Sabján László: Ez a beszéd 05.
Annyi pozitív erő kéklett felém a tekintetéből, hogy el kellett hinnem, amit mond. Egyébiránt abban a pillanatban azt is elhittem volna neki, ha azt mondja: te egy kölyökfóka vagy. De ő természetesen nem mondott ilyesmit. Helyette azt mondta kedves hangon: - te jó ember vagy.

Ezt bizonyára nem a magazinból olvasta ki, s én kellőképpen meg is lepődtem fölötte, de hittem neki, miközben a nyelvem persze (a rá jellemző ostoba udvariassággal) tiltakozni kezdett.

- Talán... bizonyos értelemben... de valójában... nem... csak a körülmények...

- Mi van a körülményekkel? - tette le a lapot a térdére, és be is hajtotta, annak jeléül, hogy teljes figyelmét felém fordította.

Furcsa. Eddig alig vártam, hogy beszélgessünk végre, és a témánk más egyébre is kiterjedjen, mint a könyv tartalmának minősége, amit olvasok, most mégis csak nyögdécseltem, mint egy vizsgázó diák, aki nem készült.

- Hát, a körülményeim... látod, megvan mindenem. Így nem nehéz "jó embernek" lenni. De tudod, ha másak lennének a körülmények... ha nem volna otthonom... ha a következő étkezésért kellene küzdeni... Tudod, létezik a megélhetési bűnözés fogalma, vagy... ott van az "alkalom szüli a tolvajt" esete, meg a nők szabadjelzése, ami a legtöbb férfi erkölcsi tartását meg tudja roppantani. Vagy egy sérelem, egy elszenvedett kár, ami felforgatja belülről az embert, aki így aztán kivetkőzik magából. Tudod, olyankor mondják valakire, hogy "na, most mutatta meg az igazi arcát".

Elgondolkodón fürkészett.

- És te ilyen vagy?

- Igen - ismertem be -, olyan vagyok, mint bárki más.

Bólogatott, de úgy, mint akit erről még hosszan kellene győzködni. Ledobta a magazint az asztalra, elvett egy süteményt a tálcáról, egészben bekapta, összerágta, felállt, a kandallóhoz lépett, és megpiszkálta a tüzet. Amikor megszólalt, a szája még mindig tele volt süteménnyel.

- Fóval aft momvov, fak avév... enévévt... Szóval azt mondod, csak azért vagy jó ember, mert megvan mindened?

Nem feleltem, mert nem voltam biztos magamban, és éreztem, hogy ennek a fura játéknak az igazmondás talán a legfontosabb eleme. A megfejthetetlen nő belebámult a tűzbe, amely aranyló árnyalatba vonta szép arcát. Olyan volt, mint egy mesteri műalkotás, sőt annál is több: maga volt abban a tökéletes percben a létezés csodája. Amikor rám nézett, már bennem is aranylón lobogott minden.

- Azt mondod, azért vagy jó ember, mert megvan mindened - ismételte gondolkodón. Az én némaságom pedig éppúgy jelenthetett igent, mint nemet. - És ha én, a matematika nyelvét használva, azt mondom, hogy nem azért vagy jó ember, mert megvan mindened, hanem azért van meg mindened, mert jó ember vagy?

- Ez kétségtelenül jobban hangzik - mosolyodtam el rövid szünet után. - De, sajnos ez a világ nem egészen így működik.

- Ez a világ, vagy az a világ? - kérdezte, és ujjával az üvegfalon kívülre mutatott. Erre megint nem tudtam mit felelni. Természetesen a saját kis világomban jóságra, békére és harmóniára törekszem, de meg tudom-e ítélni vajon helyesen, hogy mennyiben tér az el a külvilágban uralkodó állapotoktól, vagy épp ellenkezőleg, mennyire modellezi azokat? A fantáziám minden erejét kimerítő nő ellépett a kandallótól, tett néhány lépést, karba fonta a kezét, s megtorpanva felém fordult.

- Úgy véled, megvan mindened?

Találgattam, vajon az lenne-e a helyes, ha ülve maradnék, vagy illendőbb volna felállnom. Tartottam attól, hogy meghátrál, ha valami meggondolatlan mozdulatot teszek, de azt is éreztem, hogy a "játék" menete immár olyan irányt vett, amelyben már én is nagyobb szabadsággal mozoghatok. Kérdéseket tesz fel, válaszokat vár, és biztosan nem tűnik el addig, amíg meg nem kapja őket. Hogy mi lesz azután, arra gondolni sem akartam, de minden idegszálammal meg akartam felelni a kérdéseire, éspedig az igazat. Csak hát, mi az igazság? El tudja ezt dönteni egy ember? Felálltam.

- igen. Hiszen magad is láthatod.

Erre összevonta a szemöldökét, amiből azonnal megéreztem, hogy aligha felelhettem jól. Ő tehát nem válaszokat keres, csupán hallani akarja azokat. Ő nyilvánvalóan tisztában van az igazságokkal, sokkal inkább azt szeretné, ha én is megvilágosodnék. Nos, ami azt illeti, ennek magam is tudtam volna örülni, csak előbb azt kellett volna tisztázni, hogy kivel is beszélgetek, ha beszélgetek egyáltalán.

- Akinek megvan mindene - hallottam a hangját -, annak nincs szüksége semmire. Te elhiszed, hogy létezik ilyen ember?

- Nem is tudom - motyogtam.

Közelebb lépett.

- Tudod, miért vagyok én itt?

- Nagyon szeretném tudni.

- Mert neked - felelte lassan, tagoltan - nincs semmid. Semmid a világon.
2951
Firm76 - 2019. augusztus 20. 18:54:22

Kedves Rita!

Már voltaképpen a mesélő és a titokzatos jövevény párbeszédéből is az tűnik ki, hogy nagyon különböző szemszögből vizsgálják a dolgokat. A férfi azért mégis az anyagi világban él, húsvér teremtmény, akinek fizikai, biológiai szükségletei vannak. A nő valami mást képvisel, ezért az ő értékrendje egészen más. S hősünk gondolataiból kitűnik, hogy érzékeny, érett gondolkodású ember, aki két állapot között rekedt meg: férfiként, emberként elért valamit az életében, úgy érzi, megvan mindene, de közben tudja, hogy mindezt nincs kivel megosztania. Így olyan, mintha semmije se volna. Erre világít rá a jövevény. S természetesen hősünk nem tiltakozik, hiszen tudja, hogy a nőnek igaza van, sőt megérti, hogy itt most jóval nagyobb, mindenen túlmutató dolgok lebegnek a levegőben.

LacaSmileRose

6542
ritatothne - 2019. augusztus 17. 14:04:20

Kedves Laca!

Hű-ha. Ez annak szólt, hogy "nincs semmid". Igen. Nem egyszerű kategorikusan kijelenteni, hogy megvan mindenünk, vagy nincs. Az alapvető szükségletek hiánya fájdalmas - szomjúság, éhség, hideg, hőség - ha ezek megvannak, plusz van fedél és biztos megélhetés, akkor még mindig előjöhetnek a lelki szükségletek, a társ-, család utáni vágy. Ám az is lehet, hogy van, akinek soha sem elég, míg más kevéssel is beéri.

Szeretettel: Rita

2951
Firm76 - 2019. július 12. 14:59:26

Kedves Babu!

Nagyon köszönöm figyelmedet, és örülök, hogy így megtalált téged a novella. Külön köszönöm az "értelmes" minősítést, amit ismétléssel nyomatékosítottál, ez különösen jólesett.Smile

LacaRose

2951
Firm76 - 2019. július 12. 14:55:43

Kedves Kankalin!

Örülök, hogy örömmel jöttél. Smile Sokkal jobb, mintha dorongot lóbálva, anyázva közelednél.Grin

Köszönöm a pozitív megerősítést, a támogatást. Hálás vagyok ezért is, csakúgy, mint a rám fordított időért, energiáért.

Laca

5548
babumargareta - 2019. július 10. 22:21:11

Kedves László!
Úgy látom harcban vagy a legfélelmetesebb ellenséggel ,ami gyötri lelkedet éjjel nappal:a párkapcsolat hiánya !
Tulajdonképpen kettesben vagy önmagaddal s boldogtalanságod abban nyilvánul meg ,hogy nem vagy képes egyedül ülni a szobában.Nagyon értelmes lelki elemzésedet szeretettel olvastam .Smile
Ritkán olvasok ilyen értelmes írást.
Gratulálok szeretettel....BabuHeart

6208
Kankalin - 2019. július 10. 06:44:47

Szia Laca! Smile

Kiemelem novellád lélektani vonásait, ami egyébként nemcsak itt, hanem minden művedben előtérbe kerül - legyen az vers, vagy próza. Hozzám emiatt is áll közel írói tevékenységed és költészeted. Van min gondolkodni, lehet és érdemes tanulni nálad, ezáltal jobb emberré válni.

A közvetlen stílus magával ragadó, képtelenség abbahagyni az olvasást, észrevétlenül is belesodrod az embert a történetbe.
A szabatos szövegszerkesztés és a kiváló helyesírás is értékmérője a művednek.
Összefoglalva: megvan mindened, hogy magaddal vidd azokat, akik rátalálnak az írásaidra, és ez nem kevés kincs a birtokodban.

Örömmel jöttem, hogy nyomot hagyjak ennél a kivételezett kedvencemnél. Smile

Szeretettel: Kankalin

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.