Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Arthur Z. Balogh: A férfi és a madarak
Bolond volt ? Senki nem tudta, sajàt maga sem. Làthatólag normàlisnak nézett ki. Rendes frizuràja volt, kellemes nyitott arc. Vékony alakjàn kopott vàszon nadràg és egy ing. Ápolt kezei voltak.
Miért gondolták a körülötte tolongó emberek, hogy bolond ? Mert mozdulatlanul guggolt a Parkban kitárt karokkal. Nem koldult pénzt, mint a szegény emberek, hanem a fák felé nyújtotta karjait.
Senki nem volt a közelében. A kavicsos úton sétálók egy tisztás közepén látták, néhány bokor és fa vette körül. A nap felé fordulva szemeit csukva tartotta. Arcán furcsa mosoly vibrált.
Ott volt mozdulatlanul kitárt karokkal és nyitott tenyérrel. Körülötte madarak, mindenütt. Tíz vagy száz veréb, öregek és újszülöttek ugráltak a fűben. A vállára telepedtek és nyitott tenyerére. Volt néhány feketerigó is és vadgalambok.
A sétálók megálltak néhány percre hitetlenkedve nézve a mozdulatlan embert és a madarakat, majd folytatták útjukat. Néha fiatal vagány kiabált feléje.
— Hé, te bolond ! Mit csinálsz a madarakkal ?
Még csak nem is hallotta. Az volt a meglepő, hogy a vagányok soha nem mentek a közelébe. Nem tudták miért, de nem volt bátorságuk megtámadni a mozdulatlan embert.
Soha senki nem látta amikor érkezett, honnan jött és mikor ment el. Csak ott volt.
A Park körül rengeteg autó. Gépkocsi hordák hömpölyögtek végtelen sorban a benzin szagát árasztva maguk körül. A Park közepén a fák és a guggoló férfi égnek tárt tenyerével és a madarak, egy más világ volt. A madarak és az ember, a béke szigete voltak. A csend. A tisztaság.
Egyre több madár érkezett. Előbb a sirályok, majd a fecskék cikáztak feje és lehunyt szemei körül. Néhány egerészölyv és karvaly körözött felettük és a kis madarak nem féltek. Éjjel a Park körül a lakók hallották huhogni a baglyokat. Éjjeli madárt soha senki nem hallott a városban.
A lakosok beszéltek róla. A madarak gyülekeztek körülötte, s annyian voltak, hogy félni kezdtek tőlük. Még az újságok is írtak erről. Egy reggel egy télévíziós társaság kocsijai érkeztek egyidőben több rád állomással.
A felvevőgépek dolgoztak, a flash fényei cikáztak, de a férfi nem nyitotta ki szemeit. Nem is tudta talán, hogy jelenléte megzavarta a köznyugalmat, amíg egy szép napon a bámészkodók észre nem vettek egy rendőrt.
Léptei megriasztották a madarakat és elrepültek. Nem voltak mesze csak a szomjazó fák és bokrok poros leveli közé rejtőztek. Régóta nem esett màr.
A madarak eltűntek és körülötte nem volt más csak a nap és a fák.
A rendőr a férfi előtt állt. Megérezte árnyékát és szemeit kinyitotta. Kék szemei voltak. Kék, mint az óceán. Megmérhetetlenül mély. Nem mosolygott többé.
— Miért, kérdezte.
— Én kérdezek, válaszolt a rend őre. Mit csinálsz itt ?
— A madarakkal beszélgetek, volt a válasz. Hangja lágy és mély volt, meglepő egy ilyen sovány embertől.
— A madarakkal ?
Az újságírók mindent felvettek. A párbeszéd elárasztotta a világot a mikrofonok, kábelek, technikai gépkocsik, technikusok, antennák és műbolygókon keresztül.
— Beszélnek hozzád a madarak ? Gúnyos mosoly torzította el a rendőr arcát.
— Nem hallja őket ? Szemét a rend őrére szegezte s ez a tekintet megijesztette. Hátra lépett.
— Te jü Isten, teljesen bolond vagy, kiáltott, hogy zavarát rejtse.
« Ne mozdulj, » ordított és fegyvert rántott a mozdulatlan férfira szegezve. Kapkodva beszélt hordozható telefonjába.
—« Mindjárt megérkeznek az orvosok és internálnak majd, mert zavart okozol… »
— Mit okozok, kérdezte a férfi, de rendőr nem válaszolt. Félt. A fogai csattogtak, mert a másik mosolygott, egy szomorú, fájdalmas mosollyal.
— Ne mozdulj… ! Ne mozdulj… !
Nem mozdult.
Senki nem látta, hogy az ég beborult. Kora reggel óta nyugaton halmozódtak a felhők és a kezdeti szellő megváltozott. Egyre erősebb széllé vált. Az egész világ őket nézte. A gépek lencséjét a rendőr fegyvere és a tenyerét égnek fordító szomorú mosolyú guggoló férfire szegezték.
A levelek között nem csipogtak a madarak mióta a rendőr megszakította az egyesülést az emberrel.
A férfi újra lehunyta szemeit és lehajtotta fejét és leestek kitárt karjai. A közeledő szirénák üvöltését egy hirtelen széllökés zúgása takarta el. Egy villám csapott egy közeli fára s hirtelen zápor szakadt..
Mintha egy vízcsapot nyitnának ki. Vízfüggöny, viharos fuvallom, villámok estek a városra, a Parkra.
Mindenki menekült. A képernyőkön az utolsó remegő képen látták a férfi lehajtott fejét a szélrohamok alatt meghajolva, elszenvedni az elszabadult természet dühét.

Másnap reggel, amikor a nap visszajött és hétágra sütött a Parkra, a kizőldelt fűre, a tisztáson a fák, a letört faágak, leszakított levelek között senki nem volt. Még a madarak is eltűntek.

Száz évvel később a Madárember imádói kíméletlenül kiirtották a madarak vadászait.

*
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.