Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Nagy Vivien Erzsébet: Smaragdok
A testvéri szeretet felülmúl mindent, legyőzi az akadályokat, s elszakíthatatlan köteléket képez a felek között. Lényegtelen, hogy a vér köti-e össze a testvéreket vagy sem, a kapocs köztük érős és rendíthetetlen marad. Természetesen kivételek mindig vannak és lesznek is, de ez sosem lesz igaz Audax-ra és Harold-ra. Köztük a kapcsolat mindig is tiszta volt és rendíthetetlen. Harry mindig húga segítségére sietett, ha annak istápolásra volt szüksége, bár Audax legtöbbször megtartotta magának minden gondját, baját. S ezt bátyja tiszteletben is tartotta, hiszen ismerte a kisleány természetét és tudta nem őt kell féltenie, hanem azt, aki kötözködni mer vele. - Az már Cunabula?- kérdezte Audax, s szemeit le sem vette a magas városfalról, melyről sokan úgy tartják, hogy emiatt bevehetetlen a város.Audax sosem hitt eme mendemondába, számára nem létezett az a szó, hogy lehetetlen. Úgy gondolta, hogy az ember mindenre képes, csak akarnia kell. S Cunabula-t sem tartotta bevehetetlen bástyának a damnatiok ellen. Való igaz, hogy a városfal már sok emberöltőt áthidalt, s sok emberéletet követelt, de riasztó magasságával ellentétben vékony volt, s nem elég stabil. Egy esetleges támadás a damnatioktól romba döntené nem csak a falat, de a várost is, mely kereskedők és kézművesek telephelyeként szolgált már évszázadok óta.
- Igen, az ott Cunabula.- sóhajtott Harry.- Mielőtt odaérünk elmondanám még egyszer, hogy mire is kell odafigyel...- kezdte volna el felsorolni a lány eljövetelének kritériumait, de Audax még időben közbevágott.
- Bátyám! 12 éves vagyok és nem 6, megtudom jegyezni a mondandódat egyszeri hallás után is. Tisztában vagyok vele, hogy nem okozhatok bajt, vagy többet nem hozol magaddal. Nem fogok elkóricálni, s végig a nyomodban leszek. Olyan leszek akár az árnyékod.- mondta unottan Audax.
- Audax Core! Több tiszteletet mutass a bátyád iránt és ne meresztgesd a szemeid. Jobb, ha minduntalan a földet bámulod. Bár én nem ijedek meg a zöld szemeidtől, de a városban sokan vannak, akik damnationak hinnének. Jobban járunk, ha nem nézel senki szemébe. Megértetted?!- idegeskedett Harold, s továbbra sem tudta eldönteni, hogy jó ötlet volt-e elhoznia húgát erre a veszélyes útra.Harold volt a falu kovácsa, s ahhoz, hogy műhelye továbbra is rendületlenül működjön szüksége volt a legkiválóbb anyagokhoz. Acél, ezüst, arany és még számos kereskedelmi cikk megtalálható volt Cunabula-ban. Csupán csak jó helyen, s a megfelelő embernél kellett keresni. S Harold ismerte a legmegfelelőbb embert, emiatt is vállalkozott húgával a több, mint egy hetes lovaglásra.
- Megértettem.- jelentette ki Audax, bár szavai nem voltak igazak, s komolyan sem gondolta őket. Nem szerette elrejteni szemeinek zöldjét, mindig is arra vágyott, hogy elfogadják olyannak amilyen.
- Csak, nehogy a saját árnyékodtól ijedj meg...- suttogta magának, hiszen bátyjának mondja az már tiszteletlenségnek számított volna.Audax kíváncsian tekintgetett körbe, mikor a főkapuhoz értek. Az őrök is épp oly kíváncsian néztek az aprócska kislányra, mint az a a magas városfalra és a több, mint három méteres kapura. Cunabula-ban nem volt megszokott, hogy egy gyermek szabadon lófráljon. Az olyan kisgyerekek, mint Audax legtöbbször egy-egy tehetősebb család szolgálatában álltak, vagy valamelyik bordélyban dolgoztak. Cunabula a kereskedelem, a gazdagság, s nem mellesleg az élvezetek városa is volt. Vargas bukása után nem hivatalosan, de a kereskedők által alapított város lett az umbgardaiak székhelye. S ezért nem volt ritka az sem, ha egy 14 éven aluli kislány egy bordélyban dolgozott luvnyaként.
- Csinos darab, rabszolgának vagy szajhának hoztad?- intézte a kérdést az egyik katona Haroldnak.Harry látta, hogy húga orcája egyre vörösebb és vörösebb lesz, s nem áll messzi attól, hogy az előtte álló két katonával foltozza be a falon húzódó repedéseket. Úgy gondolta, hogy jobb lenne elkerülni Audax kirohanását, ezért amilyen hamar csak lehetett válaszolt az őrnek.
- Nem eladó, ő a húgom.- jelentette ki szárazan.
- Akkor mit kerestek itt?- kérdezte a másik katona, ki valamivel idősebb volt társánál. Markáns arcát sötét borosta fedte, barna szemei élesen villogtak, s termetre is nagyobb volt bajtársánál, hangja még is közvetlennek hatott, mintha nem most találkozott volna a két utazóval.
- Áruért.- adta meg a tömör választ Harry.
- Vagy úgy. Láthatnám az engedélyt?- kérte a fiatalabbik a városba való bejutáshoz szükséges engedélyt.Harold átnyújtotta a gyűrött papírt, s szerencsére az őrök is mindent rendben találtak és átengedték a kapun a két idegent. Azonban az idősebb katona még utánuk szólt, s megajándékozta a kis Audaxot pár jó tanáccsal.
- Javaslom kisleány, hogy rejtsd el szemeidnek zöldjét. Ha észreveszik különleges tulajdonságod, akkor olyan leszel ebben a városban, mint egy űzött vad. Az értéked az egekbe szökhet és képtelen leszel elhagyni Culabuna-t.- Audax féloldalasan hátrafordult , s mielőtt a kapu becsukódott volna még bólintott egyet a középkorú katonának, hogy megértette, s igyekszik betartani a tanácsot.Audax és Harold egészen a városközpontig lovagolt, ahol nagyobbnál nagyobb házak és céhek voltak. A kislány számára hihetetlen volt feldolgozni ezt a sok újonnan látott dolgot, s bár lenyűgözöttségének jelei nem rajzolódtak arcán Harold tudta, hogy a kis Audax-ot ámulatba ejtették a látottak.- Innentől gyalog menjünk.- mondta Harold, majd leszállt lováról, s a továbbiakban a kantárnál fogva vezette hófehér kancát. Audax is leszállt a szürke csődörről, s szófogadóan a poros földet bámulva követte bátyját.A két testvér pár perc alatt elérte célját, s végre Audax is körbe mert pillantani. Egy - az eddig látottaknál sokkalta nagyobb - üzlet előtt álltak. A kirakatban minden megtalálható volt, ami a szemnek és szájnak ingere. Bár Audax-ot leginkább a magasan porosodó szebbnél szebb pengék, bárdok, s íjak fogták meg. Mindeközben lovaikat elvezette a szomszédos istállóban dolgozó lovasfiú, amit Audax csak késlekedve vett észre. Pár perc elteltével egy öregúr lépett ki az üzlet terebélyes ajtaján. Audax első gondolatai azok voltak, hogy ezen a férfin több háj van, mint szőrszál, s ránézésre is unszimpatikusnak tűnt a kisleánynak. Alacsony volt, s tömzsi, bár az látszott rajta, hogy pénzben nem szűkölködik.
- Barátom, mily régen is találkoztunk... ki ez fiúgyermek melletted?- kérdezte az öreg.Audax nem vette a szívére az öregúr megszólalását, hiszen mindig nadrágot hordott, s hosszú haját is mindig szoros fonatban rejtette a köpenye alá. Nem először fordult vele elő ilyen, s gondolta, hogy nem is utoljára.
- Ő a húgom, Audax Core.- felelte nyersen Harold. Neki jobban fájt a tudat, hogy szeretett húga önbecsülését megbántották, mint magának Audax-nak.
- Vagy úgy... ez esetben sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a húgod nem teheti be a lábát az üzletembe.- jelentette ki a vénember, mire Audax is felkapta fejét. S abban a pillanatban, mikor az öreg megpillantotta a leány szemeit, mintha megváltozott volna a hangulat.- Úgy értem... hogy az üzletünkbe nem léphetnek be nők, csak olyanok, akik megfelelő képesítésre akarnak szert tenni egy bizonyos szakmában.Zsenge kora ellenére Audax nem volt sem naiv sem ostoba. Tudta, hogy a vén kereskedő szajhának akarja őt és bármit megtenne, hogy megkaparintsa Audax zöld szemeit.
- Én nem vagyok és nem leszek szajha!- jelentette ki keményen Audax, mire a vénségnek torkán akadt a levegő.
- Páratlan személyiség, makacs természet... micsoda nő lenne belőle...- motyogta magának a vén kujon. - Minő veszteség, ezeseteben nem láthatom vendégül a kisasszonyt. Javaslom ne kószáljon messzire a fiatal hölgy- kacsintott még utólag Audaxra, majd hájas karját átvetette Harry nyakán és befele terelgette.
Harold még egy utolsó pillantást vetett húgára, melyben próbálta Audax tudtára adni, hogy semmi őrültséget ne merjen csinálni.Audax már több, mint fél órája állhatott az üzlet előtt, mikor figyelmes lett egy őt bámuló szempárra. Egy kisfiú bámulta őt nagy barna szemeivel, s mikor Audax visszapillantott rá szégyenlősen húzódott vissza a két ház közötti sikátorba. Audax-ot nem hagyták nyugodni a fiú kutakodó szemei, ezért úgy döntött, hogy az unalom és a várakozás helyett követi a kisfiút. Belépett a sötét sikátorba, ahol kellett pár másodperc, mire a szemei hozzászoktak a sötétséghez, s ez a pár pillanat elég volt ahhoz, hogy a leányt lefogják, s száját betömjék. Látta, ahogy egy terebélyes férfi vasmarkaiban tartja kacsóit, s egy másik - viszonylag fiatal - férfi egy tarsoly aranyat ad át a korábban látott barna szemű fiúnak. Audax csöppet sem félt, inkább ideges volt és dühös, amiért ilyen könnyen meg tudták téveszteni. Megvárta míg a fiú elfut a színészkedéséért kapott aranykorongokkal, hisz gondolta bizonyára nagy szüksége lehet rá, majd egy hatalmas rúgott a pókhasú férfi ágyékába, s mikor az térdre kényszerült a fejére is lesújtott. Ennek köszönhetően Audax képes volt kiszabadulni az őt fogva tartó kezekből. Gyors iramban kezdett el szaladni, de érezte, hogy a két hústorony a nyomában lohol. Menekülő útja a piacon át vezetett. Mindent ledöntött, amihez keze hozzáért, ezzel is akadályozva az üldözőit. Bármennyire is próbálkozott azzal, hogy lehagyja a két kujont tudta, hogy nem fog neki sikerülni, hiszen ez a város nem volt az otthona és nem ismerte úgy, mint a tenyerét, ellenben a két férfival. Csak futott és futott át a piacon, mikor eszébe ötlött, hogyan is tudna megmenekülni.
- Elnézést uram, esküszöm egyszer majd visszafizetem magának.- vetette oda a bikaárusnak Audax, majd kinyitotta a kaput, mely elzárta hímeket.Egy másodpercig semmi sem történt, Audax szíve a torkában dobogott, majd mintha az állatok megértették volna a leány szándékát úgy kezdtek el sorra kicsörtetni a biztonságos karámból. Az üldözőkből hamar üldözöttek váltak, s Audax kárörvendően nézte, ahogy a két szerencsétlen lohol a csorda előtt. Esélyük a menekülésre azonban nem volt, a bikák mindkettejüket eltiporták. Az árus arca olyan vörössé vált, mint a paprika, s Audax jobbnak látta, ha odébb áll, mielőtt kitudódna, hogy ez mind az ő műve.Elmenekülni azonban késő volt, hiszen a kis műsört bátyja és a vén kujon is végignézte, kinek olyan mosoly ült az arcán, mintha pontosan erre számított volna. Audax lehajtott fejjel sétált Harold-hoz, s úgy kért bocsánatot.
- Ne haragudj, bátyám, én...- mondandóját azonban nem tudta befejezni, hiszen a pofon, amit kapott felszakította a száját, melyből ömleni kezdett a sötét vér.
- Meg se merj szólalni!- parancsolt rá Harold Audax-ra, aki csak engedelmes bólintott egyet.
- Elnézést kérek a történtekért piacmester, a húgom még fiatal és felettébb felelőtlen.- próbálta menteni a menthetőt Harry.
- Ezt a veszteséget egy szimpla bocsánatkéréssel nem lehet elrendezni, kedves Harry. A csitrinek itt kell maradnia és le kell dolgoznia a tartozását.- vicsorgott a piacmester.
- Ser Ulrich, nézzen csak rá. Fiatal, fiúgyermekre emlékeztet a kinézete, ráadásul undorítóan sötét a vére. Gondolja, hogy sokat fizetnének érte?
- Van valami igazság a mondandódban, de akkor mégis, hogy akarod visszafizetni ezt a tartozást. Tudtommal nem olyan jövedelmező az a kis kovácsműhely, amit vezetsz.
- Itt maradok és leszek a kovácsa, uram, ha önnek is megfelel.
- Nem teheted! Majd én maradok, anya és apa nem ...
- Maradj csendben, Audax!- sziszegte Harold.
- Nagyszerű! Mostantól Harold Core az én kutyám, a pici Audax Core pedig soha többet nem teheti be a lábát a városomba. Remélem világos voltam?- hajolt közel izzadt arcával ser Ulrich Audax-hoz. Audax csak mérgesen bámult vissza Ulrich Cox ocsmány képébe, majd mérgesen hátat fordított és a lováért indult. Harold csendben követte a húgát, miközben ser Ulrich éles szemeit továbbra is Audax-on tartotta.
- Menj egyenesen haza! A kapuban vár rád valaki, aki majd hazakísér. Mostantól ő fog megvédeni téged és nem én. Audax... könyörgöm neked, hogy a jövőben mérsékeld az indulataid és próbálj meg békés életet élni. Így sosem lesz finom úrhölgy és nem találsz majd magadnak férjet.- oktatta húgát Harry.
- Te is tudod, hogy sosem leszek az a finom hölgy, akit anyánk szeretett volna belőlem nevelni.- mondta Audax, miközben felpattant a lovára. - Megígérem, hogy egy napon visszatérek és kifizetem az adósságot, amit helyettem törlesztesz.- mondta, mintegy búcsúként Audax, majd hátra sem nézve a kapu felé vette az irányt. A szürke csődör peckesen lépkedett ki a főkapun, s a lovasa is olyan tiszteletteljesen ült a nyeregben, hogy csodálat volt nézni a bámészkodóknak.
- Indulhatunk, kis hölgy?- kérdezte egy ismeretlen hang Audax-ot.A leány oldalra fordult, ahol bátyja lován az a középkorú katona közeledett felé, aki beengedte őket megérkezésükkor.
- Ki maga?- kérdezte felemelt állal Audax.
- Joaquin de Balon személyesen.- hajolt meg a nyeregben. - Szüleid régi ismerőse és testvéred jó barátja volnék, s mostantól a te védelmeződ.
- Mikor megérkeztünk nem tűnt úgy, mintha ismernék egymást.- jegyezte meg Audax.
- Úgy gondoltuk, hogy nem lesz rám szükség, kis virág.
- Nem szeretem a virágokat.- vetette oda Audax.
- Oh, dehogynem szereted, kicsi virág, dehogynem...
- Induljunk!- vágta oda nyersen Joaquin-nak, majd gyors vágtára ösztökélte lovát.Joaquin engedelmesen követte a kisleányt, kihez nagy reményeket fűzött. Távolodó alakjukat hamar elfedte a lemenő nap keltette félhomály. Az éjszaka leple alatt lassan mindenki elfeledte az érdekes kislányt, ki akkora zűrzavart okozott a városban, csupán két személy volt Cunabula-ban ki ha akarta volna, akkor sem tudta elfelejteni az azokat a smaragdzöld szemeket.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.