Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.27. 05:44
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Coffee cup Rose

2019.06.26. 21:29
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.26. 21:12
Vidám szép hétvégét kívánok mindenkinek. Sajnos családi okokból nem tudok időt szakítani arra, hogy írjak, esténként viszont szívesen olvasom írás... Bővebben

2019.06.26. 17:07
Szép kora estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.06.26. 15:18
Itt felejtettem magam... Tollforgató történeteket tessék szépen olvasni, aki még nem tette, nagyon jó írások vannak most (is) ott! Smile Uff... Off...

2019.06.26. 14:37
Szép napot kivánok! Éva

2019.06.26. 11:06
Köszönöm patfinder szèp napot neked

2019.06.26. 09:21
Kevelin: én word-ben szoktam megírni, és mikor úgy érzem, hogy kész, akkor másolom csak ide be.

2019.06.26. 09:20
Szép napot mindannyiunknak! Mindenki óvatosan ebben a melegben! Smile Coffee cup

2019.06.26. 07:09
Kedves holnapos társaim! Belekezdtem egy írásba de idő hiányában nem tudom folytatni.Elveszik
az irásom Ti hogy csináljátok? Van jó ötletek? Szív... Bővebben

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Ritus
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Kaliczka Katalin: Ajándék: Nyolcadik történet (2019. május)
Körülnézett még egyszer a szobában. Csak egy gyors pillantást vetett az üres szekrényekre, az ott maradt csupasz ágyra,- azt mondta a vevő, hogy ő majd felhasználja, ami neki kell, a többi kacatot - így mondta kacat! - majd elhelyezi, legyen ez az ő gondja. Hát legyen! Végigsimította a fenyő ágykeretet, elbúcsúzott némán a csupasz falaktól. A képek helyén a festés élénkebb maradt, itt a kisebbik lányának a ballagási képe volt, a szemben lévő falon a nagylány szalagavatóján készült kép helye látszik. Ezeket már biztonságba helyezte a dobozokban. Mindent elcsomagolt aprólékosan, fóliába tekerve. A Kisebbik lányához költözik. Ott mindene meg lesz. Biztosították róla, hogy azt tesz és oda ahová csak akar. Ezekre a szekrényekre, az ágyra ott nem lesz szüksége. Kapott szép újakat. Hiába mondta, hogy neki jók ezek itt... Beljebb ment kicsit. Csak annyira, hogy éppen meglátta a szekrény és a fal közötti kis kuckóban az akasztón lógó zöld anyagdarabot. Te jó ég! A sárkány! Odalépett, gyengéden leemelte. Két tenyerébe fogta az öt fejű sárkányt ábrázoló zöld kesztyűs bábot. Kedves figura volt. Szép mélyzöld színű plüss anyagból készült. Igényesen megvarrva. Vékony fonalból volt mind az öt sárkányfej kócos haja, barna fagyöngyből volt a tíz kicsi szem, és a neve ellenére zordnak és félelmetesnek hitt sárkány mind az öt feje mosolygott. Amikor felhúzta a kezére a kézfejen húzódott végig a cakkos farka. - Hát itt vagy! De jó! Dobogó szívvel ült le az ágyra, kezén a bábbal. Lehunyta a szemét. A nyitott tetőablakon át a délutáni napfény kedvesen bevonta szürkésfehér haját arany színnel. A könnyű tavaszi szellő megsimogatta fáradt arcát. Hány éve is? Húsz, vagy talán már huszonöt? Kinyitotta a szemét, összeráncolt homlokkal emlékezett. Igen. Huszonöt. Mondta ki hangosan.
Aznap hideg őszi reggel volt. Az a fajta nyirkos, kabát alá besettenkedő nem szeretem idő. Háromnegyed hétkor szokás szerint felhúzta a redőnyt a papír-írószer üzlet ajtaján és megfordította a táblát. NYITVA. Az iskola miatt nyitott ilyen korán. Az üzlet fölötti kis emelkedő tetején volt a felső tagozat épülete a templommal. Bal kéz felől mellette a régi TSZ iroda épületében az alsó tagozaté. Korán reggel háromnegyed hétkor jött az első busz, fél nyolckor a második. A munkába siető szülők jöttek elsőként, vettek ezt-azt a gyerkőcöknek és siettek a dolguk után. A bejáró gyerekek a második busszal érkeztek. Ők rendszerint megrohanták az üzletet apróságokért, amit a zsebpénzük engedett. Általában nem volt gond pár forintos különbözet... megkapták, amire vágytak. Nála nem volt lopás. Csak egyszer az elején, nem sokkal azután, amikor megnyitotta az üzletet. Elmosolyodott. Reggel történt még iskolakezdés előtt. Volt benn pár gyerek, velük foglalkozott. csak úgy fél szemmel látta, hogy egy fejébe behúzott kapucnival, lehajtott fejjel ácsorgó kisfiú motoszkál a videó kazetták előtt, de mire legközelebb odanézett már nem volt ott. Úgy elsős lehetett állapította meg. Becsengettek, az üzlet kiürült. Amikor szokás szerint szétnézett az áruk között a videó kazetták hiányosak voltak. Nem vett senki kazettát... – Na, megállj te kis simlis! Szünetben átment az elsős tanítónőhöz és elmondta neki, hogy mi történt, diszkréten nézze meg a kisfiú táskáját, és ha megtalálja a két kazettát, adja vissza. Következő szünetben hozta is a tanítónő a gyerekkel együtt. Nézett a megszeppent gyerekre, nem akarta még jobban megszégyeníteni.
- Hogy hívnak?
- Krisztofer.
- Figyelj Krisztofer! Ha szeretnéd ezeket a kazettákat, akkor én elteszem neked. Megígérem, hogy nem adom el másnak. Mindegy mikorra gyűjtöd össze rá a pénzt. Nézd, itt lesznek a pult alatt. Amikor kifizeted, elviheted őket.
A tanítónő döbbenten nézett, hiányolta az elmaradt szidalmakat, de nem szólt. Sarkon fordultak és hangos köszönés után visszamentek az osztályba. Három hónapig nem látta a kisfiút. Aztán megjelent a pénzzel. Ő elővette a pult alól a kazettákat és odaadta neki. Nem volt fölösleges szócséplés. És több lopás sem. Szerette a gyerek sereget. Boldogan, felszabadultan beszélgetett velük, megértették egymást. Volt, hogy tanácsért fordultak hozzá, egyeseknek a házi feladatban segített. Időnként a nehéz tantárgyakra panaszkodtak főleg a felső tagozatosok. Olykor-olykor egy-egy tanár pártjára állt. De olyan is volt, hogy keményen rendre kellett utasítani némelyik pernahajdert. Persze a nagyobbak közül inkább. A dohányzás ellen külön hadjáratot folytatott. Bár keresték a felnőttek a gyufát, az öngyújtót, a töltőt, de nem tartott. Elvből. Ha meglátott gyereket dohányozni az iskola mögött, nagyon leszidta és bezavarta az iskolába.
Kinézett a nagy üvegportálon keresztül a néptelen útra. Éppen megállt az első busz szemben a virágüzlet előtt. A járdán egy csenevész kisfiú fázósan húzta össze magát a vékonyka kiskabátban. A hatalmas iskolatáska a fenekére lógott, úgy tűnt önálló életet él. Folyton igazgatnia kellett, ami abból állt, hogy a fenekével meglökte, nagyot ugorva felhúzta a vállát, a táska nagyot huppant vissza a hátára, mint egy zsák krumpli. Szinte hallotta a könyvek a tolltartó és még ki tudja mi minden puffanását benne. A gyerek megvárta, amíg elmegy a busz és tétován körülnézett. Az iskola még zárva volt. Az utca néptelenebb már nem is lehetett volna. Szegény gyerek! Vajon miért jött ezzel a korai busszal? Gondolkodás nélkül kisietett a boltból. - Gyere be nyugodtan, ne álldogálj a hidegben - szólította meg a kisfiút.
- Nincs nálam pénz! - mondta az bátortalan, cérnavékony hangon.
- Ne is törődj vele! Csak nem fogsz itt kinn fagyoskodni! Mindjárt kinyit az iskola és akkor majd bemész oda jó?
A kisfiú bátortalanul nézett körbe, de győzött a hideg. Szőke haját a ködszemcsék kissé benedvesítették. Kék szemének hálás pillantásával köszönte meg, amikor becsukta mögötte az ajtót.
- Hányadik osztályba jársz?
- Elsőbe.
A Döbbenttől elkezdett gyorsan pakolászni háttal, ne látszódjon rajta a rosszallás, amit a gyerek szülei iránt érzett. Vigyázott, nehogy elárulja magát a hanghordozásával.
- A szüleid dolgoznak?
- Nem, otthon vannak.
- Honnan jössz?
- A szomszéd faluból.
- Reggeliztél?
- Nem.
Jobban megnézte. A kisfiú állt a radiátor mellett. A táska még mindig a hátán csüngött, lelógva a térdhajlatáig. Kezét dörzsölgette össze, fázhatott neki nagyon. Ilyen piszkos kis mancsot még nem látott! - Reggel hét óra! Mi a csudát csinált ez a gyerek, hogy ilyen piszkos? Vagy még előző napról maradt rajta?
- Vedd le a táskád, ne húzza a hátad! Gyere, moss kezet, megmutatom hol a csap jó? Így nem mehetsz az iskolába, ilyen koszos mancsokkal! Mit csináltál éjszaka, követ törtél? - zsörtölődött, miközben odavezette a kisfiút a csaphoz.
A fiúcska megmosta a kezét, megszeppenve visszaállt a radiátorhoz. Közben vevők jöttek. Velük foglalkozott. Néha rápillantott a fiúra. Állt a radiátor mellett. Két vevő között a kezébe adta a reggel elkészített szokásos szendvicsét. (Ma csak ebédelek- gondolta) Rám fér a diéta.
- Hogy hívnak?
- Marcell - felelt a gyerek nagy falatot nyelve le közben.
Amikor kinyitották az iskolát átküldte. Minden reggel jött a korai busszal. Már nem kellett hívni. Illedelmesen letette a táskáját és csendben melegedett. Attól kezdve kora reggel két szendvicset csinált otthon. Nem sokat kérdezgette, Gondolta talán idővel felenged és beszédesebb lesz. De nem. Továbbra is nagy falatokban gyorsan megette a szendvicset és ment az iskolába.
Egyik nap kora délután kivágódott az üzlet ajtaja, csatakosan, kócosan, a futástól kipirulva táskáját előredobva bevágódott Marcell:
- Bujtass el gyorsan! - lihegte alig hallhatóan.
- Gyere! - kinyitotta az iroda ajtaját - huss oda be... és rácsukta az ajtót.
Abban a pillanatban betódult a boltba öt igen zaklatott fiú. Negyedikeseknek tippelte őket.
- Miben lehetek a segítségetekre? - kérdezte.
A fiúk kissé zavarodottan néztek körbe. Nem volt ott senki. Marcell táskáját észrevétlenül, mintha csak pakolászná az iskolatáskákat a többi mögé helyezte.
- Talán kerestek valakit?
- Ööööö... néni kérem... mmm... nem jött ide be senki?
- Amint látjátok üres a bolt... engem leszámítva és az árut. Adhatok esetleg valamit?
Tanácstalanul néztek egymásra, majd újra megkérdezte a szószóló:
- Biztos, hogy nem tetszett látni errefelé egy szőke gyereket szaladni?
Elég elszántan kergethették, mert nem mondtak le Marcellről egykönnyen.
- Nem, nem láttam. Mi a baj? Miért keresitek? Esetleg, ha látom, majd szólok neki jó?
- Köszönjük, nem kell, majd megtaláljuk - sokat mondóan összenéztek.
- Csókolom! Kinn még tanakodtak kicsit. Az üvegportálon át jól látta, amikor elmentek.
Benyitott az irodába. Marcell ült a széken, harangozott a lábával.
- Akarsz mondani valamit? - kérdezte.
- A nemet hevesen intette a fejével. Csak úgy röpködtek a szőke hajszálak a feje körül.
- Jó. Akkor mehetsz. Elment a banda.
A kisfiú felszedelőzködött, és elindult. Át a buszmegállóba. Hosszan nézett utána. Mi lehet ezzel a gyerekkel? Érezte, hogy nem sokat tehet érte, várnia kell...
Eltelt pár hét. Nem jött. Sok volt a munka, de azért minden nap leste a korai buszt, hátha jön Marcell. Aggódott érte. A plusz szendvicset azért megcsinálta reggelente, hátha bevetődik, aztán éhes lesz. Nem veszett kárba, mindig volt korgó hasú gyerek délután is, aki szívesen megette.
Egy szerdai nap aztán valamikor tizenegy óra tájban jó erősen kivágták az ajtót. Csak úgy csattant! Egy vékony, rosszul öltözött, kócos nő lépett be rajta. Mögötte Marcell. Dacosan felszegte a fejét, kék szeméből csak úgy sütött a határozottság! Kezében szorongatott valami zöld rongydarabot.
A nő hátrafordult, meglökte kissé a gyereket előre, és hadarni kezdte a mondanivalóját:
- Na, menj már! Add oda neki, ha annyira akarod! Tudja- és ezt már a pult felé fordulva mondta tovább - mindenáron magának akarja adni ezt a nyüves sárkányt! Pedig ez az egyetlen játéka! Nem értem mi ütött ebbe a gyerekbe! Pedig azt se tudom hol a fejem! Elköltöztünk másik faluba, van egy emberem, aki befogadott minket. Az uram, ennek az apja - mutatott a kisfiúra már rég elhagyott, ez a gyerek is csak a nyakamon! Nem bírok vele, most meg egyre erősködik, hogy ide be kell jönni! Mert ezt a nyavalyát oda akarja adni! Na add már oda had menjünk!- fordult újra Marcell felé.
- Döbbenten próbált szabadkozni... agya lázasan járt, mit mondjon... mit mondhat... De én nem... nem fogadhatom... - dadogta bátortalanul, és erősen küzdött, hogy csak most az egyszer bírja ki, csak most az egyszer ne szóljon ennek a nőnek semmit, amit szeretne...
Marcell határozottan nyújtotta a zöld sárkányt. Kesztyűbáb. Állapította meg rögtön. Ahogy közelebbről látta a távolról rongynak tűnő valamit a kisfiú kezében. És milyen szép! Egy pillanatra megállt az idő, ahogy összeakadt a pillantásuk. Tudta, hogy nem utasíthatja vissza. Felé nyújtotta a kezét és ünnepélyesen elvette a bábot.
- Köszönöm Marcell - mondta csendesen a gyerek szemébe nézve. Köszönöm! Ígérem, hogy jó helye lesz nálam. Sosem válok meg tőle, ezt tudnod kell!
A kisfiú hálás szemmel nézett vissza rá. Nem kellett többet mondani. Egyiküknek sem.
- Na, gyere már! Menjünk! - Mondta az anyja, jó napot! - vetette még oda és kituszkolta a gyereket a boltból.
Döbbenten állt egy darabig a pult mögött. Vevők jöttek- mentek. Lassan, nagyon lassan telt el az a nap. Másnaptól nyolc órára változtatta az üzlet nyitási idejét. Nyolctól négyig.
Egy cinke rászállt a tetőablakra, karmos lábaival megcsúszott a nyitott üvegen és szárnyaival vad táncba kezdett, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Odanézett. - Semmi baj - mondta. - Semmi baj. Megsimogatta a sárkány még mindig szép zöld plüss anyagát. Összehajtotta, belerejtette a zsebébe. Na, menjünk! - mondta és letipegve a lépcsőn, behúzta maga mögött az ajtót.
6113
Csaba - 2019. május 21. 08:44:23

Kedves Alkotótárs!
Jó volt olvasni kedves történeteket! Reméljük a fiúnak a legjobbakat a továbbiakban!

6191
Magdolna43 - 2019. május 09. 13:55:26

Kedves Tollforgató!
Meghatóan szép történetedet nagy érdeklődéssel olvastam.
Krisztofher biztosan megtanulta a "leckét ", hogy nem szabad lopni,
Marcell élete is talán jobbra fordult.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

4204
pathfinder - 2019. május 09. 10:32:13

Kedves Tollforgató!

Megrázó és nagyon életszagú történetedhez szeretettel gratulálok! És csak remélni tudom, hogy annak a Marcellnak egyszer jobbra fordult az élete...

Szeretettel:
Kata Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.