Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sabján László: Ez a beszéd 02.
Hangom az értetlenség és a gyanakvás keverékével csenghetett, amit ő vagy nem vett észre, vagy nem akart észrevenni; nagyjából ekkor ért oda a szemközti fotelhoz, amibe aztán finoman belehuppant. Kényelmesen keresztbe vetette hosszú, karcsú lábait és a fotel mellett álló kis asztal felé nyúlt. Mindig szerettem azt az asztalt. Egyrészt, mert szögletes teste szinte szétzúzta az alatta elterülő, kis, kör alakú szőnyeg álmatag stilljét, másrészt, mert ajándék a nővéremtől, aki a két kezében cipelte be ide, azt nyögdécselve: "most már legalább lesz valami modern is ebben az időbénító, neoklasszikus 'atyaúristen-tudomisén-micsodában'." De sohasem szerettem még annyira ezt a kis bútordarabot, mint abban a pillanatban, amikor ez a nő kinyújtotta feléje a kezét. Egy színes magazint vett el róla reflexszerű mozdulattal, és önfeledten belelapozott. Férfimagazin volt egy férfi lakásában, tele tudománnyal, üzlettel, utazással, autókkal és csinos nőkkel, de mindez szemmel láthatóan csöppet sem zavarta meg.

Ám, miután pillantása végigsiklott néhány kép vagy bekezdés fölött, egyszeriben felkapta a fejét, éppúgy, mint akit az a szörnyű érzés kerít hatalmába, hogy valamit elfelejtett.

- Bocsáss meg - szabadkozott. - Kérsz egy teát?

Eddig némán figyeltem őt, s közben eldöntöttem, belemegyek a játékba.

- Ha nem baj, én inkább egy kávét kérnék.

- Hogy baj-e? - nevetett vidáman. - Micsoda butaság...

Azzal ruganyos hirtelenséggel kilökte magát a fotel öléből, és kiviharzott a nappaliból.

A tágas helyiséget újra megtöltötte a csend. Vártam. A könyvet, ami a kezemben volt, már rég elfeledtem, szemem a közlekedőre nyíló tágas ajtónyíláson függött. A tűz halkan ropogott-lobogott mellettem; odanéztem és láttam, hogy a három hasáb ott hever tehetetlenül az eleven parázson, a mindig éhes, gyermeteg-önző tűz pedig már javában kóstolgatja őket. A fahasábok tehát ott vannak. De hová lett az a nő?

A konyha felől nem jöttek hangok, halk neszek, semmi sem. Fények pászmáit sem láttam odakintről. Sötétben készíti a kávét, néma csöndben?

Végül föl kellett állnom.

Félelem nélküli léptekkel megindultam kifelé; a könyv a kezemben, ráhajtva a mutatóujjamra.

A közlekedő félhomályát csak a nappaliból kiszűrődő fények táplálták, a konyha mélysötétben szunnyadt. Felkapcsoltam a villanyt és körülnéztem. Egyedül voltam. Úgy álltam a konyha küszöbén, mintha ott se lennék, talán csak gondolatként vagy érzésként. Vagy valami apró rezgéshullámként, ami elindult egykor valahonnét és tart valahová, és ehhez a konyhához a legkisebb köze sincs. Most mégis találkoztak (a hullám és a konyha), és megzavarták egymást.

Elfojtok dolgokat. Tudom. Hangok és képek, illatok és formák vannak elzárva bennem egy elképzelhetetlenül tágas hangárban, amely egy furcsa, öntörvényű belső univerzumként mintha folyton tágulna. Ha kerülök bizonyos helyeket, helyzeteket, a hangár szilárd falai mereven magukba zárják, amiket közéjük száműzött bennem egy névtelen, önkéntelen fegyelem. Ha azonban beleszaladok helyekbe, helyzetekbe, az olyan, mintha univerzum ütközne univerzummal; a szilárd falak hirtelen puhává, megbízhatatlanná válnak, kiszakadnak, és a hangok, képek, illatok és formák a káosz bántó lármájával süvítenek elő, keverednek össze és árasztanak el mindent. A konyha is egy ilyen hely. Amerikai stílusú konyha, nagy családnak való, amely valamikor állandóan tele volt zsibongó vidámsággal, olykor nehéz szagokkal és csörömpöléssel. Most csak néma edények, eszközök lakják. Némák, nem mesélnek semmit.

Egy darabig álltam a konyhaajtóban; a könyv a kezemben, a mutatóujjamra hajtva.

Kérdezhettem volna bármit: mi történik itt? Ki volt ez a nő? Honnan jött? Hová tűnt? Mi történik velem? Megőrültem talán? De bennem csak azt kérdezte valami: miért?

Lekapcsoltam a villanyt. Álltam még egy keveset a konyhaajtóban; a könyv a kezemben, a mutatóujjamra hajtva, másik kezem a villanykapcsolón. Végül visszaindultam félelem nélküli léptekkel a nappaliba, hangulatos zugomba, a kandalló mellé.

Odabenn megálltam egy percre az üvegfal előtt és kinéztem a hóesésbe. Goromba szél kavarta a könnyű pihéket, és egyszeriben természetellenesen hatott a látvány. Egy átlátszó közeg választ el a hidegtől és valami zord mostohaságtól; újra eszembe ötlött a varázsbuborék analógiája. Erről aztán eszembe jutott a könyv, amit a mutatóujjamra zártam, és lemosolyogtam rá. Visszasétáltam a fotelomhoz, és belezöttyentem. Oldalra néztem; a három fahasáb ott volt a helyén. Inkább csak megingattam, mint megráztam a fejemet (a "miért" ide-oda koccant benne), s végül visszatértem a könyvemhez. Kihajtottam a lapokat, és folytattam az olvasást.
2951
Firm76 - 2019. augusztus 20. 18:34:30

Kedves Rita!

Mindenek előtt szívből köszönöm megtisztelő figyelmedet. Amint látod, én még a köszönömökkel is mindig el vagyok maradva. Pedig nagyon röstellem. Azért igyekszem eleget tenni az alapvető elvárásoknak, csak nem mindig sikerül.

Érdekesen fogalmazod meg: "női jelenlét". S voltaképpen nagyon érzékenyen megtaláltál két fontos, vaskos fogalmat, amelyekre a mű épül. Köszönöm gondolataidat.Smile

LacaSmileRose

6542
ritatothne - 2019. augusztus 17. 13:08:58

Kedves Laca!

Érdekes ez a női jelenlét, aki aztán rejtélyesen el is tűnik. Olyan, mint egy látomás. Ettől viszont izgalmas is, hiszen az ember tudni szeretné a tényeket, vagy legalábbis az író szándékát.

Szeretettel: Rita

2951
Firm76 - 2019. július 09. 12:13:19

Kedves Babu!

Maga a mesélő is mély zavarba jött, ő sem tudja, ki ez a nő, hogy jött be, hogyan tűnt el, és főleg miért. Idő kell, amíg megértésre jut, ez a titokzatos nő rávezeti őt a helyes útra, és felnyitja a szemét, de akkor a puszta magyarázatnál már sokkal több kerül majd a birtokába.☺
Köszönöm a figyelmedet, jó olvasást kívánok a folytatásokhoz.

Laca☺

5548
babumargareta - 2019. július 07. 20:50:35

Kedves László!
Immár a második részét is elolvastam.
Először zavarba jöttem ,hogy figyelmetlenül olvastam-
-hogyan jött be a nő ?Wink
Illuziók ,képzeletek-képzelete, egy hatalmas hallucináció, csak
benne van az értéke a történéseknek!
Néha a képzelet szabadon ölelkezik a látomással.
Gratula .....BabuRose
Majd olvasom tovább ! Szeretettel...BabuHeart

2951
Firm76 - 2019. június 29. 21:33:21

Kedves Kankalin!

Hiszek neked, bár szavaid zavarba hoznak. Úgy érzem, méltatlan vagyok ennyi szépre és jóra. Nagyon szépen köszönöm a rám szánt idődet és az észrevételedet is.

U.I.: egyszer írhatnál valami csúnyát is.Grin

Laca

6208
Kankalin - 2019. június 29. 06:50:09

Szia Laca! Smile

"Hangok és képek, illatok és formák vannak elzárva bennem egy elképzelhetetlenül tágas hangárban..."

...annál örömtelibb, hogy résnyire betekintést engedtél. Smile
Nagyon jól tudsz mesélni, egy pillanatig sem unalmas, engem végig benn tartottál.
Élvezet olvasni, mert a szemléletesség eszközei érdekessé teszik.
Kiemelem a tárgyak részletes leírását, illetve a leírás szabályainak pontos követését.

"Az irodalom értelme" továbbra is a fejemben kattog.
Vitathatatlan, hogy nálad mindig ezt kapom: ajándéknak tartom, hogy olvashatlak.
Köszönöm. Smile

Szeretettel: Kankalin

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.