Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.03.25. 20:26
Szép estét mindenkinek! HeartMiklós

2019.03.25. 17:46
Szép estét mindenkinek Smile

2019.03.25. 15:21
Szép jó napot mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.03.25. 14:38
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.03.25. 08:30
Kívánok szép napokat a hétre. Rose

2019.03.25. 00:18
Köszönöm szépen, kedves Józsi!

2019.03.24. 23:41
Javítottam Miklós.

2019.03.24. 23:41
Jó éjszakát mindenkinek! Smile

2019.03.24. 22:11
NYUGODALMAS ESTÉT, JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Cool

2019.03.24. 20:56
Köszönöm szépen Józsi. Sajnos tegnap épp állt a Gmail fiókom, így nem láthattam. Azóta elküldtem ismét. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Tobee
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Tóth Györgyné: Dini Dani Dániel (2019. január)
Valahol a tenger közelében a hegyek között a civilizációtól messzire elzárt kis faluban történt, hogy a legszélső házban lakó Jónáséknak kislánya született, a feleség még gyengélkedett, ezért a férj elindult a közeli erdőbe gallyat szedni, hogy legyen mivel befűteni a kályhába, meg ne fázzon a kisbaba. Korán kelt, hogy mire az asszony felébred már haza is érjen.
Alig ment pár bokornyit az úton, amikor valami nagyon furcsa hangot hallott, mintha a kislánya sírt volna, az nem lehet hiszen ott aludt az anyjával, közelebb lépve látta, hogy egy kisbaba van rongyokba csomagolva, onnan jön a lassan elhaló hang. Most mit tegyek? Kérdezte magától. Fogta a kis batyut és hazavitte.
- Ide nézz asszony! Hoztam még egy gyereket! Lehet hogy ikrek, csak valahogy eltévedt és a bokorban született meg!
- Ne beszélj már megint bolondokat! Mindig a szamárságon jár az eszed! - dohogott a viccnek vélt valóságon az asszony.
- Nem viccelek, idenézz! - és már vitte is hozzá a csecsemőt.
Döbbenten bontotta ki a rongyokból látta, hogy fiú, gyorsan betakargatta megszoptatta, meg fürdette, kislányuk mellé fektette. Nagyon szegények voltak, szűkösen éltek, de azért örült a babának, gondolta nincs olyan kevés amiből ne jutna, majd felnevelik a kettőt is úgy, ahogy az egyet. Örömük nem tartott sokáig, mert mentek a látogatók a kisbabát nézni, szokás szerint dicsérni milyen derék, szép baba, találgatni kire hasonlít. Egyik mondja tiszta apja, másik szerint tiszta anyja, mire azt illik mondani.
- Mindegy kire hasonlít, csak egészséges legyen!
Már többen látták az újszülöttet, híré ment, hogy kislány, nem tudtak a valóságon kívül mást mondani a fiúról, nem hitték volna el, hogy ikrek, csak az egyik pár nappal később született. Elvitték őt is a templomba kereszteltetni, a Dániel nevet kapta. Többen elítélték őket amiért sajátjukként fogadták a kicsit, mondván:
- Hagyni kellett volna ott ahol volt, bajt hoz a falura, lehet, hogy nem is ember fia! Valami ördögfajzat lehet! Az anyja boszorkány, az apja maga Belzebub!
Persze ez nem zavarta befogadó szüleit ők szeretettel nevelték tovább, amíg meg nem történt a baj az anya beteg lett, az apát favágás közben az erdőn beleset érte, meghalt. Nem sokára követte a felesége is, így ott maradt a két gyerek árván, a kislányt befogadták a rokonok, mondván ő a mi vérünk, fel kell nevelnünk, de a fiú nem kellett senkinek.
- Kinek kellene az a "fattyú"!
Nagyon nehéz sors várt ezután Dánielre. Senkinek sem kellett, ő volt az, akit mindenki bántott.
Akkor adtak neki egy szelet kenyeret, ha megdolgozott érte, legeltette a libákat, kihajtotta a disznót. Megengedték, hogy az istállóban aludjon, ott legalább nem fázott, a házba be sem engedtek, mert bűzlött az trágyaszagtól. Csak úgy beszéltek róla, hogy az a mafla, meg kelekótya, leginkább "Bolond-Daninak" hívtak, megpofozták, a gyerekek megdobálták, csúfolták. Az iskolába be sem engedték, pedig szeretett volna ő is oda járni, néha az ablak alatt hallgatózott. Örült, ha valami bölcsességet hallott.
Ha nagyon elkeseredett elment az erdőbe, persze csak a szélébe, hogy el ne tévedjen és figyelte a madarakat, milyen szép a tolluk és a hangjuk. A lelke mélyén irigykedve nézte őket, sokszor mondta sóhajtva,
- Nekik van a legjobb dolguk, szállnak, repülnek a magasban, távol minden gonoszságtól!
Nagy bánatában úgy döntött, világgá megy bármi lesz, ennél rosszabb már nem történhet vele!
Fogalma sem volt róla mekkora a világ, de ő majd felfedezi! Hosszas bolyongás után elért a tengerhez, ahogy meglátta leesett az álla a csodálkozástól.
- Ez a tenger! - kiáltott fel színtiszta csodálattal.
Lenyűgözte a látvány, hallott már róla tudta hogy nagy víz, hajók járnak rajt, de hogy ekkora, azt álmában sem gondolta volna.
Nem látott addig tavat, sőt még vizet sem sokszor, esetleg évente egyszer-kétszer egy nagyobb ünnep előtt, ha megmosta a kezét és az orra búbját.
Ámult és bámult:
- Mennyi víz! Csak egy partot látok, itt alattam azt, ahol állok! Hol a másik széle? Ennek nincs is vége? Akkor ez végtelen!
A látványtól, és a fáradtságtól bódultan lehuppant a puha homokba és csak nézte a kéklő égboltot. Nem gondolt semmire csak bámult a messzeségbe, mígnem egy fénylő szivárvány szelte át az égboltot.
- Jé! Pont olyan, mint egy hatalmas színes híd. Vajon hova visz? - Gondolt egy merészet - Egy életem egy halálom, ezen én átmegyek!
Elindult, lépegetett lassan, hol gyorsan, egyszer csak érezte, fogy a híd a talpa alól. Szaporázta lépteit, hogy gyorsan célba érjen. Egy pillanattal később zsupsz - hopp szerencsésen földet ért.
Nem merte kinyitni a szemét, várt és gondolkodott, miközben lágy szellő simogatta az arcát.
- Hol lehetek? Hová érkeztem? Ha nem nyitom ki a szememet nem fogom megtudni!
Lassan felemelte szempilláit, körül nézett, mire nem csak a szeme hanem a szája is tátva maradt a látványtól. Gyönyörű szigeten volt, körülötte morajlott a tenger, ragyogott
az ég kékje, feje fölött egy csodálatos fa állt, milyent ő még életében nem látott. Eszébe
jutott, hogy valamikor látott egy képet azon egy hasonló fa volt, és azt mondták, hogy pálmafa. Megállapította ez bizony pálmafa!
Körülnézett nem látott senkit maga körül, rájött, hogy egyedül van a szigeten.
Itt nem lakik senki, így hát tulajdonosa sincsen, így gondolt egy merészet.
- Az én szigetem! Az én országom! Én vagyok a sziget ura! Minek nevezzem ki magamat? Királynak? Kormányzónak? Köztársasági elnöknek? - Úgy döntött királyság lesz az ország államformája! Megkoronázta magát egy pálmafa levéllel, hangosan kiáltotta:
- Éljen a király!
- Éljen! Éljen! Éljen! - ismételte egy rekedtes hang a fáról.
- Ki van ott. Ki merészeli országom csendjét háborgatni?
Halk szárny csapásokkal a vállára szállt egy tarka-barka papagáj.
- Én voltam felség! Köszöntelek felség!
- Ki vagy?- kérdezte Dániel király.
- Papagáj vagyok, a nevem: Pa-papagáj
Megörült nagyon az újdonsült uralkodó, máris talált egy alattvalót ki fölött uralkodhat. Külön öröm egy királynak, ha lakosság is él a birodalmában.
- Kinevezlek miniszterelnöknek! Mától országom miniszterelnöke vagy. Országom? Milyen ország minek neve sincs? Mi legyen a neve? - töprengett hangosan.
- Valami nagyon szép fenséges név kell. Kiről, miről nevezzem el? A madárról nem fogom, csak magamra számíthatok! Ne járjak úgy, mint az a Kolumbusz Kristóf, aki felfedezte Amerikát és jött utána más akitől a nevét kapta.
Eszébe jutott, hogy a gyerekek szokták csúfolni.
- Dini Dani Bolond-Dani! Mit lehet ebből a kihozni?
- Meg van! - kiáltott boldogan.- DINIDÁLIA ez már egy igazi birodalmi név, könnyű kimondani, könnyen megtanulható!
Először is fel kell térképezni az országot, de nem volt mérőszalag, hogy lemérjék a távolságokat. Eszébe jutott, hogy lépéssel is lehet mérni, ki mérjen és ki lépjen?
Utasította a birodalom miniszterelnökét, hogy lépkedjen körbe a parton. Nem volt jó, mert túl lassan totyogott és aprókat lépett, olyan sok volt a lépés, hogy már számolni sem bírta, akkora számokat nem ismert.
Elkezdett lépegetni, lépett előre hátra keresztbe kasul.
- 5 előre, 6 háta, + keresztbe kasul, 5+6+4×2 olyan bonyolult, hogy tudja a fene mennyi!
Nem baj nekem nagyon megfelel, nagyobb, mint egy ágy, kisebb, mint egy ház.
Következő feladat a népszámlálás. Számba kell venni a lakosságot, hiszen egy királynak minden adatot tudni kell!
- Vagyok ÉN a király, Pa-papagáj, a miniszter. Lássuk csak, ki van még? - Ott egy lepke piros fekete pöttyökkel a szárnyán! Itt sürög forog körülöttem énekelve három szúnyog!
Volt egy pálmafa, alatta kettő fekete, három fehér kavics és homok, melyen itt ott megcsillan a napfény, mintha arany és gyémánt porral volna behintve. Nem sok ideje jutott az ámulatra, mert hirtelen váratlanul csodálatos énekhang ütötté meg a fülét
Hallgatta, figyelte honnan jön ez a gyönyörű hang. Nem kellett sokáig várakozni,
mert hirtelen kiemelkedett a habokból egy varázslatos sellő, és egy nagyobb hullám Dániel lába elé pottyantotta. Őfelsége átmúlt bámult, mert ilyen csodát még nem látott.
A szépséges lény halfarokban végződött, és szép, vörösen csillogó hajkoronában kezdődött.
Közben volt két kéz és két, fél kagylóval fedett domborodó testrész. Már nem énekelt, lihegve remegett a félelemtől.
Dániel az ölébe kapta, élesztgette szólítgattat. Fel nézett a félájult tengeri lény, és ahogy az önjelölt uralkodó belenézett a ragyogó szempárba, szinte kővé dermedt a szépség láttán, annyira hogy kicsúszott kezéből a sellő, vissza pottyant a vízbe.
Csak állt és bámult nem tudta hogyan táthatná nagyobbra a száját nagy csodálkozás közepette, miközben a vörös hajú szép lény visszaúszott, megkapaszkodott DINIDÁLIA szélében és megszólalt:
- Köszönöm a jóságodat nagy király! Köszönöm, hogy menedéket adtál, miközben egy vérszomjas tengeri szörny elől menekültem! Nem leszek hálátlan, aranyhal helyett én teljesítem három kívánságodat, bármit kívánhatsz!
Gondolkodott Őfelsége, sokáig töprengett, majd hirtelen döntött:
- Nem tettem én olyan nagy szívességet, hogy hármat kívánjak, elég ha egy kérésemet teljesíted.
- Mi legyen az? - kérdezte a sellő.
- Csak annyit kérek, hogy kapjak meg mindent amire szükségem van!
- Nem is olyan szerény. - jegyezte meg halkan a sellő.
- Hát jó megteszem! - azzal mintha ott sem lett volna eltűnt a habokban, elnyelte a mély kékség.
Csalódottan nézett körbe az uralkodó, nem értette mi történt, mi volt ez. Véletlenül a pálmafára tévedt a tekintete, nagyon szomjas volt, de jó lenne egy kis víz! Alighogy kigondolta, máris leereszkedett a fáról egy palackkal. Jó nagyot ivott. Meghallotta gyomrának figyelmeztető korgását, nagyon éhes vagyok, jó volna enni valami finomat! Máris előtte volt egy tál étel, olyan amit eddig sosem látott. Jól lakott, még miniszterelnöknek is jutott, kis pihenő után úgy döntött itt az ideje dolgozni.
Pa-papagáj a fán pihent, nagyot nyújtózva a király vállára reppent.
- Szólított felség? - kérdezte.
- Igen! Létszám ellenőrzést tartunk nem történt- e illegális behatolás a birodalomba. -
Először is a papagáj körbe repült a szigeten.
- No! Lássuk csak! Vagyok én a király, vagy te a miniszterelnök, meg van a lepke és a három szúnyog, és a bárányfelhők az égen, amiket akkor szoktunk számolni ha nem tudunk aludni.
A papagáj mindenre bólintott.
- Igen felség! Igenis felség!
Most rögzítsük a teendőket! Elsősorban a miniszterelnökét. Te vagy felelős azért,
hogy országomban a biztonságot túl népesedés ne veszélyeztesse. Szigorúan ügyelni kell ne hogy túlszaporodjunk! - foglalta össze a teendőket a király.
Hirtelen hatalmas dörgést morajlást hallott, a tengerből félelmetes fekete tömeg emelkedett, egyenesen DINIDÁLIA felé száguldott, mint valami fekete szélvész, nagyra nyitotta hatalmas száját, megvillantotta félelmetes fogait, úgy tűnt, hogy azonnal bekapja Dini Dani Dánielt országostól, miniszterelnököstől és pálmafástul!
A nagy királyon halálos félelem lett úrrá, szíve a torkában dobogott, olyan erővel, hogy majdnem kiugrott a száján, azt hitte utolsót ütött élete órája.
Ebben a pillanatban orrára szállt egy szúnyog, gyorsan agyon csapta, mondván, hiába az ár, tenni kell valamit a túlnépesedés ellen. Kinyitotta szemét, hogy búcsút mondjon a világnak királyságnak....
Nagy utat tett meg az égbolton a Nap, amíg el volt foglalva az államalapítással! Riadtan körülnézett, látta a tengert, üldögélt a homokban, nézte a messze kéklő eget, ahol találkozott a tenger végtelen kékségével.
A Nap már nyugovóra készült, mielőtt eltűnt a tenger egyre sötétebb kéken fodrozó vizében, bíbor színre festve az égen éppen arra kúszó felhőfoszlányokat. Dániel búcsút intett a lenyugvó napnak, és azzal a tudattal aludt el újra az éjszaka csendjében, hogy reggel új nap kezdődik, és ő folytathatja útját, azt eldöntötte, hogy vissza nem megy többet a faluba.
Mint mindig, reggel most is felkelt a Nap, már jó magasan járt mikor Dani felébredt, kidörzsölte az álmot a szeméből, megkaparta viszkető orrát amit váratlan szúnyog támadás ért, megnézte van-e még abból a kenyérből a tarisznyájában, amit napok óta gyűjtögetett, hogy legyen az útra enni valója. Ismerős bogyókat is talált az utak mentén, éhségét szomját azzal is oltotta.
Evett egy falatot, és elindult ellenkező irányba mint ahonnan jött, sok választása nem volt, mert a tenger felé nem mehetett másfelől meg egy erdős hegység állta útját., Jól meggondolta merre induljon, mert a faluba semmiképpen nem akart visszamenni. Nagyon félelmetesnek tűnt az erdő, hatalmas lombkoronás óriások alatt ment, az eget nem is látta, úgy tűnt, mintha az égig érnének a fák, azon tűnődött, mi lenne ha felmászna egyre? Egészen közelről látná a kékséget. Ezt elvetette, gondolta úgysem lehet olyan érdekes, hogy megérje a fáradtságot, úgy döntött, hogy inkább marad a földön. Úgy el volt foglalva a látvánnyal, hogy elfelejtett félni, mikor rádöbbent, elhatalmasodott rajt egy ismeretlen érzés, amit akkor érzett mikor álmában király volt. Hiszen én király vagyok, a királyok nem félnek, ők nagyon bátrak. Én is az vagyok, senkitől sem félek még a farkastól sem! Azért sincs okom félni az ordastól, mert úgysem lakna jól belőlem, hiszen olyan sovány vagyok, hogy csak a csontjaim vannak, attól meg gyomorrontást kapna.
Így elmélkedve folytatta az útját, mendegélt hegynek fel, völgynek le, hallgatta a madarak vidám trillázását, ami szinte simogatta a lelkét, meg-meg állt, elbűvölve szívta magába a csodálatos erdei szimfóniát. Már a Nap is sokat időzött az égbolton, mikor látott valamit, amit addig még soha. Nagy házakat, tornyokat, rá is feledkezett, így észre sem vette, hogy a tenger felől egy felhő közeledik, amiből lassan eleredt az eső. Nem zavarta, mert már hozzászokott, hogy a testét borító rongyok vizesek lettek, de később mindig megszáradtak. Nem törődve az esővel, ami hamarosan elállt, lassan fújdogált a szél, kicsit megborzongott, de ez nem zavarta, kitartóan folytatta útját. Maga mögött hagyta az erdőt a madarakkal, nem sokára beért a városba. Nem tudta hova nézzen ilyen csodát még nem látott, hatalmas házak, nagy ablakokkal, a sok ember, akik nem tudni mi okból össze vissza rohangálnak, mindenki siet valahová, vajon hová? A látvány egy felbolydult hangyabolyra emlékeztette.
Nem tudott betelni az ismeretlen világgal. Látott egy padot, leült rá és csak nézett maga elé, nem tudta mi lesz most vele. Fázott a nedves rongyokban, a lábait, melyeken már kezdett száradni a sár, megpróbálta maga alá húzni. Hirtelen nagy elkeseredettség lett úrra rajta, könnyei lassan peregtek lefelé az arcán, már nem nézett semerre, csak halkan szipogott. Váratlan egy lágyan csengő hang rángatta ki az elkeseredés sötét verméből, kedvesen kérdezte tőle,
- Te miért nem mész haza? Megfázol! Miért nincs cipő a lábadon?
A hang hallatán felnézett, egy gyönyörű kislányt látott, aki nagyon szívélyesen mosolygott, vörös haja, hullámzott az arca körül, meg sem tudott szólalni, azt hitte álmodik. Egy pillanatra felvillant lelki szemei előtt egy álombéli sellő képe. A kislány megismételte a kérdést.
- Miért nem mész haza?
- Nem tudom mi az, hogy haza. Nekem olyan sohasem volt!- válaszolta a kérdésre - Ki vagy te? Angyal? Az égből jöttél? - kérdezte döbbenten.
- Nem vagyok angyal. A játszótéren voltam apukámmal, várj mindjárt idehívom!
Mozdulni sem tudott a döbbenettől, nem hogy elmenni.
Pár perc múlva megérkezett a kislány az apukájával, ő is faggatta.
- Honnan jöttél?
- A hegyen túlról
- Mi a neved?
- Nem tudom. - válaszolta.
- Hogyan szoktak hívni?
- Bolond-Dani, mafla, meg kelekótya.
Ez egyik sem szerepel a naptárban, látta az apa hogy igy nem sokra mennek, a kislány könyörgött,
- Apa vigyük haza, itt megfázik, beteg lesz!
- Nincs mit tenni, tényleg nem maradhat itt a padon, hát legyen, de mit fog szólni anyukád, hogy már a játszótérről fiúval jössz haza? - kérdezte jót nevetve.
- Gyerünk haza! - sokáig ott csengett a fülében. Mi lehet az a haza? Melegség áradt a szóból! Csak a következő házig kellett menni, már otthon is voltak. Bella asszony az anyuka, mikor meglátta a fiút és meghallgatta az előzményeket, döbbenten összecsapta a kezét.
- Úr Isten! Hogy nézel ki? - kérdezte.
Úgy döntött: Ki kell csomagolni a rongyokból a koszból, a csimbókokba gubancolódott hajából, akkor meglátjuk mi marad belőle és majd eldöntjük mi legyen vele! Már engedte a meleg vizet a kádba, beletessékelte, addig elment a szekrény melyéből keresett elő a fővárosban tanuló nagyfiú régen kinőtt ruháiból néhányat, hogy tudjon mit ráadni. Amíg a törölközőben száradt, addig a haját egy ollóval formára vágta.
Mikor végzett, asztalhoz ültette, enni adott neki, nem faggatta, ágyba fektette, mielőtt bármit is kérdezhetett volna a fiúcska mély álomba szenderült.
Reggel ébredéskor, nem akart hinni a szemének, fel sem tudta fogni, hogy ez mind megtörtént. Nem tudta mi lesz vele, de ezért is megérte a hosszú utat megtenni.
A kislány kérte a szülőket, hogy fogadjak be a fiút, úgy sincs senkije.
Nagyon hálás volt, csak attól félt, hogy egyszer felébred, az álom szertefoszlik!
Az apa sokat beszélgetett vele, tanította, tanévkezdéskor vitte az iskolába ahol ő is tanított, kiderült, hogy nagyon okos, értelmes a fiú, hatalmas tudás vággyal, mindent tudni akart őt körülvevő világról.
Elvégezte az iskolát, gimnázium után egyetem, nagyon sokat tanult. hű maradt önmagához és a természethez, a tudatalatti világába mélyen beivódhatott a szabadvilág szeretete, ott érezte igazán otthon magát a fák és a madarak társaságában, igy ornitológus lett.
Munkája a madarak életének, tanulmányozása, ideje nagy részét a szabadban töltötte, ami az életterük felkutatásából és fényképezésből állt. Felfedező útjain készült természetfotói híresek lettek, bejárták a világot.
Kedvenc területe a háborítatlan természet. Mikor a hegyvidéki erdőket járta hátizsákkal a hátán, fényképezőgépével a kezében, egyszer váratlanul ismerős érzés kerítette hatalmába. Nem tudta mi az. A fák, az erdő különös lehelete, ahol a korhadó törzsek és gombák illata fűszerezi a levegőt, valami belső remegést érzett, nem tudta merre menjen, kétfelé ágazott az erdei út. Megállt pihenni, nézelődni, mikor egy szép tarka pillangót vett észre maga előtt szálldosni, próbálta fotózni, de a lepke mindig tovább repült, követni kellett. Mire észbe kapott már el is indult az egyik úton, ahogy haladt, kiérve az erdőből nagyon meglepődött, ismerős látvány tárult elé. A völgyben kis falu apró házakkal, a szíve erősebben dobogott az izgalomtól. Felismerte, itt született ez a gyerekkori szenvedéseinek színhelye.
Eljutott a hegyeknek azon részébe ahol világra jött, az első pillanatban szinte megrémült a látványtól, azt gondolta képtelen arra, hogy vissza térjen oda, minek az emlékét a memóriája legmélyére zárta, pillanatra ledöbbent, oda visszamenni? - Kérdezte magától.
- Igen! Visszafogok menni, látni akarom az arcukat azoknak akik annyit bántottak, megaláztak, mit szólnak, ha meglátnak?
Meg is történt a találkozás, nem csak ő, de a falu is változott, már villany világított a házakban, utcákban, csak volt a sötétségnek egy foka amit a fény nem tudott áttörni!
Nem árulta el kilétét, akik egykor belerúgtak, a lelkébe gázoltak, most alázatosan csúsztak másztak körülötte, fölnéznek rá, az okos városi úrra!
Először haragot, majd szánalmat érzett irántuk, de már nem, mióta szembenézett a keserű múlttal, rájött, hogy feledni nem lehet, de megbocsátani igen, mert végül is nekik köszöneti szerető családját, az ő Angyalkáját, sikeres életét. Az egyetlen kívánsága teljesült, hogy mindig kapja meg azt amire szüksége van.
6191
Magdolna43 - 2019. január 04. 13:01:04

Kedves Klári!
Köszönöm, hogy olvastál es a hozzáfűzött értékes gondolataidat.
Sok Szertettel. Magdi

6081
varonklari - 2019. január 04. 12:44:50

Kedves Magdi!
Egy egész élet történetét írtad meg! Nehéz gyerekkort, kirekesztett magányos életet teli álmokkal. Majd kibontakozott egy biztatóbb jövőkép is , előjöttek a Daniban rejlő értékek. A természetszeretetét, a szabad világ szereteté nagyon jól írtad meg,A cél, amit Dani elért semmihez sem fogható és végül az "érett"visszatérés és a megbocsájtás igen erős jellemvonásokat tükröznek.
Írásodhoz szeretettel gratulálok: KláriRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.