Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.20. 13:08
Kedves Szerkeszto Ur! Az utolso foltett versemnel a cimnel a kekkel szobol egy "k" eltunt. Nem tudom hogyan javithato? Udvozlettel: Maria

2019.05.20. 07:23
Szép napot és hetet kívánok, mindenkinek, szzeretettel, Magdi

2019.05.19. 23:33
Szia Józsi! Levél ment, Smile

2019.05.19. 22:23
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.19. 21:10
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.05.19. 20:18
Magdolna 43 Szép estét kívánok Rose!

2019.05.19. 02:06
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.18. 18:13
Szép délutánt mindenkinek! HeartMiklós

2019.05.18. 17:01
S Heartzép napot kívánok szeretettel!

2019.05.18. 11:41
Szép napot, Jó hétvégét mindenkinek! Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Freyvirag
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Bogár Gábor: Zártkörű részvéttársaság III. rész
Holmész

Holmész az Ikrek legjobb barátja és egyik munkatársféléje volt, bár üzleti kapcsolataik csak egy-egy megbízásra szóltak. Bárkinek bármit szívesen elvállalt, ami nem volt megerőltető és sok pénzt lehetett vele keresni. Az elvállalt munkáért minden esetben előre kérte a pénzt. Ha legalább a felét nem kapta meg, elköszönt a megrendelőtől. Abban az esetben, ha az ügyfele előre fizetett, az sem zavarta, ha a feladatát nem tudta végrehajtani, mert elég jól el tudott rejtőzni – szinte láthatatlanná tudott válni. Viszont bármennyire is képzett volt, és igen sok mindenhez értett, ez soha nem gátolta meg abban, hogy teljes magabiztossággal elfogadjon olyan megbízást, amelynek mibenlétét illetően halvány gőze sem volt. Mindebből el lehet képzelni, hogy Holmész meglehetősen rendezett anyagi körülmények között, mondhatni, jómódban élt; bár ennek bizonyos mértékig a jelleme látta kárát. De ő nem volt büszke típus, így ezzel nem sokat foglalkozott. A kapcsolatrendszere is károkat szenvedett, de jól elvolt egyedül, illetve néhány barátjával, akiket viszont soha nem vert át. Könnyen és tökéletesen tudott változtatni a külsején, ezért elég volt a mindenre kiterjedő óvatosság, nem kellett kifejezetten bujkálnia – előfordult, hogy annyira sikeresen átalakította megjelenését, hogy egy néhány hónappal korábban becsapott kliense újra hozzá fordult. Jó emberismerő volt, és könnyen létesített kapcsolatot – szinte bárkivel. Ehhez megvolt a megnyerő külseje és modora, magabiztos és a legkényesebb ízlést is bízvást kielégíteni tudó öltözködése és anyagi háttere; de ami még ezeknél is fontosabb, tökéletesen rá tudott állni partnere hullámhosszára. Személyleírást a korábban említettek miatt csak ilyenformán tudunk adni róla. Kb. 160-190 centiméter magas; kifejezetten sovány, normál, izmos illetve mackós testalkatú; szemüveges, kontaktlencsés illetve remekül látó, kék, zöld, szürke, barna, fekete illetve piros szemű; fekete, barna, világoskék illetve vörösesszőke jól fésült illetve rendezetlen hosszú göndör hajú; agyontetovált és testékszerezett illetve puritán külsejű; enyhén pisze, krumpliorrú; jól öltözött rongyos ember volt. A legjobb barátai is csak a hangjáról ismerték meg, amit három oktáv hangterjedelemben, és a legkülönbözőbb árnyalatokban szintén kitűnően el tudott változtatni – de ők néhány év alatt már valamennyi változatot hallották.


Egy rendőrtiszt (vagy nagynéni?) váratlan látogatása

Csavar már alig várta, hogy Miazma, végre jelt adjon magáról. Megbeszélték, hogy mindenképpen ő fog jelentkezni, ha hazaért; bátyja csak akkor hívja, ha valami baj van. Közben valaki kopogott. Nem származott ijedős családból, de azért egy kicsit összerezzent. „Miért kopog, miért nem csönget? Egyáltalán miért pont most, amikor nem várok senkit”. Mint mindig, most is nagyon izgult Miazmáért, aki egy meggondolatlan lépésével mindkettőjüket – bár leginkább saját magát – komoly bajba sodorhatta. Ezért az akciók idején feszültebb volt a szokottnál. „Na mindegy, lehet, hogy csak egy szomszéd” - nyugtatta meg magát-; és kényelmesen, de nesztelenül odasétált az ajtóhoz. Kinézett a kémlelőn, és látta, hogy egy magas rendőrtiszt áll odakint. „Hát ez nem jó előjel” – gondolta, gyorsan végigpörgette a fejében a közelmúlt eseményeit, hátha valamilyen ok-nyomra bukkan. A másodpercek azonban csak teltek, döntenie kellett, hogy itthon van-e. Mivel a visszaemlékezés során nem talált olyasmit, ami miatt aggódnia kellene, a kíváncsiság győzött benne, és kiszólt.
- Ki az?
- Nagynénikéd!
Csavar már nyitotta is az ajtót. Nem azért, mert annyira örült, hogy nagynénikéje rendőrtisztnek állt, hanem mert azonnal felismerte Holmész hangját.
- Na végre! Hoztad, amit megígértél?
- Köszönöm, jól. Kedves vagy, hogy megkérdezed – válaszolt Holmész. –
- Mindig ki tudod választani azt az időpontot, amikor a legkevésbé kellemes a megjelenésed – korholta Csavar.
- Kuss! Nem csevegni jöttem. Nem nagyon érek rá veled foglalkozni. Különösen nem az érzékeny lelkivilágoddal.
- Egyébként ennél feltűnőbben már nem is nézhetnél ki!
- Tudom. Így lehet a legjobban elvegyülni a tömegben. Ha az ember nagyon feltűnő. Na, ha végre elállnál az ajtóból, adj valami erőset!
- Idehívjak neked egy karate bajnokot?
- Alkoholt, baszkikám. De szrázu zse! - (a.m:: azonnal, oroszul). (Orosz nyelvi elemek még általános iskolai műveltsége megszerzése során ragadtak meg Holmész aktív szókincsében.) - Mert nem találsz jó kedvemben. De így, ilyen elengedetten csak az ikrekkel beszélt. Másokkal, ahogy már említettük pillanatok alatt egy hullámhosszra került, és ez – nagy nyelvi tehetség lévén – azonos nyelvi kód használatát is jelentette, akár gyári munkással, akár egy diplomahalmozó entellektüellel társalgott. Ezek így együtt, tudat alatt olyan benyomást tettek ismerőseire és leendő ügyfeleire, mintha egy rég nem látott baráttal találkoztak volna.
Holmész, igen - ha nem is hasonlított önmagára, ami nem volt meglepő, mert szinte azt lehet mondani, hogy semmi létezőre sem hasonlított -, ő volt a várva várt, mégis váratlan látogató; akinek az utolsó pillanatban mégiscsak sikerült – minden tehetségét latba vetve – legalizálnia Miazma jogi doktori címét, elindítva a bejegyeztetést a dékáni hivatalban. Abban állapodott meg a korrupt hivatalnokkal, hogy minden adatot megad, de az új jogi doktor nevét csak később fogja közölni. Az okirat hamisítás ehhez képest kispályásoknak való játszadozás volt. Ahhoz elég volt megkaparintania egy két évvel ezelőtti diplomát. De megtalálni egy jóismerőst, aki szoros kapcsolatban van egy komoly beosztásban lévő, de korrumpálható dolgozóval a jogi karon, utóbbinak bizalmába férkőzni, megfelelő mesét előadni, hogy miért van szükség erre a biankó diplomára, és ezt a lehető legolcsóbban megúszni – nos Holmésznak ez is csak gyerekjáték volt, és legfőbb erősségét, nyomozói képességét használhatta hozzá. De azért idő és energiaigényes gyerekjáték, Ezért most az előre felvett kétszázötvenezer forintos előlegre ráadásnak még a tripláját követelte.
- Kétszázötvenezer forint még a költségeimet sem fedezte, te barom! – mondta a maga higgadt és udvarias modorában.
- Csillapodj le, kérlek! – nyugtatgatta Csavar, és nagy adag gint töltött a poharába. – Mégis mennyit akarsz?
- Nem arról van szó, hogy én mennyit akarok. Hát nem fogod fel? Kétszázezret kellett adnom csak annak a hivatalnoknak, aki elvállalta a piszkos melót. Annak, aki az egészről semmit sem tud, csak összehozott vele, százat adtam, hogy befogja a pofáját. Eddig ötvenezer mínuszban vagyok a tőletek kapott előleggel. És ebben nincsenek benne az egy hétre járó napidíjaim, meg repi-költségeim. Adsz még hétszázötvenezret, és azt mondom, hogy frankók vagytok.
- Nézd, én megbízom benned, hiszen nálad megbízhatatlanabb ember talán az egész Földön nincsen. Ha ennyit mondasz, ennyit kapsz. Hacsak…
- Mit hacsakozol! – csattant fel Holmész.
- Hacsak nem akarsz még többet keresni.
- Hm. Hát arról lehet szó. Mégis mire gondolsz?
- Ez a mostani nagy fogásnak tűnik. És az öngyilkosságról, ami nekünk a halottat meg a munkát hozta, lassan kezd úgy tűnni, hogy gyilkosság. De igazából még semmi sincs kiderítve. A pasi, aki megboldogult, kőgazdag volt, úgyhogy most az özvegye meg az apja lettek kőgazdagok, akik eddig sem voltak szegények. A rendőrség bénázik, ezért nyomozókat bíztak meg, de azok – ha lehet – még bénábbak. És neked – javíts ki, ha tévedek – ez a legerősebb oldalad. Ha megelégszel az eredetileg megbeszélt félmillióval, akkor cserébe összehozunk velük, mint magánkopót.
- Nem hangzik rosszul – tűnődött Holmész. Nem kellett hozzá fejszámolóművésznek lennie, hogy ha amonnan csak egy millát szakít le, máris többet hoz össze annál, mint amiről úgy gondolta, hogy jár neki.
Csavar átballagott a dolgozószobájába, majd visszajött, és a kezébe nyomott egy köteg bankjegyet. Holmész – le sem téve az italát –zsebébe gyűrte a pénzt.
Már többször is elhangzott, hogy Holmész legnagyobb erőssége a nyomozás volt. Ebben látta a legnagyobb fantáziát. Itt, ha valaki fizetett, nem sajnálta a nagy zsét. És ha végül a nyomozás semmi eredményre nem vezetett, nem lehetett felháborodva. Ehhez egy nagyon dörzsölt magánnyomozóval kellett volna nyomoztatni a magánnyomozója után. De ez ritkán fordul elő. Mivel ebben a munkában is szigorúan ragaszkodott veleszületett elveihez, pontosabban munka és munkadíj közötti kapcsolatáról alkotott véleményéhez – sajnos egy kényelmes nyomozóirodát nem tarthatott fenn, mert itt az olykor némi joggal elégedetlen vevői könnyen rátaláltak volna. Hirdetéseket sem adhatott fel névvel, telefonszámmal, vagy bármilyen elérhetőséggel, ha azt akarta - és azt akarta a legjobban! -, hogy semmilyen körülmények között ne legyen elérhető. Tehát bármennyire is ügyes és eredményes volt – ha éppen nem szállt ki szó nélkül a buliból -, mégsem tehetett szert hírnévre, mert ahhoz egy névre lett volna szüksége. (Meg hírre.) Az pedig már adat lett volna, aminek alapján valakit keresni lehet. Holmész azonban nem szerette volna, ha keresik, ezért – az ikrek, mint idősebb pályatársai módszerét követve - minden alkalommal, ha új ügyfele volt, frissen kitalált álnéven mutatkozott be. (Egyetértett az ikrekkel abban, hogy egymás anyakönyvezett nevét sem jó, ha ismerik, így még véletlenül sem tudják – adott esetben - bemártani egymást; természetesen a bizalmi köreiken kívüli összes ember sem tudhatta még a becenevüket sem.) Felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan találták meg leendő ügyfelei? Természetesen sehogy. Holmész találta meg őket. Akinek pedig bármi nem tetszett a munkastílusából – nos, az tehetett neki egy szívességet.
Megszólalt Csavar mobilja.
- Szia, haver – szólt bele Miazma -, hogy ha esetleg lehallgatják őket, még annyi se derüljön ki, hogy testvérek. – Zseniális voltam – mondta, mert nem bírta megállni hencegés nélkül. - Szerintem nagyon jó lesz a csali. A hal rá fog harapni a horgomra.
- Jaj, ne fárasszál már, tesó! – próbálta lehűteni Csavar. – Szinte még el sem kezdtük. Mikor látlak?
- Nemsokára.
- Na szevasz!
- Szia.
A „nemsokára” a csak kettejük által ismert kódrendszerben azt jelentette, hogy egy órán belül Csavar lakásán lesz.
- Mi az ábra? – kérdezte Csavart Holmész.
- Jön Miazma. Egy órán belül itt lesz. Megvárod?
- Persze – és nyújtotta az üres poharát. Csavar újra beletöltött vagy másfél deci gint. Holmész elég jól bírta az alkoholt. – Addig mesélj egy kicsit!
- Az ügyről?
- Jaja.
Csavar megosztotta vele, amit eddig tudott.
- A többit majd Miazmától tudjuk meg – mondta.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.