Magdus Melinda: Az első cigarettám
Azt gondoltam, hogy csúnyább leszel. De nem. Sármos arcodon semmit sem csúfított a halál. Mimikai ráncaid még most is jól állnak neked, az idő és a dolgos évek által vésett redők nem ártottak semmit a kinézetednek. Talán egy kicsit sápadtabbnak tűnsz, de ez természetes ebben a helyzetben. Mindig így néztél ki ifjúkorod óta. Hosszú évek óta nem láttalak, most meg itt sírok fölötted fekete ruhában. Te meg, mint egy vőlegény kimosakodva, fehér ingben, öltönyben lehunyt szemmel alszol. Pedig az öltöny nem volt a kedvenc ruhadarabod.

Amire először emlékszem rólad, az a szemedben bujkáló cinkos mosolyod volt. Gyermekként talán még szerelmes is voltam beléd. Csak az tartott vissza, hogy be is valljam neked, hogy rokoni szálak fűztek hozzád. Méghozzá elég közeli, a nagybácsikám voltál. Apám valahogy nem tudta hogyan kell játszani a gyermekekkel. Vele ellentétben te, az ő öccse, akinek nem adatott meg, hogy gyermeke szülessen, úgy bántál velem és testvéremmel, mint egy igazi édesapa. Imádtunk veled járni az erdőt, pedig messze volt és rengeteget kellett gyalogolni benne. De mégis valahogy veled soha nem fáradtunk el, megismertetted velünk az erdő összes rejtelmét és kincseit. Munkád is ide kötött, a közeli kőbányában dolgoztál. Egész életedben itt tevékenykedtél, bányásztad és hordtad a követ, ahová kellett. Neked nem ártott a tűző nap és a zuhogó eső sem, soha nem panaszkodtál miattuk. Emlékszem egy nagy nyári zápor után nem éppen habkönnyű testemet felemelted és átemeltél a megduzzadt erdei patakon. Ha már végképp elfáradtam, akkor a nyakad közé vettél és vidám történeteket mesélve vittél. Soha nem érkeztünk üres kézzel haza. Hol szedret, hol erdei szamócát gyűjtöttünk, amit mi fosókának hívtunk, mert bőséges fogyasztásának ez lett a következménye.

Azóta tudom, hogy hol kell keresni az igazi és a csirkegombát. Megmutattad a búvóhelyeiket és mi boldogan szedtük fel a kosarunkba és vittük örömmel nagymamánknak, hogy készítse el a másnapi ebédet belőle. Temérdek gombát lehetett találni akkoriban, hatalmas vászonterítőkön aszalódott a tornác kövén az illatos vargánya és a többi társa. Amikor éppen nem kószáltunk veled az erdőben, akkor már alig vártuk, hogy hazaérj. Amikor megérkeztél cinkos mosollyal a szemedben mindig kíváncsian érdeklődtél, hogy hogyan telt a napunk és mi boldogan meséltük el, hogy milyen ételt főztünk sárból és fűből és hogyan terítettünk meg a söröskupakokra, amit tányérként használtunk.

Emlékszem az egyik sétánk alkalmával megmutattad azt az idilli helyet, ahol nagyon kellemesen lehetett érezni magunkat. Szomorú fűzfák álltak az út szélén lévő árok mellett igencsak benőve dús aljnövényzettel. Az esővíz soha nem tudott felszívódni a fák alatt lévő cserjék miatt. Mi ezeknek a fáknak az alsó ágain hintáztunk és hűsöltünk, vigyázva, hogy bele nem pottyanjunk az alattunk lévő vízbe. Izgalmas játék volt, szerettünk oda elbújni, mert minket ugyan nem láttak az úton bandukolók, de mi láttuk őket. Nagyokat nevettünk, amikor elhaladtak mellettünk és furcsán néztek hátra, mert nem tudták honnan jött a gyermekkacaj.

Felnőttünk lassan a testvéremmel, legalábbis mi már úgy éreztük. Tizenkét évesen nagylánynak képzeltük magunkat. Emlékszem az első cigarettám ízére, amivel több napi unszolásunk után te kínáltál meg. Románc márkanévre hallgatott és igazi erős békebeli dohány íze. Fuldokoltunk a füsttől, de akkor is végigszívtuk. Utána sokáig nem bírtam ránézni még a dohányzó emberre sem. De nagyon szerettelek érte, hogy általad megkóstolhattam az áhított cigarettát.

Aztán valahogy elmaradtak a látogatások. Valóban felnőttünk már, nem igényeltük a nagymama és a nagybácsi társaságát. Annyira sajnálom ezt ma. Jó apa lettél volna, de a sors másképpen rendelkezett. Sajnos soha nem mondhatta senki neked, hogy szeretlek Apa. Én most átkiabálnám neked a túloldalra, kár, hogy nem hallod, de remélem, érzed vagy érezted, hogy szeretlek. Talán egyszer majd találkozunk odaát és elszívunk jóízűen egy békebeli Románcot és megbocsájtasz, hogy utolsó éveidben nem kerestem a kapcsolatot veled.

Isten legyen veled odaát!
5486
Magdus Melinda - 2019. június 14. 21:55:27

Kedves Katalin!
Könnyeid a szívedből jöttek, történetem csak kicsalogatta őket onnan.
Szeretettel láttalak nálam.Rose

6041
Katalin - 2019. június 14. 11:16:46

Kedves Melinda!
Megríkattál. Köszönöm!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.