Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.24. 16:58
Kellemes délutáni pihenést kívánok szeretettel! Heart

2019.05.24. 16:00
Élmény, tapasztalat, kapcsolatok, hogy sikeres legyél! Várjuk jelentkezésedet! A szerzők írásait Holl Nándor színész előadásában hallhatjátok!

2019.05.24. 15:59
Egy hét múlva lesz 2 napos író kurzus rendezvényünk. Még 2 hely szabad, ne maradj le róla!

2019.05.24. 15:45
Folytatódik Így írunk mi! könyvsorozatunk. Az 5. kötet készül! Részletek a pályázatok rovatban!

2019.05.24. 13:16
Éva, javítottam a verssort.

2019.05.24. 12:24
Szép napot Mindenkinek! Olvasd a HM-t és közben a napsütést is élvezheted végre. üdvözletem Éva

2019.05.24. 12:20
Józsi! A versemnél az első szó lemaradt. Ha lehetne még javítani. "Megrozsdált". Valószínű nem másoltam be figyelmesen, bocsánatot kérek érte. Kösz... Bővebben

2019.05.24. 08:50
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.05.24. 00:14
Köszönöm szépen a hozzászólást, örülök, hogy tetszett. In Love

2019.05.23. 23:04
A mai feltöltés befejeződött Jó éjszakát mindenkinek! Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 11
» Online tagok: 0
Várady Norbert: A kulcs
A magassarkú cipő kopogása volt az egyetlen hang, ami betöltötte a teret aznap este Szarvasgeden. Egy fiatal, húszas évei elején járó lány igyekezett haza, hogy legyen ideje átöltözni a szilveszteri bulira. Ahogy kiért a városi könyvtár mellett lévő park útra terülő árnyékából, ráfordult a Balassira. Az egyenetlen járdán olykor a bokája hol jobbra, hol balra bicsaklott egy kicsit. Az egyik ilyen alkalommal kicsúszott a szövetkabátja zsebéből a lakáskulcs, amit jó pár méterrel odébb vett észre. Érezte, hogy jobb oldali zsebe vesztett a súlyából, s mikor kezével belenyúlt, hogy ellenőrizze, megértette miért. Megállt. Fejében az járhatott, hogy ha még a kulcsát is keresnie kell, biztosan nem várnak majd rá a többiek. Megfordult, hogy visszasétálva körülnézzen, de ekkor meglátott egy átlagos magasságú, vaskos férfit az árnyékban. Nem mozdult. A lány szívverése szaporább lett, mint az eredetileg kellene. Bámulták egymást néhány másodpercig, amikor is a férfi lassan leguggolt és felvett valami apró, csörgő tárgyat a földről. Nem látta, hogy mi volt az, de ösztönszerűen érezte, hogy az az ő kulcsa lesz.
- Elnézést, de azt hiszem az az enyém, szólalt meg remegő hangszálakkal.
A férfi nem válaszolt, csak állt ott mozdulatlan, s bámulta őt.
- Nézze, igazán lekötelezne, ha visszaadná. Fizetek is érte, de sietek! - próbálkozott ismét.
Egyoldalú beszéd volt, a férfi kővé dermedt. Néhány idegtépő másodperc után az adrenalintól túlfűtött lány ugrott egyet, zsebéből éles hang tört elő, hívták. Jobb kezével belenyúlt, hogy kihúzza sebesen a telefonját, amin az édesanyja kereste. A felvillanó képernyő fénye kis híján megvakította, a kijelzőn kívül semmit nem látott, gyorsan felvette és a füléhez tette, majd bámult maga elé. A férfi eltűnt.
- Háló?
- Anya! - szólt bele ijedt, halk hangján.
- Történt valami?
- Nyisd ki az ajtót, egy perc és otthon vagyok! Valaki elvette a kulcsom. - mondta halkan, miközben szemével pásztázta a körülötte lévő házakat és a szemközti járdát.
- Mi az, hogy valaki elvette? Hol vagy? - kérdezősködött a vonal másik oldaláról az édesanyja, hangjában anyai féltés nyomaival.
- Csak egy utcával odébb, de sietek, nem tudom.
- Küldjem apádat? - vágott közbe az anyja.
Ekkor már a lány lassan, féloldalasan elindult az utca vége felé.
- Nem, most fordulok be, csak nyisd ki a kaput és az ajtót is, egy perc, puszi! - s azzal letette.
Fújt a szél, hideg volt, a lány a kezeit zsebre tette, s minden második lépést követően hátra pillantott, nem-e ott van az a furcsa idegen, akivel az imént találkozott. Az egész utca kihalt volt. Elérte a sarkot, befordult az Akácfa utcára, ahol lakott. Viszonylag gazdag környék, sűrűn ellenőrzött, az itt lakók egy bizonyos hányada olyannyira meg van győződve a közbiztonság magas fokáról, hogy ajtajukat ritkán, vagy egyáltalán nem zárják kulcsra. Már a nő kint állt az ajtóban, s mikor megpillantotta a kapu felé haladó lányát, megindult magán köntössel és mamusszal, hogy egyszerre érjenek a bejárathoz. Kulcsát a zárba dugta, elfordította, s miközben kinyitotta, a lányára nézett és azt kérdezte: Mi történt?
- Majd bent elmondom, csak haladnom is kell és azt sem tudom mennyi az idő.
A kaput visszazárta, s míg kezével a kulcsot forgatta, fejét abba az irányba fordította, amerről a lánya csattogott haza. Ahogy mindenki beért a házba, az apa még mindig a kanapén ült, csak az anyja állt fölötte, miközben a rétegességet biztosító ruhadarabokat hámozta le magáról.
- Elmondanád, hogy mi történt? - kérdezte az anyja, immáron sokadszorra.
- Nem tudom pontosan, jöttem haza, és éreztem, hogy nincs nálam a kulcs, talán mintha hallottam is volna, hogy kiesett, de későn vettem észre. Aztán ott volt az a pasas...
Az apa erre felkapta a fejét és az irányukba nézett.
- Visszaadta?
- Nem. Semmit nem mondott, csak állt ott bambán, azt hittem...
- Hát ez nagyszerű! Cserélhetjük le a zárakat, hogy lehetsz ilyen felelőtlen, baszd meg? - kelt ki magából a férfi, aki egyébként a nevelésben nem igazán vett részt, csak dolgozni és aludni járt haza.
- Szerinted én akartam, hogy elvegye?
- Persze, ezt a legkönnyebb! Mást hibáztatni, nem te dolgozol meg azért a pénzért, baszd meg! - rendezte le ennyivel az apja, majd fordult vissza a televízió elé, miközben orra alatt dünnyögött valamit.
A lány, miután még váltott pár szót, felment a szobájába, átöltözött, majd félórával később az ajtó előtt lehelt egy csókot anyjának, aki odaadta saját kulcsát, hogy ha hajnalban hazaér, tudjon mivel bejönni. Telt az idő, az óra mutatója már háromszor megtett háromszázhatvan fokot, mire végre elérte azon a napon a huszonnegyedik átfordulást. A távolból tűzijátékok tucatjainak robaja szűrődött be az így is zárt ablakokon.
- Szólj a gyerekeknek, előkészítem a virslit addig! - mondta az anyuka a férjének, aki kelletlenül, de felállt a kanapéról, hogy az emeleten lévő két kisebbik gyereket lehívja koccintani.
A nő a konyhában tevékenykedett, amikor a bejárati ajtón kopogtattak. A nő megpróbált kinézni a konyhaablakon, de nem sokat látott, mivel az ablaküvegen visszatükröződött a lámpa miatt a bútorzat. Letette a kezéből a tányért, majd a bejárati ajtó felé indult. Az ajtón ismét kopogtak. Én voltam az. Ahogy kinyitotta a nő az ajtót, hirtelen megtorpant. Másra számított. Belenéztem a szemébe, tekintete fel-alá cikázott rajtam.
- Segíthetek? - kérdezte remegő, elcsukló hangjával.
- Azt hiszem, ez a lányuké. - emeltem a magasba a kulcsot.
A nő az ajtó mögé bújt, fejével pedig az emeletre vezető lépcső felé fordult, szája kiáltásra nyílhatott, de abban a pillanatban az ajtót belöktem, s ráfogtam a szájára. A nő szemei teljesen kiguvadtak, arca vörös lett, kezével a vállamra kapott, s belemarkolt a fekete színű bőrkabátomba. Gyönge nő volt, nem tartott nagy erőfeszítésbe, hogy jobb kezem szorításának hatására eltörjön a gégéje. Az ajtót becsuktam magam mögött, majd a nőt megemeltem és a kanapéra ültettem, fejét lehajtva, mintha elaludt volna. Gyorsan a konyhába siettem, ahol a pulton lévő késtartóból kiemeltem egyet, tetszés szerint. Bebújtam a sötét sarokba, ahonnan a spejz nyílhatott. A férj lesétált, mögötte a gyerekek érkeztek. A férfi nem nézhetett a feleségére huzamosabban, mert ahogy leért, rögtön a konyha felé vette az irányt. Bámultam a borvirágos arcát, a füle körül őszülő haját, s bunkó, kelletlen stílusát, ahogyan a poharakat emelte le és töltötte meg pezsgővel. Saját poharát borral töltötte meg. Egészen addig nem is fordult hátra, míg fel nem tűnt neki, hogy a két kicsi az anyját kérdezgeti.
- Vera, jól vagy? - kérdezte a férfi, kezében a pezsgővel töltött pohárral.
- Nincs. - feleltem, arcomra őszinte mosoly ült ki.
Hirtelen előugrottam a sötétből, s a kezemben lévő késsel a gyomorszájába döftem tövig. A kezéből kiesett a pohár, ami azonnal széttört a metlakin. Az első szúrást sorra követte még egy, még egy és még egy. Az ajkára kibuggyanó vér az álla felé csurgott lefelé. A gyerekek sikoltottak, de nem hallottam a hangjukat, csak a szívem dobogását. Az adrenalin teljesen szétáradt a testemben, elöntött egyfajta melegséggel. Bámultam a szemét, ahogyan egyre üvegesebbé, majd szürkévé, semmivé vált. Elengedtem, a férfi a földre zuhant. A vér összefolyt a borral a padlón, becsurgott a metlaki között lévő burkoló anyagra. A kézfejemen lévő vér melege mámorítóan hatott rám. A gyerekek sírtak, sikoltottak, odakint mások pedig tűzijátékkal ünnepelték az újévet. Mindig is szerettem a nőket, mert őket a legkönnyebb elejteni. Azt vallom, hogy az ember a legkegyetlenebb állat, de egyesek kegyetlenebbek, mint mások. Megindultam a gyerekek felé, nem lehettek idősebbek hat évnél, sőt, az egyik igazán fiatal volt, a feje még aránytalan volt a testével. A kést eldobtam, majd az egyik gyereket elkaptam a pólójánál fogva. Felemeltem és az arcába vigyorogtam. A könnyei potyogtak. A gázon lévő lábas felé hurcoltam, amiben forrott a víz. Levettem a tűzhelyről, a földre tettem, majd melléje guggoltam és a gyerek arcát belenyomtam a forró vízbe, teste jó része a térdemen pihent. Kapálózott, fejével majdnem felborította a lábast, ezért dühömben minden erőmmel ránehezedtem a koponyájára és a víz fenekére nyomtam azt. Rövidesen megfulladt. Az arca felhólyagosodott, csúnya látvány volt, s habár a szemét nem láttam, éreztem a testét, ahogy elhagyja az erő, elernyed, mint egy hörcsög, amit a tenyerünkben összenyomunk. A másik fiú után kutattam, elbújt. Nem volt nehéz megtalálni, miután olyan hangosan bőgött, mint egy tehén. Kirángattam az emeleti mosdóból, és visszacipeltem a konyhába. Már korábban említettem, hogy fejéhez képest a teste apró volt. Ez dühített, szúrta a szemem. Aztán megláttam a sütőt. Meg akart harapni, amikor betoltam a tepsivel együtt, de sikeresen rázártam az ajtót, aztán az apuka övével kikötöttem a tűzhely ajtaját a csaphoz. Felnéztem az órára, száznyolcvanat fordult, amióta itt vagyok. Az elektromos sütő gombját a felére csavartam, pontosan száznyolcvan fokra. A villanyokat, televíziókat lekapcsoltam, leültem a kanapéra és vártam a sötétben az alkalmat, hogy visszaadhassam a kulcsot annak a lánynak.
5921
Lion02468 - 2019. március 25. 21:17:58

Kedves Babu!

A fordulat éppen az, hogy az elbeszélő a tulajdonképpeni gyilkos. A másik pedig, hogy tessék tudni elválasztani a szerzőt a szerzeménytől! Elvégre Edgar Allen Poe sem oldott meg rejtélyeket, avagy Tolkien sem ismert hobbitokat attól függetlenül, hogy írt róluk. Köszönöm, hogy elolvasta a novellát! Üdv. Norbert.

5548
babumargareta - 2019. március 16. 19:32:28

No komment !
Nagy hibát csináltál ,mivel az elején még nem a gyilkos nevében irod,a másik nagy hiba pedig ,hogy is fordulhat meg valakinek a fejében ennyire vérmes gyilkolást kitalálni !
Nem tetszett, de kiváncsi voltam erre a kéjgyilkolásra .
Neked is vannak ehhez hasonló hajlamaid ?Surprised Szomorú!
Udvozlettel.....Babu

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.