Kőfalvi Rita: Emacipáció (2018. július)
– Tudod, drágám, én nem értem az embereket! Folyton mások dolgába ütik az orrukat, ahelyett, hogy a maguk vacka táján sepregetnének. Látod, én is ennek vagyok az áldozata, csakis ennek! Éppen most, amikor végre felnőttek a kölykök, az uram meg, ki tudja, hol kódorog, tehát mondhatom, felszabadultam minden teher alól! Őszintén szólva, az apjuk a gyereknevelésben sem sokat segített, most meg aztán már szinte egyáltalán nem is tartjuk a kapcsolatot. Ezt nem panaszként mondom, ne gondold, bár igaz, néha jólesne, ha hozna egy kis ajándékot, édességet, ezt-azt... De mindegy, eddig is elboldogultam nélküle. Ismersz, édesem, mindig is szuverén, modern gondolkodású nő voltam!
– Na, elég az hozzá, hogy végre teljesen szabad és független lévén, elhatároztam, hogy leugrok a horvát tengerpartra. Tudod, egy kis strandolás, wellness... Állítólag remek halat lehet ott enni, és igazán rám férne egy kis kényeztetés is. Megjegyzem, neked sem ártana némi tatarozás, nézd csak a körmeidet... és a frizurád! Na, jó drágám, ne morogj, nem azért mondtam, máskülönben egészen jól nézel ki...
– Hogy hogy akartam eljutni a tengerpartra? Naná, hogy gyalog! Csak nem képzeled, hogy felszállok egy tömött buszra vagy vonatra, az emberek közé!? Nekem az a pár száz kilométer meg se kottyan. Én, drágám, jó kondiban vagyok, láthatod...
– Na, tehát szépen elindultam, eleinte rendben is volt minden. Egy idő után viszont feltűnt, hogy egyre többen leskelődnek utánam. Te, mint a paparazzók, komolyan! Autókból, meg mindenféle leshelyekről fotóztak. Rendben van, hogy jól nézek ki, de mégis, mit szólnának ezek, ha én is fognék egy fényképezőgépet és visszalőnék rájuk? Nekem is van magánéletem, vannak alapvető jogaim! Elismerem, néha-néha bekukkantottam egy-egy udvarra, de csak azért, mert kíváncsi voltam, vajon az ottani nőneműek hogy élnek, eljutottak-e már egy magasabb fejlettségi fokra, kellően felvilágosultak és modern gondolkodásúak-e. Meg kell mondjam neked, ennek nem sok jelét láttam. Szerintem az emberek között még mindig a hímek uralják a világot.
– Hát, kérlek, már Szeged környékén jártam, amikor felháborító dolog történt! Szép, holdfényes este volt, békésen eszegettem a málnát az erdő szélén, amikor egyszer csak rám rontott egy csomó humanoid lény. Éktelenül ordibáltak, hadonásztak, aztán csak azt éreztem, hogy a föld inogni kezd a lábam alatt, és onnantól se kép, se hang. Másnap rács mögött ébredtem. Gondolhatod, mennyire megijedtem, azt hittem, mindjárt vége az életemnek! Vagy ami még rosszabb, elvisznek cirkuszi medvének. Engem, a szabadság és egyenlőség harcosát!
– Hol egy ombudsman!? Egy ombudsmedvét akarok! – ordítottam, ahogy a torkomon kifért, de azok ott kint csak bárgyún vigyorogtak meg bólogattak, mintha viccet meséltem volna. Egy darabig semmi nem történt, viszont legalább tűrhető kosztot adtak, úgyhogy kissé megvigasztalódtam, de lövésem sem volt, mi történt és hol vagyok egyáltalán.
– Egyszer csak Szarkáné röppent be a rácson, fecsegett össze-vissza, először nem is értettem, mit berreg. Aztán lassanként összeraktam. Képzeld, ezek a korlátolt emberek azt hitték, eltévedtem, ezért egy puskából kilőtt vacaksággal elkábítottak, hogy később majd hazaszállítsanak. Mert persze szemtől szemben egyiknek sem volt bátorsága szóba elegyedni velem! Piha, micsoda népség! Szarkáné még azt is mesélte, hogy már napok óta rólam beszél az egész ország, sőt, elneveztek Robinak (Robinak! Engem, egy emacipált nőstényt! Hová fajult a világ!?), a tévében többet szerepelek, mint a politikusok (na, ez legalább pozitívum) és most egy egész stáb ült össze (naná, hogy csupa hímekből), hogy megtárgyalják a sorsomat (az én sorsomat! Emberhímek!). Mondtam Szarkánénak, sürgősen közölje velük, hogy nem tévedtem el, viszont nyaralni készülök, úgyhogy engedjenek el, de tüstént. Erre azt felelte, ő sajnos nem tagja a stábnak, mivel nem számít szakértőnek, de ha gondolom, elcsór néhány mobiltelefont, szerinte azok nélkül szárnyaszegett verebekké válnak ezek a kétlábúak. De végül abban maradtunk, ezzel csak meghosszabbítanánk rabságomat, ezért jobban járok, ha hagyom inkább, hogy hazavigyenek, ott legalább szabadon engednek. Szarkáné megígérte, hogy folyamatosan tudósít az eseményekről.
– Így is lett. Hazahoztak, úgyhogy most itt vagyok, és legalább cseveghetünk egy jót, drágám. De képzeld, ezek a kétlábúak nemcsak, hogy visszatoloncoltak, de még rám is aggattak valami kütyüt, amiről a jól értesült Szarkáné azt mondta, nyomkövető van benne. Ezt egészen felháborítónak tartom, egyrészt, mert a színe egyáltalán nem harmonizál a bundáméval, másrészt meg milyen jogon akarnak ők kémkedni utánam, követni minden lépésemet, korlátozni a szabadságomat!? Na, de ne félj, Szarkánéval leboltoltam a dolgot: egy kis málnáért cserébe ügyesen leoperálta rólam azt a borzalmat, úgyhogy most már újra szabad vagyok! Épp csak pihenek pár napot, és megint nekiindulok. Ezt nektek, emacipálatlan emberiség!

5942
pepyta - 2018. szeptember 05. 16:13:14

Kedves Rita és András!

Köszönöm a kedves szavakat. Napokig téma volt a mackó vándorútja, akkor ötlött fel bennem, vajon ő hogyan gondolkodik erről a nagy népszerűségről. Aztán diktált nekem egy novellát. Smile

Napsütéses napot kívánok!
Rita

5959
andras46 - 2018. július 30. 14:57:58

Kedves Rita!

Témád a legaktuálisabb manapság. Nagyon tetszett,hogy a medve asszonyság szemszögéből mesélted el a történetet. Olyan élvezettel olvastam mesédet az igazságról, hogy a di
cséret magas fokán tudlak illetni. GRATULÁLOK a prózádhoz! El fogom olvasni a következőt is! További sok sikert!

Baráti üdvözlettel András

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.