Bogár Gábor: Ping win (2019. február)
„Mindenkinek két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rájön, hogy csak egy van”
(Ismeretlen XXI. szd-i szerző)

Az emberek általában nem szeretnek túl mély vizekre evezni. Többségük úgy véli, hogy mélységekből elég annyi, amennyit elkerülhetetlenül meg kell járniuk, úgyis jön elég, ne keressük, ha egy mód van rá, maradjunk a felszínen. Talán igazuk van. Vannak azonban olyanok, akiket valamilyen irtózattal vegyes kíváncsisággal vonzanak a mélységek, és szánt szándékkal megnehezítik saját sorsukat. Én ezek közé tartozom.

Újabb nap kezdődött. Igazából még csak az órák állása szerint, mert még bőven tartott az éjszaka – hajnali fél három volt. Ilyenkor még minden normális ember alszik, hacsak nem kell dolgoznia vagy dorbézolnia. Amit igazából új napnak lehet tekinteni, azaz a napfelkelte ideje még messze volt.
Kristóf leült a gépéhez, hogy folytassa valamelyik megkezdett írását, vagy elővegye egyik új ötletét, és megkezdje a vele való munkát. Azonban váratlanul pingvinek jelentek meg íróasztala előtt. Kristóf jót nevetett a kedves kis állatokon, hiszen tisztában volt vele, hogy a pingvinek a sarkvidéken élnek, tehát nyilván csak hallucinációról vagy látomásról lehet szó; vagy esetleg rosszul ítélte meg a helyzetét, és valójában nem is az íróasztalánál ül Közép-Európában, hanem az ágyában fekszik, és még javában álmodik. A pingvinek viszont türelmetlenül toporogtak, csacsogtak, sőt egyikük meg is érintette a könyökét, ezért elbizonytalanodott, és az ágyához ment, hogy ellenőrizze, véletlenül nem alszik-e? A pingvinek körülfogták, igyekeztek eltorlaszolni az útját, de Kristóf erősebbnek bizonyult. Az ágyához lépett, és felemelte a takarót. Az ágy üres volt.
Mindettől eltekintve elégedett volt önmagával, hiszen ezek szerint ébren van, míg mindenki más még alszik. Szerette az éjszakának ezeket a hajnalt megelőző csendes óráit. Visszaült tehát a gépéhez, egy megkezdett írásához, bár nehezére esett bármit is csinálnia, mert – ha indokolatlanul is – emelkedett hangulatban volt. Kicsit erőltetnie kellett. Visszaült tehát a gépéhez, egy megkezdett írásához, bár nehezére esett bármit is csinálnia, mert – ha indokolatlanul is – emelkedett hangulatban volt. Aztán fölkelt, bolyongott a lakásban, közben zenét hallgatott úgy, hogy egyetlen darabot sem hallgatott végig, csak egyik szerzőtől a másikhoz kapcsolgatta a lejátszót. Geránium illatú illóolajat tett a mécsesbe, leült, felállt, egyik cigarettáról a másikra gyújtott, tervezgetett aznapra és más napokra, de valahol mélyen zavarta, hogy pocsékolja a drága idejét, a nap számára legkedvesebb, magános óráit. Visszaült tehát a gépéhez, egy megkezdett írásához, bár nehezére esett bármit is csinálnia, mert – ha indokolatlanul is – emelkedett hangulatban volt. Kicsit erőltetnie kellett. De sikerült erőltetnie. És már le is írta a hárommal ezelőtti mondatot. Aztán látta, hogy ezt már néhányszor korábban is leírta – de ezen sem bosszankodott, mert ha indokolatlanul is, de emelkedett hangulatban volt. Épp idáig jutott, és épp erőltette egy kicsit, hogy tovább jusson, amikor megint csacsogni és totyogni kezdtek körülötte a pingvinek. Úgy tett, mintha nem vette volna észre őket – bár folyamatosan ide-oda tipegtek körülötte, és elhatározta, hogy még erőteljesebben az írásra fog összpontosítani. Visszatért tehát ehhez a megkezdett írásához, bár nehezére esett, mert – ha indokolatlanul is – még mindig meglehetősen emelkedett hangulatban volt.
Azért is próbálta fokozni termelékenységét, mert eszébe jutott, hogy hamarosan meg fog halni. Hogy mennyi ideje van hátra, azt pontosan nem tudta, korához képest nem volt annyira rossz állapotban, és az orvosok véleménye szerint akár húsz-harminc további életévre számíthatott. De a fennmaradó időt hasznosan akarta eltölteni. Így hát kiment a konyhába, és a teafőzőt feltette a gáztűzhelyre, sőt, erőszakot alkalmazva önmagával szemben, kikapcsolta a zenét, és igyekezett a munkára összpontosítani. Épp idáig jutott, és épp erőltette egy kicsit, hogy tovább jusson, amikor megint megjelentek a pingvinek – ezúttal a konyhában.
- Éhesek vagytok? – kérdezte tőlük Kristóf – aztán eszébe jutott, hogy a pingvinek elsősorban halat esznek, amivel sajnos nem tudja megkínálni őket. Volt ugyan egy szardínia konzervje, de hát mi az ennyi éhes pingvinnek. Arra gondolt, hogy Jézus milyen ügyesen megszaporította annak idején azt a néhány halat, de úgy érezte, hogy ő erre nem lenne képes.
A pingvinek nem válaszoltak, csak totyogtak körülötte, néha csőrükkel bökdösték a térdét, és folyton folyvást csacsogtak.
- Szomjasak vagytok? – kérdezte őket – hiszen úgy tudta, a pingvinek vizet isznak; és vízből szinte végtelen mennyiség állt rendelkezésére a csőhálózaton keresztül; tehát a pingvinek ilyen irányú igényét könnyen ki tudta volna elégíteni. A pingvinek azonban nem válaszoltak, csak tovább totyogtak körülötte, néha csőrükkel bökdösték a térdét, és csacsogtak, csacsogtak.
Közben elkészült a finom Rooibos tea. Visszaült tehát a gépéhez, ehhez a megkezdett írásához, bár nehezére esett bármit is csinálnia, mert – ha indokolatlanul is – egy kissé még most is emelkedett hangulatban volt. Teáját szürcsölgetve, és újabb cigarettára gyújtva, az egyre erősebb Geránium illatban gyönyörködve nézte gépe előtt a monitort, amelyen még mindig csak megkezdett írásának ez a bevezető mondata állt: Visszaült tehát a gépéhez, ehhez a megkezdett írásához, bár nehezére esett bármit is csinálnia, mert – ha indokolatlanul is – egy kissé még most is emelkedett hangulatban volt. Érezte, hogy egy kicsit még jobban erőltetnie kell, de sajnos nehezére esett bármit is csinálnia, mert – ha indokolatlanul is – valamelyest még mindig emelkedett hangulatban volt. Épp idáig jutott, és épp egy kicsit jobban erőltette, hogy tovább jusson, amikor megint megjelentek a pingvinek a dolgozószobájában az íróasztala körül. Kristóf most már kezdett bosszankodni – bár ezekre a kedves, ártatlan kis állatokra, akik csak téblábolnak és csacsognak itten, igazán nem lehet haragudni. De tény, hogy most, amikor minden erejét összeszedve megpróbál koncentrálni és dolgozni, indokolatlan jelenlétük egy kissé zavaró. Legalább azt tudná, hogy mit akarnak tőle, hiszen mindenhová követik, és minden mozdulatát
figyelik.
- Talán játszani szeretnétek? – próbálkozott Kristóf.
A pingvinek azonban megint nem válaszoltak, csak tovább totyogtak körülötte, néha csőrükkel bökdösték a térdét, és csacsogtak, csacsogtak.
- Na jó! Most már hagyjatok békén, ha nem mondjátok meg, hogy mit akartok; és menjetek vissza az Északi sarkra, vagy – bánom is én - bármelyik sarkra, de tűnjetek el innen. Nem látjátok, hogy dolgozni akarok?
Kristóf idegesen cigaretta után nyúlt, de nem tudta betenni a szájába, mert ott már égett egy másik. A pingvinek elhallgattak. Talán megsértődtek, talán megijedtek a hangos szótól. Kitotyogtak a szobából, és Kristóf nem látta őket többé. Közben kezdett egy kicsit világosodni, közeledett a hajnal. Mivel a fennmaradó időt hasznosan akarta eltölteni, kiment a konyhába, és töltött magának még egy csésze teát. Erőszakot alkalmazva önmagával szemben, igyekezett a munkára összpontosítani. Épp idáig jutott, és épp erőltette egy kicsit, hogy tovább jusson, de az eltávozott pingvinek máris nagyon hiányoztak neki, és már egy cseppet sem volt emelkedett hangulatban. „Hát így nem lehet dolgozni" – döntötte el, és otthagyva íróasztalát elindult a pingvinek után.
4670
Bogar Gabor - 2019. március 19. 10:26:49

Kedves Nándi!

Köszönöm szépen.
Üdv: bg

5682
tn65 - 2019. március 18. 17:47:18

Kedves Gábor,
Gratulálok az írásodhoz és a nyereményhez.
Üdv.Nándi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.