Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 23:04
A mai feltöltés befejeződött Jó éjszakát mindenkinek! Smile

2019.05.23. 23:03
József, a nyomtatott magazin negyedévente jelenik meg, nem havonta. Minden évben március, június, szeptember és december hónapokban.

2019.05.23. 22:09
Jó éjszakát.

2019.05.23. 21:57
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.05.23. 19:49
Kedves Józsi! Még nem kaptam meg a Holnap magazin áprilisi számát. Tudsz esetleg valamit róla? Köszönöm!

2019.05.23. 18:42
Kedves Józsi-Főszerkesztő
! A két könyvet megkaptam postával, köszönöm szèpen! Rita

2019.05.23. 17:09
Kellemes délutánt és szép estét mindenkinek. Smile

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 1
Mirage
Guti Csaba: Az öregúr (2019. április)
Tombolt a hőség. Talán a legmelegebb napja volt az évnek. A korosodó buszsofőr a műszerfalra szerelt ventilátort piszkálta, miközben a pihenőjét töltötte. De az így sem forgott gyorsabban. A vastag üvegfalak kibírhatatlanná tették a forróságot, a buszoson már kora reggel átizzadt az ing. Nem is értette viseléséhez miért ragaszkodott annyira a társaság, miközben a jármű kívülről több ponton is rohadt. A nyár végi időjárás megviselte a férfi idősödő szervezetét, aki a nap utolsó járata előtt állt. Bő egy óra után - ugyanis ennyi volt a menetidő - azonban jöhetett a jól megérdemelt pihenés, és a felfrissülés egy deresre hűtött sör mellett. Többet nem ivott a sofőr még munkaidőn kívül sem, de egy ilyen nyári napon egyhez mindenképpen ragaszkodott.
Ránézett az órára, és pontban két perccel öt előtt begyújtotta a motort. A jármű szelíd egyenletességgel gurult a megállóig. Az utasok már várták, de tudták, hogy az öreg sofőr nem fog előbb jönni egy perccel sem, bár igaz, utána sem. Pedáns módon tartotta be a menetidőt, s mindent ilyenformán maga körül.
Az ajtó nagyot sziszegve nyílt ki, és a megfáradt emberek beözönlöttek rajta. A sofőr üdvözölte őket, miközben a homlokát törölgette, és kiszolgálta azt, amelyiket kellett. Közben bólogatott, ha valamit kérdeztek tőle, de nem tudott mindenkire egyformán odafigyelni, ébersége kicsit tompult reggel óta. Mikor az utolsó utas is leült, bezárta az ajtókat, és elindult az úton, ami hosszú egyenes szakaszokból állt. Ez meglehetősen unalmassá tette a vezetést. Főleg akkor, ha az ember annyiszor végigjárta már, mint ő. Régebben városi sofőr volt, ott jobban szeretett vezetni, mert változatos volt, és jobban telt az idő is. De ezen az úton semmi nem történt egészen addig, amíg át nem értek a szomszéd városba, ahol egy kicsit megpezsdült a forgalom. Az öreg buszosnak így menet közben volt ideje, hogy az életét rendbe rakja. Legalábbis gondolatban. Olykor, miután a járat végén leállította a motort, maga is meglepődött, hogy emiatt szinte semmilyen emléke nem maradt az útról. Régebben beszélgetett az utasokkal, akkor szaladt az idő, és talán nap végén nem is érezte magát olyan fáradtnak. De azok az idők elmúltak. Az emberek mogorvák lettek, befelé fordulók, nem szerettek már beszélgetni vele.
Akkor nap is így indult neki az utolsó járatnak. Hallgatta az elfáradt emberek szuszogását, a visszapillantón látta néma bóbiskolásukat. Aztán a harmadik megálló előtt a távolból észrevett valamit. Egy sötétebb folt árulkodott messziről, hogy fel akarnak majd szállni. A sofőr gyanakodva nézett a távolba, mert ott az erdő széli megállóban talán évek óta nem vett fel senkit. Óvatosan lassított, majd amikor látta, hogy az illető készülődni kezdett, kitette az irányjelzőt.
Miután megállt, és kinyitotta az ajtót, kíváncsian végigmérte a felszállót. Meglepetésére egy finom modorú, régi vágású öregúr lépett fel a lépcsőkön. Volt valami könnyedség abban az öregúrban. Szinte felsiklott a buszra. Igen. Könnyedség volt a mozdulataiban, és elegancia.
- Jó napot kívánok! Már nyugdíjas vagyok, elvinne engem a város széléig? Kérem alássan!
- Hogyne! Üdvözlöm, foglaljon helyet, és indulunk! - felelte meglepődve a sofőr, mert régen találkozott már, ilyen udvarias utassal. Még az igazolványát is elfelejtette elkérni, pedig azt mindig megnézte a nyugdíjasoknak, még ha ránézésre egyértelmű is volt az illető kora.
- Megengedi, hogy ideüljek maga mellé? Esetleg beszélgethetnénk, amíg be nem érünk, persze csak ha nem zavarom a vezetésben! - kérdezte a friss utas, és a sofőrhöz legközelebbi székre mutatott.
- Tessék csak! A jó társaságnak mindig örültem, meg aztán az útra így majd ketten figyelünk! - tréfálkozott a sofőr.
- Köszönöm! - mondta ültében az öregúr, majd amikor kényelmesen elhelyezkedett, tovább folytatta. - Nemigen értettem én soha a vezetéshez. Úgy voltam vele mindig, hogy ahová nem érek el egy nap alatt gyalog, az nem is fontos.
- Hmm! - mosolyodott el a megállapításon a sofőr. - Most mégis itt ül egy ilyen csodamasinán! - de rögtön meg is bánta, amit mondott, és egy pillanatra az öregúrra szegezte a tekintetét, hogy meggyőződjön róla, hogy az nem bántódott - e meg. Ahogy odapillantott, azt hitte, egy villanásnyi időre káprázik a szeme. Úgy látta ugyanis, mintha az ablak, az öregúr leheletére, egy tenyérnyi ponton bepárásodott, mi több bederesedett volna. Egy másodpercre eltűnődött ezen, miközben visszarántotta tekintetét az útra. Majd mire ismét az utasára pillanthatott, hogy meggyőződhessen erről, az a folt már nem volt ott.
- Ebben a hőségben elmegy az eszem! - gondolta magában, és elhessegette a kóbor gondolatokat.
Addigra az öregúr is belekezdett a válaszadásba.
- Tudja uram, hogy van ez! Más időket élünk. A család szétszéledt, mint ahogy a farkas kergeti széjjel a nyájat. A fiam is elkerült messzire, mert egy gazdag úrfi azt mondta neki, hogyha neki dolgozik, akkor majd sokkal jobb lesz az élete. Most sok pénzt keres, de arra sincs ideje, hogy a fiával törődjön, és együtt eljöjjenek hozzám azon az egy napon.
A sofőr hallgatagon konstatálta a szomorú tényt, hogy az öregnek a születésnapját is elfelejti a családja. Arra nem is gondolt, hogy másról is lehet. szó Majd hogy oszlassa a bút, kérdezni kezdett.
- Nem láttam a buszomon sohasem.
- Nemigen sűrűn utazom. Csak ha szükség van rám!
- Akkor most nagy a baj?
- Az csak akkor lesz, ha nem figyelünk! - válaszolta az öregúr, az idősek bölcs nevetésével fűszerezve.
- Bizony, mi éltes korban mindig egy lépéssel előrébb járunk gondolatban! - bizonygatta mosolyogva a sofőr is.
- Egyébként meg az ágyból is csak segítséggel tudunk már felkelni!
- De ha egyszer talpon vagyunk...
A következő megállóig már megvolt a kölcsönös szimpátia, és a két idősödő férfi, a két sorstárs közösen megbeszélték a régi a dolgokat, az elmúlt idők emlékét, nosztalgiáját. Telt az idő. A sofőr visszahúzta a lábát a gázról, és talán akkor az egyszer késésben volt. Mégsem bánta. Oly régen beszélgetett ilyen jót, teljesen fellelkesült a hallottakról, amiket ő maga is átélt. Az út folyamán megfiatalodott. Nyoma sem volt rajta fáradtságnak, talán még a hőségről is elfelejtkezett.
Aztán ahogy telt az idő, és közeledtek a városhoz, az éltes korú utas úgy lett egyre szótlanabb. Nem lett szomorú, nem lett ideges, csak szótlanabb. A távolban megjelent a városjelző tábla. Utána egy hosszú, éles kanyar következett.
- Milyen veszélyes kanyar! - mondta az öregúr. - Emlékszem, a fiam itt nagyot lassított, amikor egyszer vele jöttem.
- Bagatell dolog - gondolta magában a sofőr, hisz ezerszer bevette már ilyen tempóban, de hogy megadja a tiszteletet az utasának, finoman levette a gázról a lábát, és hagyta, hogy a jármű finoman lassulni kezdjen.
A kanyar lassan elkopott előtte, és akkor hirtelen - mint ahogy a villám csap le az égből - az út közepén megjelent előtte egy gyermek, aki épp akkor tápászkodott fel az aszfaltról. Biciklije ott hevert mellette. A sofőr reflexből nagyot taposott a fékbe, mire a kerekek csikorogva csúsztak még néhány métert, míg végül megálltak, épp a halálra vált kisfiú előtt. Épp előtte. A sofőr teli tenyérből rácsapott az ajtónyitó gombra, és két lépésből ott termett a fiú mellett.
- Jól vagy? Nem esett bajod?
- Nem, minden rendben - mondta reszkető hangon a gyermek, akit a sírás kerülgetett.
A sofőr nagyot sóhajtott megkönnyebbülésében.
- Gyere! Lekísérlek a járdára! Így! Fújd ki magad, és ma inkább ne biciklizz! Messze laksz?
A fiú nagyokat nyeldekelt, mert megszólalni nem tudott, csak a szomszéd utca felé mutatott.
- Biztos rendben vagy? Hazakísérjelek?
- Minden rendben! Bólogatott a fiú. Ne tessék hazakísérni! Tetszik tudni, az apukám sokat dolgozik, és én megígértem neki, hogy nem megyek az utcára. Mérges lenne, ha megtudná! Ugye nem mondja el neki? - pityergett tovább.
- Nem, nem mondom. De máskor jobban figyelj!
- Igenis! Azzal a kisfiú megszeppenve elfordult, és a kerékpárt maga mellett tolva hamar eltűnt a sofőr szeme előtt, akinek keze - lába még mindig remegett az idegességtől.
Visszaszállt a járműre. Az utasok addigra feltápászkodtak, miután a padlóra estek, amikor a busz nagyot fékezett.
- Elnézést kérek! - mondta nekik a sofőr, anélkül, hogy rájuk nézett volna. Majd leroskadt a volán mögé, és megpróbálta összeszedni magát. Talán egy perc telt el, amikor észhez tért, és az öregúrhoz szólt.
- Látta ezt uram! Ezek a kóbor gyerekek... Hol van ilyenkor az apjuk, és az anyjuk? Ha nem lassítok a kanyar előtt, akármi is lehetett volna!
Nem érkezett válasz a szomszéd ülés felől. A sofőr még várt egy kicsit, majd arra fordult, de meglepetésére a régi vágású, jó modorú öregúr már nem volt sehol. Csak egy tenyérnyi, deresedő folt terült el az ablakon, aminek a közepébe alig láthatóan az volt belekarcolva, hogy: KÖSZÖNÖM! Talán egy másodpercig látta ezt a korosodó sofőr, majd a nyári hőség mindent eltüntetett.
Ha az az írás egyáltalán valaha is ott volt.
6097
Rezeda - 2019. május 16. 21:17:32

Kedves Csaba! Tetszett az írásod. Titokzatos. Szeretettel gratulálok
Köszönöm, hogy az én történetemet is olvastad. Éva

6113
Csaba - 2019. május 09. 10:30:06

Kedves Kata!

Örülök, hogy tetszett az írás, és hogy a befejezés úgy működött, ahogyan azt szerettem volna. De erről ne is beszéljünk többet, hagyjuk meg mindenkinek a találgatás élményét. Smile

4204
pathfinder - 2019. május 09. 09:10:09

Kedves Csaba!

Nagyon titokzatos történetet hoztál! Mindenki találgathat a végére, hogy ki is volt az az öregúr. Ügyesen lebegtetted a végét, és tetszik, hogy nem adtál egyértelmű magyarázatot, mert így gondolkodásra készteted az olvasóidat. Én arra jutottam, hogy a sofőr őrangyala volt az öregúr.

Szeretettel gratulálok az írásodhoz:
Kata Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.