Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.01.18. 23:46
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.01.18. 23:46
Az ÚJ Verselő vers cím és Tollforgató cím: NAPLÓ. Várjuk írásaitokat a címhez kötődő verseket és prózai alkotásokat.

2019.01.18. 23:40
Imre, javítottam.

2019.01.18. 23:39
Margit, mindenkinek postáztuk a magazint.

2019.01.18. 19:19
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek ! Heart

2019.01.18. 17:01
Este lett, kellemes pihenést és alkotást mindenkinek.

2019.01.18. 13:14
Szép napot mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.01.18. 12:26
Szeretettel gratulálok a decemberi nyerteseknek! Örömmel olvastam mindet. Jók! Üdvözlettel

2019.01.18. 11:51
Kedves Józsi! Írd meg, kérlek, mi van a decemberi nyomtatott magazinnal, még nem lett postázva? Mert nem kaptam meg üdvözlettel Margit

2019.01.18. 07:20
Kedves Józsi... Szokásomhoz híven Holgernek neveztem Horger Antalt...kérlek javítsd már ki a 2019-re feltett utolsó versem címét Holgelről Horge... Bővebben

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Zsoka111
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Bige Szabolcs Csaba: Matilda sorozat 9 - Derék dolog
Évek teltével Lehel, a Matilda fia is kamaszkorba jutott. Bölcs, felvágós, lehetetlen kamasz lett belőle. Mindenkinél okosabbnak tartotta magát, még a felnőtteknél is. Szüleivel basáskodott, követelőzött, s ha valami nem a kedve szerint történt, duzzogással büntette őket. Diáktársai között is közutálatnak örvendett.
Bár osztályelső volt, mégsem kedvelték, és tudták, hogy az apja miatt kedveznek neki a tanárok. Ezért jók a jegyei. Ez így ment az érettségi vizsgákig. Ekkor kapta önbizalma az első komolyabb pofont. Közepesnél gyengébbre sikerült. Ismerősei nem fukarkodtak a gratulációval, hogy sikerült.
- Az a fontos, hogy sikerült - mondogatták. - Soha sem fogja senki megkérdezni később, hogy hányast kaptál - vigasztalták.
Lehel dühöngött és a tanárokat, a vizsgáztatókat szidta. Ez azonban már nem változtatott a vizsga eredményén, s bele kellett nyugodnia. Különben is közeledett az egyetemi felvételi ideje.
A vasárnapi családi ebéd szokása továbbra is megmaradt. És még ha valamelyikük nem is tartózkodott a városban, s nem volt módja visszatérni, a többiek akkor is megjelentek a Grecu portán, hogy részt vegyenek a szokásos ebéden.
- Nos, fiatalember - szólalt meg domnu Grecu, miután letette az evőeszközöket a tányérjára -, mik a jövő tervei?
- Hát...
- Gondolom, a mai fiatalok mind űrhajósok szeretnének lenni, mint Gagarin, vagy dzsessz énekesek, esetleg alpinisták, eszményképükhöz hasonlóan. Elvisre gondolok és Edmund Hillaryra.
- Én jogi pályára mennék.
- Jó! Nagyon jó! Magáé fiatalember a jövő!
Nagy elvárás előzte meg a felvételi vizsgát. Lehel kitett magáért, már ami a külső megjelenést illeti. Kiöltözött, mint egy ficsúr, csak a sétapálca hiányzott. Pökhendi viselkedése mit sem változott, illet a megjelenéséhez. Senkihez sem szólt, amíg várakoztak, hogy a vizsgaterembe bemehessenek. Miután levizsgázott, emelt fővel távozott a teremből, s ekkor is egyetlen szó nélkül.
Néhány nap múlva aztán lelombozódva olvasta az eredményt a hirdető táblán. messze a vonal alatt teljesített…
Megkeserítették mindennapjait a kárörvendők sajnálkozásai. Inkább nem is mutatkozott az emberek között. Ne is lássa álszent, csúfos képüket. Ha mégis emberek közzé kellett mennie, igyekezett nem mutatni, mennyire letörte a kudarc. Az egyedüli barátja Barta Sanyi volt, akinek a szemében nem csillogott se gúny, se kárörvendés.
Barta Sanyi állítólag most végezte az első évet a jogon, de többet csellengett a lányok körül, meg a cukrászdákban, mint az előadásokon. Otthonról jól el lehetett eresztve, mert mindig gálánsan fizetett, ha társaságban ült be valahova. Azt mesélte szűk baráti kőrben, hogy katonai szolgálatát a különleges alakulatnál végezte, jelentsen ez a különleges akármit. És hogy hosszabb volt a szolgálat, mint általában. Ezalatt iskolát is végzett. Altisztit, s annak sikeres elvégzése után törzsőrmesteri rangot kapott. Otthon még megvan a dísz-egyenruhája, de nem viselheti, mert visszautasította a tovább szolgálatra vonatkozó javaslatot. Elég volt a három év!
Nos, ő volt az egyetlen, aki igazi megértést tanúsított Lehel irányába.
- Ugye nem hagyod magad, s jövőre próbálkozol újra?
- Már az ősszel! Nem várom meg, hogy behívjanak katonai szolgálatra, mert ugyebár, aki nem tanul tovább, azt elkapják. A nappali tagozatosok felmentést kapnak.
- Nem olyan nagy szerencsétlenség, ha mégis behívnak. El lehet intézni, s én segíthetek, hogy a felviteli idejére eltávozást adjanak.
- Na, de én az őszi szesszióban, a pótfelvételin újra vizsgára állok, és sikerülni fog!
- Ez már beszéd! Adja Isten!
- Megmutatom én ennek a sok bugrisnak, akik most kárörvendően vigyorognak, hogy azért is egyetemi hallgató leszek.
Dacos, nagy elhatározás született benne. Elküldte jelentkezési lapját a pótfelvételire, s nekiült tanulni. Nagyon komolyan – ezerrel, ahogy mondják diák körökben. Amit eddig elhanyagolt, kihagyott, azt most sürgősen pótolni akarta. Főként magyar-román irodalomból, és történelemből volt pótolni valója. Egész nap ki sem lépett a házból, csak enni jött elő, vagy néha egy kis friss levegőt szívni. Hamarosan eljött a vizsga ideje, kis barátunk felutazott Kolozsvárra. Az egyetem bentlakásában kaptak elhelyezést, kevés díj ellenében, a felvételire jelentkezők, s ugyanitt a menzán ehettek.
Egy hét után utazott haza, s csillogó szemekkel lépett be az ajtón, de mielőtt az édesanyja fel nem tett kérdésére válaszolt volna, ő kérdezett.
- Mondd, anya, meg vagyok én keresztelve?
- Meg bizony! Csak nem vertük nagydobra.
- Írás is van róla?
- Van. Miért kérdezed?
- Mert felvettek a református teológiára!
Nagy volt az öröm a családban. A vasárnapi ebéd ünnepi hangulatban telt. Csak domnu Grecu hunyorgott kétértelműen, de nem szólott, ne rontsa le a lelkesedést.
Az ünneplés után az első útja Ladóvölgybe vezetett Gáll nagyapához és nagymamához. Ritkán fordult meg náluk, nem találta fel magát a falusi környezetben. Hiányzott a városi nyüzsgés, mások voltak a hangok, a levegő, zavarta por, máskor a sár. Ha jött is néha, alig maradt pár órát, sietett vissza. Nem úgy mint édesapja, aki szeretett elüldögélni a konyhaasztalnál, és hallgatni Gáll nagyapát, aki mindenféléről beszélt az itthoni, de éppen úgy távoli dolgokról, és megvolt a véleménye is mindenről, közben Gáll mama házikenyeret, szalonnát és kolbászt tett elébük. Most Lehel is éppen úgy odaült az asztal mellé, s elhallgatta nagyapja mondókáját. Elmondta, elpletykálta, hogy férjhez ment a Simon Jóska kisebbik leánya, de a nagyobbik, a büszke Viorica otthon maradt vénlánynak, mert túl sokat válogatott. Elmondta azt is, hogy végre a mérnök asszonyt talált magának, farsangkor lesz a lakodalom.
- Én csak mind mondok, meg mondok, te pedig hallgatsz, közben neked lenne igazi mondani valód. Halljam hát!
- Bekerültem az egyetemre, nagyapa! Egyetemista vagyok!
- Folytasd! Milyen egyetemre?
- A teológiára.
- Hogy?
- A református teológiára.
- Nocsak! Értem... Nem értem. Mit csináltál?
- Beiratkoztam a te-o-ló-gi-á-ra!
- Ez meg hogy jutott az eszedbe?
- Kezdjem ott, hogy alig mentem át az érettségi vizsgákon s utána persze nem sikerült a felvételim a jogra.
- Hallottam róla...
- Nagyon letört, nagyon elkeserített a kudarc. Abban a hitben éltem, hogy nekem minden sikerül, nekem minden kijár. Az égből zuhantam le a pokol fenekéig...
- Nono!
- Azt sem tudtam, hova bújjak, hogy ne lássak embert. Akár a fúru-lyukba is!
- Értem én! Jól értem.
- Sok minden megfordult a fejemben. Az is, hogy milyen egy hülye alak vagyok. Jó dolgomban azt sem tudtam, mit csináljak, s közben itt vagytok ti, akik keményen megkínlódtátok, hogy valamitek legyen, hogy jussatok valamire. Ott vannak aztán az anyu szülei, akik a háború alatt a városban reszkettek, míg a front átvonult, s utána az új rend riasztotta őket. Grecu nagymama mesélte, hogy az értékes régi könyveit eltüzelte, félt, hogy megtalálják, mert olyanokat írtak benne, amiért börtön, vagy egyenesen kivégzés járt volna, ha ráakadnak. Sőt, Mici néni, a nagyapa nővére még a rábízott ékszereket, aranyat is, ami egy kazettában volt, mindenestől ledobta a hídról a megáradt folyóba, nehogy megtalálják nála.
- Olyan idők voltak...
- Eleinte csak dühöngtem, csapkodtam, hisztiztem, később miután lecsillapodtam, egy jó barátom jó szava felnyitotta a szemem. Megértettem, hogy csak magamra számíthatok. Belevetettem magam a tanulásba, és meglett az eredménye.
- Elégedett vagy?
- Már a felvételi vizsgára várakozó diáktársaim közt úgy éreztem, hogy idetartozom. Ezek a fiatalok egészen mások voltak, mint akikkel eddig kapcsolatba kerültem. Valami belső kisugárzás áradt belőlük, eltökéltek voltak, céljaik voltak. Olyasmiről beszéltek, vitatkoztak, ami teljesen távol állt a magamutogató kivagyiságtól. Úgyhogy azt válaszolom, nagyapó, hogy igen.
- Az jó!
- Eddigelé én beszéltem, s amit elmondtam, az úgy is van. Most hogy elmondtam, még jobban látom, s érzem, jól választottam!
- Derék dolog.
2720
bigeszab - 2018. november 26. 09:28:52

Babu kedves!
Mindig örülök a szavaidnak. Hasonló az érdeklődési körünk, véleményünk a világról.
Lehel élete messze elkanyarodott az apja által kitaposott úttól, de ez más ifjakkal is megtörtént.
Szeretettel: Szabolcs

5548
babumargareta - 2018. november 22. 19:52:02

Drága Szabolcs !
Nagy lelkesen olvastam én is az irásodat szinte ugyanúgy
mint Lehel a főszereplő a vizsga után .

Szerintem tényleg nem lehetett olyan nagy kapacitású,ha
csak oda jutott be.
Ott könnyü volt a felvételi,oda vonzották a fiatalokat.
Nos ,ez van jó hogy a végére ért és boldog volt ,hogy
egyetemista, mindegy hogy milyen szakon.
Kedves a történeted ,olvastatja magát,gördülékeny!
Szeretettel....BabuHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.