Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.27. 14:40
Szép napot kívánok szeretettel!

2019.06.27. 11:26
További szép napot kívánok! Rose

2019.06.27. 10:28
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.06.27. 05:44
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Coffee cup Rose

2019.06.26. 21:29
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.26. 21:12
Vidám szép hétvégét kívánok mindenkinek. Sajnos családi okokból nem tudok időt szakítani arra, hogy írjak, esténként viszont szívesen olvasom írás... Bővebben

2019.06.26. 17:07
Szép kora estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.06.26. 15:18
Itt felejtettem magam... Tollforgató történeteket tessék szépen olvasni, aki még nem tette, nagyon jó írások vannak most (is) ott! Smile Uff... Off...

2019.06.26. 14:37
Szép napot kivánok! Éva

2019.06.26. 11:06
Köszönöm patfinder szèp napot neked

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Ritus
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 1
babumargareta
Nyírő Szabina: Delej utca (2019. május)
Delej utca (VIII. kerület)


Így a heterotrófoknak - ide tartozik az összes állat, majdnem az összes gomba és a legtöbb baktérium és protozoa - teljes egészében az autotrófoktól függ a túlélésük. - Rádi Benett egy mély sóhaj kíséretében szakította el pillantását a kémiakönyvétől. Tudta, hogy tanulnia kéne, elvégre a pár perc múlva kezdődő órán témazárót írnak, de egyszerűen nem volt képes a szövegre koncentrálni. Mire végére ért az egyik többsoros mondatnak, már el is felejtette az elejét. Meg akarta őrizni az öt egészet közelítő tanulmányi átlagát, ennek ellenére gondolatai minduntalan elkalandoztak a szerves kémiáról, s Börske Arikánhoz tértek vissza. Ezt remekül bizonyította, hogy most is azon kapta magát, a pár paddal előrébb ülő lányt bámulja pislogás nélkül. Az a gyönyörű, szögegyenes fekete haj, mely csak úgy szállt a levegőben, ahogy Arikán fejét hátravetve felnevetett. Fehér fogain megcsillant az osztályterem neon lámpáinak fénye, véglegesen száműzve minden egyéb gondolatot Benett agyából. Kimondhatatlanul vágyott rá, hogy a lány, legalább rövid időre, elszakadjon a barátaitól, és a leghátsó pad felé fordítsa szép fejét.

Bár valami azt súgta neki, ha ez megtörténne, Arikán akkor sem venné észre a nyilvánvaló igazságot: a fiú régóta tartó szerelmét iránta. Benett tapasztalatai alapján a lánynak nem ő volt az esete, és akkor még finoman fogalmazott. A gimnázium megkezdése óta eltelt másfél évben Arikán több fiúval is járt a tizedik bé osztályból, következetesen a legnagyszájúbb alakokkal. Mintha az képezné a válogatás alapját nála, hogy kik azok, akik minden héten kevernek valami balhét, rendszeresen vívva ki az osztályfőnök szidását. De a lány figyelme nem korlátozódott az osztályukra; Benett az évfolyamról is több fiúval látta már. Egyetlen közös vonása volt ezeknek a kapcsolatoknak, méghozzá az, hogy nem tartottak pár hétnél, hónapnál tovább. A fiú már megszokta, Arikán egyszer az egyik srácot ölelgeti a folyosón, amikor viszont legközelebb látja, már másvalakivel csókolózik. A legtöbben ezért ócska lotyónak titulálták volna, ám Benett másként vélekedett. Úgy gondolta, mindez betudható a tizenhat éves kori saját személyiség, illetve párkeresésnek, s ha Arikán beleszeret valakibe, véget fog érni. És igen, álmaiban és fantáziáiban ő volt ez a valaki.

Kilencedikes kora óta szerelmes volt a Börske család lányába, azonban biztosra vette, Arikán csak egy stréber osztálytársat lát, ha ránéz. Érzései ennek ellenére nem szűntek meg, egy év után sem. Igaz, nem is próbálta meg elfelejteni a lányt. Benettnek ő volt a legfontosabb dolog egész életében, és napjai fénypontját jelentette, amikor összenézett Arikánnal. Ilyenkor olyan mérhetetlen boldogság áradt szét benne, minek létezéséről korábban fogalma sem volt, s újra beleszeretett a sötétkék szempár tulajdonosába. Nézte, s egyszerűen nem talált rajta olyan pontot, ami ne tetszett volna - imádta minden porcikáját. Mikor először megpillantotta, már tudta, neki kell ez a lány. Ő akart lenni az a fiú, akihez hozzá bújik, s megfogja a kezét. Arra vágyott, hogy a hihetetlenül gyönyörű lány minden egyes porcikája csak az övé legyen. Úgy érezte, a világ legboldogabb embere lenne, ha Arikán is érdeklődést mutatna felé, azonban erre kisebb esélyt látott, mint a lottó főnyereményének megnyerésére. Mégis töretlenül reménykedett benne, bebizonyosodik, hogy tévedett. Ezen a napon pedig ráébredt, semmi sem lehetetlen.

A kémia volt az utolsó órájuk aznap, így aki elkészült a témazáróval, az tanári engedéllyel hazafelé vehette az irányt. Benett kihasználta a rendelkezés álló időt, s szinte kicsengetésig dolgozott. Amikor beadta a befejezettnek tekintett dolgozatot, felpillantott a terem falára. Kéne valamit csinálni ezzel az órával - gondolta -, csálén áll, meg rosszul is jár. - Miután a leolvasott időből kivonta azt az öt percet, amennyit a készülék sietett, megállapította, hogy már csak három perc van hátra az órából. Odamotyogott egy elköszönést tanárának, hogy az egyre kétségbeesettebben körmölő osztálytársait ne zavarja, majd kilépett a folyosóra. Jövő hétfőre el kell olvasni az Anyegint, holnap matekdolgozat, felelünk irodalomból és fizikából… - összegezte otthoni feladatait, azonban gondolatait egy szokatlan hang szakította félbe. Azonnal megtorpant ott, ahol éppen volt, s fülelni kezdett. Mivel még tartott az óra, a folyosón néma csend honolt - ezáltal tisztán hallhatta a hangot. Valaki nagyon sír - állapította meg, s kisvártatva azt is felismerte, mindez a lányvécében történik. Ösztönei arra bátorították, menjen be és vigasztalja meg a búslakodó lány (vagy legalábbis kérdezze meg tőle, mi bántja). Ugyanakkor esze az iskola házirendjének tizenhatodik pontját suttogta neki, mely egyetlen mondatból állt: fiúknak a leánymosdóba tilos a belépés! De hát na - indokolta meg magának -, nem hagyhatom magára. Különben se látja senki.

Nyelt egyet, aztán - a szabályra ügyet sem vetve - benyitott a vécébe. Nem kellett sokáig keresnie a hang forrását, ugyanis azonnal észrevette a síró lányt. Arikán az ajtóval szemközti fal tövében kuporgott, arca vöröses árnyalatot vett fel könnyei nyomán. Ezidáig állát a felhúzott térdén pihentette, most viszont felpillantott az érkezőre. Pillanatok sorozatán át csak némán néztek egymásra. Végül Benett törte meg az - ízlése szerint túlságosan régóta - fennálló csendet. - Mi a baj? - kérdezte szokatlanul gyengéd hangon, miközben leguggolt a lány elé.

- Semmi - vágta rá Arikán szinte ösztönösen, kézfejével próbálván letörölni könnyeit. A helyzet azonban éppen szavai ellenkezőjéről tanúskodott, amivel mindketten tisztában voltak.

- A semmiért nem szoktak sírni. Szóval, mi a baj? - érdeklődött tovább Benett, mind közül a legkedvesebb hangját használva.

- A pasim - nyögte ki nagy nehezen a lány, s könnyei újra útnak indultak sötétkék szeméből. - Tegnapelőtt este nálam aludt, és tegnap reggel nagyon összevesztünk… egy apróságon. Azóta nem beszéltünk - lehet, ez azt jelenti, hogy szakított velem. Pedig ma van a hatodik hónapfordulónk, és megbeszéltük, hogy megünnepeljük. Annyira szeretnék elmenni abba a spanyol étterembe, de ha rá nem számíthatok, nyilván nem fogok. Ezt utálom az egészben legjobban! - fakadt ki dühösen. - Hogy nélküle egy csomó dolgot nem csinálhatok. Mert hogy nézne az ki, ha egyedül beállítanék egy étterembe?

Benett meglepődött. A látottak alapján úgy vélte, Arikánnak nem volt még két hónapnál tovább tartó kapcsolata, most viszont bebizonyosodott, tévedett. Hat hónap. Az már komoly dolog - morfondírozott. Mindenesetre, akármennyire volt is komoly, a lány szavaiból úgy tűnt, élete végéhez közeledik. Az viszont még ennél is jobban megdöbbentette a fiút, hogy Arikánt inkább azt zavarja, nem mennek az említett étterembe - a szakítás gondolata mintha mellékes lett volna számára. De ha igazán őszinte akart lenni, a szíve egy része örült a hírnek - az, ami kisördögként súgta, ezen legalább tud segíteni. Egy kapcsolatot az embernek saját magában kell lezárnia, egy étterembe viszont bárkivel elmehet. Ő pedig nagyon szívesen beugrott volna Arikán barátja/exe helyére, bár azt nem mondhatta, hogy minden hátsó szándék nélkül. Egyrészt azt akarta, hogy újra mosolyogni lássa Arikánt, ne sírni, de közben azért abban is bízott, ez valaminek a kezdete lehet kettejük között. Talán a lány felismeri, nem a legnagyszájúbb alakok után kéne futnia, akik magára hagyják, hanem azt választania, aki a bajban is mellette áll. Ez járt a fejében, amikor megtette ajánlatát Arikánnak: - Ha gondolod, én szívesen elviszlek abba az étterembe. Bár nem lesz olyan, mintha vele lennél, de… - harapta el a mondatot.

A lány így is megértette a lényeget. Először sötétkék szeme kerekedett el, aztán arcára is kiült a megdöbbenés. Ennek helyét viszont kisvártatva az öröm vette át. - Komolyan megtennéd? - tette fel a költői kérdést, ugyanis látta Benetten, nem viccelt. - Nagyon köszönöm, annyira kedves vagy! És esetleg… mehetnénk ma?

Arikán nagyon világos bőrén rózsaszín pír jelent meg, ahogy feltette kérdését. Mindez a fiú figyelmét sem kerülte el, aki ösztönösen elmosolyodott. Sosem látta még zavarba jönni a fekete hajút, de nagyon aranyosnak találta. - Persze - nyugtatta meg Arikánt, majd hirtelen elkomolyodott. - De csak egy feltétellel! - Megvárta, míg a lány ki nem mondott kérdésként felvonja szemöldökét, s hozzátette: - Ha elárulod, hol van ez a bizonyos étterem.

- A Bajcsy-Zsilinszky út metróállomásnál - lélegzett fel megkönnyebbülten Arikán.

- Akkor nincs is messze. Mehetünk, szép hölgyem? - állt fel Benett, s a kezét nyújtotta neki. Arikán egy sugárzó mosoly kíséretében elfogadta a segítséget, és hagyta, hogy a fiú felhúzza a földről. Időközben már kicsengettek, sőt a következő óra is elkezdődött, ami Benett nagy szerencséjének tekintett - így kisebb esélye volt tanárba botlani a lányvécéből kilépve. Valószínűségszámítása pedig be is jött, mivel a folyosó teljesen üresnek bizonyult. Arikán halkan felvihogott a megkönnyebbült sóhajt hallva, ami kiszakadt belőle. Benett valahogy nem tudott haragudni rá ezért (sem).

- És honnan jött az ötlet, hogy spanyol étterem? - érdeklődött, mikor már az iskolájukhoz legközelebbi hármas metró állomáshoz, a Nagyvárad térhez közeledtek.

Arikán jól láthatóan zavarba jött. - A barátomat Buri Rikárdónak hívják - motyogta olyan halkan, hogy Benett alig hallotta. - Az meg ugye spanyol név. Mármint, a Rikárdó, nem a Buri.

- Gondoltam - bólintott a fiú, miközben a már jól ismert úton a mozgólépcső felé indult. Noha a nyolcadik kerületben élt, elég sokat utazott már Budapesten ahhoz, hogy tudja, az iskolájuktól hogyan kell eljutni a Bajcsy-Zsilinszky útra. Így hát szerelmével együtt felszállt az Újpest felé robogó szerelvényre. Hatalmas mázlinak érezte, hogy a metró zaja ellehetetlenített mindenfajta csevegést, ugyanis fogalma sem volt, miről beszélhetne a lánnyal. Olyan sokszor elképzelte már a pillanatot, amikor kettesben maradnak, és fantáziáiban mindig remekül el tudott vele beszélgetni. Ez azonban a valóságban nem segített; most, hogy az álma valóra vált, egyszerűen nem talált megfelelő témát.

- El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy elhozol - pillantott rá csillogó szemekkel Arikán, miután leszálltak az Arany János utcai megállónál. - Mellettem vagy, amikor mindenki más, a pasim és a barátnőim is otthagytak. Ez nagyon sokat jelent nekem.

- Fel nem foghatom, hogy voltak képesek magadra hagyni - csóválta a fejét Benett. - Különösen a barátodat nem. Én sosem hagynám csak úgy ott a barátnőmet. Ha azt érezném, hogy itt a vége a kapcsolatunknak, akkor is leülnék vele megbeszélni. Amennyiben szeretem, szerettem, ez a minimum szerintem.

- Te biztosan tizenhat éves vagy? - vonta fel a szemöldökét Arikán.

- Holtbiztos. Megmutassam a személyimet? - vigyorgott rá a fiú.

- Nem szükséges, elhiszem. Itt balra kell fordulni - mutatta kecses kacsójával az irányt. Benett hitt neki, és jól is tette: a lány útmutatása alapján alig fél óra alatt odaértek az étteremhez. A megérkezést követően Arikán bejelentése teljesen feleslegesnek bizonyult, hiszen a fiú maga is látta az előtte álló üzletet. A bejárat fölé festett nevet pedig anélkül spanyolként azonosította, hogy akár csak pár szót ismert volna a nyelvből.

Az étterembe - az etikettnek megfelelően - ő lépett be elsőként, így lehetősége nyílt feltérképezni a helyet. Hétköznap délután három órához illően nem volt teltház, távolról sem. Meglehetősen meleg március lévén egyikük sem viselt kabátot, ennélfogva nem kellett lesegítenie azt a lányról. Pedig Benettnek a legkevésbé sem okozott volna problémát ezt megtenni; apja kiskorától kezdve elkezdte az illemre tanítani, ami tizenhat éves korára már pompásan beépült a viselkedésébe. Ennek volt köszönhető az is, hogy már amikor felajánlotta a lánynak, eljön vele, akkor elkönyvelte magában, ezt bizony ő fogja fizetni. Persze, ha már Arikán akart spanyol étterembe menni, minden bizonnyal ő is készült pénzzel, ám ez sem változtatott elhatározásán. Apám is fizette anyám fogyasztását az első randijukon - tolakodott be agyába a gondolat, mosolyt csalva az arcára. Annak ellenére, hogy nem tudta eldönteni, ezt vajon tekintheti-e randinak.

Alighogy helyet foglaltak az asztalnál, már oda is lépett hozzájuk egy pincér. Kiosztotta köztük a magával hozott étlapokat, majd megkérdezte: - Ameddig választotok, hozhatok valamit inni?

- Egy gyömbéres citromfű teát kérek - felelte Arikán, gyors pillantást vetve az italok listájára.

- Én pedig három decis almalevet - fűzte hozzá Benett, szándékosan az egyik legolcsóbb tételt választva. A szépen kiöltözött férfi felírta rendeléseiket, aztán magukra hagyta őket egymással, illetve az étlappal. A fiú végignézte az ételek felsorolását, s igyekezett nem szívinfarktust kapni az áraktól. Az étterem sokkal drágább volt annál, mint amire számított, ennek ellenére nem gondolta meg magát a fizetést illetően. Elvégre apja arra tanította, mindig tartsa be, amit megígért - és ez alól az sem volt kivétel, ha az ígéretet csak saját magának tette. És ha ennek következtében Arikánt boldognak láthatta, megérte minden fillér.

- Sikerült választani? - tért vissza a pincér, a fiatalok pedig teljes összhangban bólintottak.

- Igen - mosolygott rá lehengerlően Arikán. - Egy lazac steaket szeretnék kérni, ezzel a vegyes saláta pirított serrano sonkával, vaslapon sült kecskesajttal - olvasta fel.

- Egy lapos hátszínt kérek - tette hozzá Benett, mikor a lány rendelésének felírása után a pincér rápillantott. Szándékosan a legolcsóbb ételek egyikét választotta, próbálván megakadályozni, hogy a számlán egy csillagászati összeget lásson viszont. És mivel Arikánon nem akart spórolni, nyilvánvaló volt, hogy magán teszi ezt.

- Voltál már ilyen étterembe? - érdeklődött Arikán, miután a pincér hallótávolságon kívülre ért.

- Spanyolban? Nem, még nem. A szüleimmel Fóton szoktunk étterembe menni, ott meg nincs ilyen.

- Fóton laksz? - lelkesült fel a lány. - Akkor elég közel vagy hozzám. Én Dunakeszin.

- Igen, tudom - szaladt ki Benett száján a túlságosan is őszinte reakció.

Arikán meglepődött. - Honnan? - kérdezte.

A fiú zavartan túrt bele világosbarna hajába. - Hallottam, amikor megbeszéltétek az Attilával, hogy a dunakeszi szórakozóhely szar, inkább kerestek egyet Budapesten.

- Tényleg szar - mentegetőzött a lány. - Csak pénteken és szombaton van nyitva, este tíztől reggel ötig.

- Miért, ti hétköznap mennétek bulizni?

- Akár - vonta meg a vállát a lány. - Ha másnap csak második órára kell bemenni, simán belefér.

- Végül is, amennyiben nem iszol annyit, hogy egyedül haza sem tudsz menni - értett egyet Benett, majd elszakította pillantását a lánytól, s ránézett az ételre, amit a pincér ebben a pillanatban tett elé. Rögtön rájött, mi kerül ennyibe rajta. Egyrészt, mint azt az étlap sem felejtette el hangsúlyozni, eredeti spanyol húsokról van szó, amiket rendkívül látványosan tálaltak fel. Az elkészítésükről a fiú ránézésre nem tudott nyilatkozni, amikor viszont megkóstolta, egy csapásra úgy érezte, étele maximálisan megérte az árát. Ahogy oldalra pillantott, megbizonyosodott afelől, Arikán is osztja a véleményét. Miközben ettek, jól nevelt gyerekek módjára egyetlen szó sem hangzott el köztük. Mindketten az ízekre koncentráltak inkább, különösen Benett, akinek valami azt súgta, nem sokszor fog a jövőben ilyen drága étterembe menni.

Amint végeztek a főétel elfogyasztásával, a pincér már vissza is tért hozzájuk, magához véve az üres tányérokat. - Kértek még valamit? - érdeklődött közben, mire a fiú megrázta a fejét. Arikánnak azonban felcsillant a szeme.

- Igen, egy katalán krémet, köszönöm - vágta rá. Ekkor már olyan távolinak tűnt a vécébeli sírása, mint Makó Jeruzsálemtől, láthatóan visszanyerte szokványos jókedvét. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy Benettet egyáltalán ne érdekelje, mennyibe kerül a desszert, amit rendelt. Az étlap olvasgatásával hozzászoktatta magát az árak színvonalához, így sikerült elérnie, hogy szeme se rebbenjen, mikor Arikán végzett a katalán krémjével, s a pincér felbukkant a számlával. Benettet nem lepte meg, hogy a végeredmény nagy részét a lány fogyasztása képezte, számított erre. Némi borravalóval megfejelte az összeget, amiért cserébe bezsebelte a pincér hálás köszönetét. Pedig ilyen drága helyeken ez a szokás - értetlenkedett magában, de aztán hamar túllépett a dolgon. Arikán mégis csak izgalmasabb volt, mint a pincér viselkedése.

- Merre mész haza? - kérdezte a lánytól, miközben kiléptek az étterem ajtaján.

- A Nyugatiból vonattal - érkezett a válasz. A fiatalok a Bajcsy-Zsilinszky úton indultak el, ugyanis ezen keresztül lehetett leggyorsabban eljutni az étteremtől a szóban forgó pályaudvarig. Helyesebben szólva, lehetett volna, amennyiben Arikán nem áll meg lépten-nyomon nézelődni. Nagyjából a negyedik megtorpanást követően Benett már nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg:

- Mit láttál?

- Öhh - nyilatkozta Arikán -, semmit. Csak annak a kávézónak az árlistáját nézegettem. De olyan drága, erre nekem nincs pénzem. Pedig azt hiszem, szükségem lenne némi koffeinre - sütötte le sötétkék szemét. - Most jöttem csak rá, hogy otthon három tárgyból kell tanulnom.

- Akkor esetleg - tanulmányi eredmények megőrzése érdekében - meghívlak egy kávéra - vetette fel Benett.

- Ne - tiltakozott azonnal a lány -, nem azért mondtam. Már így is éppen eleget költöttél rám.

- Fogadd el. Tavaly elmaradtam a karácsonyi jócselekedetekkel, most pótolom be őket - indokolta meg a fiú, ragyogó mosolyt csalva Arikán arcára.

- Ez esetben nagyon köszönöm - kacsintott rá, máris benyitva a kávézóba. Benett fülig érő vigyorral követte. - Jó napot, egy karamelles Macchiatót szeretnék kérni - lépett a lány a pulthoz.

A fiú a háta mögött a homlokát ráncolta. Halvány lila gőze nem volt, miféle kávé ez, csak a falra kirakott árlistának köszönhetően látta, az egyik legdrágább. Ilyen zsugori vagy? - kérdezte tőle a benne élő kisangyal. Szereted ezt a lányt szinte azóta, hogy tavaly szeptember elsején beléptél az osztályba. És mégis sajnálsz rá elkölteni némi pénzt?

Benett a füle hegyéig elvörösödött. Amivel bizony kiváltott néhány különös, a szellemi állapotát firtató pillantást a pultosból, amikor odajárult hozzá, hogy kifizesse a lány koffeinbevitelét. Sosem voltál még szerelmes? - kérdezte volna tőle legszívesebben. Azonban sem az idő, sem a hely nem volt rá megfelelő, hogy a fiatal férfi szerelmi életéről érdeklődjön. Ugyanis Arikán már az ajtóból pislogott felé várakozóan, kezében az elviteles kávéspohárral. Benett értette a célzást, s sietősen csatlakozott hozzá, amint a férfi kezébe nyomta az ital ellenértékét.

- Most már elég éber leszel, hogy mindhárom tárgyból tudj tanulni - viccelődött, mikor maguk mögött hagyták az aprócska kávézót.

- Remélem. Anyámék minden áron azt akarják, hogy én is államháztartási egyetemre menjek, mint a nővérem - húzta el a száját a lány. Ez a gesztus hűen árulkodott róla, mennyire nem fűlik a foga a dologhoz.

- De miért nem mondod meg nekik, ha te nem ezt akarod? - lepődött meg a fiú. - A szüleid biztos azt szeretnék, ha te boldog lennél.

- Igen, azt viszont még jobban, ha hozzájuk méltón lennék boldog - fújt egyet a lány. - Azaz nem egy sima érettségivel, amit az emberek nagy része meg tud szerezni. Amikor az egész családod diplomás, elvárják, hogy te is az legyél - magyarázta.

- Anyámnak csak érettségije van, igaz, abból kettő. Egy sima meg egy szakközépiskolai - bérelszámolóként dolgozik. Apám pedig egyetemet végzett, ezzel felvették a Ganz-MÁVAG-ba gazdasági igazgatónak. Ezzel csak azt akarom mondani, ahhoz, hogy jó munkád legyen, nem szükséges a diploma.

- Ezt a szüleimnek is elmondhatnád. Bár nem tudom, szóba állnának-e egy bérelszámoló és egy gyári munkás fiával. Igen, a gazdasági igazgató is ide tartozik, ha gyárban dolgozik.

- A te szüleid mégis mivel foglalkoznak, hogy így lenéznek másokat? - fakadt ki dühösen Benett. Azonnal megbánta kirohanását, főleg amikor látta elsötétedni mellette sétáló szerelme tekintetét.

- Újságírók, de neked meg semmi jogod így beszélni róluk. Akkor is a szüleim, ők maradnak a családom, akárhogy viselkednek is - közölte, mire Benett bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Sajnálom, bocsáss meg - pillantott szeme sarkából Arikánra. A lány pontosan olyan arcot vágott, mint egy királynő, aki éppen azt próbálja eldönteni, kivégezze-e áruló alattvalóját.

- Megbocsátok, egy feltétellel - hozta meg a döntést végül. Megvárta, míg Benett felemeli a fejét, s a szemébe néz, és csak azután folytatta: - Ezért meg kell fizetned, ugye, tudod? Húsz fillér lesz.

- Kárpótlási díj? - vonta fel a szemöldökét a fiú. - Ahhoz képest elég olcsó.

- Nem akarok többet kérni, csak ennyi hiányzik a vonatjegyem árából - nevetett fel Arikán.

- Áh, értem - vigyorodott el Benett, s megtorpant. Zsebébe nyúlva gyorsan kiperkálta a kárpótlás összegét a lánynak, aki elégedetten biccentett, mikor átvette. - Most már szent a béke, hölgyem? - érdeklődött, kérdése végét azonban elnyomta a Nyugati pályaudvar megszólaló hangosbeszélője.

- Tizenkilenc óra tizenöt perckor személyvonat indul Dunakeszin át Vác felé a hetedik vágányról - harsogta, s a fiú sejtette, ez lesz Arikán vonata. Nem is tévedett, a lány azonnal megindult a mondott vágány irányába, amint végighallgatta az összes információt. Benett ösztönösen követte, hogy az addig hátralévő pár perceket is vele tölthesse. Úgy érezte, a lány közelében az idő háromszor akkora sebességgel száguld, mint egyébként, az ő legnagyobb bánatára. Nem tudta megunni Arikán társaságát, legszívesebben elment volna Dunakeszire, hogy addig is vele lehessen. De nem akart olyan ragaszkodónak tűnni, mint az iskolai pad aljára tapasztott rágógumi, így inkább lemondott erről.

- Akkor jó utat neked, holnap találkozunk az iskolában - búcsúzott el, s ahogy ezt mondta, akaratlanul is elvörösödött. A viszontlátás gondolata a mai délutánt követően sokkal vonzóbbnak tűnt, mint eddig bármikor.

- Köszönöm ezt a pár órát. Megismételhetnénk, nagyon jó volt veled - mosolyodott el Arikán, közelebb lépve a fiúhoz. Mielőtt Benett feleszmélhetett volna, máris ajkára tapasztotta a magáét. Érintése gyengéd volt és édes, s a fiú még többet akart belőle. Vágyai ez alkalommal viszont nem valósultak meg, ugyanis mielőtt tízig elszámolhatott volna, a lány már el is vált tőle. - Vigyázz magadra! - suttogta, majd sarkon fordult, s fellibbent a perceken belül indulni készülő vonatára. Benett olyan mozdulatlanul bámult utána, mintha egy varázslat dermesztette volna kővé. És ez állapot nem is múlt el egyhamar; csak akkor szűnt meg, amikor fél órával később bemondták a számára felettébb ismerős vonatot.

Személyvonat Veresegyházon át Vácra. Hoppá, ez az enyém - dolgozta fel lassan a beérkezett információt. Mivel mindig ezzel a szerelvénnyel járt, már pontosan tudta, melyik vágányról indul, nem esett nehezére megtalálni. Még akkor is ezerwattos mosoly ült arcán, mikor helyet foglalt a többek között Fóton is megálló vonaton. A mostanit tartotta eddigi élete legszebb délutánjának, függetlenül attól, mennyi pénztől szabadította meg magát. Változatlanul úgy vélte, minden egyes fillér megérte, mivel boldognak láthatta Arikánt - s ez őt is örömmel töltötte el. Sikerült elfeledtetnie vele a barátjával kapcsolatos problémákat, amik miatt a vécében sírt, erről a búcsúcsók is árulkodott. Hiszen egy lány, aki a barátját sírja vissza, nem csókol meg más fiút. Ezek szerint Arikán elfogadta, hogy Rikárdóval itt a vége, s máris megtalálta volna utódját Benett személyében? A fiú nagyon remélte, tényleg ez történt.

A hosszúnak nem mondható vonatút után már alig pár percébe telt csupán, hogy a vasútállomástól hazasétáljon. A kései időpont okán nem lepődött, amikor alig lépett be, de máris elé toppantak szülei. - Fiam! - üdvözölte édesanyja az öröm, a harag és a kíváncsiság egyvelegével a hangjában. - Háromnegyed kilenc van. Kedd este. Holnap iskola. Hol voltál eddig?

- Csak nem egy szép lány feledtette el veled az idő múlását? - vonta fel a szemöldökét vigyorogva édesapja. Benett akaratlanul is a füle hegyéig elvörösödött, amit mindkét szülője egy igennek tudott be. - Esetleg Börske Arikánnak hívják a gyönyörűséget?

- Miből gondolod? - kérdezett vissza reflexből Benett, miközben ledobta iskolatáskáját az előszobában. Édesapja felnevetett a kérdésen.

- Mióta gimnáziumba jársz, ha szóba hozol egy lányt, az biztos ő. És mindig csillog a szemed, amikor róla beszélsz. Vagy tévedek? - érdeklődött, mire Benett megrázta a fejét.

- Nem, tényleg Arikánnal voltam. Elvittem egy spanyol étterembe, ahová szeretett volna menni.

- Te is fizettél, ugye? - nézett rá sokatmondóan édesapja.

- Persze - vágta rá a fiú, kiérdemelve ezzel egy vállonveregetést Rádi úrtól.

- Úgy is kell. Ha látja, hogy udvarias vagy és nem egy smucig skót, akkor több esélyed van a folytatásra. Ezt szeretik a nők. Büszke vagyok rád, fiam - mosolygott elégedetten, s ezzel nem volt egyedül. Benett is büszke volt magára, amiért sikerült boldoggá tennie szerelmét, s elfeledtetni vele bánatát. Aznap éjszaka megint csak a Börske-lány alakja tért vissza álmában, amint a kezét fogja, s az egész osztály szeme láttára hozzábújik. Ez azonban egy jelentős dologban eltért az eddigiektől: abban hogy ezúttal megvolt az esélye a valóra válásának. Benett másnap reggel hétköznaphoz nem illő vidámsággal ébredt. És ezen hangulata hosszan kitartott; arcán széles mosoly ült, szíve pedig kétszeres sebességgel dobogott a torkában, ahogy az iskola felé közeledett. Az előző nap történtek után a szokottnál is jobban vágyott rá, hogy láthassa Arikánt. Ám amit az épület elé érve megpillantott, az legdurvább rémálmait is messze felülmúlta.

Arikán az iskola előtt állt a szokásos baráti társaságával, ám ezt Benett nem tartotta meglepőnek. Azt viszont már annál inkább, hogy Buri Rikárdót ölelgette, pár másodpercnél hosszabb időre nem engedve el a fiút. A fekete hajú szépség felkapta a fejét Benett lépteinek zajára, s a fiú felé nézett. Annak sokkos állapotról árulkodó arcát látva felnevetett, majd barátja tarkójára csúsztatta mindkét kezét, s akár egy kiéhezett fenevad, lecsapott az ajkaira. Benettnek tátva maradt a szája, s észre sem vette, úgy torpant meg. Ez most mi? Kibékültek? De hát a tegnap… Ennyit jelentett neki az a csók? Semmit? És ilyen könnyen túltette magát a pasija viselkedésén? - A kérdések száguldozva kergették egy fejében.

- Mi van, Rádi? - kiabálta neki Arikán, mikor elszakadt Rikárdó szájától. Ennek ellenére nem távolodott el a minimum húszévesnek kinéző fiútól, aki a fenekébe markolva szorította őt magához. Úgy látszott, egyiküket sem zavarja túlzottan, hogy ezt mindenki láthatja. - Azért bámulsz így, mert neked nem volt még csajod, akit fogdoshatnál?

Megjegyzésén az egész banda felnevetett, a leghangosabban éppen Rikárdó. Benettet egyik pillanatról a másikra öntötte el a harctéri ideg, s ezzel együtt a vágy, hogy egy jókorát behúzzon a fiúnak. Jobbnak látta gyorsan bemenni az épületbe, még mielőtt ezt valóra is váltotta volna. Egyrészt, az iskola házirendje tiltotta a verekedést, másrészt - és ez volt a nyomósabb indok - sejtette, nem sok esélye lenne az idősebb, kigyúrt fiú ellen. És nem akart még ennél is jobban beégni azzal, hogy nekimegy Arikán barátjának, aki még jól helyben is hagyja. Arra azonban nem számított, hogy pár perccel később a fekete hajú lány követte a példáját, s bevonult az épületbe. Arikán éppen annak a vécének az ajtaja előtt érte utol, ahol előző nap Benett rátalált.

- Hé, várjál már! - szólt utána, mire a fiú - egy mély sóhaj kíséretében - hátrafordult.

- Most bámulhatlak? - érdeklődött, felvonva szemöldökét. - Vagy rám küldöd a barátodat, ha rád nézek?

Arikán fújt egyet, akár a bosszús macska. - Szánalmas vagy, tudsz róla? - kérdezte gyengéden. - Ugye, nem hitted azt egy percig sem, hogy lehet köztünk valami? Kevés vagy te hozzám, drága.

- Akkor az a csók tegnap mi is volt? Baleset?

- Fizetség - közölte szemrebbenés nélkül a lány. - Elköltöttél tegnap kétszázharminchárom forintot, ebből százkilencvennyolcat rám. És tudod, nem vagyok hálátlan. Azt a csókot azért kaptad, amiért törölgetted a könnyeimet. Ha már több nem is fog jutni neked belőlem - vigyorodott el.

- Tehát én csak arra voltam jó, hogy megvigasztaljalak, amikor erre volt szükséged?

- Pontosan így van, örülök, hogy felfogtad. Na, puszi - lépett el mellette a még mindig vigyorgó Arikán. Benett az eszével tudta, hogy be kéne mennie a terembe, ám egyszerűen nem volt képes rávenni végtagjait, hogy megmozduljanak. Mintha odaragasztották volna a linóleumhoz, úgy állt a folyosón. A fülében csengtek a lány szavai, mégsem tudta felfogni őket. Ennyire félreismerte volna Arikánt? Hogyhogy nem vette észre, a lány mindössze kihasználja őt, és semmi komoly szándéka nincsen? Ilyen mértékben vakká tette volna a szerelem?

Benett számára nem pusztán az 1987-es év, hanem egész fiatalsága legnagyobb csalódása volt ez. Még évekkel az érettségi után is emlékezett rá, hogyan bánt el vele Arikán, pedig akkor már évek óta nem találkozott vele. Mégsem tudta elfelejteni a történteket, főként azért nem, mert ez az élmény rányomta bélyegét a lányokkal való kapcsolatára. Mintha tudat alatt attól félt volna, mindegyikük ezt teszi vele, nehezen bízott meg bennük. Ez az állapot sokáig kitartott, egészen huszonnégy éves koráig. Ugyanis ekkor ismerkedett meg egy különleges lánnyal, akivel szintén nehezen alakultak a dolgok emiatt, de végül összejöttek. Ő lett Benett második nagy szerelme, és az első, aki viszonozta is az érzéseit. Két év után rászánták magukat, hogy összeköltözzenek a nyolcadik kerületben, a fiú egykori gimnáziumának közelében. Alpi Róza - így hívták a lányt, aki képes volt elérni, hogy Benett egyre kevesebbet gondoljon Arikánra. De amikor eszébe jutott a fekete hajú Börske-lány, már akkor sem fűtötte szerelem. Érzései között a sajnálat dominált legtöbbször, amiért Arikán ilyen felszínesnek bizonyult.

Azonban hiába múlt el iránta érzett szerelme, semmi sem lett volna képes kitörölni őt Benett emlékei közül. Ezt bizonyította az az eset is, amikor pályázatot írtak ki annak az utcának az új nevére, ahol a gimnáziumuk állt. A felhívást látva rögtön Arikán jutott a fiú eszébe, és az a másfél év, amiben ő volt számára a legfontosabb. Hazaérve rögtön kerített egy papírt, s megfogalmazta pályázati beadványát. Némileg ironikusan a Delej utca nevet javasolta, mintha az egész az akarata ellenére történt volna, nem ő találta volna ki, hogy áll minden költséget. Vagy legalábbis Arikán varázslattal gerjesztett volna szerelmet benne. Nem gondolta teljesen komolyan, amikor benyújtotta a pályázatot, inkább viccként fogta fel. Arra számított, elutasító választ fog kapni - esetleg nem is méltatják válaszra. Így aztán Benett lepődött meg a legjobban, még barátnőjét is felülmúlva, amikor az övét hirdették ki győztesnek. Rózát pedig, csodák csodája, cseppet sem zavarta, amikor munkába menet mindennap megpillantotta a Delej utca táblát. Tudta, ez szerelme életének fontos részét jelképezi.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.