Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.10.17. 20:34
Szép estét és Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.10.17. 20:31
Szép álmokat kivánok Mindenkinek szeretettel ! Heart

2018.10.17. 19:47
Miklós, javítjuk feltöltés napján.

2018.10.17. 13:40
Drága Józsi! A most beküldött kabarétréfámban, kérlek cseréljétek a következőt: "Eladó: Melyik? Az ott a balszélen?" helyett "Eladó: Melyik... Bővebben

2018.10.17. 13:36
Szép napot kívánok mindenkinek HeartMiklós

2018.10.17. 12:10
Szép napot, kellemes időtöltést! Smile

2018.10.17. 11:13
Csaba, töröltem az Őszi nap c versedet.

2018.10.17. 11:12
Katalin, javítjuk feltöltésnél a címét írásodnak.

2018.10.17. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.10.17. 07:45
Szép napot.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Antal Anna
» Online vendégek: 20
» Online tagok: 0
csomor henriett: Fehér bottal az erdőben
Az élet néha furcsa helyzeteket művel. Egy kicsit kimentem az erdő szélére, zaklatott voltam, itt legalább nem kell szólnom senkihez, mert egyedül vagyok, mint az ujjam. Tombol bennem az ideg, s lehiggadni nem tudok, mert az utolsó utcában iszonyatosan bömböl a technó, s a cigányzene. Legszívesebben a fák közé bújtam volna patak hömpölygését hallgatni. De én hülye, csak elrohantam otthonról, s nem ültem át a motoromba, evvel a ketyerével (tolókocsimmal) nem lehet vagánykodni mert a végén otthagy valahol. Ígyhát a zöldlombú fák felé fordultam, s néztem a hegynek vonulatát, ahogy a dús lombok egymásba érnek, amíg a szem ellát.
Sietős lépteket hallok, közben valaki botjával kopogtat. Gondolom csak unalomüzésként kopog a kavicsos úton, háttal állok, így nem látom kiféle miféle lehet. Kíváncsian megfordulok, fehér bot van a kezében, odasietek hozzá, hátha segíthetek neki, köszöntöm, felém nyújtja kezét, megfogom. Ne félj tölem kérlek, mozgássérült vagyok, elektromos kerekesszékben ülök. - Nem akad el a kavicsban? - kérdezte. - Nem - felelem, tudod van egy mopedem, amit csak motornak hívok, s gyakran végigjárom az erdőt.
- A munkatársaim is tolókocsisok, de ők nem tudnának közlekedni itt, mert elakadna a kocsijuk. - mondta. - Segíthetek valamit? - kérdeztem. - Boltba szeretnék menni. - kezdte a a vöröshajú lány, aki nagyon meglepett, hogy csak így neki mert vágni az erdőnek, teljesen egyedül, vakon. Hirtelen átfutott az agyamon, beleeshetett volna a patakba, vagy el is üthették volna az autók, néha dodgem pályának használják az erdei utat, nem gondolva a kirándulókra.
Hirtelen elillant a mérgem, és segíteni szeretnék a lánynak.
- Hadd mutatkozzam be, Heni vagyok. Megszoktam már, hogy Heni helyett Hajnit, Helgát értenek, csak tudnám hogy miért. Sokadik próbálkozásra megérti a nevem. - Kinga vagyok. - s már menne is tovább, mert boltot keresne .
- Elkísérlek ha szeretnéd, sajnos már késő délután van, és ilyenkor már nincs nyitva bolt, pláne szombaton. A falu végén a Tom market kilencig nyitva van. - Menjünk oda. - kérte. - Túl messze van, két kilométerre innen, te se bírnál annyit gyalogolni, ránk esteledne, mire visszaérnék. Van egy cukrászda kicsit közelebb a falu közepén, ha gondolod. - Köszönöm, az is jó lesz, kísérj el oda! - kérte, vissza már egyedül is eltalálok. - Szó sincs róla, nem engedlek vissza egyedül, mert félek, hogy bajod lesz. Visszajövök veled legalább idáig, mert végig sajnos nem tudlak kisérni.
Előre viszolyogtam, hogy el kell majd engednem a sötét erdőn át. De nem keltettem benne félelmet. Csak magamban morfondíroztam, a vadak is jönnek majd a patakhoz inni. Mi lesz ha rátámadnak, vagy megkergeti egy vaddisznó, esetleg megsebesíti.
Istenem ez félelmetes. Én sem vagyok ilyen bátor, hogy este végig merjek menni az erdőn.
Régen estefelé jártunk gombászni anyuékkal. Míg ők vargányát szedtek a makkosban, addig elkóboroltam jó messze, soha nem féltem, sőt élveztem minden percét. Egyszercsak anyu kiabál: - Kislányom gyere már. Egy szót sem szóltam, gondoltam megviccelem. Megint kiabál: - Henikém gyere már, éreztem a hangján, hogy ideges. - Mi a baj anya, csak most jöttünk! - Siess már! - kérte. - Tudod, hogy képtelen vagyok futni. Gyere, segíts kérlek! - s már jött is elém sietős lépteivel. Megfogta kezem, s gyorsan az autóhoz siettünk. - Mi volt a bajod? - kérdeztem. - Nem hallottad, hogy visítanak a vaddisznók arrafelé amerre voltál? - Nem én! - mondtam mosolyogva, - el voltam gondolkodva. - Azt hiszem nem nevetnél, ha megkergettek volna.
A nap már lemenőben volt, mikor lefelé ballagtunk a szűk kis utcán, amely tele van árokkal. Kingát mindig figyelmeztettem, nehogy beleessen az árokba. Inkább kijjebb vezettem, kissé kacskaringózva haladtunk, s ennyi autós még nem vigyázott rám, mint akkor. Nem dudáltak, s kiabáltak ránk, csak a kutyák csaholtak eszeveszettül.
Kinga tízéves volt, amikor elvesztette látását. Röpke látó korának örül, hogy fogalma lehet a tárgyakról, s arról, hogy milyen volt fényben élni. Az agyagozásban éli ki a fantáziáját. Nagyon sajnáltam, hogy nem számítógépezik, így nem olvashat és nem köthet neten barátságokat. Pedig lelkileg mennyire erősíthetné egy baráti kötelék. Dehát nem vagyunk egyformák.
Budapesten él a családjával, és ha lelki békére és csendre vágyik Püspöszentlászlóra jön pihenni. Imádja az erdőt és szeret kirándulni.
Utunkba eső összes boltot végigmutatom neki. Odavezetem, s tapogatja, hogy fogalma legyen merre is van. Azt már látom, hogy a járdán nem szeret menni. Biztosan fél, hogy beleakad a botja a vízelvezetőkbe. - Állj meg kérlek, kösd be légyszi a cipődet. - Melyiket? - kérdi. - A jobbat! - válaszoltam.
- Kinga, ideértünk a cukrászdához! - mosolyogva megköszöni. Kérve kér, menjek be vele. - Kinga bocs, nem tudok bemenni, mert lépcsők vezetnek fel.
- Hadd hozzak neked egy fagyit, kérlek! - Nem köszönöm, nem tudom megfogni. Hidd el, nem kérek semmit, csak segíteni szerettem volna neked. Menj csak nyugodtan be, megvárlak, ígérem.
- Vigyázz lépcső! - s amikor kinyitja az ajtót utána szólok, hogy bent is van három lépcső, figyeljen oda.
Egy kicsit megpihentem, míg vártam rá. Fülelni kezdtem, mintha bagoly huhogását hallanám a polgármesteri hivatal udvarában.
Kisvártatva Kinga kijött, hiába tiltakoztam, egy meggyes pitét hozott nekem. - Vidd haza kérlek, s edd meg. - Mire visszaérsz, megéhezel! - de nem hallgatott rám.
Visszafelé a hangommal vezettem, s jött utánam. Gyorsabban haladtunk, mint lefelé. A zöld hídnál megállt egy fekete autó, a kedves hölgy ismerte Kingát, és én is örültem, hátha hazaviszi. Szépen megkértem, hogy vigye el, hogy biztonságban visszaérjen a szállására. Hosszas búcsúzkodás után elváltunk.
Hetekig gondoltam rá, néha könny szökött szemembe. Aztán újra és újra kimentem az erdőbe, s kerestem kérdéseimre a válaszokat,hogy hogy tudott lesétálni segitő és vakvezető kutya nélkül. Ereje és bátorsága nem mindennapi.
Soha többet nem láttam Kingát, csak hallottam róla, hogy délutánonként lejár a cukrászdába fagyizni. Három hét múlva hazatért családjához.
Járd mindig ilyen lelkesen az erdőt, és hallgasd a madarak énekét, kedves Kinga!

2018. június 11
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.