Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Szántó László: Őszi levelek: Tizennegyedik történet (2018. szeptember)
Mogorva ábrázattal jött az Ősz. Szomorkás egy kissé: egyszerre nehéz megfelelnie mindenki várakozásának. Ugyan még simogat a nyárutó meghitt melege, de már elillant belőle a lelkes hevület. A Nap izzó sugarai parázsló aranypálcákká szelídülnek, késő délután hosszúra nyúlnak a város árnyai. Az erkölcsös idő még nem kényszeríti ránk a meleg kabátot, de talpunk alatt zizeg már az avar, halkulnak a szavak, süppedős lesz az esti híg húsleves feletti magány. Lassulnak a mozdulatok, a ködfüggönybe burkolózó táj néma meditálásra késztet. Tétova pillantások vetődnek a kandalló rideg torka felé, várva, a tűztollú parázsmadár fészket rakjon végre a hűvös szobában.
Melankolikus Ősz érkezett. Maga a Természet küldte, mint hű gyermekét. Zord, mégis színes egyéniség, nevezetes mesemondó az év szüntelen körforgásában, a nyár beteljesülésének kihatásaként. Mesél a csupa zöld folyó pajkosságáról, az avartakaró alatt álmodó virágokról, a fagy vasmarkának könyörtelen szorításáról. Mesél a tavaszi napsugár első bizsergető csókjáról, melynek szerelmes leheletétől az ereszbe kapaszkodó jégcsipkék menten elolvadnak. Mesél a magokról, a szárba szökkenő, duzzadó életerőről, az első kenyér mámorító illatáról, a madárfikat leplező lombok biztonságáról. Mesél az istenek örök igazságáról, a tomboló ifjúságról s a megfáradt elmúlásról – a benne rejlő megújulás csirájával.
Az Ősz már a jövőt fürkészi, az idők terhét cipeli, keblére öleli a halandók minden elbűvölő óhaját. Akik égbepásztázó tekintettel, feszült izommal, reszkető ajakkal kérnek bebocsátást, hogy nyugalom, csend s béke honoljon a szívekben. Aztán eljön az Ősz múlékony állapota, nem járja már a világot, nem felügyeli a határt, elrendez mindent; mielőtt álomra hajtja deres fejét, mormogó imával int búcsút lejárt idejének becses emlékének…
A vérbeli Ősz azonban mégiscsak vonzó, bájos és szép, hisz arra a gyönyörű, balzsamszőke, isten áldotta teremtésre hasonlít, akin szeptemberi estéken a csillagfény úgy iramlik át, mint friss hamuban a szikrázó parázs. Csak legyen energiánk még itt a földön boldognak lenni, csak hatalmunkban álljon mindazt lazán lent hagyni, amit nincsen erőnk följebb, az egekbe emelni. Mert a lehulló levél belep ugyan sok-sok szemetet, a becstelen még korántsem vész a semmibe, nem tűnik el örökre. Mégsem kell a siratófal, a Mennyben könnyeinket elnyeli majd az Ősz lélekszirmaiból font márványcsatorna.
4302
Fedak Anita - 2018. szeptember 11. 19:47:08

Szép etűd. Gratulálok!
Barátsággal: Anita

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.