Auerbachné Tóth Katalin: Bakancslista: Tizedik történet (2019. július)
Bakancslistás történet

Manapság divatos lett bakancslistát írni. Bárki bármit, ha meg szeretne megcsinálni: bakancslistára veszi. Ha megtesz valamit, amire régen vágyott: kipipálja a bakancslistáján. Olyan ez a szó, mint a slágerek: a fülünkön megy be, és a könyökünkön jön ki. Én meg sosem voltam az a tipikus „megyünk a tömeg után”. De amikor már sokadjára kérdezték, hogy van-e bakancslistám, és mi szerepel rajta, írtam egyet. Olyan tételek szerepeltek rajta, mint megtudni, ki ölte meg valójában Kennedy-t; megtudni pontosan mi zajlik az 51-es körzetben; találkozni egy igazi angyallal; megtudni, mi történt az inkákkal; megtudni, hol lett Attila a hunok királya eltemetve; megtudni, hogy pontosan mi történt a Malaysia Airlines MH370-es járatával; stb. Ezzel a listával aztán mindenkit kiakasztottam, de nem bántam. Akinek elkezdtem felolvasni, legkésőbb a felénél feladta, még a hallgatását is, mert rájött, hogy viccet csináltam a kérdésből.

Viccet, igen… És mégsem. Én magam is meg voltam győződve róla, hogy a listából semmi nem fog valóra válni. Legalábbis nem ebben az életben… De – mint mondani szokták – ember tervez, Isten végez. És hogy mire mondom? Máris elmesélem!

Autóval mentem ügyeket intézni és bevásárolni. Csak azért autóval mentem, hogy gyorsabban végezhessek, és hogy a nehéz csomagokat ne kelljen kézben hazacipelnem. Nagy volta a tömeg, tumultus mindenütt, pedig azt hittem, hogy ha szabadságot veszek ki egy hétköznapra, akkor kevesebben lesznek. Hát, vagy mindenki ugyanígy gondolkodott és ugyanazt a keddet vette ki egy nap szabadságra, vagy egyszerűen ekkora a forgalom egy normál hétköznapon is. Nem tudtam eldönteni, de nem sokáig morfondírozhattam rajta, mert a forgalomra kellett figyelnem. Már beértem Budapestre, itt már ismeretlenebb volt a terep, mert a XIII. kerületben annyit nem szoktam járni. Még jobban figyeltem, főleg a kisebb utcáknál. Jóval nagyobb követési távolságot tartottam az előttem levőhöz képest, mint kellett volna, mondván, az a biztos. És mégis, egyszer csak valaki rám kiáltott az egyik keresztutca előtt:

- Állj meg!

Egyből megnyomtam a féket és megálltam. És másodpercekkel később a keresztutcából, ahol láttam is kint az elsőbbségadás kötelező táblát, kivágott egy fekete sportkocsi, és előttem kanyarodott be, arra, amerre én mentem volna. Ha nem állok meg, ez az autó nekem jött volna! Egy másodperc alatt leizzadtam, ahogy tudatosodott bennem, hogy ha ez ilyen sebességgel nekem jön, akkor valószínűleg végem… Ideges lettem, a kezem elkezdett remegni, alig tudtam annyira koncentrálni, hogy tovább mehessek. Pedig már nem voltam messze sem az úti célomtól. Még mindig ott álltam a kereszteződésénél, bekapcsolt elakadásjelzővel, mert nem bírtam elindulni. És akkor, talán 2 perc elteltével jutott eszembe, hogy a hang az autómból szólt rám, hogy álljak meg. Holott egyedül ültem a kocsiban! „Köszönöm, őrangyalom!” – suttogtam, mire mintha valaki megsimogatta volna a homlokomat, és egyszeriben elmúlt az idegességem.

Most már értem a mondás lényegét, miszerint „ne vezess gyorsabban, mint ahogy az őrangyalod repülni tud!” És azt hiszem, akármilyen lehetetlen bakancslistát is írtam, volt benne megvalósítható tétel…

Kíváncsian várom a bakancslistám többi információját is.
6482
rozsa koncz - 2019. október 28. 19:03:20

Kedves Kata!
Úgy hírlik, nincsenek véletlenek, mekkora szerencséd volt!
Bakancslistád, tud valamit!
Gratulálok írásodhoz. RózsaRose

6542
ritatothne - 2019. szeptember 12. 07:25:31

Kedves Kata!

Akkor jöttem vissza, mikor épp a bakancslistás feladaton voltatok túl. Még gondoltam is, hogy erről nem írtam volna semmit, mert magát az elnevezését is utálom. Láttam a filmet, azt egyszer meg lehetett nézni, de az egész nem az én világom. Aztán, hogy elolvastam néhány írást - többek között a tied is - megállapítottam, hogy nem vagyok egyedül.
Örülök, hogy a balesetet megúsztad.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.