csomor henriett: Áttörés életemben
Amikor átvettem 14 éves koromban az első személyimet, három kereszttel az iskolában. Örökre belém égett a szégyenérzés, és ez mellé még társult a félelmem, s az idegeskedés minden egyes aláírásnál.
Emlékszem, üres folyosón siettem imádott tanárom, Erzsi néni magyar órájára, hogy legalább láthassam még. Sugárzó mosoly ült arcomon, amikor megláttam az angyali teremtést. Elkérte a személyimet, hogy megmutathassa a többi diáknak. Tenyerébe tartva kinyitotta, szeme nagyon piros lett ahogy észrevette az engem minősítő késsel bevésett kereszteket. Szegénykém igyekezett magában elfojtani könnyeit. Még ma is bennem él az a fájó, könnyes pillantása, amiről a többiek mit sem sejtettek.
Apám erős létére gyűrögette, taposta a kemény fedeles okmányt. Szüleim tudták, ha nagyon megviselt lesz az irat, akkor lecserélik. Lelkileg meggyötört, s nem bírtam elviselni a tudatot, hogy a nevem alatt ott csúfoskodik három kereszt.
Édesanyám azalatt a pár nap alatt mindig magyarázta, hogy nem vagyok analfabéta, hiszen verseket írok, és jól tanulok, és verjem már ki a fejemből ezt a gondolatot. "Nem tehetsz róla, hogy az átadáson nem várták ki, míg aláírod a személyidet."
Komlóra mentünk a rendőrségre, tele voltam szorongással, s jobban izgultam, mint az iskolában felelésnél.
Mikor elém tették a papírt, megkérdezték, alá tudom-e íni a nevem. "Igen" - válaszoltam, rettegtem a három kereszttől. Írásom a túlmozgásaim miatt egy kilencvenéves, reszkető kezű emberéhez hasonlított, nem egy tizennégy éves lányéhoz. De sikerült aláírnom a személyimet, s ez a fontos.
Édesanyám gyakran mondta: "Kislányom, szépen írj alá." Aztán az idők során ő is belátta, hogy nem tudom teljesíteni kérését.
Egy mozgássérült életében rengeteg tényező befolyásolja állapotát. Csak egy példa a sok közül: hiába tervezem el, hogy bezipzárzom a kabátom, akkor se megy, még a tizedik próbálkozásra se, s van, hogy az elsőre sikerül.
Egyszerűen nem tudok belenyugodni, hogy egy súlyos mozgássérült, aki ráadásul ép értelmű, de kézzel nehezen ír alá, megkülönböztetik hivatalos helyen. Ez a fajta megalázás jobban fáj, mert azt hiszik, agyilag sem vagyok normális.
Elkezdtem kutatni a neten, találtam egy cikket, egy súlyos mozgássérült fiúról, aki bélyegzőt használ aláírásnál. Áttörést jelentene életembe, kár, hogy még nem elfogadott, pedig akár felterjeszthetné a meosz az országgyűlés elé.
Elterveztem, hogy nekem kell ez a bélyegző. Édesanyám sem ódzkodott ellene, így hát kijártam ezt az utat. Ügyvédi papíroknál csak az első aláíráshoz kell a kézírás, a többi mehet bélyegzővel.
A bélyegzőt készítő üzletére is hamar rátaláltam. Mivel az üzlethelyiséget egy lépcső választja el, így nem jutottam be.
Édesanyámnak elmondtam merre találja az üzletet. Volt időm sokszor leírni a nevem, s a legjobbat anya kivágta, és elvitte magával Pécsre. Egy óra alatt készen volt a bélyegzőm, az öregúr "széppé varázsolta csúnya kézírásom", a számítógép segítségével kivett minden felesleges hullámot írásomból.
Ezerszer megköszöntem édesanyámnak, hogy megcsináltatta a bélyegzőm. "El se tudod képzelni édesanyám, mekkora örömöt okoztál nekem, köszönöm."
Még azon a héten elmentünk az okmányirodába, mert lejárt a személyim. Amikor anyuval megyek, a személykocsiba nem fér be az elektromos tolókocsim, így kénytelen vagyok a mechanikusba ülni, és anya tol. Ilyenkor mindig megpróbálnak a "segítőmmel" kommunikálni, én ezt utálom. Köszönés, s bemutatkozás után jön az első földbe döngölős kérdés, amit anya felé intéz a hölgy: "Ugye gyámság alatt van?" - és rám mutat. "Nem vagyok!" - válaszom. Elnézést kér, aztán a fotófülkébe ülök, miután kész vagyok, újra az asztalhoz megyek.
Teszek egy újabb kísérletet, habár édesanyám nemleges választ kapott a bélyegzőt illetően.
"Elnézést, legyen szíves megengedni, hogy a bélyegzőmmel írhassak alá, a saját kezű írásomnál ezerszer könnyebb nekem." Megengedte, s még segített is rátenni a vonalra a bélyegzőt, s fogta is, miközben rányomtam a nevem.
A szép, igényes beszéd, olykor segít a nehéz helyzeten.
2019. június 01.
5390
csomor henrieett - 2019. június 17. 20:44:14

KEDVES MAGDOLNA
Kicsitt félve írtam meg ezt történetet mert nem tudtam mit szól hozzá a nagyközönség. örülök hogy a tervem valóra vált s hogy sikerül a mindennapokban használnom.
köszönöm, hogy olvastál.
szeretettel. heni

6191
Magdolna43 - 2019. június 15. 11:16:53

Kedves Henriett!
Nagy türelemre kitartásra van szükséged, hogy lebontsd azokat a falakat amikat a tudatlanság es a közöny épített.
Sok szeretettel gratulálok írásodhoz.
Magdi

5486
Magdus Melinda - 2019. június 10. 21:52:28

Kedves Henriett!

Sajnos kevesen látnak bele a mozgássérültek életébe. Jó, hogy leírod azokat a dolgokat, amiket tapasztalsz, sokunk okulására szolgál. Az előítéletek a legkeményebb falak, amiket nehéz lebontani, de előbb utóbb le kell dőlnie ezeknek a falaknak.

Szeretettel és érdeklődéssel olvastam írásodat. MelindaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.