Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.22. 11:40
Üdvözlöm! Szeretném megkérdezni, hogy miért nem hagyták még jóvá a 20 nappal ezelőtt feltöltött versemet? Köszönöm a választ!

2019.05.22. 11:02
Szép napot kívánok mindenkinek HeartMiklós

2019.05.22. 00:01
Kedves Főszerkesztő Úr, a megadott címen a Megszülettem c.vers olvsható.A Jövünk - et Megszülettem címre kérem, javítani! Köszönöm

2019.05.21. 21:12
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.21. 19:51
Kellemes estét Heart kívánok szeretettel!

2019.05.21. 16:42
Kellemes délutánt mindenkinek. Smile

2019.05.21. 16:42
A már fent lévő versekkel nem lehet pályázni, ugyanazt a verset nem tesszük fel mégegyszer.

2019.05.21. 16:41
Ha pályázatra küldöd a versedet, feltöltésnél ezt a kategóriát válaszd ki. A beérkezett összes pályázati vers amely májusban érkezik, június 1-jén ... Bővebben

2019.05.21. 16:41
CEY, Ferenc, verseid fent vannak a magazin oldalán. Saját profilodnál mindegyik címére kattintva láthatod az olvasottságot, hozzászólásokat is.

2019.05.21. 16:09
Kedves Holnap Magazin! Megkaptam az ajándék könyvet, szívből köszönöm! Kaliczka Kata Rose Heart Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: DianaSun
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Chris Horns: Nutellás dinnye (2019. január)
Nem vagyok perfectionista, de meg kell hagyni, abban egyetértenék bármelyik randa kis perfectionistával, hogy olyan tökéletesen édes volt, hogy az már tökéletesen sósnak számított egy tökéletlen pepperónis pizza esetében.
Természetesen - ebben az egyetlen szóban annyi cinizmus van, hogy az már természetellenes - a tegnapi meteorológiai előrejelzésben senki sem közölte (velem legalább is nem), hogy öt ötvenötkor egy verejtékcsepp fog végigsprintelni a gerincem mentén. Ez mínusz hat fokban, negyven centis hóban hasalva és egy kisbabával a hónom alatt, nagyjából - értsd nem teljesen - felért azzal, mintha a halál vakargatta volna a hátamat. A göröngyös lábkörmével. És pont ekkor ejtettem el a kulcsokat, amik természetellenesen egy apró csörgés helyett, akkora puffanást hallattak, mint, mikor T-Rex anyuka összecsapja apró kis kacsóját, amolyan "kész a vacsora" stílusban. Persze, nem vagyok olyan öreg, hogy hallottam volna a korábbit. Legalább is nem saját fülemmel. Ahhoz viszont tökéletesen éles volt a hallásom, hogy halljam a szakadt lánc csörgését és a hatalmas mancsokat, amint mángoló módjára lapították, a felém közeledő, morgó eb alatt a havat.
Ez egy kicsit sok információ volt egyszerre.
Szünet.
Bizonyára mindenkiben felmerült a kérdést. A nagy kérdés. Hogy került a kisbaba a hónom alá? Ez egyszerű. Odaraktam. És imádkoztam, hogy a hónaljszagom nem végez majd vele. Félreértés ne essék, őt nem loptam, mint a pepperónis pizzát, az Oreót vagy a Kinder Buenómat. Hadd meséljem el a baba történetét, még mielőtt a szörnyeteg gyomrába kerülnék, mert onnan már nem fogjátok tudni hallani a hangomat.
Vissza.
Öt óra negyvenkilenckor fejest ugrottam a fenyőfa alatt lévő hóba, aztán a fenyőfa ágai tették a dolgukat. Ugye, milyen utálatos tud lenni? Kaptam is rendesen a hideg zuhanyból. Kapkodtam a levegőt(kézzel is, tüdővel is), ahogy erőt gyűjtöttem magamon, hogy kitörjön karom a hótakaró alól. Hamarosan egy fagyasztott, harminc centiméter átmérőjű pepperónis pizza, egy száztíz grammos Oreo - még csak nem is dobozos - és egy fehér csokis Kinder Buenót tartottam a magasba. Különben utálom a fehér csokit, de december huszonnegyedike volt és öt éve nem volt fehér karácsonyunk. Vagyis, amikor még hallottam a csaholást, olyan érzésem támadt, hogy nekem idén se nagyon lesz. Ez már öt ötvenegykor történt, amikor is felbontottam a pizzát és jólesően nekiláttam. A kutya nem volt a terv része, se az, hogy egy fa alatt kell kajálnom, vagy az, hogy ellopom a tulaj kocsikulcsát, vagy az, hogy öt ötvenkettőkor elhallgatott a kutya és abbahagytam a csámcsogást, amint egy kerékpár nyekergését hallottam a latyakban. Lazán elhaladt mellettem, a lelógó ágaktól, na, meg a fehér koromsötéttől nem is látott, majd, amikor mellettem hallatszott az a halk puffanás, akkor épp fecsegett.
- Ne rugdosd már az oldalam, te haszontalan! Jólvan, Ákos, mingyárt megtaláljuk és hazavisszük azt a haszontalant!
Az anya - feltételezem - lazán hajtott tovább. Én meg, amikor meghallottam a morgást, már sokkal közelebbről, elképedve és elnémulva rántottam hónam alá a gyereket. Egyszer még nagy csirkefogó lesz. Pont, mint az a negyvenhat éves családapa, aki öt ötvenötkor, mínusz hat fokban, negyven centis hóban hasalva és egy kisbabával a hóna alatt akkorát nyelt, hogy mindjárt vissza is jött a fagyasztott pizza. A számban volt, valami eperszerű fürdőben megmártva.
Lejátszás.
Mármost, az áramszünet miatt nem láttam semmit, de abból a morgásból, amit a kutya hallatott biztos voltam benne, hogy nem is e világi. Igazából ekkor tűnt fel, hogy az olvasólámpám tényleg rácsúszott a fél szememre. Itt már teljesen eluralkodott rajtam a pánik. Se a kulccsal, se a gyerekkel, se a pizzával nem törődtem, csakis azzal a morgó hangú kutyával, amiről, ha nem érdeklődtem volna morgós, pocakos pasasok iránt, akkor bizonyára másképp vélekedtem volna.
Tudom, tudom, már megint túl sok az információ. Hidd el nekem is feltűnt. Volt harmincnyolc másodpercem arra, hogy feltűnjön. Az rengeteg vesztegetni való idő, arra, hogy valaki rendezze a gondolatait. Az én helyzetemet minden bizonnyal nem úgy rendezték, hogy én legyek a rendező.
Fahéj. Törött hinta. Dohos borsó. Dinnye nutellával. Miért izzad az ember félmeztelenül a hóban? Mustár. Vajon a feleségemnek tényleg tetszett, hogy szőrös a mellkasom?
Szünet.
Ide mindenképpen kell egy szünet.
Vissza.
Öt negyvenötkor léptem be az kis üzletbe, ahol a kijáratot jelző fényen és a pultos monitorán kivül nem volt másik fényforrás. Csak egy tini csaj telefonja, akinek a mellette guggoló eladónőcske kereste az egyik gyertya árát.
Felkapcsoltam az olvasólámpámat. Mosolyogtam, mint egy balek, aki évek óta azt tervezi, hogy egy áramszünetben fog lopni a sarki kisüzletből, ahova azóta se tette be lábát, hogy ezt elhatározta. Siettem. A pizza ugyanott volt, mint pár éve és az idei év végén jár majd le. Az Oreót is megtaláltam, majd a Kinder Buenónál újra írtam az egész addigi tervemet.
Az eladó kiszúrt, felém közeledett. Felkaptam a tudod melyik csokit - ugye, annak lehet nevezni? Ez után lekaptam a pultról az odahelyezett kulcscsomót és futottam. Fél utcával később a mögöttem lévő ordibálásból csak a kutya csaholása maradt meg. Le akartam kapcsolni a lámpát, ami össze is jött - csakhogy kikapcsolódott az olimpiai ugrásomat követően és elfedte a fél szememet.
Lejátszás.
Harmincnyolc másodperc. Ime, már majdnem térdre borultam egy kutya előtt, könyörögve az életemért, amikor is világossá váltak előttem a szándékai. Az utcai lámpának a fénye világított. A kutya nem akart megenni, de kegyelemdöfésképpen még cudarul nyáladzva megszagolt. Prüszkölt egy sort, majd lehugyozta lábamat. Én meg közben felvettem a kulcsokat.
Minden a legnagyobb rendben volt, azon kívül, hogy a világban - még véletlenül se a világon - mindenki hülye és mindenki úgy tesz, mintha hülye volna. Fel akartam kelni, de lefele haladtam.
A feleségem ébresztett fel, Ákossal a kezében, akit szégyellek, mert nem szereti a nutellát.
- Kicsim, elment az áram... Vigyáznál rá, amíg keresek egy gyertyát?
Dörmögtem egy igent. Még az a kutya sem lehet olyan embertelen, hogy nem szereti a nutellát. A szuszogó fiamat mellém fektettem. Szemem hozzászokott a fehér sötéthez és megpillantottam az olvasólámpát az éjjeliszekrényen. Öt huszonöt volt.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.