Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 22:09
Jó éjszakát.

2019.05.23. 21:57
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.05.23. 19:49
Kedves Józsi! Még nem kaptam meg a Holnap magazin áprilisi számát. Tudsz esetleg valamit róla? Köszönöm!

2019.05.23. 18:42
Kedves Józsi-Főszerkesztő
! A két könyvet megkaptam postával, köszönöm szèpen! Rita

2019.05.23. 17:09
Kellemes délutánt és szép estét mindenkinek. Smile

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

2019.05.22. 22:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:39
SZÉP ESTÉT, JÓ ALKOTÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Coffee cup

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
D. Renáta: Látókép (2019. április)
Sebesen mozgó fák suhannak el előttem. Kopasz ágai integetnek felém, süvítő hangot adnak a sebességtől. Mind elmosódik, egyet sem lehet pontosan kivenni, bármennyire szeretnéd. Ha egyikre összpontosítasz, a többi a helyébe tolakodik, versenyt futnak a célig. De hogy hol a cél, és ki az első, sohasem tudhatod. Minden nap megteszed a saját utadat, mint ahogy ők is, és talán észreveszed, mennyi minden változik, talán csak az ülés háttámláját nézed.
Szinte minden nap felszállok, attól függ, mennyire húzós a hetem. Keresem a helyemet, ha van szabad, és nincs zsúfolásig tele. Az én megállómban ez nem valószínű, de a kevésbé szerencsések, akik később csatlakoznak, végig állják az utat. Oda a magánszféra. És elindulunk, meg-megállunk, jönnek sokan élvezni a változó képet, amit az üvegpanoráma ad. Már alig várom, hogy elhagyjuk az általunk megszokott, állandó mesterséges teret, és élvezzük az utat.
Törzsük között kicsi a távolság, de valamelyik lehagyta a többit, távolabb vert gyökeret, és hagyott köztük szabad helyet. Korábban levetett koronájuk már jó ideje hiányzik, hátuk mögött a fehér táj a napfényben szinte már elvakít. Nem bírja a szemem, inkább bent figyelem a környezetem. Annyian jöttek hozzánk, egy szabad hely sincs. A tömegben áll kapaszkodva egy idős ősz hajú asszony. Magamban egyből bosszankodok: miért nem figyeltem, miért nem vettem észre előbb!?
- Jöjjön csak, átadom a helyem.
-Jaj, köszönöm szépen, nagyon kedves. - Néz rám hálás szemmel. Élénk smaragdzöld szemébe pillantok. Mosolygós arcát látva rám is átragad a boldogság, és viszonzom vidámságát. Megfogom a karját, korábbi helyemre vezetem, és köszönő tekintetét emlékeimbe vésve elfoglalom a korábbi helyét az emberek között, és figyelmem visszatér a kinti világba. Remélem nem maradtam le semmiről.
Ágak, gallyak, apró levelek jönnek sorban. Van kicsi és fiatal, közepes és magas, öreg ráncos, dús és ritka egymás mellett. Nem egyformák, van köztük hasonlóság, de vannak egymást követő ugyanolyanok. Hogy ezt honnan tudom? Mind benyomás. Nem veszem ki jól őket egyenként, mind egy sort alkotnak a sebességben, mégis, ha nézem, mindig más ötlik a szemembe, míg el nem tűnik, és más nem lép a helyébe. Háttérben nyomokban a fűszálak lassan előbújnak, viszont többségben még mindig a kopár föld látszódik. Időnként lassítunk, meg-megállunk, míg a háttér zsivajban hallod, ahogy leszállnak és felszállnak az emberek. Ez idő alatt tisztán kiveszed a szereplőket az átlátszó vásznon keresztül, mintha egy filmet néznél a moziban, ahol nagyon élethű a forgatás. Olyan érzés, mintha te is szerepelnél benne. Beleéled magad, mégis mélyen belül tudod, te nem vagy részese a történetnek. Egy ág nyúl feléd, egy pillanatig úgy érzed, rád mutat, míg tovább nem hajtunk, és már el is szállt a pillanat. Minden gally másfelé ágazik. Egy a sokból átnyúl egy másik koronához, olyan közel vannak egymáshoz, mintha kézen fogva mennének. Egy tőlük nem olyan messze magában áll, sok kicsi ág az ég felé nyúl, levelei ritkák, vidám színt adnak a napfényben. A többi tartja a szokott távolságot, egyre gyorsabban és egyre többen tűnnek fel, míg ismét össze nem mosódnak a szemed előtt.
- Elnézést, bocsánat. - Valaki meglökött. A hátam mögé pillantok, észreveszek néhány szabad helyet, és már le is ülök a legközelebb esőre. Figyelmem már ismét a kinti képre összpontosítana, amikor egy fiatal hölgy kérdezi tőlem:
- Szabad lesz? - Mutat a mellettem levő üres helyre az ablak közelében. Világoskék meleg szeme a tiszta égboltra, gyönyörű szőke haja a sugárzó napfényre emlékeztet, és egyből melegség tölti el szívemet.
- Igen. - Állok fel, hogy könnyebben helyet foglaljon. Ezután figyelmem visszatér a kinti képre.
Csak csodálom a pillanatnyi képet, amit elém varázsoltak. Előtérben a fák gyönyörű zöld koronát növesztettek, a gallyak többségében mögéjük rejtőztek. Hátuk mögött a szántóföldek olyan gyorsan változnak, szemmel követni lehetetlen. Az apró növények, mint a zöld tenger, hullámzanak a szemem előtt. Egyenként nem tudod őket kivenni, de együtt egységet alkotnak. A távolba nyúlik, míg el nem tűnik a semmibe a szemed elől. És követik őket a kicsit magasabb kukoricaföldek, felváltja a sárga napraforgók gyönyörű tengere. A tiszta kék ég a sugárzó napsütésben vidám hangulatot áraszt. Ennél szebb képet már rég láttam. Mindjárt odaérünk. Tudom, már nincs sok hátra, egyre ritkább hullámot alkotnak a szereplők.
- Elnézést, kienged? - szólít meg a mellettem ülő lány. Felállok, hogy könnyebben odaérjen. Éles kanyart teszünk, már a korlátot fogja. Rajta kívül egy ember sem szeretne leszállni ebben a megállóban, ritkán szokták itt megnyomni a gombot.
Sokan vannak körülöttem, eddig nem érzékeltem őket. A háttérben halkan szól a rádió, emberek beszélgetnek. Hangjuk eddig lágy búgás volt füleimnek, akár a légy zümmögése. Most mintha felhangosodott volna. Körbe hordozom a tekintetem, látom, csak néhányan nézik a kinti képet. Ritkul a látvány, egyre kevesebbet látni. Koronájuk nagy része már az avart lepi be, játékos színt alkotva a sebességben. Többségben a sárga és vörös, ritka foltokban a zöld: haldoklik a táj; mi is mindjárt célt érünk. Az égen a fellegek szürke leplet alkotnak, a kopaszodó ágak előre-hátra ringatózva integetnek. A gyönyörű tájat felváltja ismét a változatlan mesterséges kép, szürke színt adva az utunk végéhez.
Eddig ért a látóképem. A négy évszak nyoma mindig rajta hagyja jellegzetes bélyegét: legszebb a fehér hólepel, a zöldellő mezők és szántóföldek, a fák kivirágzása, színes levelük lehullása, a tiszta kék ég, a fehér gomolyfelhők és a szürke esőfelhők váltakozása. Mindig elhaladsz mellette, ha ezen a járaton utazol.
Kiszállás; célt értem. A megálló teljesen más képet mutat, mint amit eddig láttam. Minden mozdulatlan, megállt; eddig tartott a változatosság. Körülvesz a mesterséges környezet. Visszaidézem a képet, amit eddig megcsodálhattam. Tudom, tőlem messze ők is gyökeret vertek, nem csinálnak semmit, nem cselekednek. Majd, ha ismét felszállok a járatra, újra elindul a táj, felmutatja nekem változatos arcát.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.