Berec Judit: Ez tényleg szerelem
A kihalt váróteremben ültem apával. Talán zöld székek voltak alattunk, de az is lehet, hogy kékek. Zöldeskékek. U alakban. Sütött a nap az apu háta mögötti tágas ablakon keresztül. A falak fehérek voltak és minta mentesek. Tavasz volt. Apu anyut hívta telefonon. Nem volt könnyű neki elmondani a dolgokat, hát még bennem milyen érzések kavarogtak. Most már tudom, hogy kell rommá tenni egy éppen kamaszodó gyerek úgy is világfájdalmakkal teli életét. Hatalmas gombóc volt a torkomban, nem láttam semmit a szememet eltakaró könnyfüggöny miatt. Nem sírtam, akkor és ott nem tudtam fizikai könnyeket hullajtani. A lelkem sírt a szemem helyett is. Én bárhol bármikor képes vagyok sírni. Az a nap óta biztosan. Nem. Csak ennyi volt az egész. Egy tilalom. Egy óvás. Megóvni magamat magamtól. Eltiltani a pici lányt az életét jelentő közösségtől. Azóta szüntelen ő(ke)t látom mindenhol. Fáj, még mindig fáj. Száz tőrrel döfték át a gyereklelkemet. Akkor és ott, az újvidéki kórház u alakú várótermében.

Segíts Istenem, hogy így tíz év múltán elengedjem őket. Engedjem, hadd menjenek. Vigyék magukkal a fájdalmamat jó messzire, hadd landoljanak vele az almafán.
6191
Magdolna43 - 2019. január 24. 12:59:15

Kedves Judit!
Még felnőttkent is nehéz megélni azt, hogy amit tegnap boldogan csinaltál, holnap már tilos.
Sok szeretettel olvastam fájdalmas történetedet,
Magdi

6236
berecjudit - 2019. január 24. 12:51:12

A veszteség feldolgozásában pedig segített a Quimby zenekar és az ő Most múlik pontosan számuk, amit párszor idézek is az írásban.

6236
berecjudit - 2019. január 24. 12:41:45

Kedves Klári és Kata!
Régen néptáncoltam, de egy betegség miatt ott kellett hagynom a táncot, s ez azóta is fájdalommal tölt el. A táncosokat és az ő sikereiket pedig látom nap mint nap.

5772
Kata1984 - 2019. január 19. 16:41:39

Kedves Judit!

Segíts, kérlek megértenem! Kiket, és hogyan veszítettél el?

Szeretettel olvastam szívszorító történetedet: Rose

Kata

6081
varonklari - 2019. január 18. 13:24:37

Kedves Judit!
Nagy kérdés, nehéz válasz, hogy ki is tud segíteni abban, hogy a múltat magunk mögött hagyjuk, el tudjuk engedni? Talán az idő, de nem biztos, hogy valaha is ott" landol" majd az almafán??
Szomorú történetedet szeretettel olvastam: KláriRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.