Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Ez a beszéd 01.
Egészen belefeledkeztem a könyvbe, amit olvastam; fel sem tűnt az idő múlása. Odakünn már javában alkonyodott, s idebenn, a barátságos zugban, a kandalló mellett, már élénk lobogású árnyakat vetített a falra a képzelet. Idővel a tűz andalító pattogása is semmivé hullott a könyvem fölött. Mintha arra az időre, amíg benne alámerülök, az egész világmindenség kívül rekedt volna egy varázsbuborékon, amelyet az irodalom csodája vont a könyv és én körém. Talán abból adódott ez a képzettársítás, miszerint egy könyv tartalmát élővíznek képzeljem el, hogy magam addig a napig soha nem jutottam el valamely óceán partjához. Mindig terveztem, de valami minduntalan közénk ékelődött; én és az óceánok sohasem találkozhattunk. Mindazonáltal egy jó könyv betűtengeréhez bármikor eljuthattam, s minél inkább elmerültem benne, annál inkább éreztem, amint körül mindent eláraszt, elevenséggel tölt meg, valami mással, melegebbel, otthonosabbal annál, ami a könyvön kívül létezik. Amikor tehát belecsobbantam egy ilyen élővízbe, igyekeztem is elmerülni benne, leúszni a fenekéig, rácsodálni mindarra, amivel ott találkozom, és feledni azt a másik világot, ahol én csak partra vetett hal vagyok. Minden jó könyv, amit a kezembe vettem, mintha az előző folytatása lett volna, mindig ugyanabban a csodavilágban találtam magam; kék eget von fölém a béke, könnyű, habfehér felhőkkel, mesésen tiszta, végtelenbe futó vízi világot egy kedves, meleg homokú parttal határolva. S amikor hátradőltem és a kezemben tartott könyvből rám zúdult az átfürdető betűtenger, éreztem, hogy mindez valóság. Miért is ne lett volna az? Körül minden megszűnt, csak a varázsbuborék létezett és az én tengerem. Most mégis eljutott hozzám valami halk neszezés, amire föl kellett figyelnem: mégsem vagyok egyedül.

Egy nő hajolt közel a tűzhöz éppen, fahasábokat hullajtott a parázsra. (Azt mégsem mondhatom, hogy dobta őket, mert mozdulatai annyira finomak voltak, hogy azt csak úgy nyersen dobásnak nevezni nem szabad.) Még a parázs sem vette zokon a lágy becsapódást, csupán néhány könnyű röptű szikra-fényecske lendült föl a levegőbe, ők is lágyan, táncolón, mintha csak meg akarnák nézni, ki is ébresztette fel őket. Hát, arra én is nagyon kíváncsi voltam.

A nő három tökéletesen egyforma fahasábot vetett a tűzre, s dolga végeztével összeütögette tenyereit. Szép, fehér tenyerei voltak. Szépek és tiszták. Voltaképpen fölöslegesen ütögette össze őket, a fahasábok nem hagytak koszt maguk után a szép bőr finom felületén. Ő mégis összetapsikolta két tenyerét, és mosolygott hozzá. Belemosolygott a tűzbe, mintha az a barátja lenne. Pedig a tűz nem barátja senkinek. Félelmetes fenevad, akit táplálni kell és kordában tartani, aki sohasem fog hálát érezni táplálói iránt, és az első adandó alkalommal megmar bárkit, aki túl közel merészkedik hozzá. Bizonyára jól tudta ezt ő is. Mégis rámosolygott, örömmel adott neki enni, mintha csak anyai mulatsága telne a felharapódzó tűzlobogás gyermeteg mohóságában. Én pedig jólesőn néztem azokat a tiszta tenyereket, az egymást tapsikoló ujjakat. Végtelenül jó érzés volt látni ezt a mozdulatsort, a könyvben megbúvó tenger a maga tisztító zsongásával, egyszeriben ködbe veszett.

A nő persze azonnal észrevette, hogy figyelmem középpontjába került, s most fesztelenül visszanézett rám. A világ legtermészetesebb dolgának hatott mindez, miközben azt kutattam magamban, hogy miért is olyan természetes. Miért oly természetes, hogy ő itt van? Miért oly természetes, hogy fahasábokat vet a tűzre? S miért oly jóleső érzés ráfeledkezni az ő finom kezeire?

- Megzavartalak? Ne haragudj - mosolygott most felém ugyanazzal a melegséggel, amivel az imént a lángokba nézett.

Töprengő tekintetem azt válaszolta: dehogyis. Pedig mindketten tudtuk: igen. Az ember mégsem azt mondja: igen, megzavartál. Mert hát, az kellemetlen volna. De akkor ez hazugság, nem igaz? Elszomorító a gondolat és értelmetlen is: belehazudni egy ilyen kedves szempárba.

- Jó a könyv? - kérdezte ő, mire én végre megszólaltam.

- Megjárja.
2951
Firm76 - 2019. augusztus 19. 10:26:37

Kedves Rita!

Bevallom, kissé zavarban vagyok. Nem minden részletében tudom értelmezni gondolataidat. Mondhatnám, nem tudom követni. Amit a tehetségről, az oldalról, "a többi"-ről írsz, összegubancolódik bennem, és félek bárhogyan értelmezném, azzal mindenképp sértenék valakit. És az nem az én formám.Smile De mindazon átlépve, amihez nem merek szólni, elmondhatom, hogy örülök visszatértednek.

A Holnap Magazinon én is amolyan visszatérő vagyok. Bár nyomtatásban rendszeresen jelen voltam az elmúlt években. Az időhiány és egyebek azonban sokban fékezik az embert. Ezért online jelen lenni napi rendszerességgel, az valóban nem könnyű.

Viszont időről időre felbukkanok itt, mert a HM volt az a hely, ahol először publikálhattam, ahol kiadták nyomtatásban a verseimet, ahol az első olyan amatőr írótársakkal kapcsolatba kerültem, akik közül néhányan azóta már nagy utat tettek meg, talán magam is, de még mindig ápoljuk baráti kapcsolatainkat. Nem vagyok szentimentális, de úgy érzem, sokkal tartozom a HM-nek, érzelmileg soha nem leszek közömbös az oldal iránt. Hát, publikálgatok.

Köszönöm, hogy olvasod a művemet, köszönöm a figyelmedet. Remélem, tetszésedre lesz.Smile s remélem, az oldalon is úgy általában sikerül majd jól érezned magad. Ha ehhez írásaimmal hozzá tudok járulni, annak külön örülök.Smile

LacaSmileRose

6542
ritatothne - 2019. augusztus 17. 13:01:05

Kedves Laca!

Amikor az ember lánya megérzi, hogy valaki tehetséges, akkor felmerül benne, hogy mit keres itt? Vagyis elbizonytalanodik. Aztán előfordul, hogy a nagy tehetségek is tudnak átlagosat alkotni, meg ugye nem minden ember tehetséges, aki annak gondolja magát, így aztán megnyugszik, hogy elfér a többség között. Különböző okok miatt már egyszer elhagytam a Holnap Magazint, de néhány napja visszatértem. Voltak, akiket olvastam és voltak, akik olvastak. Időnként rákeresek újakra, rácsodálkozom mások alkotásaira. Talán ennyi. Látni és láttatni. A többit úgy is az idő dönti el.

Szeretettel: Rita

2951
Firm76 - 2019. augusztus 11. 04:50:40

Kedves Éva!

Szeretettel üdvözöllek az oldalon és külön üdvözöllek az "Ez a beszéd"-nél. Nekem magamnak ez az egyik kedvencem az írásaim között, ezért valahányszor valaki először veszi a kezébe (jelképesen) és először lapoz bele, mindig úgy érzem, mintha újra vizsgázna, és elkezdek izgulni érte.Disappointed

Remélem (amennyiben időd engedi és folytatod), hogy a folytatások is tetszésedre lesznek majd. Köszönöm megtisztelő figyelmedet.

LacaSmile

6533
Ahita - 2019. augusztus 06. 15:59:34

Van valami érdekes, csúnya szóval élve "dezsavű" érzésem, ahogy kellemesen magukhoz engedő soraidat olvasom. Tiszta, érthető, apró részleteiben jól láttató képek, hangulatok, és csak ritkán válik elemzővé az olvasó, inkább az érdeklődő figyelem tartott a soroknál. Közel áll hozzám ez a szófűzés, tetszik, és ahogy időm engedi, természetesen kíváncsian tovább olvasomSmile
Szeretettel: Éva

2951
Firm76 - 2019. július 09. 12:06:32

Kedves Babu!

Nagyon köszönöm megtisztelő figyelmedet és kedves szavaidat.
Remélem a folytatások is elnyerik majd a tetszésedet.

Laca Smile

5548
babumargareta - 2019. július 07. 20:37:07

Kedves László !
Nagy érdeklődéssel olvasom ,persze még csak az első részét a
novelládnak!In Love
Szép,gördülékeny irásod van igy szeretettel olvastam a kezdetet !
Egyelőre gratulálok....BabuRose

6208
Kankalin - 2019. június 27. 05:49:37

Laca, ezért a válaszért (is) megérte. Smile
Jövök még...

Szeretettel: Kankalin

2951
Firm76 - 2019. június 26. 19:26:15

Kedves Kankalin!

Tőled egy komment is komoly irodalmi élményt hordoz. Azon túl, hogy jólesnek a szavaid (mert jólesnek&#128513Wink, a szakmai szempontok alapján végzett rövid elemzésed számomra igazi ajándék.

Köszönöm a figyelmedet és az észrevételedet.

Laca😊

6208
Kankalin - 2019. június 26. 07:00:02

Szia Laca! Smile

"Egészen belefeledkeztem a könyvbe, amit olvastam; fel sem tűnt az idő múlása. " Smile

Ezt választom mottónak, hiszen általában ez történik velem, amikor a műveiddel találkozom.
Rendkívüli tehetséged van a szavakhoz. Úgy is fogalmazhatok, hogy a tenyeredből esznek, lesik a kívánságaidat. Smile
Az első résznél erős asszociációm támadt. Az egyik kedvencem, Illyés Gyula Az irodalom értelme c. könyvrészlete jutott eszembe, a "varázsbuborék" miatt.
Gördülékenyen írsz, az alkalmazott szókincs tiszta, érthető, a mondatok szerkesztése átgondolt, nagyon szeretem olvasni minden művedben a leíró részeket, mert elvisznek.
Úgy vagyok velük, mint a mottóban. Smile
Érdekes lesz a folytatás, mert a cím és a "megzavarás" alapján ez csak "ráfordulás" az irányra.

Öröm olvasni a műveidet, igazi irodalmi élmény. Köszönöm. Smile

Szeretettel: Kankalin

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.