Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.19. 19:53
Kedves Józsi! Elküldtem world dokumentumban, a verseket amiket az í gy írunk mi , könyvpályázatra szántam! Nem tudom megèrkezett-e
nem k... Bővebben

2019.07.19. 18:19
Kedves Józsi! Eltèvesztettem
a bizonytalanság 4. című iràsomnál nem jelöltem hogy folytatásos történet ha lehet potoljad üdv Kevelin kö... Bővebben

2019.07.19. 17:46
Szép kora estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.19. 14:53
Kedves Mama! Sajnálom, hogy nem tehetek eleget kedves kérésednek, de a Berkenyeágon kismadár kötetek összes példánya elfogyott. Írtam Neked privát... Bővebben

2019.07.19. 14:49
Szépséges napot mindenkinek! Smile Rose

2019.07.19. 12:33
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.19. 12:31
Az ÚJ Verselő vers cím: BŰVÖLET. Ezzel a címmel vagy tartalommal várjuk a verselő vers rovatba pályázataitokat.

2019.07.19. 10:27
Szép nyári napot, kellemes pihenést, remek alkotásokat kívánva, üdvözöllek benneteket. Éva Rose

2019.07.19. 06:42
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.18. 21:59
A feltöltés befejeződött. Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 0
Rákócziné Sasvári Mónika: Dráva
Vártam is, meg nem is a kenutúrát. 10-15 évvel ezelőtt voltam már többször, az egyiket például én szerveztem. A kísérő hanyagsága miatt nem volt jó élmény, több kisgyermekes családdal voltunk úton és a reggel későn magához térő lusta segítő helyett rendszeresen nekem kellett élelemért begyalogolni a legközelebbi faluba.
Kicsit tartottam a bizonytalanul billegő állapottól, ellenben vágytam a csodaszép, érintetlen vízi világ látványára, amit annyian dicsértek. És valóban, mintha lejöttünk volna a térképről: ritkán lakott, szegény, álmos, de festői szépségű falvak fogadtak minket, ritka madarak a holtágak szinte álló vize felett. Csend, amit csak egy-egy felugró hal csobbanása, kutyák ugatása, kakasok kukorékolása és szamarak ordítása tört meg. Nem mindenkinek való ez az eseménytelen lapos vidék, de nekem tetszett, valahogy a hőn áhított és szinte soha el nem érhető állandóságot nyújtotta.
A kenutúra reggelén derült csak ki számomra, hogy az igazi Dráva nem ez a holtágas nyugalom, hanem maga a sebesen rohanó, vad változás. Amint vízre szálltunk, a tapasztalatlan kenusoknak joggal kezdett el hevesebben verni a szíve a nem veszélytelen kihívástól. Általában hárman ültünk egy csónakban és a figyelmet igénylő összhang, az egy ütemre mozgás legalább olyan fontos volt, mint a kormányos szakértelme. Nálunk sajnos sem ez, sem az nem volt meg. Kormányosunk, mivel nem tudott ura lenni a helyzetnek, idegesen lapátolt, én a hajó orrában próbáltam adni az ütemet, de képtelenek voltunk egyenesen haladni, pedig vitt a víz.
A cikkcakk üzemmódhoz matematikai számítások alapján több idő kell, egyre jobban lemaradtunk és egyre feszültebb volt a hangulat. Motorcsónakos kísérőnk ránk vigyázva mögöttünk haladt. Közben egymás után hagytuk el a folyamkilométer táblákat. Közeledett az első kikötési pihenő pad helyszíne, amit meg kellett mutatni a járatlan csapatnak, ezért a motorcsónak bízva abban, hogy ha cikkcakkban is, de célba jutunk mi is, előresuhant. Láttuk, ahogy az első kenuk balra kanyarodva, ügyesen egymást segítve kikötnek. Mi is közeledtünk, kezdtem megkönnyebbülni, már csak alig 100 méter és biztos talaj lesz a lábam alatt.
Igen ám, de kanyarodni kellene. Kanyarodjunk már! Nem megy, sebesen rohan velünk a víz. A padnál már biztosan nem érünk partot. Nem baj, akkor legfeljebb majd feljebb. De mi ez! Vigyázz! Kintről is kiabálnak: egy nagy úszó farönk. Nekimegyünk, nem tudjuk már kikerülni. Borulunk! Nem akarok borulni, víz alatt lenni az asztmámmal... Hol a fent? Hol a lent? Nyelek, de felhoz a mellény, csak sajnos túl nagy, az orromig ér, nem látok és alig van levegőm. Nem fulladtam meg! Mibe kapaszkodjak? A csónakot elvitte a víz. Én ültem legelőn, én már nem érem utol, a többieknek sikerült elkapniuk. Ki kell úsznom. Ki fogok úszni. Hoppá, elkapom a kedvenc papucsom. Butaság, de viszem magammal. Nem könnyű ebben a sodrásban kifelé evickélni, a mellény fenntart, de hátráltat. Egy kapálózó bogárnak érzem magam. Jaj de eltávolodtam a többiektől. Már nincs messze a part, ami nem is part, hanem sok hordalékfa a kanyarban. De szeretnék már ott lenni.
Nekiúszok, belesodródok és most döbbenek rá végérvényesen, hogy a víz az úr: ereje bevitt a hordalékfák alá. Mit neki a mellény. Felettem, körülöttem immár nem csak víz, de kusza ágak is. Ennyi volt? Még eszméletemnél vagyok, nincs más, csak az iszonyú félelem. Drága gyermekeim, férjem...
Aztán furcsa mód felemelkedek, és nagy némaságban látom magam reménytelenül ott lenn a félhomályban az ágak szövevénye alatt. Nem tudom, milyen erő segít, de kínkeservesen kaparom, küzdöm ki magam a sodrás ellenében, hisz testem folyamatosan vízszintesen viszi be az erős áramlat. Kijutok a levegőre, karommal elkapom a szélét. Imbolyog a sziget és húz vissza a halálos víz. Karom bilincsként ráhurkol a peremén levő vastagabb darabokra, majd egyik lábamat is átvetem valamin. Mindenem zsibbad, vacogok. Mozognak az elemek, a fa, a víz. Nem fogom sokáig bírni.
Egyik férfi társunk észlelte, vagy inkább sejtette csak, hogy nagy bajban vagyok. A motorcsónak a többieket mentette, a parton állók pedig nagyjából szem elől vesztettek, de azt hitték a víz szélénél már biztonságban leszek. Igen, kb. 3-4 méterre lehettem a meredek parttól, viszont minimum ugyanennyi volt a mélység. Ő odaszaladt, ugyan nem bírt megközelíteni, de szólt hozzám, hozzám, aki annyit nyeltem, hogy egy hang nem jött ki a torkomon, levegőből pedig nem sok ment be. Tartotta bennem a lelket, biztatott, amíg a motorcsónak vissza nem jött, ezt soha nem fogom neki elfelejteni. Kötelet dobtak felém, máshogy nem ment. Megúsztam pár vérző horzsolással, kék-zöld folttal a karomon és a combomon. Visszaértünk a többiekhez, tartottam magam, nem szerettem volna nagyon megrémíteni a szeretteim. Szerencsére a fejem, az arcom nem sérült, mert végig rajtam volt és megóvott a rozzant szalmakalapom.
Túléltem. Pontosabban kaptam egy újabb életet. Nem tudom, ki segített, talán én magam, az élni akarásom - és az őrangyalom. Álmomban a rémélmény mind a mai napig kísért, de az újabb esély feletti öröm határtalan. Még szükség van rám.

Ramoni
5738
miminke3 - 2018. december 08. 10:18:44

Kedves Mónika!
Tetszik ez a tömörített stílus, a rövid mondatok, remekül adják vissza a történet hangulatát. Szeretettel gratulálok!
Margit

6149
Dianab - 2018. december 07. 16:27:47

A történet és a leírások is nagyszerűek, de a vége tetszett a legjobban. Rövid, bölcs és hatásos.

1403
titanil - 2018. december 07. 16:08:38

Kedves Mónika!
Nagyon izgalmasan, élvezetesen írtad le a kenuval történt balesetet. Szerencse, hogy nem lett nagyobb baj! El tudom képzelni, mit éltél át...
Sok szeretettel olvastalak: Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.