Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Benda Judit: ( világ) Háló (2018. augusztus)
A november esővel és erős széllel köszöntött Stantonhill városára és egyelőre jelét sem adja, hogy ezen változtatni szeretne.
Már egy hete esik egyfolytában, melynek eredményeképp hatalmas pocsolyák terülnek el a járdán olyan sűrűségben, hogy azzal teljesen ellehetetlenítik a közlekedést, különösen a munkába igyekvő női lábak számára. Példának okáért, nézzük csak Hillary Townsend cipőit. A negyvenes éveiben járó nő nem tűsarkakon tipeg, hanem egy kitaposott félcipőt visel, mégis hatalmas erőfeszítésébe kerül, hogy a nagy sietés közepette még arra is ügyeljen, nehogy valamelyik pocsolya kellős közepébe taposson. Márpedig szaporáznia kell a lépteit, ha el akarja érni a buszt, amely egészen a város széléig kimegy, ott aztán leteszi őt annak a gyárnak a kapuja előtt, ahol ide s tova, már nyolcadik éve dolgozik.
Műanyag termékeket gyártanak, tányért, evőeszközt, poharat, meg legújabban tubusokat és tégelyeket. Olyanokat, amelyekbe aztán mindenféle flancos és drága kozmetikumokat raknak. Olyan kencéket, amelyeket ő, Hillary Townsend soha nem tudna megfizetni. Lehet, hogy baba-popsi simaságú bőrt varázsolnak és minden ráncot eltüntetnek, de ahhoz, amennyibe ezek a csodakrémek kerülnek, a maga fajta munkásasszony pénztárcája igencsak soványka. Így jobb híján csak gyártja azokat a tubusokat és tégelyeket, amelynek tartalmához neki soha nem lesz szerencséje. Nem úgy, mint annak a ribancnak, aki két évvel ezelőtt elvette tőle a férjét. Az bezzeg, keni-feni magát, azzal bolondította meg az ő nyámnyila urát, meg a szoknyáival, amiből épp' hogy ki nem látszik a feneke.
Bizony, Timothy Townsend fejét elcsavarta az a némber, olyannyira, hogy a férfi képes volt őt elhagyni és még az sem tántorította vissza, hogy egyetlen lányuk, Tamara sírva kérte apját, hogy ne tegye. De bizony, az a gyáva, megátalkodott férje megtette. Elhagyta őket és azzal a ribanccal a Cascade-hegység túloldalán telepedett le.
Azóta feléjük se néz. Nem érdekli a lánya sem. Pedig Tammy-nek hiányzik… és most ő is úgy érzi, nagyon elkelne egy határozott jellemű, erős kezű apa a családban.

Szerencsére időben érkezett, még épp' fel tudott szállni a buszra. Csurom vizes a kabátja, hiába volt ernyő nála, a szél ellen nem sokat ért. Talán még a cipője is átázott. Mintha nedves lenne a zokni a cipőjében. Lehuppan az egyik ülésre a busz közepe tájékán és szemrevételezi a körülötte lévő embereket. Szinte biztos abban, hogy - vele ellentétben - valamennyien hazafelé tartanak.
Otthon aztán várja őket a család: férj, feleség, gyerekek. Békesség van, nyugalom és pihenés.
Neki ezekből mostanság egyik sincs. Pihenésből, pláne, hogy nincs. Most is éjszakai műszakba indul, ráadásul tizenkét órát húz le és reggel hatkor végez, amikorra már úgy néz ki, akár egy zombi.
Otthon meg várja a háztartás összes gondja, mert a tizennégy éves lánya nem igen veszi ki a részét a tennivalókból. No, persze, ez az ő hibája is, mert nem is igazán várja el tőle. Tisztában van vele, hogy a válás mennyire megviselte Tammy-t, így hát igyekszik a kedvében járni és megkímélni mindentől. Beleértve a házimunkát is... Igyekszik, hogy ne szenvedjen hiányt a lánya semmiben, ezért vállal be annyi tizenkét órás műszakot és idejét sem tudja, mikor vett már magának valamit. Még csak meg sem áll a kirakatok előtt, hogy nézegesse a szebbnél szebb ruhákat. Minek tenné? Nincs neki egyetlen felesleges centje sem, hogy holmi cicomára költse. Minden centet és dollárt élére rak, spórol, ahol csak tud és így sem tudta kifizetni Tammy-nek azt a tábort, ahová menni szeretne. Megszakad a szíve, amikor csak erre gondol. A lányát mindennél jobban érdekli a régészet, a mindenféle leletek, csontok, meg kövek... te, jó ég, hogy mi a jó ebben? Ő ugyan nem érti, de Tammy imádja. Na, meg túrázni is imád. Ez a tábor meg összeköti a kettőt, merthogy a Cascade-hegységbe szervezte az iskola, ahol túráznak majd és indián leletek után kutatnak. Hát, Tammy nem kutat. Mert neki nem volt pénze, hogy befizessen ezerkétszázhatvan dollárt egy hétre. Még most is facsarodik a szíve, valahányszor eszébe jut a dolog és maga előtt látja lányának könnytől maszatos arcát. Hogyan vehetne ő akkor saját magának bármit is? Pedig cipőt csak kellene, mert biztos, hogy ez a mostani lyukas valahol. Egyre vizesebb az a zokni a lábán. De sebaj, ha lyukas, hát majd megragasztja. Egyelőre nem futja másikra.

A második emeleti szoba ablakán egyre hangosabban kopog az eső, a szél is mintha jobban süvöltene, de a lányt ez egy cseppet sem érdekli. Felhúzott térdekkel ül az ágy tetején, hátát a falnak támasztja, miközben kezével egy albumot lapozgat. Tele szép emlékekkel és emberek fényképeivel, akiket szeret... és akik már nincsenek vele, nem segítenek neki és vissza sem jönnek soha.
Ezen a képen a Nagyi ölében ül. Fehér hajú, pufók arcú, amolyan "könnyebb átugrani, mint megkerülni" termetű, de imádni való öregasszony. Mindig azt mondta, azért olyan kövér, mert az a sok jóság, ami benne van, már alig fér el a testében, ezért gömbölyödik annyira. Hát, lehetett benne valami, mert a Nagyi tényleg kedves volt és őt mindenki szerette. Anyai nagyanyja ő, aki Európában született, egy kis országban, mindig elfelejti a nevét... várjunk csak... igen... Magyarország... A Nagyi Magyarországon született... és isteni palacsintákat sütött... nem, nem olyat, amit itt szokás, annál sokkal finomabbat... és káposztát is töltött. Az kicsit fura ízű volt először, de aztán megkedvelte és a Nagyinak azt kellett készítenie, valahányszor elmentek hozzá vendégségbe.
Most már biztosan az angyaloknak tölti a káposztát, mert Nagyi elment. Tavaly temették. Elvitte a szíve.
Itt meg Apával kirándulnak valahol a Jefferson-hegy lábánál. Apa is imád túrázni, hegyet mászni, akárcsak ő. Általában kettesben mentek, Anya ritkán tartott velük. Állandóan a gyárba ment, plusz műszakot vállalt, hogy legyen pénzük mindenre. Ha meg épp' nem dolgozott, akkor meg fájlalta a lábát és azt mondta, örül, ha pihenhet. Mindig csak panaszkodott, csak nyavalygott, nem csoda, hogy Apa elhagyta. Lecserélte Audrey-ra, aki fiatal, szép, csinos és valószínűleg sose nyavalyog. Apa is elment és azóta sem látta. Talán nem is látja őt soha többé.
Kár. Pedig ő biztosan szétrúgná annak a rohadéknak a seggét... és a Nagyi is tudná, hogy mit kell tenni... biztosan mondana valami okosat... De nincsenek itt. Egyikőjük sincs itt, hogy megvédje őt. Anya nem számít. Ő mindig csak rohan, sosem ér rá. Nem is merné elmondani neki. Nem értené meg. Akkor meg minek mondaná el?
Leteszi a fényképalbumot és megnézi a laptopját. Kétpercenként nézi azt a videomegosztót és retteg. Mi van, ha az a szemét beváltja, amit ígért és feltölti a YouTube-ra…? ...és akkor mindenki láthatja majd... és akkor senki nem fogja szeretni... nem áll vele szóba senki... még Mandy sem, pedig ő a legjobb barátja...
Tudja, hogy tanulnia kellene, mert holnap dolgozat lesz matekból... de kit érdekel? Ez most sokkal fontosabb annál és egyébként is van már négy egyese belőle az utóbbi két hét alatt. Kettőt már történelemből is bezsebelt... Anya persze, nem tud róla. Néha ugyan megkérdezi, mi újság a suliban, de a válasz nem nagyon érdekli, mert meg sem várja. Rendszerint azonnal belekezd valami teendőbe, mikor hazaér és utána már csak azzal van elfoglalva. Rá sosincs ideje... pedig azt mondja, ő a legfontosabb számára a világon... Hazudik... Ő is hazudik... mint ahogy Nick is azt tette. Becsapta, rászedte... miatta kell néznie a gépét állandóan... mert retteg... Elmúlt fél hét és már rég nem itthon kellene lennie, hanem a parkolóban, hogy a sráccal találkozzon. Mint ahogyan két hete teszi ezt már állandóan, mihelyt anyja dolgozni indul.
Pedig olyan szépen kezdődött minden... Megismerte a neten, chat-eltek, eleinte csak közömbös és ártatlan dolgokról. Azon az estén is beszéltek, amikor Anyával olyan csúnyán összeveszett. Dühös volt, mert nem kapott pénzt a táborra. Pedig annyira szeretett volna menni és annyira igyekezett a suliban is. Csak az ő dolgozata sikerült ötösre bioszból, történelemből is jelesre felelt háromszor is egymás után. Anya mégis nemet mondott. Nem telik rá. Ezt mondta. Pedig ő még tippeket is adott, hogyan lehetne rá mégis. Mondjuk csak a jövő hónapban fizetnék ki a vízdíjat, vagy a villanyt, vagy mindkettőt. Anya hajthatatlan maradt és azt mondta, hogy önző és csak magára gondol. Hát pedig, nem. Éppen hogy Anya önző, amiért nem képes megérteni, mennyire vágyik abba a táborba...
Nick megértette... azonnal megértette, ahogyan meglátta kisírt arcát, amikor video-chat-eltek. Azt mondta, van egy kis félretett pénze és szívesen segít. Ha találkoznak, oda is adja neki szívesen.
Istenem, emlékszik, majd' kiugrott a szíve a helyéről, annyira boldog volt. Alig aludt azon az éjszakán, csak arra tudott gondolni, hogy ő is ott lesz. A táborban, Mandy-vel, Mallory-val, Sandy-vel és a többi jó fej csajjal a suliból és végig barangolják az egész Jefferson-hegyet. Mint annak idején Apával tették. Mosolyogva aludt el, reggel jókedvűen ébredt és természetesen Anyának egy szót sem szólt.
Estére beszélték meg a találkozót Nick-kel a szomszédos háztömb parkolójában. Fél hét előtt tíz perccel már ott volt, mert semmi esetre sem akart késni. Anya ilyenkor már melózik és reggelig haza sem ér, szóval, szabad a pálya, hogy találkozzon a sráccal, megkapja tőle a pénzt, amit ő természetesen szépen megköszön majd. Utána esetleg megisznak egy üdítőt a sarki presszóban, s mire kezdődik a tévében a kedvenc sorozata, már otthon is van.
Semmi sem úgy történt, ahogyan eltervezte.
Nick pontban fél hétkor ott volt a parkolóban, egy piros Ford-dal érkezett. Nem éppen a legújabb évjárat, de azért egészen jól nézett ki, mint ahogyan a srác is. Nick magas és jóképű, dagadó izmokkal és észbontóan szexi fenékkel. Mandy biztos, hogy megpukkadna az irigységtől, ha látná! Vakítóan fehér fogairól szinte le sem tudta venni a szemét, miközben a srác beszélt hozzá és szinte a szavaira sem volt képes figyelni, annyira lefoglalta a látvány. No, meg annak a boldogságnak a biztos tudata, amiben akkor lesz része, ha Nick kiveszi a tárcáját és kezébe nyomja majd a pénzt...
De nem nyomta... Mert a srác, miközben a hófehér fogait csillogtatta, épp' azt magyarázta, hogy a pénz a tárcájával együtt a szobájának az asztalán maradt. De sebaj, csak itt lakik egy köpésre, ha beül a kocsiba, együtt elmehetnek érte. Aztán persze, visszajönnek ide, a presszóhoz, megesznek egy sütit, megisznak egy üdítőt és megy ki-ki a dolgára.
Végül is, nem nagy ügy, az időbe belefér és nem lebecsülendő, hogy az övé lesz az a pénz, amiért vissza kell menni, szóval, cseppet sem bánta.
Később aztán annál inkább.
Első emeleti lakásba mentek, ami mégsem egy köpésre volt, mert elég sokat kocsikáztak, mire odaértek. A város másik vége, szinte már a külvárosi rész, elég lepukkant környék, azelőtt soha nem járt itt.
A szobába érve Nick megfogta a kezét, belenézett a szemébe és azt mondta, amióta megismerte, erre a pillanatra várt... és megcsókolta. Ő még sohasem csókolózott, azt hitte, megfullad a fiú nyelvében, de aztán rájött, nem is olyan rossz… és a szája sem büdös, mint Steve-é. Steve az osztálytársa és egyszer majdnem megcsókolta. De mihelyt közelített a szájával, olyan bűzös lehelete volt, hogy ő inkább nem kért belőle.
De Nick más. Egészen jólesik ez a csók... kellemes...
Még az is kellemes volt, ahogy a fiú keze elindult a testén… először fent... aztán lent... lehúzta a cipzárt a nadrágján... ez is jól esett... pillanatokon belül lekerült a ruha mindkettejükről.
Megijedt. Nem biztos, hogy ami ezután jön, azt ő akarja. Ezt megmondta Nick-nek is. Ő meg kinevette. Hát, mit gondol? Azt a pénzt csak úgy, ingyen odaadja? Ekkor talán még nem lett volna késő elmenni onnan. De talán mégis... Nick kulcsra zárta az ajtót…
Ami ezután jött, már cseppet sem volt kellemes. Fájt.... és vérzett... szólt is közben... de Nick nem bánta...
Amikor vége lett, a srác felöltözött és szólt, hogy ő is kapja magára a ruháit. Hív neki egy taxit, ami majd hazaviszi. Ja, a pénz? Ugyan már, bébi? Csak nem gondolod? …és eszedbe ne jusson szólni valakinek is... a rendőrségnek, pláne, nem... mert akkor feltöltöm a netre, ezt itt, ni... és akkor kezdte lejátszani a felvételt... videóra vette, ahogy szexelt vele... az a szemét!
...és ezzel még nem volt vége.
Másnap is ott kellett lennie a parkolóban… és utána minden időpontban, amikor Nick azt mondta. "Jelenésed van, bébi!" Ha az anyja otthon volt, akkor hazudnia kellett. Többnyire azt mondta, Mandy-hez megy át tanulni. Szerencsére, Anya elhitte. Mindig elhitte. Vagy meg se hallotta, vagy nem foglalkozott vele, vagy nem volt ideje... mindegy is már... elhitte, ez a lényeg…
A parkolóban aztán Nick várta a megadott időpontban , de ezután már sohasem egyedül. Volt vele egy másik férfi. Egy jóval idősebb. Mindig egy jóval idősebb... és undorító… Egyik visszataszítóbb volt, mint a másik. De mindegyikkel ugyanazt kellett csinálnia... és ugyanott, mint Nick-kel. Aztán taxit hívtak neki... Mielőtt elment, megfenyegették… senkinek egy szót sem... mert akkor ezt a felvételt mindenki látja majd... és megmutatták neki.... felvették, ahogyan szexeltek vele... mindegyik rohadt, gusztustalan pasi videóra vette... Nick-et nem látta ezentúl már csak a parkolóban... amíg átadta őt azoknak a rohadékoknak..
De többé nem lesz ilyen... nem megy oda soha többé... már huszonegy perce ott kellett volna lennie a parkolóban… Nick épp' az imént kereste telefonon... nem vette fel... a YouTube-ot nézi állandóan… fél... retteg... megsimogatja Nagyi arcát a fényképen... Jaj, Nagyi, úgy félek! Hallod? Félek!

Hillary Townsend szapora mozdulatokkal szedi le a szalagról a tubusokat és rakja a rekeszbe szépen, sorban, egymás mellé. Nem lazsálhat, nem lassíthat, mert a gép gyors iramot diktál. Ha lemarad, összegyűlnek azok a fránya tubusok, egymásra halmozódnak, tornyot képeznek és a végén megakasztják a gépet. Arról meg nem is beszélve, hogy normára dolgoznak és neki muszáj jóval afölött teljesítenie... mert akkor ő lesz a hónap dolgozója... és ha ő lesz, az pénzjutalommal jár... és ha övé a pénzjutalom, akkor talán mégis össze tud szedni annyi pénzt, hogy befizeti Tammy-t abba a táborba... legfeljebb kölcsönkér Mrs. Wilson-tól ...ő a szomszédban lakik és igen jószívű öregasszony. Cserébe majd bevásárol neki, kitakarít nála, vagy megcsinál neki bármit, amit mond.
Miközben kapkodja a szalagról a tubusokat, azon töpreng, vajon mi lehet a lányával... mert valami van, az holtbiztos... hazajön az iskolából olyan gyászos képpel, mint akinek halottja van... ha megkérdezi tőle, mi volt a suliban, csak motyog valamit az orra alatt és bevonul a szobájába... mindig a számítógép előtt ül... még akkor is mellette van a laptop, amikor tanul… és alig szól valamit... nem mosolyog, nem beszél, a szobájából se akarja kidugni az orrát. Enni is alig akar valamit. Tegnap még a pizzából sem kért, azelőtt meg bele sem ütötte az orrát a frissen sütött muffinba, amiből azelőtt töméntelen mennyiséget volt képes magába tömni… Ugyan mi lelhette?
Hiányzik neki az apja, ez nem vitás. Hogy az ég szakadna arra az átkozott némberre, hogy elszakította a családjától... pedig Tim jó ember... csak gyenge jellem... hagyta magát elcsábítani...
Ő meg itt maradt Tammy-vel... egyedül... piszok nehéz így az élet, de rajta nem fog ki… nem adja fel... boldogul férj nélkül is... ő lesz a hónap dolgozója… azt mondta a műszakvezető, hogy eddig ő a legesélyesebb... és... ha ez így van, Tammy elmegy abba a táborba... Úgyhogy, gyertek csak ide tubusok! Szépen, sorban, egymás mellé... bele a rekeszbe!

A második emeleti szoba ablakán egyre sűrűbben kopognak az esőcseppek.
Mintha beszélnének hozzá, mintha mondanának valamit… Talán azt, hogy: "Jól tetted! Nem volt más kiút! " Vagy azt, hogy: "Istenem, mit műveltél!"
Imént a Nagyi arcát is látni vélte. Mosolygott rá és kitárta felé a kezét... Igen... jó lesz neki a Nagyival... ő legalább szereti... együtt lesznek... ezentúl mindig együtt lesznek...
Ahogy feküdt az ágyon, azt érezte, forog vele a világ... lecsukta hát a szemeit és hagyta, hadd forogjon csak tovább... repítse csak messzire... messzire innen... nagyon messzire...
Teste elernyedt, kezéből kiesett az üres gyógyszeres fiola, amit mind ezidáig a markában tartott. Beszedte az összes kék színű bogyót, ami benne volt... Anya nyugtatói voltak, amit azóta szedett, hogy Apa lelépett Audrey -val... azt mondta, ez segít neki elaludni... igazat mondott... tényleg segít... Ha akarta, sem tudta volna kinyitni a szemeit... már nem érezte a forgást... már semmit sem érzett... csak nyugalmat... végtelen nyugalmat... hisz látja a Nagyit... és vele lesz majd örökre...

Egy külvárosi épület első emeletén három férfi görnyed a számítógép előtt.
A billentyűzetnél egy magas, jóképű srác ül, akinek dagadó izmaitól és vakító fehér fogaitól elolvadnak a nők. Mellette két középkorú pasas mohón és nyálcsorgatva nézi a képeket.

- Nézd, a melleit! Atyám, Jane-nek még fénykorában se volt ilyen!
- Martha didkói is olyanok, mint két üres tejes zacskó!
- Hány éves lehet a csaj? Mi??? Tizennyolc? Fiatalabbat! Keressünk fiatalabbat!
- Nézd, ezt itt! Tizenhárom... Mit szólsz hozzá?
- Egész formás... Írj neki! Cserkészd be!
- De először az enyém!
- Oké, oké, a tiéd. Először a tiéd! De te, Jim, csak utánam jössz!
- ...és előre kérem a részemet… készpénzben…
- Megkapod, ne félj!
- De holnapra akarom a randit... és ajánlom, ne cseszd el, mint a mait... Holnapra akarom, mert Jane már mindenórás... bármikor beindulhat a szülés...

...és akkor a magas, jóképű srác vadul írni kezd a billentyűzeten, hogy aztán majd a dagadó izmaival, észbontóan szexi fenekével, és vakító fehér fogaival elkápráztassa a lányt. Aki még csak tizenhárom éves...
5417
Lulemy - 2018. október 07. 17:48:51

Kedves Rita!
Igen, meglehetősen hosszúra sikeredett, de azt gondolom, nagyon mai történet...sajnos...a szülők rohannak a pénz után, aztán a nagy rohanásban a gyerek meg sokszor csak nő, mint fa az erdőben...többet kellene foglalkoznunk a gyermekeinkkel, de ez már túlnő rajzunk...ez már társadalmi probléma...
Szívből ölellek:
Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.