Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Sabján László: Ez a beszéd 06.
A ránk hulló hosszú és mélységes csöndbe csak a sercegő fahasábok pattogása zajgott bele néha, az üvegfalon túl tomboló szél harsány hangja megtört a vastag, dupla ablakokon. Gondolataim elnémultak, kiüresedett fejjel álltam a semmiből jött nő előtt, és semminek éreztem magam.

- Ki vagy te? - kérdeztem nagyon sokára.

- Neked kell tudnod - felelte.

- Nem tudom - mondtam szomorúan.

A csend tébolyító volt. Meg kellett törni.

- Mi a neved? - próbálkoztam.

- Neked kell tudnod.

- Úgy érted, nincs neved?

- Adj egyet, és akkor lesz.

- Ki küldött?

- Senki.

- Honnan jöttél?

- Sehonnan.

- Akkor hol voltál eddig?

- Én mindig itt voltam. Benned.

- Bennem?

- Igen, benned. Én mindenkiben ott vagyok.

- Hát, ez... ez elég ijesztően hangzik. Hogy érted azt, hogy... Most komolyan! Mindenkiben?

- Mindenkiben. Űrök mindenkiben tátonganak.

- Űrök - ismételtem magam elé nézve. - űrök mindenkiben tátonganak.

Felnéztem az arcába.

- Ezért volt a kávé, a sütemény? Mert mindig... mindig hiányzik valami, ugye? Néha csak apróságok, de néha... épp ez jelent mindent. A mindent. A kávé és a sütemény... azt jelképezik, hogy te... el tudod hozni mindazt, ami hiányzik.

Nem felelt. Nézett rám okosan, várakozón.

- Ezekkel csak teszteltél - folytattam motyogva. - Csak felmértél engem. Látni akartad, hogy én mit teszek, hogyan reagálok. S végül arra jutottál, hogy... jó ember vagyok?

- Az egészséges önzésed még nem egocentrizmus. Szeretted volna, hogy maradjak, de nem ejtettél foglyul. És kész vagy az áldozatra. Elvetted a kávét, pedig bármit csöpögtethettem volna bele előzőleg, akár halált is ihattál volna belőle. De te bíztál bennem. Megvan benned az eredendő bizalom. Kész vagy az áldozatra, és nem féled az ismeretlent.

Roppantmód örültem neki, hogy ilyen bátorr és egyenes jellem vagyok, noha addig mit sem tudtam róla, de éheztem a válaszokat, engem Ő érdekelt.

- Ha mindig itt voltál... bennem... akkor én miért nem láttalak soha?

- Talán most jött el az ideje.

- Talán? Ezek szerint Te sem tudod?

- Én nem az vagyok, aki tud. Én az vagyok, ami hiányzik.

- Ami? Most akkor ami, vagy aki?

Valójában máris megbántam a kérdést, és őszintén félni kezdtem a lehetséges opcióktól. Vannak dolgok, amelyekről jobb inkább mit sem tudni. Hálásan lélegeztem fel, amikor válaszképp csak egy ismétlést kaptam.

- Én az vagyok, ami hiányzik.

- Mindenkinek?

- Mindenkinek.

- Ha tehát valakinek egy... tudom is én, egy kiskutyára lenne szüksége, akkor...

Összevonta a szemöldökét, én pedig ebből azt fordítottam le magamnak, hogy jobb, ha ezt a bugyuta mondatot most inkább nem fejezem be. Nyilvánvaló volt, hogy itt a végletekig komoly dolgokról van szó, és csakis azokról.

- Khm. Szóval te az vagy, ami hiányzik.

Arca mit sem változott, miközben az én arcom hol lángra gyúlt, hol falfehérre váltott.

- És most jött el az ideje.

Erre sem felelt.

- Meddig maradsz?

- Nem tudom, meddig maradhatok.

- Hogyhogy nem tudod?

- Úgy, hogy azt neked kell tudnod.

- Nekem?

Közelebb lépett. Hangja melegen csendült, a biztonság érzetével töltötte meg a levegőt. Jelenléte az élet értelmét kapiskálta bennem, egyre derengőbben. Újra föltette a kérdést, az Ő eredendő, legfontosabb kérdését:

- Jó a könyv?

Lenéztem a könyvre (amely ott volt a kezemben, a mutatóujjamra zárva), majd vissza rá.

- Ez életem legjobb könyve.

Ő egészen közel lépett, szinte rálépett a cipőm orrára, és onnan közelről az arcomra lehelt. Lehelete kókuszillatú volt és forró, átnyalábolta a homlokomat, ködöt vont a szemem elé, de a ködön át is végtelen biztonságot nyújtott a hangja:

- Ez a beszéd.

***
2951
Firm76 - 2019. augusztus 20. 18:57:41

Kedves Rita!

Én pedig örülök és megtiszteltetésnek veszem, hogy érdeklődésed nem lankadt, és egyhúzomban végigolvasod. Köszönöm figyelmedet.

LacaSmileRose

6542
ritatothne - 2019. augusztus 17. 14:09:12

Kedves Laca!

Örülök, hogy időm engedte, hogy egyhuzamban olvassam el az összes részt, illetve a befejező még hátra van, de elolvasom azt is. Érdekes témát boncolgatsz érdekfeszítően.

Szeretettel: Rita

2951
Firm76 - 2019. július 28. 18:44:37

Kedves Babu!

Megtisztelő a figyelmed, köszönöm, hogy végigkísérted a történetet, amely természetesen valóban egy lelki utazás.

Igazából a következő, befejező rész derít fényt a miértekre, de ezt már nól tudod, mert látom, jártál már ott is.Smile

Még egyszer köszönöm figyelmedet és kedves gondolataidat

LacaRose

5548
babumargareta - 2019. július 21. 20:09:38

Kedves László !
Egy kicsit elmaradtam ,lekéstem a folytatást.
Ebben a részében tárul elénk a novellád értelme.
Erdekesen gondolkodsz, tulajdonképpen azt írod le, amit
szeretnél, ha megvalósulna, igaz? Az út nem mindig úgy áll
ahogy szeretnénk!Kanyarodik erre -arra !
A jó írók mindig érdekesen gondolkoznak a szellemi magányt
helyezik előtérbe!
Szeretettel olvastalak....BabuRose

2951
Firm76 - 2019. július 19. 00:08:21

Kedves Kankalin!

Nyilván mindenkinek kicsit mást jelent a jó írás. Meglehet, az ide látogatókat sem megragadni, sem fogvatartani nem képes például ez az írás, amely téged oly nagyon lenyűgöz.
Köszönöm neked, hogy ilyen kedvesen támogatni igyekszel, jól esik minden apró kedvesség. De tudod, én nem azt tartom fontosnak, hogy minél többen olvassanak. Csak azt, hogy aki olvas, az ne csalódjon. Ha valakit megtalál az írás, annak szívből tudok örülni. Ha senkit nem talál meg, már akkor is biztosítanak a szavaid, hogy írni sosem hiábavaló.

Laca

6208
Kankalin - 2019. július 18. 07:32:00

Szia Laca! Smile

Érzékeltem, hogy némi átalakítás történt, például a részekre osztásban.
Úgy vagyok ezzel a novelláddal, hogy minél többször olvasom, annál közelebb kerül hozzám, pedig már első látásra is a rabja lettem. Smile
Az az ismérve a jó írásoknak, hogy lebilincselőek, nem lehet abbahagyni őket, és visszatérünk hozzájuk többször is.
Így vagyok ezzel. Kár, hogy nem nagyon szólnak hozzá, mert ha valaki megismerkedik vele, egészen biztos, hogy páratlan élményben lesz része.
Ilyen írásokhoz nemcsak jól fogó toll, hanem mély lélek is kell.
Mindkettő maximálisan átjön.

Megyek a következőhöz... Smile

Szeretettel: Kankalin

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.