Rusai Márta: Hermina
Este érkeztünk meg Erikáékhoz Szegedre. Jócskán elmúlott nyolc óra. Szülei toporogva vártak minket az ajtóban. Gyors bemutatkozás, én nem találkoztam velük addig. Pár kedves szó tőlük, és már rohantak is az autóhoz. Színházba igyekeztek, késésben voltak miattunk. Nem igazán értettem miért kellett ránk várniuk, de nem kérdeztem semmit.
Erika bemutatta a házukat, hol találom a fürdőszobát, a konyhát, melyik szobában ki lakik, ám egyet ügyesen kihagyott. Betessékelt a vendégszobába és ő azonnal elment fürdeni. Kissé idegenkedve álltam az ajtóban, majd behúztam magam mögött azt, és letettem a bőröndöm. Néztem a fehér falakat, csendesen szürcsölték magukba az édes nyugalmat. Szemben egy ablakszem, és azon túl a szürkülő égen, halovány csillagfények pislákoltak. A szoba közepén egy széles heverő, rajta goblenezett díszpárnák. Az ajtó melletti szekrény polcai, fiókjai üresen merengtek rám. Csak egy éjszakára érkeztem ide, nem láttam értelmét ruháimat belepakolni. A fárasztó nap után leültem az ágy szélére. A szemközti falon Szinyei festmény lógott, a Pipacsos mező. Elbambultam a természet eme festett szépségén. A szoba hirtelen megtelt a húsos szirmú virágok fanyarkás illatával, és a langyos szél kócolta a hajamat a képzeletemben.
Összerezzentem mikor Erika bekopogtatott. Végzett a fürdéssel. Mehetek én is, ha gondolom. Gondoltam és mentem. Elmerültem a rózsaillatú habokban, lehunyt szemekkel relaxáltam, ami nem volt zavartalan, Erika járkálása behallatszott. A titkos szobába ment, amit nekem nem mutatott meg. Ösztönösen hallgatózni kezdtem. A kíváncsiság természetes, belénk kódolták, mint a szeretetet, a gyűlöletet, az önvédelmet. Hangfoszlányok szűrődtek át a falakon. Nyájasan beszélt valakihez, vagy valamihez, szinte gügyögve. Vajon ki lehet abban a szobába? A tudatlanság sanda férge rágta az oldalam. Talán egy kutyus vagy egy kistestvér? Biztosan beszélt volna róluk, amúgy is egy cserfes lány. Lehet, éppen neki van egy eltitkolt gyereke? Megdöbbentettem magamat is az eszmefuttatásaimmal, így inkább feladtam a találgatást. A fürdőből kifelé jövet összetalálkoztam Erikával. Melegszendvicseket kenegetett a konyhában.
- Kérsz? Szívesen csinálok neked is. Házi krém. Isteni! Anya saját készítésű receptje szerint.
- Nem kérek, köszönöm. Talán majd reggel - válaszoltam - megyek aludni, elfáradtam.
- Rendben. Jó éjt neked! - köszönt mosolyogva.
- Jó éjt! - mondtam én is.
Bevonultam a vendégszobába, kissé sértve éreztem magam. Tudtam, nincs hozzá jogom. Minden családnak meg van a maga titka, ami nem tartozik a világra. Mégis ott, ott legbelül, karjait összecsapva fújtatott bennem az igazságtalan durca.
A kövérre hízott Hold előbújt a vándorfelhők mögül. Az ablakomba ült méltóságteljesen. Ragyogott, mint egy óriási arany amulett, feltűzve az örökkévalóság tintakék selyemköpenyére.
Forgolódtam az ágyban. Álmatlanságom csendjében néha megreccsentek a radiátor csövek, néha a szú percegett a fába.
Kisvártatva másféle hang is izgalomban tartott. Semmihez se hasonlítható, nyöszörgő, siránkozó, torz hangocska hallatta magát egy pillanatra, aztán a csönd reszketett tovább. Libabőrös lettem a takaró alatt. Szorongtam, mint egy kísértetkastély áldozata. Nem sokáig váratott magára az idegen. Egy ismerős melódiát kezdett el dúdolni. Lassacskán, rövid szüneteket tartott a dallamok között. Füleltem. Nem jutott eszembe, honnan ismerem ezt a dalt. Az otromba hang furamód megszépült, ellágyultan, átéléssel dudorászott.
Bekopogtam Erikához. Az ajtó alól fény szűrődött ki, még nem aludt. Tudni akartam, mit hallok, mi tart ébren. Szelíden rám mosolygott, leültetett és beszélni kezdett.
- Hermina a neve. Ő az ikertestvérem. Én születtem előbb, ő utánam tíz perccel. Anya azt mondta, hogy amíg él, nem felejti el azt a pillanatot a szülőszobán. A húgom is felsírt, ahogy a többi baba, ám mégsem úgy. Az ő sírása inkább hasonlított a vörös kánya vijjogásához, mintsem a többi csecsemőéhez. Megdöbbenten hallgatták, az orvos, a szülésznő, és anya. A doktor úr szomorúan közölte, hogy ritka jelenség ez a hang, és semmi jót nem jelent. Az ilyen babák halmozottan fogyatékosak és rövid életűek. Rengeteg vizsgálaton, terápián esett át a testvérem eredménytelenül. Anya a végsőkig harcolt. Nagyon sokat foglalkozott vele, megállíthatatlanul, még akkor is, mikor a háziorvosunk, aki a fő segítsége volt, azt mondta, hogy adja fel, mert beleőrül. Négy éves korában aztán leállt a testi fejlődése is. Nem nőtt tovább, csak korosodik az arca, mint az enyém. Mint két tojás, úgy hasonlítunk. Emlékszem, akkortájt egy vacsora után még ültünk az asztalnál. Anya mosolyogva mondta, hogy túl van legalább ezer kísérleten, ami nem hozott gyógyulást, sőt semmilyen javulást, eredményt. „A kudarc minden lehetőségét sikeresen kiaknáztam” - szögezte le és sírva fakadt. Később folytatta: „Azt gondolom, hogy annyi a dolgunk, hogy szeressük, olyannak, amilyennek az ég adta, amíg velünk él.” Vannak a teremtésnek is furcsa alkotásai, ami feladja a nehéz leckét az embereknek.
- Valóban. Én is hallottam egy megdöbbentő ikerjelenségről. A férfi, akivel az eset megtörtént éppen húszéves volt. Aluszékonnyá vált. Egy-két óra aktivitás után nem tudott ébren maradni, bárhol elaludt. Bekerült a kórházba. Hosszas vizsgálatokkal megállapították, hogy a szívén egy daganat fejlődik rohamos tempóval, annak köszönheti az álomkórt. Azonnali beavatkozás szükségeltetett. Szegényke megijedt a szívműtét hallatán. A lehetőségei leszűkültek kettőre, vagy a daganat öli meg, vagy a műtét, ám az utóbbi mégis csak kétesélyes. Végül túlesett rajta.
Siker koronázta az operációt. Az eltávolított daganatot szövettani vizsgálatra vitték. Amikor megszületett az eredmény, behívatta az orvos a férfit a rendelőjébe és ismertette vele a tényeket.
A tumor jóindulatú, de valamit tudnia kell a daganatról. A felnyitása után meglepő jelenséggel szembesültek. A belseje apró fogakat, hajszálakat és pici állkapocs csontocskát rejtett.
- Atyavilág! - csapta össze kezeit elképedve Erika. Soha nem hallottam ilyenről! De ez mégis hogyan?
- Ikerfogantatása volt az édesanyjának. Aztán az egyik magzat elhalt. Általában az elhalt magzatot kilöki a szervezet, vagy felszívódik. Ez a ritkább jelenség, amikor feltapad a másikra, a fejlődő embrió pedig benövi azt. Hosszú éveken át ott alszik az ikertestvére testében.
- Húsz év után pedig csak felébredt, mint csipkerózsa és elkezdett fejlődni?
- Valahogy úgy, igen. Mitől indult be ez a folyamat, azt a doktor úr nem tudta megmondani.
Térjünk vissza Herminához, kissé elkanyarítottam a szót felőle - javasoltam.
- Igen. Szörnyű zárka szegénykének a test, amelybe született. Semmire sem használható. Mégis olyan türelemmel viseli. Csendes lány. Eszik, alszik. S ha ébren van, szeretettel minket néz, a családját. Csak sírni és nevetni tud.
- És dúdolni - vágtam közbe.
- Csak ezt az egy dalocskát. Régi kedvenc. Egy Beatles szám. And I love her a címe. Tudod, anya áldott állapotban sűrűn hallgatta ez a számot, később is, mikor megszülettünk. A szívek zenéje lett. Pár éve kezdte el a húgom magától gyakorolni. Mindig sötétedés után, mikor elcsendesedik a ház és a világ zaja. Eleinte fals hangokat adott, később felismerhető dallammá lett. Egyszer anya ott feküdt nála a szobájában a pamlagon. Színlelte, hogy alszik. Hermina elhitte és dúdolni kezdte a dalt. Anya látta az ágya fölött függő álomfogót. Ringott. Mintha az álomfogón hintázna a lelke, amíg ő dalol. Szeretjük őt. Őszintén hisszük és valljuk: Hermina azokon az éjszakákon végtelenül szabad és boldog.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.