az édesanyja munkahelyén órák hosszat ült egy íróasztalnál és olvasott. Vagy, ahogy ő fogalmazta meg: „Íróasztal mellett élt át rengeteg kalandot, utazott térben és időben, miközben ki sem lépett Budapestről”.

Vannak persze olyanok is, akik semmilyen táborba nem jutnak el egész nyáron, és nyaralni sem járnak, se családdal, se máshogy. És valahogy mégis talán ők a legboldogabbak? Ki tudja?
De Marci írása alapján neki nem hiányzott se a tengerpart, se a jachtok, se a Balaton. Ő vidéken nyaralt a nagyszüleinél, egy kis alföldi faluban. És örömmel írta, hogy dolgozott is, pedig még csak 12 éves. Na persze, nem fizetésért, hivatalosan, hanem örömmel, szorgalomból, hogy a nagypapájának segítsen a ház körüli állatok ellátásában. És milyen büszkén írta, hogy megtanult végre tehenet fejni! Eddig nem engedték, hogy a tehenek közelébe menjen a „városi gyerek”, de most már szinte kész fiatalemberként megtanították és hagyták, hogy egyedül csinálja. Milyen örömmel írta, hogy hogyan fedezte fel a vidéki élet egyszerű szépségét! Ez a fiú sokat komolyodott a nyáron!

Aztán ott van Kitti. 13 múlt, évvesztes, és náluk ő a legnagyobb, 3 kisebb testvére van. Az anyja két műszakban dolgozik, plusz a háztartás. Az apja börtönben adócsalás miatt, nagyszülők nincsenek, ő egész nyáron a kisebb testvéreire vigyázott. És nem panaszkodott, hogy miért kellett neki ezt csinálnia! Azzal büszkélkedett, hogy milyen új játékokat tanított meg a testvéreinek, mit játszottak, milyen jól elvolt velük. Nagyon szereti a kisebbeket, itt a suliban is mindig a kicsiket pátyolgatja… Sőt, azt is leírta, hogy milyen ételeket tanult meg a nyáron főzni, és hogy a lecsója mennyire ízlett az anyukájának!

A két utóbbi mű kapcsán jutott eszembe, amikor gyerekként én is nyaraltam a nagymamámnál vidéken. Igaz, ott csak szárnyasok voltak: kacsák, libák, tyúkok. Legkisebbként már nem volt kire gondot viseljek, de terelgettem-kergettem helyette a tyúkokat, kacsákat. És élveztem. Jó volt a panel-rengetegből kiszabadulni oda, ahol nem három fa jelentette a „kiserdőt”, ahol a tojás tényleg friss volt, mert én szedtem össze reggel a tyúkok alól, ahol lehetett mezítláb szaladgálni egész nap anélkül, hogy bárki is rám szólt volna… És még sorolhatnám…

Érdekes, hogy Kitti és Karcsi dolgozatának tartalma szinte fényévekre van egymástól: más életszínvonal, más neveltetési háttér. És mégis, talán Kitti és Marci írása tetszett a legjobban. Nem azért, mert sajnáltam volna őket érte, hanem mert rámutattak egy fontos tanulságra: nem a pénz a lényeg, hanem ami bennünk van. Ha az élet apró örömeit is élvezni tudjuk, máris sokkal szebb lesz a világ, és sokkal könnyebb lesz magunkat és a helyzetünket elviselnünk.

Kitti és Marci dolgozatára enyhe elfogultsággal csillagos ötöst adtam.
2135
mami - 2018. június 22. 09:43:50

Kedves Tollforgató!

Összességében tetszett a történet, ahogy sok kis sztorikat kötöttél csokorba és technikailag úgy, hogy ne térj el a megadott témától.

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

547
Frady Endre - 2018. június 04. 12:46:45

Tetszett ez a magyartanáros történet. Lelkiismeretes tanárként nem lehet egyszerű beleérezni a gyerekek sokszor sok nehézséget tartalmazó életébe...

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.