Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.17. 10:00
Kedves Jzsi Éppen most értem el egy teljesen üres fiókot felhasználónév: goromba, jelszó: terbete12 Semmi egyebet nem csinálok, míg te nem szólsz... Bővebben

2019.06.17. 09:47
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.06.16. 23:29
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.16. 23:29
Az ÚJ Tollforgató cím: Bakancslistás történet. Ezzel a címmel, vagy tartalommal várjuk prózai írásaitokat.

2019.06.16. 18:37
Ma van az APÁK NAPJA! Boldog Apák Napját mindenkinek! Smile

2019.06.16. 17:11
Kellemes, enyhet adó estét kivánok. Éva

2019.06.16. 15:48
Szép napot. Heart

2019.06.16. 15:37
Drága Katinka! Gratulálok a pályázati nyereményedhez! Szeretettel....Bab
u Rose Rose Rose

2019.06.16. 15:26
Szép délutáni pihenést kívánok szeretettel! Heart

2019.06.16. 12:05
Kedves Józsi! Megkaptam az ajándék Holnap Magazin legfrissebb számát és a 2009-es Holnap Antológiát! Kösztönöm szépen!

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: LevaiAnna
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 1
Ettejte
Drgács Gabriella: Kalandok Sínskanzenben II.rész: AzKár és a kóbor péeftés
AzKár egész délelőtt úton volt, jókedvűen fütyörészve ment a pálya mellett. Hely volt bőven, látszott, hogy valaki, ha nem is túl sűrűn, de azért rendben tartja a sín két oldalát. Az erdő csendjét csupán néha zavarta kósza szarvasbőgés vagy vaddisznó röfögés. Viszont nem repkedtek körülötte vidám táviratok, amikről pedig édesapja olyan sokat mesélt. Már a drót is alig látszott, amin ücsörögni szoktak. AzKár kezébe is vett egy lelógó véget, próbálta megkeresni a másik felét, hogy összebogozza, de sehogy sem találta, így hát szomorkásra vált kedvvel ballagott tovább, Csak annyi időre állt meg egyszer-kétszer, hogy meghúzza az egyik palackot, és megegyen egy szendvicset. Hamarosan ki is ürült az első flakon, de fiú nem dobta el hisz majd egy alkalmas helyen feltöltheti. A térkép alapján tudott is egyet, a Két Nyíl-szoros előtt kell lennie egy forgalmi kitérőnek, Ottsincs, vagy mi a neve, ott kutat is jelez a térkép.
Dél körül ért oda, ezt biztosan tudta, jelezte gyomra korgása. A bejárati jelző karja vízszintesen állt, de ez őt nem zavarta, hiszen nem vonat, nyugodtan behaladt a kitérő területére. Igazából nem is nagyon figyelt a jelzésre, egész más vonta magára a figyelmét. Az illatok! Bab, hagyma... hűűű....! Füstölt hús és... igen! Csipetke! Valaki bablevest főz! És a szagok alapján nem is akármilyet!
Óvatosan, a bokrok takarásában ment közelebb az omladozó épülethez, ami felől a szél fújt, amíg egy nagy, elgazosodott talpfarakáshoz nem ért. Akkor vigyázva kilesett.
A farakás előtt vidáman lobogott a tűz, buzgón nyaldosta a fölé lógatott bogrács oldalát. Háttal AzKárnak egy kopott, kék munkaruhát viselő, ősz hajú, de korához és kis termetéhez képest izmos férfi kavargatta a benne rotyogó ételt. Tarisznyája egy kilógó talpfavégre volt akasztva, mellette a földön egy hatalmas villáskulcs, meg egy kaparóféle szerszám hevert.
A fiú megkönnyebbülten elmosolyodott. A szerszámokból egyből rájött, kivel dolga.
- Szép jó napot, pályamunkás uram! - köszöntötte illendően a faluban csak kóbor péeftésként ismert alakot, ahogy előlépett.
- Jó napot, neked is! - jött a válasz. - Már azt hittem, sose jössz elő - és krákogott majd sercintett egyet a tűzbe a férfi.
- Tudta, hogy itt vagyok? - döbbent meg AzKár.
- Tudtam hát, khmmm... persze hogy tudtam. Jó fülem van nekem - húzta ki teljes épphogy másfél méterét amaz. - Megkongatom a sínt és egyből hallom, ha baj van. Na, de gyere - invitálta és mérte végig a fiút, - mindjárt kész az ebéd. Addig mesélj magadról! Honnan jössz? Hová mész? Kérsz levest?
- Nevenincsből jövök, Végállomásra megyek és igen, kérek - válaszolt AzKár mindenre, mialatt letelepedett.
- Nahát! Még ilyet! - nézett végig rajta újra a péeftés. - Nem hittem volna! Vannak még Nevenincsben vasutasok?
- Én vagyok az utolsó... - vágta rá büszkén a legény, hogy aztán nyomban el is szégyellje magát, - az az... az édesapám volt az... de... Én is az akarok lenni!
- Hát... hát... lehetsz... - felelt a másik, miközben leemelte a bográcsot és letette a földre. Egy utolsót kavart rajta, aztán vendégéhez fordult: - Van ott egy bádogtányér, odaadnád?
AzKár körülnézett és észre is vette az edényt. Szó nélkül átnyújtotta a férfinak, aki telemerte sűrű levessel, a húst se sajnálta belőle, aztán visszaadta.
- Tessék, egyél. Szóval... Lehetsz vasutas, persze - mondta közben, - de ahhoz sok idő kell.
- Kell, amennyi kell - vonta meg a vállát AzKár.
Majd a tányért a földre téve hátizsákjából kanalat, bicskát és kenyeret vett elő. Levágott két istenes karéjt, az egyiket átnyújtva vendéglátójának, azután belekóstolt a babba.
- Hmmm... - cuppogott átszellemült arccal, - nagyon jó... A bácsi nagyon jó szakács...
- Bácsi?!? - nézett fel a bográcsból a péeftés megrökönyödve. - Bácsi ám az öregapád, te gyerek! - fenyegette meg a merőkanállal. - Mi itt a vasútnál tegeződünk, ezt jobb ha megjegyzed! - és olyan ijesztő képet vágott, hogy AzKár jobbnak látta nem ellenkezni.
-Akkor... jó szakács... vagy...
- Látod - enyhült meg a pályamunkás, - megy ez. Na és - kérdezte két kanál leves között, - hogyan akarsz eljutni Végállomásra?
- Gyalog, végig a sínek mentén. Hogy másképp?
- Hát... - vigyorgott hamiskásan a férfi, - lehet, hogy én tudok egy másik módot... - és nagy zajjal belemerült az evésbe.
Szegény AzKár! Mialatt evett, egyre csak azon járt az esze amit a péeftés mondott. Nem is tudott igazán a levesre figyelni, pedig valóban finom volt. Másik út Végállomásra? De hát hogyan? Egy ismeretlen vágány? Alig bírta kivárni, hogy befejezzék az ebédet.
Amint kiürültek az edények rögtön meg is kérdezte:
- És milyen út lenne az?
- Nem út. Mód - helyesbített a pályamunkás.
Letette a kanalát meg a bográcsot és közelebb intette magához a fiút.
- Figyelj csak! Hallod?
- Mit? - értetlenkedett a legény, aki bizony a szokásos zajokon kívül semmi mást nem hallott.
- Cssss! - tette ujját a szája elé a férfi. - Csak figyelj...
AzKár fülelt. Fújt a szél, valahol csobogott egy patak, neszeztek az állatok... és akkor... meghallott valamit. Valami bődüléshez hasonlót, hosszan elnyújtva.
- Arra a dudaszerű hangra gondolsz?
- Arra, arra! - bólogatott boldogan a péeftés. - Na...? - kérdezte ragyogó képpel.
- Hogy hogy na? Nem értem, mi ez?
A pályamunkás nagyot sóhajtott, és magyarázni kezdett:
- Ez egy Bz. Kóborol az erdőben - várt, hátha asrácnak leesik a tantusz, de az csak nézett rá értetlenül, hát folytatta: - A mellékkocsijait keresi. De azok ott ragadtak Végállomáson.
- Aha - pislantott AzKár. -És mi dolgom nekem vele?
- Ej, de nehéz fejű vagy...! Igazi vasutasgyerek! Na, ide figyelj! Ahol Bz, ott van egy mozdonyvezető, és ezek így együtt...
- Egy vonat! - értette meg végre a fiú, és izgatottan felugrott ültéből. - Egy vonat Végállomásra! De hogy találom meg? - szontyolodott el hirtelen.
- Az lesz a könnyebbik dolog - állt fel a másik is. Átkarolta vendége vállát és a kijárat felé fordította. - Látod a kijárati jelzőt?
- Látom. Az is tilosban van.
- Ja, de ez most nem számít. Na, a jelző utáni negyedik szelvénynél van egy régi leágazás. Már majdnem benőtte a fű, de azért még egy Bz elmegy rajta. Egy bányatóhoz vezet, amikor a kicsike nagyon elfárad, odamegy felfrissülni. Ott biztos megtalálod. Aztán a többi rajtad múlik.
AzKár végig gondolta a hallottakat, és úgy vélte nem lesz nehéz megcsinálni. Boldogan bólogatott mindenre, amit a férfi mondott.
- Amíg odavagy - tette még hozzá amaz, - kipucolom majd a rugósváltót, hogy le tudjam zárni, amikor visszajövet átmentek rajta, mert különben visszaszökik.
- Jaj, nagyon köszönöm - lelkesedett a fiú, és megragadva a férfi kezét rázni kezdte. - Nem is tudom, hogy háláljam meg. Ha majd elhozom Informatikát...
- Informatika...! - legyintett a péeftés, - A fenét...! Kell is nekem ilyen huncutság! Inkább - pillantott AzKár lábára, - add nekem a bakancsod, az enyém már egész elvásott - és ezzel leguggolt, hogy megtapogassa a szóban forgó lábbelit.
- Hé...! - húzta arrébb a lábát AzKár, de a másik utána nyúlt, elkapta, és a talpvarrást kezdte vizsgálgatni.
- Egész jó, egész jó... - motyogta magának.
- Na, de... - méltatlankodott féllábon egyensúlyozva a fiú, - akkor nekem mi lesz?
- Pont méret... Hm? - nézett fel a másik egy pillanatra. - Csak van még egy cipőd. Ismerlek én titeket, kalauzokat - állt fel, kezét a nadrágjába törölve, - nem mentek ilyen bakanccsal az utasok közé. Na, áll az alku?
- De... de nekem az erdőn kell keresztül menni...
- Jaj, gyerek - sóhajtott a férfi. - De hát nem most rögtön kéne! Majd leadod, amikor jöttök vissza.
AzKár csak pislogott.
- Megbízik bennem...?
- Hát hogy a fenébe ne bíznék! Hiszen vasutasok vagyunk, vagy mi. Szép is lenne, ha nem bíznánk egymásban. Na, akkor úgy látom, benne vagy. Indulj is mielőbb, nehogy elszalaszd.
A fiú eltöprengett pár pillanatig. A hátizsák nélkül könnyebben haladna. Vajon itt hagyhatja? Van benne olyasmi, ami értékes? Hisz a péeftésnek a cipőn kívül megvan mindene. Akkor meg... miért ne? Már csak egy valami van.
- Jól van - állt rá, - de a hátizsákot itt hagyom. Van benne pár palack, megtöltené őket?
- Ja, ja persze - egyezett bele a másik.
Kezet fogtak újra, aztán AzKár, megigazítva vállán a kalauztáskát, a talpfákon lépkedve elindult a mondott irányba.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.