Jártó Róza: Balatoni kikötő: Harmadik történet (2018. július)
Tizenhárom évesen én még nem láttam a Balatont, és nemhogy nem láttam, de esélyem sem volt arra, hogy valaha is eljutok oda. Aztán a sors másképpen döntött.

A mi iskolánk úttörő csapata által megrendezett vasgyűjtés eredményének kihirdetése az évzáró fénypontja volt. Nem csak azért, mert a nyertes elmehetett a Fekete tengeri Artyekbe, hanem azért is, mert az úttörőcsapatok érdemeik szerint könyvjutalmat és csokit vagy könyvjutalmat vagy csokit kaptak jutalmul. Persze a csokit és a könyveket a csapatok kapták. Artyekbe meg az az úttörő pajtásunk mehetett, aki egyéniben a legtöbb vasat gyűjtötte. És ez én voltam, az átvevő szerint is. Ami nem is csoda, hisz a családom minden tagja nekem segített, sőt apu is bekapcsolódott a vasgyűjtésbe.
Az évzárón aztán kiderült, hogy mégse én megyek Artyekbe, hanem Kádár Marika, a tanácselnök kislánya. Én ezt a döntést nagyon zokon vettem és mit tagadjam, bele is betegedtem.
Így indultam neki a nyári szünetnek, ami már évek óta azzal telt, hogy mentem a nagyobb lánytestvéreimmel a vasútra, nyári munkában füvet nyesni. A bátyáink meg az Állami Gazdaságban, az aratási munkákban dolgoztak nyaranta. Persze kellett a pénz, hisz mi heten voltunk testvérek, több cipőt és mackóruhát kellett a szüleimnek megvennie évnyitóra. Az orvos javaslatára nekem ezen a nyáron nem kellett elmennem dolgozni, hanem otthon gubbasztottam a sarokban, fájó lelkemet gyógyítgatva.

Egyik nap jön apu haza a vasútról, ahol fűtő volt, hogy anyu azonnal csomagoljon nekem, mert szóltak a MÁV központból, hogy azonnal visznek Balatonkenesére, az akkor újonnan megnyitott gyerektáborba, amit a MÁV épített a vasutasok gyerekeinek. Igaz, már elkezdődött a nyaraltatás, de ez őket ne zavarja, mert a vasút küld egy kísérőt, aki odavisz, csak csomagoljanak anyuék össze.

- Én nem megyek a Balatonra, én Artyekbe akarok menni! - néztem apámra, makacsul.

Ő meg visszakézből nyakon vágott. Ez volt életemben a második és egyben az utolsó is, hogy megütöttek a szüleim. Odanéztem anyámra, tán védelemért, és azt láttam, hogy ott ül az ágy szélén és sír.
Akkor adtam fel mindent, amit addig éreztem. Kicsit még felnőtt is lettem, és elkezdtem kipakolni a szekrényből azt a pár ruhadarabot, ami akkor az enyém volt. Anyu felállt és kiment a kiskonyhába, hogy útravalót készítsen nekem.
Mire összepakoltam meg felöltöztem, a szomszédok összehordtak nekem mindent: pizsamát, fürdőruhát, papucsot, törülközőt, valamelyik szomszéd még egy igazán szép mackóruhát is hozott. Mire ezeket is bepakoltuk a bőröndbe, amit Szöllősi nénitől kaptuk kölcsönbe, meg is érkezett egy nő. Ő nem csak élelmiszerrel megpakolt úti csomaggal volt felszerelve, de egy borítékban még pénzt is hozott, amit ott a Balatonkenesei táborban költhettem el. Én csak néztem a pénzt és már nyújtottam is át anyukámnak, de a nő visszavette, hogy azt nekem kell elköltenem a táborban.
Persze vonattal mentünk és első osztályon. Nem tudom, mennyi ideig tartott életem első utazása, amikor a szüleim nélkül utaztam, de a többszöri átszállás ellenére, egyszer csak ott álltunk a balatonkenesei MÁV-dolgozók gyermekeinek megnyitott gyermektáborának a kapujában.
Ketten is fogadtak, illetve vettek át a kapuban, akik bevezettek a körletbe és megmutatták az ágyam és már mehettem is az étterembe vacsorázni. Mikor ennek vége lett, kivittek még a vízhez minket. Most még nem voltunk sokan gyerekek, mert ez volt a próbaüzem, én mégis félelemmel néztem az előttem álló napok elé. Sosem voltam még távol egyedül a családomtól.

Ott álltam a Balaton partján és csak a vizet láttam.
Hiába pipiskedtem, nem láttam mást, csak vizet egy végeláthatatlan víztükröt. Kivezettek bennünket a stégre, ami hosszan nyúlt be a Balatonba, és a végén ott volt egy tábla, hogy Balatonkenesei kikötő.
Akkor ráéreztem valamire, tán a víz élettel teli ízére. Leültem a stégre és a lábam belelógattam a vízbe, ami finoman ringatózva simogatta a bokámat. Ott, akkor megkötöttem az egyességem a Balatonnal, hogy én itt és most, jól fogom érezni magam.
Másnap már nevetve vonultam én is a többiekkel reggelizni és a délelőtti fürdőzésre is, és délben, mikor az ebédre vártunk az étterem ajtaja előtt harsányan skandáltam a többiekkel:

- Szaki bácsi, jaj nekünk, mert mi mindig rizst eszünk...

És, ha néha mégis rám tört a vágyakozás Artyek iránt, anyám szavait ismételgettem, hogy ott is csak egy nagy víz van és a Balaton és a Fekete tenger vize között csak annyi a különbség, hogy a tenger vize sós... .

- Hurrá Balaton! Megérkeztem! A Te vized édesebb!
5843
Gant Elizabet - 2018. augusztus 26. 19:54:15

Kedves Róza,

Szívből gratulálok a nyereményhez!

Szeretettel,
Elizabet Heart

2952
bruxinelli - 2018. augusztus 25. 06:20:59

Drága Rózsikám !
A tollforgató novellád első helyezéséhez fogadd Őszinte gratulációmat. A főoldalon találtam rá a kiírások között!
Nagyon megörültem , mert megérdemelted az őszinte
hangvétele miatt és a szerkezeti felépítése is kitűnő!
Gratulálok, Zsófi.

2952
bruxinelli - 2018. augusztus 22. 23:06:18

Kedves mami!
Ha nem is a számodra édesvizű Artyeknál kötöttél ki, ahol szerettél volna, a "Balatoni kikötő" - novellád is lebilincselő lett. Édesapád szigora és Okos , Leleményes Édesanyád intelme kényszerűségből lejjebb fokozta szemedben a sorrendet.
" csak annyi a különbség,hogy a tenger vize sós"

és a végeredmény:
"Hurrá Balaton! Megérkeztem! A Te vized édesebb !"
/ de lelkedben még titokban mindig Artyeket dédelgetted,mert ami édes, attól lehet még édesebb/és a legédesebb, hogy milyen szófogadó kislánya voltál a szüleidnek!!!

Kedves ifjúsági novellát olvashattam.
Szeretettel gratulálok, Zsófi.

2135
mami - 2018. augusztus 22. 21:45:34

Ritám!

Köszönöm szépen!

Róza!

2135
mami - 2018. augusztus 22. 18:38:23

Kedves Rita!

Olykor én is kijárok a piacra és ott, mit tagadjam beszélgetek, mint mindenki más..... Persze beszélgetünk is... és el-el hangzik, hogy de jó nekem, mert tudok fogalmazni.... Én meg mindig mondom, hogy ha ilyen színesen mesélsz a szomszédról az ismerősökről azt akár le is írhatnád és máris író vagy.... Smile Mert az élet azért nem olyan bonyolult. Ha reggel megadatott, hogy felébredünk akkor azt a napot élni is kell.... és még "élünk" annyi, de annyi minden történik velünk....

Köszönöm kedves szavaid:
Sok szeretettel: Jártó Róza /mami

2135
mami - 2018. augusztus 22. 18:25:24

Kedves Anita!

Köszönöm kedves szavaid. Volt egy világ amiben mi gyerekként éltünk. És a mi gyerekkorunk, mint ahogy minden gyermekkor is, színes volt és kedves volt és szerethető volt, mert mi akkor voltunk gyerekek. Persze be-be villannak dolgok, de ezek se tragikusan. Most is vallom,hogy nincs olyan rossz kor, olyan rossz hely ahol egy gyermek ne találja meg a módját, hogy boldog legyen.

Sok szeretettel: Jártó Róza /mami/

4302
Fedak Anita - 2018. augusztus 22. 16:30:30

Kedves mami!
Először is gratulálok, nagyon szép és megható történetet írtál. Én, aki az egykori Szovjetunióból származom, jártam Artyekben, és bizton állíthatom: csodálatos a tenger és maga az úttörőtábor is. Hozzá kell tennem gyorsan, hogy már felnőttként, tanárként voltam ott, vasutasgyerekként én sem érdemeltem ki az utazást. Tavaly eljutottam a Balatonhoz is, bizony 55 évesen ezt is megértem.
Kétszer olvastam el az írásodat, a pályázat idején és most újra.
Szeretem az "életízű" novellákat. Mint amilyen ez is. Rose
Barátsággal: Anita

2135
mami - 2018. augusztus 02. 15:49:30

Kedves Orkutya!

Kedves Kata!

Megtiszteltetek kedves soraitokkal. Természetesen olvastam a hozóászólasotok, de mivel anonim volt a pályáztatás nem válaszolhattam csak most..., de a meghatódottság most is "igazi"!

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

2603
orkutya - 2018. július 03. 19:05:09

Aranyos kis történet, az életet olvastam ki ebből az írásból (a régi, szocialista életet). Gratulálok Neked kedves Tollforgató! Tibor Cool

4204
pathfinder - 2018. július 03. 12:41:51

Kedves Tollforgató!

Hát igen, a protekció meg az igazságosság az általában két más dolog.Nekem, aki abban a rendszerben alig éltem, ez már történelem. De érdekes volt olvasnom, hogy gyerekfejjel milyen lehetett megtapasztalni azt a világot. És hogy azért mégiscsak léteztek jó emberek is, akik segítettek egymásnak és egymáson, és összetartottak.

szeretettel gratulálok:
Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.