Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Sabján László: Ez a beszéd 04.
A kávé fantasztikus ízével a számban vettem újra kezembe a könyvet. Hogyan, hogyan nem, ismételten bele tudtam feledkezni. Először persze nehezen ment. Újra és újra az ajtónyílás felé pillogtam, hátha felbukkan benne a kedves alak, a maga otthonos természetességében. Végül valahogyan mégis magába tudott szippantani ismét a könyv, a nyomtatott oldalak idővel újra csak teljesen lekötöttek.

Azután egyszer csak halk koccanásra lettem figyelmes. - A sütik - hallottam az ismerős hangot, és felnézve újra ezt a sohasem látott, mégis öröktől fogva ismerős arcot láthattam, amelyet egyetlen szempillantás műve volt megszokni. Nem kell hát erővel itt tartanom. Ha elengedem, a jelek szerint, idővel rendre visszatér.

Őszintén megörültem neki, szélesen elmosolyodtam.

- Hát itt vagy?

- Ne haragudj! - szabadkozott. - Nagyon megvárattalak? Pedig siettem.

Kipillantottam a közlekedő irányába. Természetesen fényárban úszott. Természetesen.

- Szó sincs róla, csak... féltem, hogy talán nem jössz vissza.

Megütközve meredt rám, arca megvonaglott kissé.

- De hát, megígértem...

El kellett sápadnom; nyilvánvaló, hogy itt nagyon komoly játékszabályok szerint kell gondolkodni, amelyekről én sajnos mit sem tudhatok. Mivel minden egyes apró hibámban azt aggódtam, hogy hátat fordít nekem és nem látom többé, csaknem kivert a veríték.

- Persze. Igazad van, ne haragudj. Tudod, nem is úgy gondoltam, hogy...

Kissé oldalra biccentette a fejét, miközben próbálta kitalálni, mi is lehet a mondat folytatása. De itt megint beleütköztem a fikció bezárt kapujába: hogyan mondjam meg valakinek, aki szemmel láthatóan valóságosnak hiszi magát, hogy a legkevésbé sem az? Másrészről pedig: honnan tudhatom én, hogy ő tényleg ne lenne valóságos? Elvégre minden, amihez eddig hozzáért, teljes mértékben az engem körülvevő valóság része.

S ekkor belém hasított: "az engem körülvevő valóság". A buborék!

-Elnézést - néztem rá engesztelőn. - Kissé összekuszálódtak bennem a dolgok.

- Azt látom - súgta rosszalló mosollyal. Elvett egy darab teasüteményt a tálcáról és az orrom alá emelte. - Szippants! - Szippantottam. Imádom a kókusz illatát, és amit éreztem, természetesen az volt. A nő láthatta arcomon a tetszés jeleit, mert tovább ment. ‒ Harapj! - Haraptam. Mámorgón hunytam le hozzá a szemeimet. Miközben a harapásnyi finomság szerteáradt bennem. A nyelvemen, érzékeimen át, keresztül a tudatomon, egyenesen a lelkembe áramlott. Mennyei volt.

Miután lenyeltem, kétségbeesetten nyitottam ki újra a szemem. Csak nem tűnt el közben újra? De még ott volt. Ott állt előttem, és szép, hótiszta ujjai közül vidáman mosolygott felém a sütemény másik fele. Egy merész lépésen tanakodtam; elkapom a csuklóját, hogy meggyőződjek róla, valóban húsvér teremtmény. De az ilyesmi sohasem végződik jól sem az irodalomban, sem a filmeken. Esetleg elvehetném tőle úgy a süteményt, hogy ujjaink "véletlenül" összeérjenek. Ez már nem tűnt olyan durva képtelenségnek, mégis megálljt parancsolt bennem valami. Mert mi van akkor, ha önmagában egy ujjbegynyi érintés is elég ahhoz, hogy elillanjon?

Végül úgy vettem el az illatozó süteményt a kezéből, hogy ujjaim még véletlenül se érjenek az övéihez. Láthatóan ezt különösen jól fogadta, s most az édes morzsáktól akarván megszabadulni, a már ismerős mozdulattal összetapsikolta két szép tenyerét. Fölegyenesedve összefonta mellén a karjait, és az üvegfalhoz sétált. Megállt előtte, én pedig megcsodálhattam megnyerő profilját. Egészen hétköznapi benyomást keltett kötött, kikönyökölt pulóverében, kopott farmerjában, a szobapapucsról már nem is beszélve. Mégis úgy éreztem, én soha életemben nem láttam még egyetlen embertársamat sem ennyire rendkívüli módon különlegesnek. Azután, mint egy hirtelen ébredés, tört fel gejzírként egy emlék nagy lendülettel: egyszer már, úgy hiszem, láttam valakit ilyennek életemben. Egyszer. Arcéle az álmodozásé, álla a határozottságé, pici szeplői az erőé voltak. Szeme kékjében a tiszta értelem, vékony hajszálain a romantika árnyalt, barnába futó szőkesége.

Semmit nem tett, karba font kézzel állt az üvegfal előtt és kifelé nézett. Én mit tegyek? Mi volna most a helyes? Csak ülni itt tétlenül és bámulni őt? Vagy felállni és odalépni hozzá, hogy együtt gyönyörködjünk a valaha volt legrondább időben? Esetleg megszólítsam, és rázúdítsam a bennem tülekedő kérdések egyre növekvő halmazát? Mi lehet az, amitől nem menekül újra a konyhába, hogy az aztán újra sötétbe boruljon? Hiába, nem ismerem ennek a fura játéknak a szabályait.

Ekkor megfordult.

- Jó a könyv? - kérdezte szórakozottan, miközben célba vette a fotelját.

Én csaknem újra rávágtam a meggyőződés nélküli "megjárja" formulámat, amikor apró villámcsapás ért. Ez az! Ha mást válaszolok, mint eddig, talán az ő reakciói is megváltoznak. De csak óvatosan, szép fokozatosan, nehogy túl nagy legyen az a váltás.

- Egészen jó - jelentettem ki, ami meg is felelt a valóságnak.

Ő leült, ölébe ejtette két kezét, és rám mosolygott.

- Örülök. - Azzal kezébe vette a magazint, fellapozta, hátradőlt és belefeledkezett.

Ahogy ott ült, vibrált körülötte a létezés. Még soha nem láttam senkit ennyire szépnek. (Felteszem, ahhoz nem kell különösebb magyarázatot fűznöm, hogy korántsem a külső, fizikális szépségre gondolok itt.) Sokáig nem tudtam elvonni róla a pillantásomat. Hinni sem mertem, hogy még mindig nem kapja föl a fejét és nem nyargal ki a konyhába valamilyen ürüggyel. Végül berágcsáltam a sütemény másik felét, sőt újat emeltem le a tálcáról, s valami mélységes, ismeretlen megelégedéssel eltelve dőltem hátra a fotelomban.

Fogalmam sem volt arról, mi történik itt, sejtelmem sem volt, mi az értelme, azt sem tudhattam, hová, meddig tart ez a csoda, csak azt tudtam mindennél biztosabban, hogy a múltamat és a jövőmet is egy batyuba rakva, örömmel adnám oda ezért a néhány percért. Bárcsak örökre itt maradna, bárcsak minden-minden örökre így maradna, sóhajtotta bennem az ösztön.

A néhány percből aztán fertály-, majd félóra lett, és ő még mindig ott volt. Eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha a kérdésére egy fokozottabb választ adok. Ha például azt mondom, lenyűgöző a könyv. Vagy azt: fenomenális, kolosszális, korszakalkotó! Vajon miféle kimenetele lett volna annak? Talán ő is fokozottan reagál? Esetleg most az ölemben ülve lapozgatná azt a magazint, miközben sütit rágcsál és kiiszogatja a kávém maradékát? Esetleg a kanapén kötünk ki? De erre aztán szörnyen el is szégyelltem magam: hogy a fenébe lehetek ennyire húsvér!? Hogy lehetek ennyire férfi, ennyire önző! Aztán elmosolyodtam - hát, csak úgy, hogy egyszerűen húsvér vagyok, férfi és (a jelek szerint) önző is.

Egy váratlan pillanatban rám nézett a lap fölött. Tekintete szuggesztív volt, és ha azt mondom, határozott, azzal nem mondtam semmit.
2951
Firm76 - 2019. augusztus 20. 18:44:05

Kedves Rita!

Hogy mi a valóság és mi nem az, általában csak nézőpont kérdése. Amit a mesélő átél, az számára egyértelmű valóság, ezt időről időre ellenőrzi is a tárgyakon, a megfogható dolgokon keresztül, miközben a józan esze azt mondja, hogy ez mégsem lehet igaz. Itt voltaképpen már két világ határán van. Az egyetlen, amit nem tud, hogy ami történik, mi céllal történik. De hamarosan megtudja.

LacaSmileRose

6542
ritatothne - 2019. augusztus 17. 13:35:41

Kedves Laca!

Olyan értő "kritikusaid" vannak, hogy alig merek mellettük véleményt alkotni.Talán csak annyit, hogy annak ellenére, hogy valós esemény jóformán nincs és az egész meseszerű, mégis fenn tudod tartani az izgalmat.

Szeretettel: Rita

2951
Firm76 - 2019. július 12. 14:47:59

Kedves Kankalin!

Köszönettel tartozom, amiért térben és időben is követed, vagy inkább kíséred a buborék útját.

Úgy érzem mára sokat fejlődött a szöveg, és lassan én is hozzáfejlődöm. A leírtak (remélem) megmaradnak, és sikerül általuk elhelyezni egy emlékkövet az út szélén.

LacaRose

6208
Kankalin - 2019. július 10. 06:13:58

Szia Laca! Smile

Nem is gondoltam, hogy már egy év telt el, amióta először találkoztam a buborék-hatással, és meg is fogalmaztam ezt.
Azóta még jobban átérzem, egészen máshogy, mintegy belülről szemlélve, és ez csak erősíti bennem, amit először éreztem azzal kapcsolatban, hogy a buborékban minden lehetséges.
Most is élek a szavaiddal: mámorgón olvastam újra ezt a részt is, már sokadszor, de a kedvencem ugyanaz maradt:

"Arcéle az álmodozásé, álla a határozottságé, pici szeplői az erőé voltak. Szeme kékjében a tiszta értelem, vékony hajszálain a romantika árnyalt, barnába futó szőkesége.".

Lebilincselő olvasmány. Kiválóan értesz ahhoz, hogy "fogságban" tartsd az olvasót. (cfc) Smile

Szeretettel: Kankalin

2951
Firm76 - 2019. július 09. 12:23:43

Kedves Babu!

Úgy olvasol bennem, mint egy nyitott könyvben, mondhatnám.Grin
De hát a mű egyik alapeleme épp egy nyitott könyv.

"Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör."

Kiemeltem ezeket a sorokat a hozzászólásodból, hogy külön megköszönjem ezt a gondolatot. Köszönöm!

LacaSmile

5548
babumargareta - 2019. július 08. 15:08:54

Kedves László !
Meglepően írsz egy vágyról, ahol minden valóságnak tünik azért vágytál ezekre a pillanatokra.A könyv csak alibi!
De rá jöttél nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör.Ez történt veled is !

Nagyon szép.megható "húsvér " érzelmei ,gondolatai!Rose
Gratulálok.....BabuIn Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.