Egrecká Erika: A tanítvány
A világhírű operaénekes tanítványt keresett magának. A legszebb hangú és erős tüdejű jelöltek közül több megmérettetés által kiválasztott öt ifjat. Utolsó próbaként egy furcsa feladatot bízott rájuk. Most nem énekelniük kellett. Az énekes egy előadásán óvatosan és titokban meg kellett számolniuk, hogy a hallgatóságból hányan hallgatják áhítattal az operát.
A mester az előadás végeztével magához hívta őket. Egyikük sápadtan hátrébb húzódott. Az első négy büszkén elmondta, hány emberre figyeltek fel, ahogy beleborzong az előadás hallgatásába.
- És te? - fordult a mester az ötödik fiú felé.
- Restellem, uram, de én egyet sem találtam. - felelte fejét lehajtva.
- Hogyan?! Senkit nem érintett meg a hangom? - csodálkozott a mester.
- Nem tudom, uram. Mikor ön elkezdett énekelni, annyira magával ragadott az élmény, hogy elfeledkeztem a feladatomról. Csak a hangra, az érzésre tudtam figyelni, ahogy átáramlik rajtam, s ahogy a szívem és a lelkem együtt énekel önnel. - mondta csendesen.
A mester hozzálépett, megölelte és örömmel így szólt:
- Megtaláltam, akit kerestem. Téged választalak tanítványomnak!
6153
eerika - 2018. december 16. 18:50:32

Kedves Ancsa!

Köszönöm, hogy elolvastad, mint ahogy köszönöm a hozzászólásodat is. Smile

Szeretettel
Erika

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.