Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.21. 11:35
Töröltem Rita.

2019.07.21. 08:33
Kedves Józsi! Kérlek töröld a Levél családomnak történetemet, légy szíves! Köszönöm szépen Rita Smile

2019.07.21. 06:26
Jó reggelt, szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Smile Coffee cup Rose

2019.07.21. 01:15
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.20. 23:24
Szép estét mindenkinek! HeartMiklós

2019.07.20. 16:24
Kellemes délutáni pihenést kívánok ! Heart

2019.07.20. 12:55
Szép napot és Jó hétvégét mindenkinek! Smile Coffee cup

2019.07.20. 10:10
Mindenkinek kellemes hét végét kívánok! Smile Rose

2019.07.20. 08:37
Kellemes szép nyári napokat és hétvégét Tinéktek kedves Holnaposok ! Etelka o Istvan Heart Rose In Love

2019.07.20. 08:26
Szeretettel kívánok szép,szombati napot mindenkinek! Jó pihenést a hét végére! Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 6
» Online tagok: 0
Bakos József: Zene kell
Kábultan ébredt, fájt a feje és semmi kedve nem volt kinyitni a szemét. Érezte, hogy még nincsen reggel, mégis felébredt. Régóta így van ez már. Néhány óra alvás után kidobja az ágy. Megszokni nem tudta, de nem változtatott a szokásain. Már nem. Néhány évvel ezelőtt még megpróbálkozott vele néha, de minden kísérlete kudarcba fulladt. Szerette ezt az életformát és az évek előrehaladtával csak még jobban rögződtek benne a szokásai.
A tegnapi napra gondolt és mosolyra húzódott a szája.
„Igazi jó kis nap volt, olyan, mint régen” – gondolta, és úgy hangzott a számára, mintha halkan suttogva ki is mondta volna.

***

Az előző napon is korán ébredt. Kikászálódott a meleg ágyból, a konyhába ment és kávét főzött magának. A következő szokásos mozdulata a rádió felélesztése volt. Nem szerette a csendet. Arra vágyott, hogy lüktessen körülötte a világ. A ritmus, a zene a mindene. Enélkül létezni sem tud.
„Hiába, ez már szakmai ártalom” – mosolygott magában, majd csendesen kortyolgatni kezdte a kávét, csak úgy tisztán, ahogyan a gépből kifolyt. Cukorral és tejjel, vagy más adalékkal elrontani nem akarta.
A kesernyés íz a szájában, jóleső érzéssel töltötte el. Eszébe jutott, hogy a többiek már várják. Nyugodt mozdulatokkal kisétált a fürdőszobába és egy gyors mosakodás után a nappali felé vette útját, hogy felöltözzön. Közben mégegyszer visszanézett és elégedetten állapította meg, hogy bár az évek ott hagyták a nyomukat arcán, még mindig sármos. Sőt a kissé már őszes haj méginkább kiemelte markáns arcvonásait. Egyedül kissé táskás szemei árulkodtak arról, hogy kemény éveket hagyott már maga mögött.
Farmer nadrágot húzott, pólót és kopott farmer kabátot. Sokak szerint ez már nem illik hozzá, de mégis így érezte jól magát. Főleg ezen a napon, amikor újra összeáll a banda. Magához vette a kulcsait és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.

Odakint hideg volt, őszbe hajló idő, megcáfolva a naptárt, amely még csak augusztus 15.-ét mutatott. A távirányító két hangos pittyegése után a bejárattól néhány méterre álló sportautó ajtaja kinyílt. A halvány, kék színű belső világítás hívogatta. Beszállt az autóba, bekötötte magát, betolta a cd lejátszóba kedvenc lemezét, feltekerte a hangerőt és indított.
Finom dorombolásként hangzott fülének a kétezer ötszáz köbcentis autó erőteljes motorjának duruzsolása. Kapcsolt egy kis fűtést és elindult. A távirányítású ajtó lassan félrecsúszott és eltűnt a kertet körben díszítő tuják között.
Az úton még alig volt forgalom, így gyorsan haladt. Néha túlságosan is ránehezedett a lába a gázpedálra, de nem bánta. Élvezte a zenét, a bőrülések és belső borítás kellemes, semmi mással össze nem téveszthető illatát.
Csak percek teltek el és máris megérkezett úti céljához, egy földszintes kis épülethez, amelyet kis füves kert vett körül. Határozott mozdulattal begurult a nyitott kapun át a kocsibejárón és erőteljes fékezés után hanyag mozdulattal rátenyerelt az autó dudájára.
Pizsamás alak jelent meg az ajtóban, kócos fej, álmos szemek, nyúzott vonások.
- Kár hogy nem forgatunk valami jó kis klippet, nem is kellene maszkmester neked – ugratta barátját, aki mosolyogva lépett hozzá és megszorította a kezét.
- Könnyű neked, te robot vagy. Alvás nélkül is létezel. Mindig ilyen voltál és ilyen is maradtál.
- Csak ketten leszünk, vagy jönnek a többiek is? – kérdezte színlelt kötözködéssel, mivel tudta, hogy ma is próbálniuk kell, mert este tízkor koncert.
- Pár perc és mindenki itt lesz, addig foglald el magad, én pedig életet lehelek magamba.
Besétált a házba. Jól ismert környezet fogadta. Minden hangszer a helyén, erősítők, lámpák felállítva. Otthonos volt. Jó érzés töltötte el. Ismét elindult testében az adrenalin. Leemelte gitárját a falról, bekapcsolta az erősítőt és ujjai vad táncba kezdtek a húrokon.
A hangok előcsalták a képeket, az elmúlt évek emlékeit. Hatalmas színpadok fényei között izzadva, loncsos, hosszú hajjal tépte a húrokat. A lányok sikongattak a lába előtt és eszeveszett csápolással jelezték, hogy bármire képesek, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Nem is volt szívbajos, mindig választott közülük egyet-egyet. Nem vette őket komolyan, egészen addig a napig, amíg meg nem ismerte Krisztát. Ő is az első sorban állt, de csak nézte őt, tapsolt és mosolygott. Volt valami ebben a lányban, ami mágnesként vonzotta.
A bulik után kereste, de addigra már mindig eltűnt. Megszűntek az átdorbézolt éjszakák, vagy legalábbis szelídültek. Aztán az egyik koncert után autogramot kért a lány. Meghívta egy kávéra és megismerkedtek.
Egészen más világba csöppent, de nem bánta. Este őrült rokkerként tündökölt a színpadon, éjszakánként pedig puha, lágy karok ölelték, olyan szeretettel, amelyet még soha sem érzett. A lány teljesen elvarázsolta, az ujjai köré csavarta. Minden koncertre elkísérte és a csapat része lett. Segített nekik a szervezésben, fellépéseket egyeztetett és talpraesettségének köszönhetőek pályájuk magasan felfelé ívelt, egészen addig a végzetes napig, amikor egy éjszakai koncertről hazafelé, egy részeg kamionos telibe találta a kisbuszukat.
Sötét napok, hetek, hónapok következtek és a zenekar megszűnt létezni. Elhalványultak a képek, és egészen más lett fontos. Fel kellett állni, felépülni és élni tovább.
Anyagilag szerencsére jól álltak, így erre nem volt gondjuk. A balesetet is szerencsésen túlélték. Csak Mad volt az, aki tolószékbe kényszerült.
Ma azonban végre újra együtt lesznek.

Három marcona figura tűnt fel a bejárati ajtóban. Egymás mellett álltak és a gitárjátékot hallgatták. Pet elmosolyodott és egy sajátságos hangsor lejátszása után letette maga mellé a hangszerét.
- Hát ez nagyon gyenge volt Pet. – mondta vigyorogva a teljesen ősz társa.
- Örülök, hogy ismét itt vagy Bob – nyújtotta a kezét és magához ölelve megveregette a férfi hátát.
A másik két férfivel is kezet fogott és megnyugodva nyugtázta, hogy a házigazda is megérkezett, immár teljes harci díszben, szegecses dzsekiben a pizsama helyett.
- Lehet, hogy kiröhögnek ma minket, de piszok jó érzés újra látni azt a ronda pofátokat – mondta összegezve a látványt Pet és ismét kézbe vette a gitárját.
Kerekes székével megjelent Mad. Mosolygott, mindenkit üdvözölt és begördült a dobfelszerelés mögé.
Egész délelőtt próbáltak. Először kicsit döcögősen ment, de később már belejöttek. A hosszú évek rutinja győzedelmeskedett. Emlékeikben előbukkantak a szövegek és a gyors ebéd után folytatták a próbát. Délután megittak néhány sört és elégedetten szálltak be a kisbuszba, amelyet rendeltek maguknak.

A színpad lámpái szinte perzselték a bőrüket. A reggeli hidegnek már nyoma sem volt. Álltak a felszerelésük mellett és a közönséget figyelték. Sokan voltak, hihetetlenül sokan. Nem is gondolták, hogy ennyien kíváncsiak lesznek rájuk. Tíz év kihagyás után ismét itt álltak fent a mindent jelentő deszkákon. Folyt róluk a víz, mégis boldogok voltak.
Ahogy megszólaltak a gitárok és a dob, az őrület fokozódott. A többségében fiatal rajongók már-már a színpadra másztak fel, hogy közelebb legyenek a zenészekhez. A biztonsági szolgálat emberei komoly küzdelemmel tudták csak távol tartani őket.
Szóltak sorban a slágerek, pörögtek a számok, dübörögtek a basszus gitárok, hibátlanul szólt a dob és az ének. Minden a helyén volt, úgy ahogyan kell.
Két órával később az utolsó akkord elhangzása után Pet elégedetten nézett körül, majd az első sort fürkészte. Középen ott állt mosolyogva Kriszta. Haja fakóbb, arcán apró ráncok, de a mosolya a régi. Tapsolt, és folytak a könnyei.

***

Megfordult az ágyban és a nőt nézte. Még aludt. Szeme csukva, arcában kóbor hajtincs. Óvatosan végigsímította a szeretett arcot és gyengéden megcsókolta.
- Jó reggelt – szólalt meg kedves hangján és rámosolygott Pet-re.
- Azt hiszem kicsit berúgtam tegnap, mert nem emlékszem hogyan jöttünk haza.
- Majd egyszer elmesélem – suttogta csendesen Kriszta és sejtelmesen mosolygott. Most inkább még aludjunk.
- Nem bántad meg, hogy újra kezdtük? Így vén fejjel ismét turnézni indulunk. Velünk tartasz?
- A zene kell… zene mindig kell – válaszolta a nő és szemei ismét lecsukódtak.
Pet sokáig nézte még az apró ráncokat, a szép ívű szemöldököt, a telt ajkakat, a takaró alatt domborodó karcsú testet és boldog volt. Úgy érezte ismét teljes az élete, újjászületett. Becsukta a szemét és hosszú idő után először sikerült visszaaludnia…
2
Jozsi-foszerkeszto - 2019. február 16. 14:10:59

Kedves Erzsike!
Köszönöm, hogy olvastad írásomat. Ezzel a történettel is érzékeltetni szeretném, hogy az ember külsőleg ugyan öregszik, de lélekben nem és ez fontos. Nem szabad idősebb korunkban sem bezárkózni a külvilág elől. Smile
Szeretettel
Józsi

2
Jozsi-foszerkeszto - 2019. február 16. 14:09:37

Kedves Magdi!
Örülök, hogy olvastál. A zene számomra is nagyon fontos, szinte minden nap szól nálunk is. Smile
A régi együttesek is sok élményt adhatnak a mai fiataloknak is, ha figyelnek rájuk és nem csak a "modern" zenéket erőltetik mindenáron. Persze ezek között is vannak jók! Smile
Szeretettel
Józsi

2175
hzsike - 2019. február 16. 12:57:11

Hú de jólesett ezt olvasni! Remek, pörgős, figyelmet lekötő történet. Nagyon megérintő volt...Szeretettel gratulálok.
Zsike Smile

1403
titanil - 2019. február 15. 11:07:52

Kedves Józsi!
Nagyon érzékletesen írod le a vérbeli zenészek életét, az idősebb korban fellépő csapatot is, szinte magam előtt látom őket, mert sok együttes van, akik sok-sok évtizede játszanak már. Milyen igaz! A zene az kell... anélkül üres lenne az élet. Gratulálok írásodhoz!
Sok szeretettel olvastalak: Magdi Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.