Bogár Gábor: Zártkörű részvéttársaság VII. rész
A B.L.Z. Gazdasági Tanácsadó Iroda

Betty huszonkilenc évesen ment nőül az akkor ötvenegy éves ifjabb Dr. Vértessy Zoltánhoz. Mindkettőjüknek ez volt az első házassága, és ekkor már két éve éltek együtt, minden javukat és rosszaságukat megosztva egymással. Zoli már igazgatója volt a Perpetuum Mobile-nek, amikor odavette magához gazdasági ügyintézőnek, később könyvelőnek, az akkor négy év gyakorlattal rendelkező, és magának már némi nevet szerzett fiatal közgazdász-lányt. Hamarosan az igazgató úr kedvencévé vált, amihez minden szakmai tudása és testi adottsága megvolt. (Bár neki magának már az első hónapoktól volt egy titkos kedvence a munkatársai közül, a vele egyidős Hajtányi Levente, akinek szakmai tudása és testi adottságai viszont neki feleltek meg teljes mértékben, de erről senki, még Zoli sem tudott.)
Néhány hónap szakmai (és testi) gyakorlat után Betty a vállalat könyvelője lett, és egyidejűleg Zolihoz költözött. Mikor a könyvelést átvette a Zoli által nehezen megtűrt, és végül nyugdíjba küldött öreg, becsületes könyvelőtől, az igazgató úr nagy megelégedésére vezette azt; mivel semmiben sem lépett elődje nyomdokaiba. A kiadás oldalon rendkívül ötletes kamu-költségek jelentek meg, jelentősen csökkentve a vállalat adóköteles jövedelmét, miközben a bevétel oldal egyre szikárabb, szinte aszkéta lett. A vállalat nyeresége így minden tolakodó tekintet számára láthatatlan módon nőtt, azzal együtt is, hogy Betty a teljes profit tíz, később már húsz százalékát is el tudta sikkasztani, a nyereség további (és továbbra is láthatatlan) növekedése mellett. Az így megszerzett összeget egy saját bankszámlára utalta, később vett belőle egy lakást, aztán kifinomult ízléssel berendezte, és elkezdett értékes festményeket gyűjteni. Eközben viszonylag szerény fizetést kapott, így a Vértessy család tetemes költségeit továbbra is Zoli fedezte. Hét évvel a belépése után, azaz ötödik házassági évfordulójuk idején Zoli „megengedte” Bettynek, hogy egy saját céget, egy gazdasági tanácsadó irodát alapítson; azzal a feltétellel, hogy ez nem akadályozhatja eddig végzett kiváló munkája folytatásában. Ez lett a B.L.Z. Gazdasági Tanácsadó Iroda. Ha valaki kitartóan firtatta, hogy a B.L.Z. minek a rövidítése, Betty a Benefit Local Material elnevezéssel fizette ki, de ezt már semmiképpen nem volt hajlandó tovább magyarázni. Hogy ebből a „Benefit” jótékonyságot vagy hasznot jelent – az érdeklődő ízlésére bízta. De a biztonság kedvéért saját vállalkozása kezdettől fogva adakozott jótékony célokra. És támogatta a feminista mozgalmakat. És nem tekintett el semmilyen felkéréstől, ami hasznot hozhatott számára. A B.L.Z. rövidítés valódi jelentése a vállalkozás létrejöttére és alaptőkéjére utalt vissza, bár ezt Betty az égvilágon senkinek, még véletlenül sem árulta volna el: Betty Lopta Zolitól. Kedves és őszinte név, de sajnos tényleg alkalmatlan a nyilvánosság számára.
Négy éves működése alatt a B.L.Z. Gazdasági Tanácsadó Iroda egyre népszerűbb lett az üzlettel foglalkozó kis, nagyobb és legnagyobb vállalkozások és vállalatok körében, amellett, hogy számos új festménnyel gyarapította Betty titkos magángyűjteményét. Az ügyfelek szájról fülbe súgták barátaiknak a hírt, hogy a csinos ügyvezető igazgatónő és válogatott munkatársai mennyire hasznos és jótékony, minden pénzt megérő tanácsokat tudnak adni, elsősorban a könyveléssel és egyéb pénzügyekkel kapcsolatban. (Mert a szolgáltatásaikat olcsónak éppen nem lehetett nevezni.)
A csekély létszámú, a tevékeny igazgatónőn kívül mindössze hat munkatársat foglalkoztató Irodában ketten is voltak, akik korábban Zoli vállalatában dolgoztak. Iker Tamás, aki csak fél évig működött ott, de Zoli kezdettől fogva gyűlölte, és hamarosan ki is rúgta – Betty azonban használhatónak vélte és átvette. És a már említett Hajtányi Levente, aki Zoltán halála után minden teketória nélkül felmondott a Perpetuum Mobile igazgatóhelyettesének, és másnap már az Irodában ült, igazi főnöke és szeretője fennhatósága alatt.
Iker Tamás csendes, visszahúzódó ember volt, aki a valóság elől és önmaga elől is bujkált. A munkáját odaadóan végezte, de nem látott a dolgok mélyére, nem értette az emberek motivációit, ezért kapcsolataiban sorra kudarcot vallott. Zoli akkor édesgette őt mézes-mázos szavakkal, ígéretekkel a Perpetuum Mobile-hez, amikor nagy munkaerőhiányban szenvedtek. De ez átmeneti állapot volt, és ahogy megszűnt, folyamatosan kereste a hibát az általa kezdettől fogva gyűlölt munkatársban. Már csak azért is gyűlölte őt, mert szorult helyzetben szüksége volt a kis nímand segítségére. Amikor – nagyritkán – egy helyen tartózkodtak, igyekezett főnöki tekintélyével feszült helyzetbe hozni; elviselhetetlen légkört teremteni számára. Ha látta, hogy leül az ebédjéhez, azonnal eszébe jutott valami halaszthatatlan elintéznivaló, amiért a szobájába rendelhette. Mivel a munkájában nem talált okot a kirúgásra, megzsarolta, hogy ha nem mond fel magától, azonnali hatállyal elbocsátja, és olyan útravalót ad neki, ami bekerül az erkölcsi bizonyítványába is – többé sehová nem fogják fölvenni. Iker Tamás felmondott, de Betty megkönyörült a szorgalmas kis dolgozón, és átvette adminisztrátornak a saját vállalkozásába.
Iker – ha soha nem is nyilvánította ki érzelmeit -, tele volt velük a szíve. Nagyon tudott szeretni is gyűlölni is. Ezért – a történtek után, és mondhatjuk: némi joggal – volt főnöke iránt olthatatlan gyűlöletet érzett. Próbálta magában leküzdeni, kioltani negatív érzelmeit, de ez nem mindig sikerült. A benne élő bosszúvágy pedig nem volt mindig arányos az őt ért sérelemmel. Ifjabb Dr. Vértessy Zoltánnal szemben ez addig fajult, hogy elhatározta: megöli őt.
Hajtányi Levente éppen ellenkezőleg: hideg volt és számító. Pengeéles aggyal minden szavát, minden mozdulatát előre megtervezte. Negyvenéves korára rendkívüli szakmai tudásra és műveltségre tett szert, ami már önmagában is elkápráztatta azt, akivel éppen beszélt. Ezen kívül empátiával rokon beleérző készséggel, bárkivel azonnal megtalálta a megfelelő hangot, a megfelelő stílust, úgy, hogy az illető bátran megnyílt előtte, s még ha sokkal kevésbé volt művelt vagy okos, akkor sem érezte feszélyezve magát. De érzelmileg – ha voltak egyáltalán érzelmei – nem vonódott be semmilyen történetbe. Csak Bettyvel volt igazán felszabadult, akinek viszont teljesen alárendelte magát. Érzelmeket iránta sem táplált, csak minden szempontból megfelelőnek gondolta saját maga számára. Nemcsak érzelmei, de lelkiismerete vagy erkölcsei sem voltak. Mindent az ésszerűség istenének rendelt alá. Azért nem tűnt mégsem gazembernek, mert kifinomult ízléssel, nagyon pontosan meg tudta húzni a számára elfogadható határokat, amelyek hajszálpontosan megegyeztek a társadalmi normákkal.
A kis vállalkozás hét embere között szigorú hierarchia érvényesült. A belső körben egyedül Betty volt, aki azonban majdnem egyenrangú félként szinte mindent megosztott Leventével. A következő körbe bevonták további négy kollégájukat, és a két belső körön túl kapott helyet Iker Tamás, akiben hallgatagsága, zárkózottsága, kiismerhetetlen értékrendje miatt nem mertek megbízni.
Ezen a szerdán Betty a szokottnál valamivel később érkezett az Irodába, mert ki kellett pihennie a Miazmával töltött délután hatásait. Ezt ráadásul családi birtokukon kellett megtennie, úgy, hogy éles szemű apósa semmit se vegyen észre. De sikerült, és kipihenten, a szokott délszaki temperamentumával robbant be munkatársai közé. Hajtányi előtt azonban nyitott könyv volt minden embertársa, és még az egészen halvány nyomokból is könnyedén „leolvasta” Betty előző napi történetét. Ő maga azonban mindezt pókerarccal, érzelemmentesen, és minden reakció nélkül tette. Mint máskor is, Iker után másodikként érkezett az Irodába, valamivel nyolc után, és kedélyesen eltársalgott a vele kivételesen megnyíló idősebb férfival. Betty érkezése azonban minden addigi tevékenységnek véget vetett. Mindenkit nagy örömmel üdvözölt – mert addigra már mindenki bent volt -, és vidám beszélgetésbe kezdett Leventével. Aztán, amikor úgy döntött, hogy itt az ideje, beszámolt a legújabb megrendelőről. A teamnek kiadta az adatgyűjtés feladatát, majd Leventével átvonultak az ő szobájába.


Holmész akcióban


Miazma néhány perccel korábban érkezett az étterembe, ahol az özveggyel aktuális találkozójukat óhajtották lebonyolítani. Volt ideje alaposan körülnézni. Az időpont ebéd és vacsora közé esett - hívogatóan üreskedtek az asztalok. Fölöslegesnek tűnt a Betty által lefoglalt helyen ékeskedő, szép zöld, aranybetűs „Foglalt” tábla. Egyetlen figura vonzotta magára Miazma tekintetét: egy részeg hippi, aki nagyon kirítt ebből a környezetből (, meg bármelyikből). Erőnek erejével levette róla a szemét, és leült neki háttal. Italt rendelt. Fejben összerakta, hogy mit kell tennie, milyen iratokat kell átadnia – amelyekért feltehetően egy csekket fog kapni cserébe. Betty késett. Próbálta nagyon ritka kis kortyokban inni a koktélját, hogy a lehető legjózanabb maradhasson. És unatkozott.
A figyelmes olvasó - a fejezet címének ismeretében – nyilván arra gyanakszik, hogy a helyiségben iszogató hippi Holmész lehet. Így is van. A divattól, a kortól és minden jó ízléstől eltérő színpompás öltözetben magának töltögető, csendben karattyoló alak annyira gyanús volt, hogy ezzel minden gyanún felül állt. Ám most – önmagát meghazudtolva – nagyon is józan. A látszat ellenére csak mértékkel ivott, és nagy alkohol-befogadó képességét sem téve próbára, csak imitálta a részegeskedést. Az időpontról tudott, és a lakásától idáig követte Miazmát, akit ismert annyira, hogy biztos lehetett benne, előbb alaposan megnézi a helyet jó félórával a találkozó előtt, és körbesétál a háztömb körül, hogy nem észlel-e valami gyanúsat. Nos, amíg Miazma sétált, Holmész elfoglalta megfigyelő ülését. Úgy döntött, hogy nem várja meg a pénteki bemutatkozást, amit Miazma kilátásba helyezett, mert esetleg a gyilkosnak – bárki legyen is az – esélyt adhat ezzel a felkészülésre. Egy kis előzetes nyomozásba kezdett.
Húsz perc késéssel belépett a vendéglőbe Betty, és letelepedett Miazmával szemben.
- Jó napot! – köszöntötte, azonnal visszaváltva magázódásra. – Remélem, mindent elhozott, mert csak öt percem van magára.
Miazma számított erre, és nem szeppent meg. Szó nélkül elővette a váltók kifizetését igazoló nyugtákat. Az özvegy átnézte őket, számolt, és átadott Miazmának egy ötvenmillió forintról szóló csekket.
- Ne haragudjon, csak egy perc! – mondta Miazma, és okostelefonján ellenőrizte a csekk validitását. – Köszönöm, ez rendben van. De tegnap említette, hogy szívesen igénybe venné nyomozó ismerősöm szolgálatait. Nos, ha óhajtja, pénteken össze tudom önt hozni vele – mondta, átvéve az özvegy jéghideg stílusát.
- Igen. Akarok vele találkozni – felelte Betty. – A péntek megfelel. Délután ötkor várom őt a házamban. Persze maga elkísérheti, hogy bemutassa nekem. Nos, a pénteki viszontlátásra, Muszáj úr! – és hátat fordított Miazmának. Miazma elégedetten hátradőlt, és gondolataiba merült. Mintegy rózsaszín ködön át látta, hogy a tiritarka ruhás hippi is távozik. Egy kicsit csodálkozott, hogy hirtelen milyen határozott lett a mozgása.
Az özvegy beült a kocsijába, Holmész pedig, aki gyalogosan érkezett, villámgyorsan elkötött egyet, hogy követhesse. A forgalom a városból kifelé vezető úton elég nagy volt ahhoz, hogy Betty ne vegye őt észre. Sajnos az álcája, amely jó volt az étteremben, rejtőzködésre nem volt alkalmas, ezért menet közben rutinosan átöltözött a magával hozott hátizsákból. Bár remélte, hogy láthatatlanná tud válni, és erre nem is lesz szükség. De ha mégis meglátná valaki, jellegtelenül szürke emberrel fog találkozni, egy tucat-öltönyben és nyakkendőben, aki ráadásul – magasított talpú cipője híján – az étteremben iszogató hippinél jó tíz centivel alacsonyabb.
A városból kiérve, amikor megbizonyosodott arról, hogy az özvegy hazafelé tart, már csak nagyon távolról követte, hiszen a címet tudta. Leparkolt a házat körülölelő erdőben, jól elrejtve a „kölcsönvett” autót, hátha még hazafelé is tudja használni. Két ötlete volt a bejutásra. Vagy csönget a főbejáratnál, és valamilyen ügynöknek adja ki magát, vagy oldalt bemászik. Előbbinek a kényelem és öltönye biztonsága volt az előnye – nagy hátránya azonban, hogy egy lehetséges elutasítás után már sokkal rizikósabb a B. terv, ugyanis felkeltheti a bent lévők éberségét. Ráadásul így meg kell osztania figyelmét a felderítés és az őt fogadóval való társalgás között. Sőt, ha a házban lakók tudtával megy be, akkor, ha velük végzett, muszáj lesz kijönnie. Ezért a B. terv lett az A. terv, amely ha nem sikerül, de öltönye nem gyűrődik össze, utána még mindig próbálkozhat a kovácsoltvas kapu bevételével. Még a fal tövében állva egy mobilos appal deaktiválta a riasztórendszert, és lefagyasztotta a térfigyelő kamerákat. Aztán egy, a háztól jó messze eső ponton, macskaügyességgel a fal tetején termett, és hason fekve minden irányba körülfürkészett. Kutyát vagy biztonsági őrt nem látott. Óvatosan leereszkedett. A házat oldalirányból közelítette meg, de így is látta, ahogy az idősebb Vértessy kilép a hatalmas teraszra. A közeledő korai téli este homálya ugyan jótékonyan takarta, de azért minden fát és bokrot felhasznált fedezéknek. Kiszúrt magának egy kisebb alagsori ablakot, amely feltehetően egy mellékhelyiségé, talán fürdőszobáé lehetett. Elővett övtáskájából egy lapos szerszámot, aminek a zár könnyen engedett. Fél perccel később már bent volt. De nem egy fürdőszobában, hanem valami lomtárfélében. Mivel szakmai kíváncsisága mindenre kiterjedt, és egyébként sem volt más programja szerda délutánra, alapos kutatásba kezdett. Valaki nemrég kitakarította ezt a helyiséget, mert alig volt poros. Ez már önmagában is felkeltette Holmész gyanúját, hiszen ki az a hülye, aki egy lomtárat kitakarít, ha nincs rá különösebb oka? A falak mentén nyitott polcok sorakoztak - ezekkel különösebben nem foglalkozott. Nem tudta, hogy mit keres, de így még izgalmasabb volt a dolog. Az ablak mellett, amelyen bemászott, és amelyet szépen visszacsukott maga után, kiselejtezett, gyönyörű régi szekrény állt. Holmész szerette a régi bútorokat, ezt is szívesen elfogadta volna. Lehetett vagy száz éves, és mivel diófából készítették, biztos, nyomott vagy száz kilót. Szép sárgaréz kulcs fordult a zárjában. Belül az akasztós részben használaton kívüli ruhák, férfi és női vegyesen. Felül egy polc. Majdnem üres, csak néhány póló feküdt az elején, szépen összehajtogatva. Holmész benyúlt a polc mélyébe, és végighúzta hátul a kezét. Egészen addig, amíg egy nejlonzacskóba nem ütközött. A nejlonzacskóban valami fémtárgyat tapintott ki. Megfogta és kiemelte.
Ekkor közeledő lépteket hallott kintről. Azonnal eloltotta pici elemlámpáját és az ablak mellé lépett, úgy, hogy ő kiláthasson, de a kint közeledő semmiképpen se láthassa meg. Az illető lassú, egyenletes léptekkel jött; elemlámpájának fénye ide-oda világítva pásztázta a parkot. Az ablak elé érve megállt és bevilágított. Holmész visszafojtotta lélegzetét, és figyelt. „Szóval mégiscsak van biztonsági őr” – gondolta. A fekete egyenruhás alak továbbindult. Amikor már nem hallatszottak a léptei, Holmész újra bekapcsolta ledes lámpáját, és a kezében tartott, nejlonzacskóba csomagolt fémtárgyra irányította a fényét. Egy pisztolyt fogott a kezében. „No, lám!” – gondolta. „Ezt talán magammal viszem” – és zakója belső zsebébe csúsztatta. Aztán meggondolta magát, hiszen így esetleg nyomot hagyna maga után – valakinek. Jól megnézte magának, aztán visszatette pontosan oda, ahol volt, de előbb kesztyűt húzott, két ujjal óvatosan kiemelte a zacskóból, és ujjlenyomatot vett róla. Aztán a zacskót egy pólóval gondosan letörölgette. „Ideje, hogy a szép özveggyel foglalkozzak” – buzdította magát. A lomtár ajtaja, amin keresztül be akart osonni a házba zárva volt. „Ez is több, mint furcsa. A háziak bezárják egymás elől – vagy vendégeik elől – a raktárukat?” Álkulcskészletével halkan megbütykölte a zárat, és résnyire nyitotta a vasajtót. Mivel nem látott senkit a hangulatvilágításban fürdő csarnokban, leguggolt, és óvatosan kilépett, aztán fölegyenesedett. Ez már nagyon kockázatos ténykedés volt, mert ha észreveszik, rendőrséget hívhatnak rá, mint egyszerű betörőre. De a ház elég kihaltnak tűnt, talán azért is, mert a gyász második hetében már nem sűrűn jöttek vendégek. Úgy sejtette, hogy Betty szobáját, és őt magát is az emeleten találja meg, ezért macskaléptekkel felosont a lépcsőn. Az emeleten mindkét irányban ajtók sorakoztak, és hirtelen nem tudta, merre induljon el. Átkozta magát, amiért nem szerzett be a házról egy tervrajzot. Végül azt az ajtót választotta, amelyik jobbra legtávolabb esett a lépcsőtől. Ez az épület keleti szárnyán volt, és úgy sejtette, erre lehet Betty hálószobája. Fülét az ajtóhoz tapasztva hallgatódzott, aztán leguggolt, és benézett a kulcslyukon. Egy üres előtér-félét látott, fogassal, rajta kabátok és bundák. Nesztelenül belépett. Egy nyitott ajtón fény szüremlett ki az előtérbe. Betty hangját hallotta. Aztán csend. Aztán megint Betty – tehát telefonon beszél valakivel. Egy kicsit közelebb osont, hogy jobban hallja.
- Hányszor mondtam már, hogy ne hívj, amikor itthon vagyok! – mondta valakinek az özvegy. A választ sajnos nem hallotta. – Tegyük le, jó? Holnap délelőtt találkozunk.
Holmész gyorsan elbújt egy komód mögé, hogy ha esetleg kijönne az özvegy, ne láthassa meg. Ágyrugó halk pattanását hallotta – tehát most felállt az özvegy az ágyról, ahol telefonált; aztán egy szék mozdult el, majd hallatszott, ahogy az özvegy ráül és elhelyezkedik rajta. Holmész – anélkül, hogy felegyenesedett volna - csendben a szobaajtóhoz araszolt. Betty egy széken ült az íróasztalánál, amely egy ablak előtt állt. A függöny nem volt elhúzva, az éjszaka sötétjében látszott odakint a telihold, és egy fényesebb csillag. Az asztaltól két méterre az a jókora franciaágy, ahonnan nemrég fölkelt. Betty az egyik fiókból papírokat vett ki, és olvasott. „Na, ezeket jó lenne közelebbről is megnézni!” – gondolta Holmész. „De így nem sokat tehetek. Ezért nem érdemes tovább kockáztatni” És már elszánta magát a távozásra, amikor az özvegy bosszúsan összecsapta az iratokat, bevágta a legfelső fiókba, és kilökte maga alól a széket, amely nagyot reccsent. Holmész gyorsan és hangtalanul benyitott az előtérből nyíló legközelebbi ajtón, és magára csukta. A helyiségben sötét volt, de pici elemlámpáját egy pillanatra bekapcsolva látta, hogy valami gardróbba került. Aztán hallotta, ahogy az özvegy benyit egy másik, közeli ajtón, és hamarosan víz csobogott egy kádba. Betty meleg alt hangján egy slágert énekelt. Fürdéshez készülődött. Holmész ezt kihasználta arra, hogy besurranjon a háló-dolgozó szobába. Egy pillantással felmérte az egész szobát, aztán azonnal az íróasztal felső fiókjába nyúlt az iratokért. Hangtalanul füttyentett. Ifjabb Dr. Vértessy Zoltán végrendeletét tartotta a kezében, és már az első mondatokból kiderült, hogy az elhunyt egyedüli örökösének apját, Idősebb Dr. Vértessy Zoltánt jelölte meg. Holmész lefényképezett minden lapot, aztán mindent a helyére tett. Rendkívül éles hallásával érzékelte, hogy valaki a folyosón errefelé settenkedik. Gyorsan beállt a nagy ablak mellett földig lógó sötétítőfüggöny mögé. Az idősebb Vértessy lopakodott be menye hálószobájába, és ő is az íróasztal fiókjának tartalmára volt kíváncsi. Holmész fiókhúzást, papírzizzenést hallott, aztán ahogy halkan visszacsukja a fiókot, és kisettenkedik. „Jó. Egyelőre eleget láttam” – gondolta Holmész, és azon az útvonalon, amelyen befelé jött, észrevétlenül és villámgyorsan elhagyta a házat. Visszaérve az erdőbe eltervezte, hogy másnap reggel, még mindig egy nappal leendő megbízatása előtt visszatér, és elkíséri Bettyt - akárhová is megy. Most azonban a lopott autóval visszahajtott a városba. Kényelmesen leparkolt Csavar háza előtt. Egy ronggyal, amit az autóban talált, gondosan letörölte ujjlenyomatait, mindenről, amihez csak hozzáért, aztán csöngetett barátja lakásánál.
- Hát te merre jártál? – kérdezte Csavar.
- Meglátogattam a víg özvegyet.
- Hogyan? Miért? Mivel? – ámuldozott Csavar.
- Ismerkedni akartam a körülményekkel, még mielőtt felkészülne rá. Egyébként autóval követtem az étteremtől, ahol a tesóddal üzleteltek. Jaj, el ne felejtsek gratulálni! Ötvenmillió azért szép fogás.
Csavar még mindig csak bámult. „Miazma nem szólt arról, hogy találkozott volna Holmésszal”- tűnődött.
- Autóval? Nincs is autód! – mondta.
- Hirtelen milyen fontos lett neked a magántulajdon. Másoknak ugyanis van autója. Én meg kölcsönvettem egyet. Nézz le! Ez a szép piros Honda, ami itt áll a házatok előtt.
- Megőrültél? Idehoztad a lopott kocsit? – idegeskedett Csavar.
- Most már elég a kérdezősködésből. Jobban örülnék, ha megbeszélhetnénk, amit láttam. Meg egy italnak. Rendkívüli módon kínoz a szárazság!

4670
Bogar Gabor - 2019. szeptember 17. 08:28:27

Kedves Marcsi!
Rossz hírem van, és sajnos éppen azok számára, akik itt várják a regény folytatását. Beneveztem a művel a HM regénypályázatára, aminek feltétele, hogy a beküldött írás teljes egészében nem jelenhet meg máshol. Ennek nevezési határideje idén december, aztán zsűrizés lesz, és ha írásom bekerül a legjobb három közé, akkor a teljes mű olvasható lesz E-könyv formában. Addig kérem a tisztelt olvasók türelmét. Aki esetleg annyira türelmetlen, hogy ezt nem bírja kivárni, kérem, noszogasson egy kicsit, és elküldöm neki a folytatást privátban.
üdv: bg

3757
jegmadar - 2019. szeptember 10. 09:59:17

Folytatás? ???

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.