Apáti Kovács Béla: Lusta pillangó
Hol volt, hol nem volt, egy hatalmas rét közepén élt egy pillangó. Az volt a dolga, hogy minden nap ellenőrizze a rét virágait. Amelyek kicsit elkókadtak, szólt a közelben lévő felhőnek, hogy öntözze meg hűs esővízzel.
Ezért a réten mindig szép üde virágok voltak a méhek és más kicsi bogarak legnagyobb örömére.
Kezdetben a pillangó szorgalmasan tette a dolgát. Soha nem volt vele semmi gond. Kedvesen becézgette a virágokat, igyekezett mindenben a kedvükben járni.
De egyik nap ráunt a munkájára, és csak ímmel-ámmal teljesítette, amit a tavasz tündére rábízott.
– Túl nehéz ez a munka – mondogatta unottan. – Igazán már más is csinálhatná. Mindig csak nekem kell virágról virágra röpdösnöm. Nem is értem, miért nem a mező madarai feladata ez. Ők gyorsabbak, erősebbek a szárnyaik, előbb bejárhatnák a mezőt.
Reggel, amikor el kellett volna kezdenie repdesni, lustán elterült a virágszirmokból készített ágyacskájában, és félig aludva, félig ébren mondta:
– Ma nem látogatok meg egyetlen virágot sem. Úgyis minden a legnagyobb rendjén van. Inkább heverészek egy kicsit az ágyikóban.
Ezzel becsukta a szemeit, és mély álomba merült.
A rét virágai hiába várták a pillangót, hogy elmeséljék neki, mit álmodtak éjjel. Minden reggel elmesélték az álmaikat, és a pillangó türelmesen meghallgatta őket.
De ezen a reggelen nem jött a színes szárnyú barátjuk. Nem röpdöste körbe a rétet, s nem szállt le egy harmatos fűszálra, hogy meghallgassa a virágokat.
– Hol van a pillangó? – kérdezgették értetlenül a virágok. – Ma kinek meséljük el, mit álmodtunk az éjjel?
Szomorúan ingatták fejüket, és reménykedve a közeli erő felé sandítottak, ahonnét a pillangó érkezni szokott. Ugyanis a háza az erdő másik oldalán volt egy öreg fa odvában.
Most is itt aludt édesdeden a pillangó, egészen megfeledkezve a virágokról.
Esze ágában sem volt kedve felkelni. Egyáltalán, miért kell neki minden reggel a rétre repülnie? Még az is megfordult a fejében, hogy ezentúl nem megy a rétre, hanem egész nap az öreg fa odvában fog lustálkodni.
Ha annyira akarják, akkor a virágok meséljék el az álmaikat a szarkának, kinek fészke egy közeli fán van. Sokkal jobb reggeltől estig heverészni a vackában, mint fáradságosan a virágos rétre repülni, amikor még olyan álmos, hogy majdnem leragad a szeme.
Teltek – múltak a napok. A pillangó nem repült a rétre. Már majdnem egészen megfeledkezett a kicsi barátairól, akik nem értették, mi történhetett. Még a közeli fán lakó szarkát is megkérdezték:
– Szarka Peti, mi történt a pillangóval, hogy nem látogatja a virágos rétet? Hiszen eddig minden nap pontosan megérkezett, amikor a harangvirág hármat csilingelt.
Szarka sem tudta az okát a pillangó távolmaradásának. Csak a fejét ingatta:
– Nem tudom, kicsi barátaim, mi történhetett a pillangóval. Ha gondoljátok, elrepülhetek hozzá, hogy megkérdezzem, miért lett hűtlen hozzátok?
Ennek a virágok nagyon megörültek, és nem győztek hálálkodni:
– Igazán elrepülnél a pillangóhoz, és megkérdeznéd tőle, mi történt vele? Ezer kellemes illattal megköszönnék a segítségedet.
– Ez csak természetes, hogy segítek – válaszolta szarka Peti. – Én is kíváncsi vagyok, mi történt vele?
Cserregve elrepült az erdő túlsó oldalára. Tudta jól, hol lakik a pillangó. Nem először járt erre.
– Pillangó, mi történt veled? Már napok óta nem voltál a virágos réten.
Sokáig várt. Semmi neszt nem hallott az öreg fa odvából. Közelebb repült, és újból megismételte az előbbit.
A pillangó, amikor meghallotta szarka Peti cserregését, mérgesen kiszólt:
– Hagyjál pihenni! Nem érdekel a virágos rét.
– A kicsi virágok szomorúak, nem tudják, mi történt veled? Ne feledd, ők látnak el télire ennivalóval! Hamarosan elmúlik a nyár és üres az éléskamrád.
Ezen a pillangó kicsit elgondolkodott. Igaza van szarka Petinek, üres az éléskamrája. Mi lesz vele így a zimankóban?
De végül lustasága legyőzte, és nagyképűen kikiáltott:
– Majd az erdei boltban veszek télire. Most pedig menj el, aludni akarok!
Szarka Peti otthagyta a pillangót, és visszarepült a virágos rétre.
– Sajnos barátotok nem akar látni benneteket. Egész nap csak lustálkodik a vackában. Még az sem érdekli, hogy üres az éléstára.
A sok, szép virág összenézett. Tanácstalanok voltak. A pillangó éhen hal és megfagy, ha nem lesz télire ennivalója. Eszükbe jutott régen, milyen jó volt, amikor még a pillangó minden nap eljött hozzájuk, és elmesélhették neki az álmukat. Akkor igaz barátságban éltek.
– Igaz pillangó barátunk hűtlen lett hozzánk, ennek ellenére nem hagyhatjuk magára a nehéz téli napokra – mondta nagy bölcsen az egyik virág. – Javaslom, gyűjtsünk neki télire! Hátha, amikor elmúlik a tél, újra a régi lesz.
Volt néhány virág, akinek nem tetszett az ötlet. Dunnyogtak, amiért a pillangó elpártolt tőlük, de a többség egyetértett, és gyűjtöttek ennivalót a pillangónak télire.
Gyorsan megérkezett a rossz idő. Szinte egyik napról a másikra hideg, fagyos napok lettek. A pillangó a nagy lustálkodásban arra eszmélt fel, hogy nagyon fázik és üres a kamra.
Mi lesz vele így, ha leesik a hó? Sírás fojtogatta. Már nagyon bánta, hogy amikor szép idő volt, nem gondoskodott az ennivalóról. Elhagyta barátait, akik mindig segítettek neki.
Ahogy az öreg fa odvában kesergett, egyszer csak kintről furcsa zajokat hallott. Csilingelő hangocska szólongatta.
Fázósan kinézett, és a fa alatt egy aprócska jégvirág toporgott. Mellette hatalmas kosarakban élelmiszerek voltak. Nem értette, mit jelent ez? Mit akar a tél virága?
– Miért jöttél? – kérdezte.
– A tavasz és a nyár virágai küldtek. Ők már nem jöhettek a fagy miatt. Ők küldték ezeket a kosarakat, és kérnek, amint elmúlik a tél, gyere újból a virágos rétre és hallgasd meg a virágok álmait!
A pillangó nagyon elszégyellte magát. Szemében könny csillogott. Nem mert a jégvirágra nézni, és csak ennyit motyogott:
– Mondd meg nekik, hogy nagyon köszönöm! Amint újból meleg lesz, elrepülök a virágos rétre, és minden a régi lesz! Ígérem, többé nem fogok lustálkodni.
Szeméből két apró könnycsepp hullott a jégvirág elé a földre, amit az elvitt a virágoknak, amiből azok megtudhatták, hogy a pillangó őszintén megbánta, hogy lustasága miatt hűtlen lett barátaihoz.
Gyerekek, soha ne hagyjátok el barátaitokat lustaság miatt, akik mindig számítanak rátok!

5548
babumargareta - 2019. február 10. 15:50:43

Kedves Béla !
Mivel én is szeretek írni meséket ,nagyra értékelem
tanítómesédet !
Nagyon szépre sikeredett ! Szeretettel olvastam !
Gratulálok.....Babu
Rose

6081
varonklari - 2019. február 08. 08:46:37

Kedves Béla!
Mindig érdeklődéssel olvasom mesés történeteidet. Nagyon tetszik mindegyik, mert „csodás elemekkel átszőtt, kitalált történet, mely tanulsággal végződik”- (ez van az iskolai tankönyv fogalomtárában a meséről). Van olyan meséd, mellyel már irodalom órán bátorkodtam megismertetni a gyerekeket.
Szeretettel gratulálok: KláriSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.