csomor henriett: Ünnepvárás decemberben
Decembernek havában, amikor ünnepet várunk, egy kicsit elcsendesülünk, s érzékenyebbé válunk. Tizennégy éves koromig imádtam a karácsonyt, s nem értettem, hogy az öregek miért mondják azt, hogy bárcsak véget érne már a három napos ünnep. Imádtam, hogy együtt van a család, hogy együtt ülünk az asztalnál, és mesélnek nekünk, és nem rohannak dolgozni, hanem van időnk egymásra. 1989-ben, december hatodikán történt egy szomorú esemény családunk életében, ami végérvényesen megszakította az ünnepek hangulatát. Szobámban, s szívemben próbáltam fenntartani az ünnepi varázst. De a karácsonyi dalok hallgatása, s a díszes kis karácsonyfám túl kevésnek bizonyult. Az örömteli ajándékozási percek is kényszeredetten sikeredtek, csupán csak az öröm kimutatását szerettem volna visszakapni. De szívükből hiányzott az örömnek kimutatása, s évről évre belefásultam a szeretetnek ünnepébe. Egy - egy karácsonyi film megnézésekor mindig megfogadtam, hogy a következő karácsonyt jobban átélem, de mindhiába, rég elveszett a családi harmónia. Sokszor csak anyám főztje idézte vissza a karácsonyi asztalterítős ünnepi étkezések hangulatát.
Igazán sajnálom a mai gyerekeket, hogy karácsonykor nem élvezhetik a havas táj szépségeit. Gyermekként, amikor este sétáltam a térdig érő hóban, csillagok ragyogtak a sötét égen. Körbenéztem, a házak már mind ki voltak világítva, néhol már a karácsonyfák is díszben álltak, pedig még a Jézuska meg sem született. A házak tetejét hópárnák takarták, az ereszen kövér jégcsapok lógtak, s jégvirágok ültek az ablakon. Kövér hóemberek köszöntek rám a szemközti udvarokból, akiknek szén volt a szemük és kabátgombjuk, s sárgarépa az orruk, s széles volt a mosolyuk. Fejfedőjük lyukas piros lábas, csodálatos volt a látvány.
Mint ahogy pár éve ráfagyott a jeges eső a kopár fákra, s ebben a gyönyörűségben éltünk egy hétig. Jóleső érzés volt hazajönni a szürke városból a fehér csodába. Csak Mikulásháznak hívtam házunkat. A kerítéstől kezdve a hatalmas fenyők ágai mind jég fogságában pompáztak. Szegény fák, ha zord szél süvített át rajtuk, ágaikat hallhatóan megnyikorgatta.
Néha elképzelem a téli Balatont, ahogy a nagy tó be van fagyva, lépcsőket vastagon borítja a jég. Világoskék ég alatt, hófehér szépségben úszik a táj. Megannyiszor képzeletemben jégszánon végigszánkóztam a tavat, közben a partmenti öreg fűzfákat csodáltam, ahogy az ágakat fagyott zúzmara díszíti.
Decemberben egy kicsit újra gyerek lesz vén szívem. Elnézem az örökzöld fenyőinket, ahogy ringatóznak a szélben tobozaik egy - egy gyertyát jelképeznek. Alkony felé ballag az idő, világoskék égnek egy része vörös, színe elkápráztat. Mintha angyalka suhant volna el a fák felett. Csilingelő halk hangjával zengte dalát. A hold kibontotta szőke hosszú göndör haját, hogy betakarhassa fázós, didergős kis csillagjait.
Fenyők friss illatában kívánok kellemes, s örömteljes ünnepvárást!
2018. December 09.
5390
csomor henrieett - 2018. december 19. 19:39:02

Kedves Klári
Nagyon szépen Köszönöm hogy olvastál.
Kellemes és békés ünnepeket kívánok.
Szeretettel: Heni

6081
varonklari - 2018. december 19. 10:51:04

Kedves Henriett!
Bármi is volt, akkor 89 karácsonyán, ami előtte volt, az mégis ott lakik legbelül a szívedben és azt hiszem ott is marad örökre. Magad írtad, hogy decemberben "újra gyerek tudsz lenni a szívedben".
Szépségesen megírt történetedhez szeretettel gratulálok: KláriRose

Áldott, békés ünnepeket kívánok!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.