Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.11.21. 13:11
Jedyke kedves ! Sok szeretettel ! Smile

2018.11.21. 12:35
Silberin, Neked is köszönet❤

2018.11.21. 12:34
Köszönöm szépen a gratulációt Babuka és Zseraldina❤&#
10084;❤

2018.11.21. 12:32
Minden nyertesnek gratulálok!

2018.11.21. 12:32
Sziasztok! Mindenkinek olyan boldog napot kívánok, mint most az enyém! Véletlenül vettem észre, hogy szeptemberben zsűrinyertes lettem! Nagyon ör... Bővebben

2018.11.21. 12:24
Kellemes napot kivánok szeretettel Mindenkinek ! Heart

2018.11.20. 22:51
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.11.20. 22:23
Gratulálok a nyerteseknek! Rose

2018.11.20. 19:37
Köszönöm babumargareta! Rose

2018.11.20. 17:58
Szép estét kívánok mindenkinek! HeartMiklós

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: varadics
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Tasev Norbert: Parttalan Odüsszeusz
Amikor már talán végleg elviselhetetlenségbe torkollott a dolog – egyik nap úgy vágódtam a tökéletes megsemmisülés örvényei felé, mint a parttalan hajós, akit Kharübdisz szakadéka tartja fogságban, és menekülni is már képtelen. Egy novemberi napon történt, amikor, mint hisztériázó kisgyerek, toporzékolva, és ordibálva megkérdeztem volna nálamnál talán bölcsebb, és tudósabb embereket: velem, tehát egyszersmind személyemmel van az egyetemes probléma légköre, vagy talán inkább azzal, hogy bizonyos, elsősorban grammatikai kérdésekben sajnos egyáltalán nem egyezett az álláspontunk?
Az valami miatt kórházra, vagy legalább is elmegyógyintézetre hasonlító ajtó mögül ideges, kellemetlen rikácsoló hangon egy középkorú hárpia süvöltő hangja töltötte be a halálfélelem általános érzete mellett a megmaradt terepet.
- Következő! – sipította.
Egy görnyedten járó, szándékosan fejét erősen leszegő fiatalember lépett a koromsötét, padlásszerű irodába, ahol az embernek olyan érzése volt, hogyha esetleg a villanyt is felkapcsolták még az is tökéletesen fölöslegszámba ment; hiszen az állandó jellegű, átborzongató, hidegfutkosós sötétség, és félelemtudatot öntudatlanul is átvették nemcsak a falak, de még a bútorok is!
- Következő! Süketek maguk mindannyian, vagy csupán idióták?! – dörögtek a szipirtyó.
Ekkor lépett be a fiatalember, aki gyakorlatilag nem i számolta már – hiszen ez hiábavaló, és megalázott értelmetlenség, és könnyelműség lett volna abban a bitófás helyzetben, melyben mozgott, azt, hogy hányadik alkalommal is kényszerül már, hogy ezzel az idegesítő vén satrafával, és hozzá még volt nyelvtörténet tanárával; aki mint a szorgos kis pincsikutya szolgál, ugrik, és bármikor szót fogad – újfent leüljenek egy kisebbfajta szigorlati jellegű vizsgához. Ami valljuk meg többek között azért is volt; józan, és tudatosan fölmért ésszel is hiábavalóság, és butaság, mert az ,,ítéletek” már korábban elhatároztattak, és meg is születtek az adott kíméletlen hóhértorkú pedagógusok fejében.
A fiatalember Zsalek Máténak hívták, és ha megengedték volna neki – mint évfolyamtársai többségének -, hogy magyarból letehesse szakdolgozata mellett kedvenc doktori értekezéseinek igen-igen hangyaszorgalommal összeválogatott, bebizonyítható téziseit, mondani sem kell, hogy görcsös, örökkévaló pesszimizmusába valamicske átható, és lényeges optimistaságot, és boldogságot csempészettek volna a hozzáértő szakemberek!
- Na, mi az? Miért nem ül már le a fenekére?! – türelmetlenkedett a satrafa. –Vagy azt gondolta tán, hogy egyedül csak maga vizsgázik eme jeles napon? - próbálta ingerelni a már így is verejtéközönben, és vízzuhatagban fetrengő vizsgajelöltet a vénség, de nem járt sikerrel. A fiatal Zsalek még soha az életben – legalább is eddigi pályafutását tekintve egyáltalán nem volt ennyire az esélytelenek nyugalmával felvértezve!
- Jó napot kívánok tanárnő, és tanár úr! – közölte szemeit lesütve, látszólag egy felelősségterhes bűnnel sújtva lelkében.
- Ne fecsérelje a legdrágább időnket, hanem most azonnal húzzon egy tételt és beszéljen róla! – dörögte az asszony.
,,Ha lehetne egy csöppnyi hatalmam nem élnék vissza vele! De ez a nőszemély maga a két lábon járó fertőző pestis!” – morfondírozott magában.
- A fülén ül, vagy csupán ismételten megrettent immáron a tizenkettedik alkalommal! – s ezt már mosolyogva szemeit kacsintgató állásba helyezve említette meg a mellette ülő orrát fennhéjázón viselő docens úrnak akinek elsőrendű kötelessége lett volna – úgy is mint az erkölcsi feltétel egyik igen lényeges fokmérője, amitől ember lesz a másik is -, hogy minden körülmények között ki kellett volna állnia hallgatói érdekeiért, s ha csak azt kívánja meg a szakmai, illetve a törékenyebb lábakon táncoló emberi lelkiismeret észérvekkel kellett volna ezzel a kíméletlen poklok kemencéjéből jött asszonysággal hadakozni.
A vén boszorkány nem csöppet sem törődve azzal, hogy hol van, vagy hogy kik, és milyen árgus, figyelő tekintetek kereszttüzei veszik őt körbe beleharapott egy szaftos, és ketchuptól csöpögő hamburgerbe.
- Oh! Zolikám! Ezt feltétlenül meg kell kóstolnod! Isteni! – áradozott, mint egy operett énekesnő a valóban nagy sikerű monológos áriája előtt.
- Fehervaru rea meneh hudu utu rea! – nyögte ki Zsalek Máté szavait egyenesen a férfi docenshez intézve, mintha egyedül csak ő lenne a teremben.
- Mit fartyog itt Máté?! Nem halottam! – akadékosodott, csakhogy továbbra is ingerelje a szerencsétlent a matróna.
- Fehervaru rea meneh hudu utu rea! – hadarta el ismét azt a kisebb nyelvemléket, amit szinte kivétel nélkül éles szemű végítélettel minden hallgatótól, mint a beugratás első számú példáját megkérdezték, és aki abban a kivételes szerencsében részesült, hogy már itt elbukott – hát akkor azzal értelem szerűen a továbbiakban már csak legfeljebb a pótvizsgán álltak ismételten szóba!
- Így már érthető! Legyen kedves, és milyen hangzóváltozásokat vesz észre ezen a nyelvemléken? Elemezze részletesen! – közölte most a boszorka, és ez a sikeres vizsga próbatételének még csak a legeleje volt.
- Az itt található szövegemlék a legkorábbi tihanyi alapítólevélből származik! – kezdett általános, már szinte az unalomig fárasztó szólamokba Zsalek. – Továbbá az ablativusi, lukatívusi, és lativusi helyhatározói esetragok éppúgy ebben a korszakban fognak majd kialakulni! – ezt az utóbbi, esősorban latin nyelvű szakszöveget csupán azért alkalmazta, mert az eddigi évfolyamtársai szinte kivétel nélkül mindegyike úgy nyilatkozott, hogyha bedobja a nagy közösbe a latint, akkor a fiatal Grónainál szinte már nyert ügye van, mert azokkal sokkalta elnézőbb!
De most mintha valami kisebbfajta hiba, nehezményezett elégtelent csúszott volna a számításába, mert a kerekszemüveges, nyálas képű, fekete göndör hajú Grónainak csücsörítővé vált is harcsaajkú szája, ami annak a következménye volt, hogy abban az esetben az adott hallgató egészen nyugodt szívvel meg is áshatta a saját sírját!
- Bocsásson meg az őszinteségem miatt Máté, de egészen biztos maga ebben a kijelentésben?! – tette fel szinte egyre fenyegetőbben kérdését Grónai.
,,Miért kérdezi meg ha látja, mennyire izgulok, és valósággal rettegek tőle!” – futott át az agyán.
- Hát Zsalek úr sajnos kénytelen vagyok megállapítani a konklúziót, hogy bár kétségtelen, hogy maga mindig is becsülettel látogatta mind az előadásokat, mind pedig a szemináriumokat, de valami okból nem tudta kellőképpen megfelelően elsajátítani az adott nyelvtörténeti alapfogalmakat, így kénytelenek vagyunk ismételten elégtelennel jutalmazni eddigi fáradozásait! S különben is maga nem ide való! Nem is értem, hogy maga miért jelentkezett egyáltalán magyar szakra, amikor még helyes írni sem tud?! – ezt már a lehető legvetőbben, és legcinikusabban közölte a satrafa.
S ebben az elkeserített, és megkeseredett, végezetes pillanatban hirtelen Zsaleknek eszébe jutott az öreg Kassák Lajos, aki szintúgy, akárcsak ő még a rendes ábécét sem igen tanulhatta meg, mert iskola helyett inkább elment lakatosinasnak, és szándékosan megbuktatta magát, csakhogy a szülei nehéz anyagi körülményein átmeneti jelleggel valamicskét segíthessen.
- Úgyhogy én azt ajánlom magának, hogy amilyen sürgősen csak tud vagy iratkozzon át egy másik felsőoktatási intézménybe, vagy pedig tanulja meg rendesebben az anyagot, mert itt ez így, és ebben a silány, hányaveti formában, ahogy maga előadta elfogadhatatlan! – hangzott a kinyilatkoztatásszerű ítélet.
,,Tudom én, hogy mire is megy ki valóban a játék! Azért nem vagyok idevaló, mert senkinek sem tetszik a fizimiskám, és mert nem belvárosi gimnáziumok padsorát koptattam! – szólalt meg most benne a lélekharang! De várjatok csak báránykáim, a szelíd sündisznóknak is van még jócskán sütnivalójuk!” – azzal türelmesen meghajolt kissé, majd szabályosan fölrántotta az ajtót, miután a satrafa aláírta leckekönyvét, és többet vissza sem ment megszégyenítésének általánosított, és tökéletesen megalázott harcterére!
Később meglehet, ezért történhetett, hogy le kellett adnia a teljesen – csupán grammatika kivételével teljesített magyar szakot!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.