Sebvestyén József: Ünnep (2019. május)
Az öregúr cipőt húzott, ráállt a szőnyegre és oldalvást állt a nagy tükör elé, s nadrágja szárát nézte. Jó – állapította meg. Megfésülte ritka, deres haját, majd bajszán is húzott egyet-egyet.
- Anya! Hol vagy? Ha nem indulsz itt hagylak! – Mosolygott a tükörben az öregúr.
A törődött arcú asszony puha léptekkel lépett a szobába, halkan.. mint aki megszokta a csendességet, hisz az egész életét lábujjhegyen járta.
- Azt veszed fel apa?
- Igen. Már olyan rég volt rajtam ez a kabát. Ha láttad volna mikor először behozták az üzembe. Hajjaj.. de rég volt. Harminchét évig görnyedtem a szabászasztal felett. Ott ment tönkre a derekam.
- Ez is onnan van? A gyárból?
- Persze hogy onnan van. Itt a cédula is.. na nézd már.. mi van ideírva?
- Május 1 ruhagyár.
- Az évszám.. az évszám nincs ott?
- 1974. Istenem.. de rég volt. De még szép.. és apa, most újra divatba jött!
- Hát persze, a finom holmik nem kopnak ki. Te hogy állsz anya? Indulhatunk? Rám fog melegedni a kabát.
- Tőlem mehetünk. De nem értem miért rohansz ennyire apa? Azt hittem megebédelünk, egy kicsit lepihensz és majd utána.
- Majd eszünk valamit a városban. Beülünk egy kifőzdébe, eszünk egy jó pacalt.. vagy darás metéltet. Anya! Ma urak leszünk!
- Azt hittem kettesben töltjük ezt a napot. Most hogy te is kijöttél a kórházból, már én sem járok kezelésre.. azt hittem hogy ezt a napot.. hogy ezt a napot majd kettesben töltjük.. Hát mégiscsak nagy nap ez a mai apa.
- Épp ezért kell elmenni itthonról! Mindig ugyanitt, az ember már ebbe őrül bele. Olvasni már nem tudok, a betűket se látom.. A televíziót már jobb be se kapcsolni, mert csak úgy dől ki belőle a trágárság meg a gusztustalanság. Meg ha be is kapcsolom, már jön át a fiatalasszony hogy hangos. Hogy a gyerek nem tud aludni a bácsitól.. Még jó hogy nem mondja egyenest a fülembe- hogy süket! Nem tudom, ezek a fiatalok honnan veszik ezeket a tapintatlanságokat.
- Ne idegesítsd fel magad. És hol eszünk?
- Nem tudom, majd megállunk valahol.
- Apa.. te titkolsz valamit.. Láttam hogy elmosolyodtál.. De jó.. maradjon a te titkod.. úgy is kiderül..
Az asszony a konyhába ment, összepakolta a retiküljét, majd ő is megfésülködött a tükör előtt.
- Te apa! Mennyi pénzt vigyünk?
- A borítékokat eltetted?
- Milyen borítékokat apa?
- Hát a víz, villany… - sorolta az öreg.
- Hát persze.. hisz tudod.. mindig szétosztom, ahogy megjön a nyugdíj. Még Ildikónak is tettem félre.
- Ildikónak?
- Igen. Ildikónak? Hát elfelejtetted? Most lesz a születésnapja.
- Már hogyne tudnám mikor van Ildikó születésnapja anya. Persze hogy tudom. Hozd el azt a pénzt, majd veszünk neki valami szép órát.
- Ő azt mondta pénzt adjak.
- Pénzt? Hát az meg milyen ajándék? Én nem tudom mi van ezekkel a fiatalokkal? A pénzt elköltik.. hát mennyivel szebb ajándék, egy szép karóra. Ez a baj ezekkel.. megszűntek a régi értékek.. a családi légkör..
- Ne morogj kérlek.. legalább ma ne… és apa..! És ha Ildikó telefonál? Tudod hogy mindig délelőtt hív.
- Hát majd te felhívod mikor hazaértünk.
- Mikor?
- Mondom, mikor hazaértünk. Délután.
- De akkor már nem tudom. Tudod hogy délután már a boltban van. Kell a másodállás.. Sanyi nem küld semmit a gyerekek után. Várjunk egy kicsit apa. Ma biztosan felhív. Csak nem felejtette el a házassági évfordulót. Mégiscsak.. ötven..
- Hány óra van ? – kérdezte az öregúr
- Fél tíz. – Felelte az asszony.
- Várunk tizenegy óráig, addig átfutom az újságot. De utána indulunk! – Rivallt rá az asszonyra.
- Persze hogy indulunk. Hátha még Gergő is felhív, vagy Eszter..
- Gondolod anya?
- Hát ez nagy nap egy család életében. Mikor a nagyszülők az ötvenedik évfordulót ünneplik. Talán még át is jönnek.
- Jó. De akkor.. akkor leveszem a cipőt.. meg a kabátot.. még rám melegszik..
- Én meg beáztatom a babot holnapra. Dőlj le addig apa. Éjjel alig aludtál.
- Honnan veszed hogy nem aludtam?
- Hallottam a rádiót. Még négy óra sem volt. az a kis nő mondta a híreket, az a vékony hangú.
- Te anya, én nem csak a rádiót hallgattam.
- Nem? Hát mit csináltál?
Az öregúr kiosont a másik szobába. Keresgélt, zörgött valamivel.
- Apa mit csinálsz? Mit titkolózol? – kérdezte szelíd mosollyal az arcán.
- Nézd meg anya! Egy térképet! Bejelöltem azokat a helyeket ahova annyira szerettünk járni. Itt van. Nézd csak! A kacsa utcai vendéglő. Ott voltunk amikor Ildikó leérettségizett. És nézd csak, itt.. itt a vár alatt ahol megkértem a kezedet.
- És ma megint meg akarod kérni a kezem apa? – Nevetett az asszony.
- Miért ne! Még tán a nász…
- Jajj ne is fojtasd! Te ittál valamit apa?
- Én?! Dehogy ittam. Majd most. – A szekrény elé lépett, s kivett egy üveget – Konyak. Igyunk egyet anya.
Koccintottak. Lehajtották a konyakot, levetkőztek, majd az öregúr lefeküdt a díványra. Maga fölé tartva az újságot, olvasott. Az asszony a konyhába vonult.
Mire az öregúr felébredt már szürkeség volt a szobában. Odakint eleredt az eső.
- Atyaég! Anya! Hány óra van?
- Fél három. – mondta a könnyeit törölgető asszony.
- Miért nem keltettél fel?!
- Olyan jól aludtál.. talán elnyomott a konyak..meg aztán vártam hogy hívjon.. hogy Ildikó …
- És? Telefonált?
- Nem. Nem telefonált.
Az öregúr végignézett az összetört asszonyon. Sajnálta. Szívből sajnálta őt.. és saját magát.
- Na nem baj anya. Megfőzted azt a babot?
- Igen. Meg.
- Hát akkor majd eszünk.. úgy is éhes vagyok.. meg már biztosan te.. biztosan te is.. aztán megnézzük a fényképeket…

2019 Budapest
5548
babumargareta - 2019. június 16. 15:44:37

Kedves József!
Megható szomorú mindennapok keservét szeretettel olvastam!
Ez már ilyen bizonyos kor után,szinte minden családban!
Jól rátappintottál a lényegre és megy minden a maga utján
továbbra a végtelenbe...Heart
Sok szeretettel gratulálok.....BabuRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.