Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.08.18. 23:36
Icák, Icuk, Ilonák, Isten éltessen Titeket, boldog névnapot! In Love

2018.08.18. 23:06
Gratulálok a nyertesenek!

2018.08.18. 21:25
Boldog névnapot kedves Ilonák. Rose

2018.08.18. 21:16
Köszönöm a gratulációt, és én is gratulálok minden nyertesnek és a pályázatokon résztvevőknek. Rose

2018.08.18. 20:21
Kedves Holnaposok! Ti honnan tudjátok, hogy melyik alkotást ki írta? Azt közzé tette Józsi, hogy kik nyertek, de hogy melyik mű kihez tartozik, ... Bővebben

2018.08.18. 19:43
Gratulálok minden alkotónak aki részt vet alkotással a 2018, 7 havi pályázatokon és kiemeltem köszöntöm azokat akik eredményeket értek el. Járt... Bővebben

2018.08.18. 19:40
Köszönöm mindenkinek aki olvasta a tollforgatóra megküldött írásom! Rose Heart Rose Jártó Róza /mami/

2018.08.18. 19:38
Kedves Szilasi Katalin és Auerbachné Tóth Katalin nagy tisztelettel és szeretettel gratulálok a 2018. 07 havi tollforgatóra beküldött prózátokkal... Bővebben

2018.08.18. 19:04
Kellemes estét kivánok Mindenkinek ! Smile

2018.08.18. 18:09
https://lewis5108.
..V_ndor.mp3
80-as évekbeli dalom demo felvétele.Koncert szeptember 1.-én.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: ttunde
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Baráth Zoltán: Ha a mennyország egy könyvtár lenne...
"Ha a mennyország egy könyvtár lenne,
jól érezném magam benne!"


Gyerekkorom óta visszatérő álmom volt, hogy vagy egy könyvtárban, vagy egy könyvesboltban vagyok, annyi és olyan könyvet választhatok magamnak, amennyit és amilyet csak akarok! Így, miután jobb létre szenderültem, nagyon meg sem lepődtem, amikor szemeimet újra kinyitva egy könyvtárban találtam magam. Az a békés csend vett körül, mint amilyen egy átlag, földi könyvtárban is körül szokta lengeni az embert. Mintha egy szentélybe, vagy egy templomba léptem volna be, mely gondolat nem is állt messze a valóságtól, hiszen mindegyik könyvtár a Tudás Szentélye, ahol a könyvek a szerzetesek. Itt és most pedig különösen érthető hangsúlyt kapott ez az egész. A lehető legnagyobb tisztelettel és megilletődéssel néztem körül. Ameddig csak a szem elláthat, hosszú, szinte a végtelenségbe nyúló világosbarna könyvespolcok húzódtak a falak mentén. És az a mennyei illat! A könyvek illata. A nyomdafesték illata. A kis előtérben egy asztalka állt, mely mögött ült valaki. Eddig nem nézett fel. Vékony alkatú volt. Fején zöld sildes szemellenző. Ruhája is zöld volt, egy sötétzöld mellény és alatta világoszöld ing, könyökén barna bőrfoltokkal. Egy meglehetősen nagy könyv volt előtte kinyitva az asztalon, és egy igazi, eredeti lúdtoll a kezében, melyet időnként belemártva a kis tintatartó üvegcsébe, nyelve hegyét kicsit kidugva a szája szélén, bőszen írogatott a könyvbe. Lassan, kissé bátortalanul léptem a kis asztal elé. Megköszörültem a torkomat. A férfi kezében megállt a toll, és végre felnézett rám.
- Áh! Hát, maga az! Újra itt! - mondta. Arca hosszúkás, és - bár ismeretlenül pláne nem akartam volna megsérteni, ki nem ejtettem volna a számon, de - határozottan lófeje volt. Szeme mély, meleg barna, orra nagy, orrlyukai is pontosan oly tágasak, szája széles, nagy, fehér lapátfogakkal.
- Én? Engem? Vártak ide? - Nem csak tettettem, valóban meglepődtem.
- Igen! Ön Baráth Zoltán, nem?
- De. Az vagyok! Vagyis, ez a nevem, igen!
- Bocsánat! Elfelejtettem, hogy mindig elfelejtik! Nem ismerős itt semmi?
- De! Ez egy könyvtár.
- Nem! Nem! És még egyszer, nem! Ez A KÖNYVTÁR! Hányadszorra is jár itt? Ja! Ezt is elfelejtette, nyilván!
- Bocsánatot kérek!
- Felesleges! Nem maga tehet róla! Ahányszor visszaküldik, mindent törölnek, hogy ne zavarjon bele az aktuális újjászületésébe.
- Elnézést!
- Ne kérjen folyton elnézést! Mondtam, hogy felesleges!
- Én csak szeretném megtudni, hogy akkor én most hol is vagyok tulajdonképpen? Már úgy értem, ez a mennyország? Vagy a Nirvana? A pokol biztos nem lehet!
- És miért nem? - kérdezte a lóarcú férfi, és sandán vigyorgott, széles lapátfogait ferdén kimutatva. Én pedig megrémültem. Eddig úgy éreztem, olyan jó voltam előző életemben, hogy a mennyországnak a számomra elképzelt változatába csöppenek halálom után. Igen ám, de mi van, ha ez a pokol? Mi van, ha a könyvek lapjai teljesen üresek és hiába vannak kitéve, csak díszek? Vagy mi van, ha nem tudok olvasni? Na! Az lenne csak a pokol! Ám a férfi kacsintott egyet és azt mondta:
- Nyugodjon meg, kedves Zoltán! Ez nem a pokol! De nem is a mennyország. Ez afféle köztes megálló! Tudja! Mint a vonatoknál! A-ból C-be tartva elidőz egy kicsit B állomáson.
- És mennyi időt kell itt töltenem?
- Amennyit szeretne!
- Örökkévalóság? - kérdeztem reménykedő mosollyal a szám szélén.
- Nem! Azt azért nem! Maximum itt tölthető időtartam a végítéletig. De higgye el, az úgy fog tűnni önnek, mintha az örökkévalóságig itt lenne!
- Az igen! Akkor ezt választom!
- Várjon még! Ne örömködjön előre! A többi opciót még nem is hallotta! Nem mellesleg, legutóbb is azt választotta! Aztán mégis, mi lett a vége?
- Fogalmam sincs! Nem emlékszem, mint tudja!
- Elunta magát és szabályosan könyörgött, hogy újrakezdhesse emberként! Rohant nyivákoló csecsemőnek! Na, szóval! Ide figyeljen Zoltán! Javaslom, hogy hallgassa meg a javaslatom!
- Rendben! Mik a lehetséges opciók?
- Ugye, itt is töltheti az idejét, de ezt már megbeszéltük! Aztán választhatja azt is, hogy végignézi az előző életei felvételeit, aztán választja az újraszületést. Vagy kihagyja a filmeket és egyből indul a szülőszobába. Bármilyen sokkoló is legyen, én azt javaslom, nézze csak meg a felvételeket! Hátha sikerül valamit kijavítania az előző életéhez képest!
- Nem mondom, lenne mit!
- De mondta!
- Igaz! Na, jó! Lássuk a felvételeket! Utána is dönthetek még úgy, hogy itt maradok?
- Persze! A vetítőhelyiség arra van, a jobboldali oszlopsor végén.
- De az olyan hosszú! Sosem érek el odáig! Csak az odatartó út egy örökkévalóság lesz!
- Ha filmet nézni megy, akkor nem. Csak ha leáll könyveket böngészni. Akkor viszont már döntött is. Marad. Jól gondolja meg útközben!
Meggondoltam. Elindultam, nem álltam meg. Odaértem a vetítőhelyiséghez. Beléptem és leültem az egyik zsöllyébe. Épphogy letettem a fenekem, már el is indult a film. Előző életem pillanatai peregtek előttem. megszületésemtől a halálomig. Az eleje még csak tűrhető volt, bár nem volt könnyű a gyerekkort se végignézni. Aztán jött az a rész, ahol szembesültem saját korlátaimmal, hülyeségeimmel, és ezek következményeivel. Az már rendesen karfa-markolós és felszisszenős volt, egészen az önpusztító életmódom egyenes ágú következményeként bekövetkező halálomig, mely kicsit sem volt fájdalommentes. És nem csak fizikailag, ahogy láttam magam a kórházi ágyon, rákban haldokolva, kínok közt. Az egészben nem ez volt a legrosszabb. A legrosszabb az volt, hogy elmartam életem során magam mellől mindenkit és senki sem volt már ott mellettem, amikor eljött a vég! Szembesülnöm kellett azzal, hogy messze nem voltam jó! Kicsit sem! Talán egy-két pillanatra az életemből. De az nagyon kevésnek bizonyult. Nem is értettem, hogy-hogy nem a pokolba kerültem?! Aztán megértettem, amikor végignéztem a korábbi életemet, és még néhányat az ezeket megelőzőekből. Hol jól csináltam, hol nem. Váltakozva. Egyik életem klassz volt, a következő pocsék. Mire véget ért a vetítés, elgondolkodtam. És fejemben a megszületett gondolattal, visszasétáltam a könyvtáros asztalához.
- Nos? Hogy döntött, Zoltán?
- Lesz szíves kiállítani a számomra egy, a végítéleti időig szóló könyvtár-bérleti cédulát? És ha netán a későbbiekben meg akarnám gondolni magam, kérem, vegye semmibe akkor elhangzó szavaim!
- Ja! Persze, persze! Pont, mint legutóbb! - legyintett a lófejű, de azért írni kezdte a belépőt.
VÉGE (?)
5694
ritatothne - 2018. július 20. 17:27:20

Kedves Zoltán!

Érdekes és különös írás volt. Én se nézném szívesen végig az életem. A jó azért fájna, mert elmúlt, a rosszal meg nem jó szembesülni.

Szeretettel: Rita

5753
Moonfighter74 - 2018. június 22. 07:20:00

Kedves Viola!
Köszönöm méltató soraid! Örülök, hogy tetszésedre talált! Smile Nem, nem voltam még, szerencsére, bár egy párszor már jártam közel hozzá életem során, mint sok mindenki más is! Ez valóban egy álomból született mű. Magára az álomra nem emlékszem, csak az érzésekre, amelyek kísérték. Ezt próbáltam megfogalmazni ebben a műben. Én is örülök, hogy itt vagyok még!
Remélem, továbbra is tetszést nyernek számodra az irományaim!
Maradok tisztelettel:
Baráth Zoltán

277
farkas viola - 2018. június 21. 14:36:30

Kedves Zoltán!
Nagyon tetszett az írásod, de azért jó, hogy még itt vagy. Kíváncsi lennék, honnan jött ez az ötlet, hogy ilyen témát válassz? Voltál már ott, netán álomban? Írtad, hogy igen. Esetleg előtanulmányokat végeztél?
Tetszéssel és szeretettel olvastalak: Viola In Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.