Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.23. 14:05
Ragyogó, szép napot! In Love

2019.07.23. 12:54
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.23. 08:51
Szép napot kívánok mindenkinek!!!

2019.07.23. 07:05
Jó reggelt Mindenkinek Smile

2019.07.23. 07:04
Kedves Józsi! Köszönöm szépen a feltöltést! Szép napot kívanok: Kata Smile

2019.07.23. 01:52
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.23. 00:47
Kedves Babu, Marika! Köszönöm a jókívánágotokat és Szeretettel köszöntöm a többi Magdolnát Kellemes hetet és jó éjszakat kívánok, Magdi

2019.07.23. 00:14
Jó éjt, szép álmokat kívánok mindenkinek! Heart - Léna Magdolna

2019.07.23. 00:13
babumargaretta , Szaipne Kiss Maria és mindenki másnak köszönöm szépen a névnapi köszöntést. Rose Heart A MAGDOLNÁKNAK boldog névnapot kívánok szere... Bővebben

2019.07.22. 23:20
Kedves Magdolnak! Nagyon Boldog Nevnapot kivanok. Szeretettel. Rose Heart Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: czekmana
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 1
Tijana
Drgács Gabriella: Múlt és jövő között - harmadik rész
Edit fürkészve figyelte az asztal túl oldalán, a lap-top előtt ülő férfit. Egész biztos, hogy épp a róla szóló jelentéseket olvassa. Magában megvonta a vállát:
"És? Kit érdekel?" - valójában azonban nagyon is érdekelte. Mindig is fontos volt számára, hogy milyen benyomást kelt másokban. Ezért is csapódik újra meg újra különböző bandákhoz. Teljesen hátracsúszott a fotelban és előre hajolva, idegesen lóbálta
a lábát.
"Már percek óta olvas... Mi a franc lesz? Szívesen bámulok jóképű pasikat, de ez már túlzás! Rólam nem szokás elfeledkezni..."
Krisztián a szeme sarkából figyelte a lányt már azóta, hogy belépett a rendelőbe. Volt is mit nézni rajta, nem is annyira az alakján, bár azon is lett volna mit, hanem inkább a külsején. Szőkével melírozott vörös - vagy fordítva? - félhosszú, tépett frizura, feketével vastagon kifestett szemek, piercing az orrában és az állán, nagy karikák a fülében. Ruházata is hasonlóan eklektikus stílusú: lila (!) selyem blúz és farmer mini, hozzá sötétzöld, vastag harisnya, amit "remekül" egészített ki a lábán pompázó, kopott bakancs és a piros-sárga, keresztben csíkos térdzokni.
A pszichiáter lélekben megcsóválta a fejét:
"Két hasonló korú lány, mégis mennyire különbözőek..."
Viki sokkal ízlésesebben öltözködött. És, amíg látszólag a képernyőt nézte, akaratlanul is felidéződött benne a tavaly augusztus:
Közeledett Viki születésnapja, és fogalma sem volt, hogy mivel lephetné meg. Aztán eszébe jutott, hogy a lány szereti a dixielandet, és amikor egyetemre járt Kecskeméten volt egy étterem, ahol rendszeresen fellépett egy ilyen együttes. Utána kérdezett, és mert a dolog még mindig élt, rögtön asztalt is foglalt 29-ére. Aztán közölte Vikivel, hogy elviszi őt vacsorázni egy igazán jó helyre. Barátnője tipikus nőként reagált:
- Egy jó helyre? - nézett rá kissé riadtan. - Mit fogok felvenni? Nincs is olyan ruhám... - és látszott rajta, hogy gondolatban végignézi a gardróbját.
Sajnos, az ő viszont-reakciója is tipikus volt. Elővett egy
húszezrest...:
- Vegyél magadnak valami szépet.
- Ezt... ezt nem fogadhatom el - rökönyödött meg a lány.
- Miért ne fogad... - kezdte, de amikor szavaitól Viki elvörösödött, rögtön kapcsolt. Most már ő is megijedt, hiszen, amit az imént mondott, nagyon kétértelmű és könnyen félreérthető volt. Bűnbánón nézett a másikra, őszintén remélte, hogy nem bántotta meg.
- El tudod képzelni, hogy anyám mit szólna hozzá? - kérdezte a lány néhány másodpercnyi kínos csönd után enyhe szemrehányással a hangjában. A kérdés azonban azt is jelezte, hogy elfogadja a férfi arcáról leolvasható, ki nem mondott bocsánatkérést.
Krisztián határozottan megkönnyebbült... hogy a következő mondattal újra kockára tegyen mindent...:
- Itt is tarthatod - de ahogy kimondta, tudta, hogy nem kellett volna. Nagyon hülyének érez te magát...
Viktória fürkészve tekintett rá, mintha azt latolgatná, hogy barátja direkt csinálja-e ezt vele.
- Rendben - döntötte el végül magában a dolgot - elfogadom, de csak egy feltétellel... - kicsit kivárt, hagyta, hogy Krisz hadd eméssze magát, aztán folytatta - ha Te is elkísérsz...
- Én? - rökönyödött meg most a férfi - Minek kellek én oda?
- Csakhogy lásd, mire költöm a pénzed - felelte Viki, majd megvonta a vállát - és különben is... ez lesz a büntetésed - és végre elmosolyodott.
Így hát Krisz elment vele és nem bánta meg. Egyrészt, mert legnagyobb meglepetésére a lány nem a legdrágább butikokba cipelte el, hanem a Margit körúti használt ruha boltokat járták végig, másrészt pedig jó volt nézni Őt, ahogy boldogan válogat és próbál. Még az eladók is mosolyogtak, amikor kipenderült a fülkéből egy-egy szebb darabban. Mindegyik egyedi volt, bármelyik gazdag divathölgy belesárgult volna az irigységbe... és a legnőiesebb kis semmiségekben csak otthon mutatta meg magát... négyszemközt...
Végül majdhogynem egy tucatnyi szatyorral fejezték be a körutat, és az egyikben ott lapult az a sötétzöld, ujjatlan, bokáig érő és testhez simuló bársonyruha is, amire alig lehetett rábeszélni Viktóriát. Nem akarta megvenni, mert hova fogja majd felvenni, Krisztián azonban ez egyszer hajthatatlan volt. Már tudta, hogy mi lesz az az alkalom...
Amikor a szilveszteri bulin megjelentek - Péterék is ott voltak - mindenki megbámulta a lányt. A nők irigykedve és féltékenyen, a férfiak kíváncsian és felajzottan, ami nem is volt csoda, hiszen a nemes anyag gyönyörűen kirajzolta karcsú alakját. Még barátja is nagy szemeket meresztett rá, hogy aztán az első adandó alkalommal diszkréten félre vonva Krisztiánt, bocsánatot kérjen, amiért valaha is szürke kis egérnek tartotta Viktóriát.
"Péter! Neki sem lehetett könnyű a tegnapi nap..." - gondolt bele a történtekbe Krisz, aztán egy aprót sóhajtva felnézett:
- Nos, Edit - szólította meg a vele szemben ülőt, - szeretném, ha elmesélné, hogy miért is van itt - és hátra dőlt a magas támlájú forgószékben.
A lány egy pillanatra nagy szemeket meresztett: "Edit! Te jó ég, Editnek hívott! A tanácsadó csajszi egyszerűen csak "Szabó"-zott, az idős lélek kurkász folyton Szabó kisasszonynak nevezett, a fiatalabb pedig azt hitte, a bizalmamba fogadom, hogyha Funkynak szólít... És nem is csak a bizalmamat akarta, a rohadék... Edit! Talán megérdemli, hogy válaszoljak..." Hangosan azonban csak ennyit mondott:
- Minek? Most olvasta el...
Krisz válaszul lecsukta a számítógépet.
- Azt valóban tudom, hogy mi történt eddig - kezdte, - csak azt nem tudom, hogy miért. Túl van két öngyilkossági kísérleten és két pszichológuson, ja, és a nevelési tanácsadó, de szeretném magától hallani, hogy miért akarta befejezni az életét.
Edit végigmérte a férfit.
"Biztos sok pénze van, meg jó családja... Szülői segítség nélkül manapság senki sem lehet orvos..."
- Úgy se értené... - felelt megvonva a vállát. Ezt az egész pszicho izét feleslegesnek érezte. Úgy is meg fogja újra próbálni... - Csak azért foglalkozik velem, mert pénzt kap érte...
- Valóban azért kapom a fizetésem, hogy meghallgassam, de - villanásnyi ideig töprengett, hogy elmondja-e, aztán úgy döntött, hogy igen, - az édesanyja által felajánlott "jutalmat" nem fogadtam el.
- Az anyám?! - rökönyödött meg Edit. - Fizetni akart...? Nna, persze! Biztos azt akarta, hogy dugjon be valami intézetbe...
- Épp ellenkezőleg - hajolt előre Krisz. - Ha hiszi, ha nem az édesanyja szereti magát.
- Ezt mesélje valaki másnak. Az anyám legfeljebb saját magát szereti - legyintett a lány - meg persze az öcsémet. Mindig ő a fontos, csak ő számít! A Ferike zenész karrierje... Tudja, hogy játszik a klarinéton? Más művészibben fúj fel egy gumimatracot, legalábbis több átéléssel... És ha az öcsém egyet köhint, már hívja valamelyik penziót a Mátrában, mert "a hegyi levegő köztudomásúlag jót tesz a tüdőnek"! - mondta szinte egy szuszra, az utolsó mondatnál még az állát és orrát is felszegte, és affektáló lett a hangja.
A doktor épphogy elfojtott egy mosolyt. A lány remekül utánozta az asszonyt, akivel a múlt héten találkozott. Szó se róla, ő is tudott beszélni, de a lánya túltesz rajta...
- Úgy látom, a kommunikációval nincs problémája. - jegyzete meg. - Nagyon tehetséges előadó. Talán ez az egyetlen, ami igazi magán...
Edit kicsit sértődötten és kicsit gyorsan pattant fel a fotelból. Kihúzta magát, két kezét behajlított kézfejjel végig húzta a teste mellett, felülről lefelé és kissé kihívóan kérdezte:
- És a többi? - s csábosnak szánt mozdulattal, lassan felemelte a fejét, úgy nézett a férfira, lesve az elért hatást.
De egész mást ért el vele. Krisztiánnak fájdalmasan ismerős volt ez a mozdulat. Más helyből, más időből... - s egy hosszú pillanatra behunyta a szemét.
A lány leforrázva huppant vissza a fotelbe. Azok a lecsukódó szemek, a férfi arcán tovatűnő, vágyódó kifejezés...! "A fenébe! Már megint!" - és most már távolság tartóbban nézett az orvosra. Krisztián csak nyugtázta, hogy páciense újra ül, és megpróbált
vele foglalkozni:
- Az igazi okot még mindig nem mondta el.
- Dehogynem - tiltakozott morcosan amaz, - csak nem figyelt...
- Úgy érzi, hogy nem szereti az anyja, nem foglalkozik magával. Ez még nem elég indok...
- Magának! - vágott közbe Edit - Maga biztos rendes családban nőtt fel, ahol mindenkire jut idő és energia... De minket anya egyedül nevel... és ő úgy döntött, hogy az öcsém fontosabb. Én csak arra voltam jó neki, hogy gürcöljek, sosem kérdezte meg, hogy mit akarok... - közel járt ahhoz, hogy elsírja magát az önsajnálattól. A férfi csendben figyelte őt és lassan nőtt benne a keserűség. Edit szavai nyomán a saját gyerekkora jutott az eszébe, a szülei, a testvérei, mindaz, ami volt, és amit elveszített.
"És most lehet, hogy megint veszíteni fogok... - Nem akart erre gondolni, de újra és újra eszébe jutott. - Ez a lány nem is tudja, milyen szerencsés. Van családja, és ő ki akar belőle lépni..."
- És a tágabb családja? Az iskolában valaki? - kérdezett közbe, amíg a lány levegőt vett.
- Az iskolában? Ott is csak kihasználnak. A tanárok csak azt nézik, hogy meglegyen a kvóta, meg hogy leadják az anyagot. Az osztálytársaim pedig, na, azok használtak ki igazán. Arra jó voltam, hogy elvigyem a balhét - kesergett, - de sosem álltak ki értem. A banda az más, ott van összetartás... és ha nem mehetek vissza - nézett fel a férfira, - akkor... akkor újra megteszem... mert ők elfogadnak... ott számítok... ott érzem jól magam. Vissza akarok menni, és ha nem lehet, akkor meg akarok halni...
Amíg a lány beszélt Krisz megkerülte az asztalt és most felült a szélére, vele szemben.
- De miért? Edit, maga egy 18 éves, okos, csinos, fiatal nő... Miért?
Edit azonban nem a kérdésre, hanem az előtte elhangzottakra
figyelt:
- Szóval, tetszem magának? - állt fel, és a férfi elé lépett.
Megpróbálta megérinteni az arcát, de az orvos megfogta a kezét. - Ezt hagyja abba - mondta feszülten. - Nem áll jól magának. Azért mert olyan az ízlése, mint egy... szóval, nem kéne úgy is viselkednie.
- Miért? - incselkedett a lány, és most a másik kezével próbálkozott, de Krisz résen volt, ezt is elkapta.
- Engem nem tud elcsábítani... - eszébe jutott a másik két doktor jelentése a lányról. "Velük is eljátszotta ezt. És a fiatalabb még komolyan is vette... Meg is járta."
- Biztos benne? - Már a testét is bevetette, előre tolta a csípőjét a férfi térdéhez, úgy hogy az leszállt az asztalról.
- Igen - válaszolt. Nem sokkal, de magasabb volt a lánynál, Edit felnézett rá, meresztgette a szemeit. - És most üljön vissza... - és hogy szavainak nyomatékot adjon, lenyomta a fotelba. Érezte, hogy kezd dühös lenni. Tudta, hogy nem lenne szabad, de nem tudott olyan hűvös és tárgyilagos lenni, mint máskor. "Ez a nő a kis játékaival..."
Edit arckifejezése rögtön megváltozott. A vágyakozó tekintetet az utálat váltotta fel.
- Tudja - és szinte köpte a szavakat - maga is épp olyan képmutató alak, mint a többi férfi. Épp úgy megjátssza magát... Nem akartam magától semmit... csak próbára tettem... - jelentette ki büszkén, mint aki hőstettet hajtott végre. - Láttam az arcát az előbb... Krisztián lehajolt hozzá és megfogta a fotel két oldalát:
- Nem tud semmit... - mondta és érezte, már nem kell sok, hogy elveszítse a türelmét.
- De igen... láttam... Az a sóvárgás... - gúnyolódott a lány.
- Edit! - próbált adni egy utolsó esélyt a férfi - Én megadtam magának a tiszteletet, magamnak sem kérek többet...
- Tisztelet?!? - sikította hisztérikusan Edit. - Hisz maga is csak egy kéjsóvár, perverz f...
A férfi tenyere nagyot csattant a lány arcán.
Egy gondolatnyi időre döbbenten meredtek egymásra.
Aztán Edit a két kezét védekező mozdulattal maga elé kapta, és igyekezett egészen a fotel belsejébe kucorodni, minél messzebb az orvostól. Nem is tudta mitől ijedt meg jobban: a váratlan reakciótól, vagy a férfi szemében egy villanásra fellobbanó tűztől.
"Megütött..." - hitetlenkedett riadtan, szemei könnyben úsztak a fájdalomtól és a pofon megalázó tényétől. Próbálta fenntartani a dühét, de a férfin, legnagyobb csodálkozására, nem látta semmi jelét a győzelemnek. Sőt!
Krisztián talán még jobban megijedt, mint a páciense. Egyrészt attól, ami történt, másrészt a lány szemében tükröződő félelemtől. Tőle félt! Ilyesmi még nem esett meg vele... és egyáltalán nem volt kellemes érzés... Ellökte magát a foteltől és szinte menekült a forgószék háttámlája mögé...
- Bocsásson meg - mondta - egy kissé... elragadtattam magam... - és nem nézett a lányra.
- Egy kissé - motyogta Edit, az arcát tapogatva. - Hát, maga nem semmi... Mindig azt hittem, hogy a psziho mókusoknak nincsenek érzéseik... - a másik sötét pillantásától azonban rögtön elhallgatott. Kis szünet után folytatta: - Úgy látszik tévedtem...
- Ha akar, szólhat a főnökömnek... - "és meg is érdemelném. - gondolta a férfi. - Besétáltam a csapdába, mint egy kezdő."
-... és jelentsem fel magát? - a lány eltöprengett, aztán megrázta a fejét. - Maga az első doki, akivel szót értek...
- Ha maga ezt annak hívja... - Krisz lassan kezdett megnyugodni. - Elgondolkozott már azon, hogy miért provokálja az embereket?
- Ne haragudjon, az én hibám is volt... - mentegetőzött Edit, de a férfi közbevágott:
- Ezt nem vitatom, de ne kezdje újra. A kérdésre válaszoljon - szólt rá és visszaült a helyére.
Páciense láthatólag a gondolataiba merült. Majd egy percig csönd
volt.
- Talán, hogy odafigyeljenek rám... - felelt végül tétován a lány.
- Én előtte is figyeltem magára...
- Igen... de úgy éreztem csak azért, mert muszáj... - Edit megvonta a vállát - Tudni akartam, hogy komolyan vesz-e...
- És miért érzi úgy, hogy csak így kaphat figyelmet?
- Ezt láttam anyámtól, Ő is így bánt apámmal... Az összes férfi közül csak a fiát kedveli...
Hallgatott egy sort, aztán elmélázva folytatta:
- Tudja, sajnálom az öcsémet. Nemsokára elkezd kamaszodni és akkor anya őt is meg fogja utálni. Vagy, ami még rosszabb, nem engedi felnőni.
- Akkor mégis szereti a testvérét.
- Persze hogy szeretem, csak anyámat nem...
- Foglaljuk össze, amit eddig elmondott - javasolta Krisztián - Ferit attól félti, hogy nem fog tudni felnőni, örökre "gyerek" marad, - a lányra nézett, aki csak bólintott - maga viszont nem akar
felnőni. Alighanem azért, mert attól fél, hogy ha majd egyszer férjhez megy, és gyerekei születnek...
- ...úgy fogok bánni velük, mint anya velünk... - fejezte be a mondatot Edit. Ezt így még sosem gondolta végig, és most teljesen meg volt döbbenve. Eddig egy rakás szerencsétlenségnek érezte magát, mert rájött, akárhogy is kapálódzik előbb-utóbb ő is felnőtt lesz, de ha ez tényleg az anyja miatt van...
"Ez egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat..."
A férfi hagyta, hagy eméssze csendben a történteket. Csak pár perc után kérdezte meg:
- Most, hogy erre rájött, mit akar tenni?
Edit felnézett rá. Most először látta benne az orvost, az embert,
aki segíteni akar.
- Maga mit javasol? - kérdezett vissza félszegen.
- Erre nincs recept - felelt Krisz. - Az biztos, hogyha tudja mit akar elkerülni, akkor nem fogja automatikusan másolni az anyja viselkedését. De, az is igaz, hogy szeretet és figyelmet nem lehet erőszakkal kikényszeríteni, mert akkor előbb-utóbb olyasmi történik, mint ma. Először is meg kell tanulnia odafigyelni másokra. - És azt hogyan tegyem? - sóhajtott fel a lány.
- Például úgy, hogy nem erőszakolja rá magát másokra. Csak hallgasson és figyeljen. - az orvos egy kicsit eltöprengett - Tudok is erre egy megfelelő helyet: "D"épület, 3. emelet.
Edit utálkozva fintorgott:
- Az a kórház rész... az intenzív...
- Tudom, hogy tudja. Azt is tudom, hogy nem szívesen megy oda vissza. De az ott dolgozók mind lelkiismeretes emberek, ha nem így lenne, most nem beszélgetnénk... - látta a lányon, hogy nem szeret erre emlékezni, ezért nem is erőltette - Figyelje meg a munkájukat, a betegeket, beszélgessen velük, vagy csak hallgassa meg őket. - Újra elgondolkodott. - A 12-esben van egy fiatal lány, pár évvel idősebb magánál... Autóbaleset érte, kómában van...
Edit újonnan támadt érdeklődéssel figyelt. Volt valami furcsa a férfi hangjában, távolba vesző tekintetében, amit nem tudott mire vélni... Mintha valami köze lenne ahhoz a lányhoz... Úgy tűnt ugyanazt az arckifejezést látja rajta, mint az előbb, amikor meggyanúsította... Nyelt egy nagyot, és érezte, hogy elpirul.
Krisz nem vette észre. Halkan beszélt tovább:
- Látogassa meg - nézett Editre, - gondolkodjon el azon, hogy nemrég még maga is így feküdt egy ágyon, eszméletlenül. És töprengjen el azon, hogy mit érezhetnek azok, akiknek fontos, akik szeretik. - Elhallgatott, pillantása elrévedt. Csak néhány másodperc után folytatta:
- És ha jövő héten eljön, mondja el, hogy mire jutott...
- Akkor vége? - kérdezte tétován a lány, és felállt.
- Mára igen - válaszolt a doktor, mialatt kinyitotta a lap-topot - De jövő kedden ugyanekkor, ugyanitt...
- Jó - mondta Edit kifelé indulva, - eljövök. - Az ajtóból még visszafordult - Viszlát! - köszönt el, és ahogy kiment hallotta, hogy a férfi viszonozza:
- Viszontlátásra, Edit!

február17. - szerda
Donát
Sándor atya óvatosan becsukta a 12/B szoba ajtaját. Szívesen végezte a szolgálatot, de néha kicsit fárasztotta.
"Ez az idős asszony is - csóválta a fejét - többet mesélt a lánykoráról, mint arról, hogy mit is akar meggyónni."
A nővér is észrevette a mozdulatot. Tökéletesen értette a papot, Franciska néni nem könnyű eset. Szerencsére az atya minden szerda délelőtt, a kórházi mise után, végig látogatja a nem mozgatható betegeket. Utána néhány napig a személyzetnek kevesebb gondja van.
Az idős pap megállt a jobb hátsó szoba ablaka előtt. Törékeny alkatú, fiatal leány feküdt odabent, akiről rögtön eszébe jutott, amit hétfő esti látogatója mondott: - Alig húsz éves, fiatal nő, és most ott fekszik csövek és vezetékek között. - Szinte hallotta a fiatalember bánattal teli hangját. "Ez nem lehet véletlen... - gondolta - A Szent Ferenchez ez a legközelebbi kórház."
- Ugye milyen szomorú...? - riasztotta fel töprengéséből egy részvéttel teli női hang. Az ápolónő állt mellette. - Ilyen fiatalon, ilyen állapotban...
- Bizony elszomorító... - értett egyet szomorkásan az atya. - Senki sem tudhatja, hogy mi az Úr szándéka... - Aztán gondolatnyi szünet után megkérdezte: - Mióta van itt?
A nővér töprengés nélkül válaszolt:
- Hétfő reggel.
- Látogatja valaki? - "Istenem bocsáss meg nekem, de most már kíváncsi vagyok, hogy jól gondolom-e."
- Aznap este itt volt az anyja, tegnap meg a testvére. Legalább is azt hiszem, ők voltak... Hasonlítottak rá... - futó mosoly jelent meg a nő arcán, amitől kedvesebbnek látszott - De van valaki, aki minden nap eljön, ma reggel is itt volt. Egy fiatalember...
- Egy fiatalember? - kérdezett vissza az atya.
Lehetett valami él a hangjában, mert az asszony kicsit megbántottan felelt:
- Nincs abban semmi rossz... Szegényke, olyan szomorú, amikor bejön... és még szomorúbb, amikor kimegy... - sóhajtott egy nagyot. - Azt hiszem, itt dolgozik a kórházban - vonta meg a vállát, - olyan ismerős...
Sándor atya most már egész biztos volt abban, hogy az ágyban fekvő lány múltkori vendégének kedvese. Nem az a címlapra kívánkozó szépség, ez kétségtelen, de kedves arcában, karcsú alakjában volt valami természetes báj, ami érthetővé tette, hogy miért szereti őt a férfi.
- Imádkozni fogok érte... - mondta csendesen.


Úgy félórával később a lift puhán és zajtalanul állt meg a harmadikon. Először egy idősebb nő szállt ki belőle, aztán Edit óvakodott elő. Nem szívesen jött vissza, olyan ciki lett volna, ha valaki felismeri. Ezért változtatott kissé a külsején. Szolidabb lett a szemfestés, elhagyta a fülkarikákat, és kevésbé feltűnő ruházatot húzott. Farmert, pulóvert, és bakancs helyett csizmát.
Az elmúlt napon sokat töprengett azon, amit a doki mondott. Végül arra jutott, hogy csupán kitalálta azt a lányt, vagy ha mégis létezik, akkor csak úgy csinált, mintha fontos lenne neki.
"Valami újabb pszicho trükk..."- gondolta, és úgy döntött
leleplezi.
A 12-es előtt egy kicsit tétovázott. "Mi van, hogyha ismerős a nővér? - sóhajtott egy nagyot. - Mindegy... ha már itt vagyok..." - és benyitott.
Vadidegen nő ült odabenn, és kíváncsian nézett rá. Most először nem látta a külseje keltette meghökkenést egy másik ember arcán. - Jó napot! - köszönt. Meg se kellett játszania a tétovaságot, tényleg nem tudta, mit mondjon. - Az autó-balesetes lány... unokahúga vagyok... Most jöttem vidékről... - hülyén hangzott, de a nővér megértőn elmosolyodott.
- Jó napot! A "C" szobához menjen...
6510
Ava - 2019. július 03. 08:11:14

Júj,ilyesmi nem is eshet meg egy orvossal... Tetszett,ahogy a szálak kezdenek összefonódni!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.